Csökkentett teljesítménnyel üzemel a paksi atomerőmű 4. blokkja egy villamos berendezés meghibásodása miatt - közölte honlapján az atomerőmű. A blokk teljesítményét hétfőn 7 óra 50 perckor 200 megawattal terhelték le,...
Végignéztük a világ mind a 187 országát, ahol hivatalosan már megjelent a koronavírus és azt találtuk az utóbbi hetek trendje alapján, hogy 7 olyan ország van, ahol új gócpont formálódott, de kevés szó esik róla még a nemzetközi médiában is. Ezek: Bangladesh, Fehéroroszország, Chile, Kuwait, Pakisztán, Szaúd-Arábia, Egyesült Arab Emírségek. Közben
Lehet, hogy hamarosan egy újabb, a 2015-öshöz hasonló frank-sokkal lep meg bennünket az össztűz alá került svájci jegybank? Ha körülnézünk jelenlegi, felfordult világunkban, ez bizony nem elképzelhetetlen. Káncz Csaba jegyzete.
60 darab AIM-120C-7 / C-8 AMRAAM-ER légvédelmi rakéta eladását hagyta jóvá az amerikai külügyminisztérium Magyarország számára – értesült a Magyar Nemzet.
Az irodaszerek piacát érzékenyen érintette, hogy egyik napról a másikra elnéptelenedtek a munkahelyek. A francia Lyreco Group, a magyar és európai piac jelentős szereplője néhány hét alatt átszervezte működését és most már az otthonokba szállítja ki a munkavégzéshez szükséges eszközöket. A keresletnek megfelelően kibővítették a termékskálát és szám
Május 15-től újabb gazdaságvédelmi program indul kifejezetten kis- és középvállalkozások számára: a Széchenyi Kártya Programban új, kedvezményes konstrukciók érhetők el, amelyek a legváltozatosabb hitelcélokra, így beruházások...
A régióban Magyarországon lehetett a legerősebb a gazdasági növekedés az első negyedévben – jósolják az elemzők a pénteki adatok megjelenése előtt. Az igazi teszt majd a második negyedév lesz, hiszen a komolyabb korlátozások csak március közepén kezdődtek, de ha a relatív pozíciónk valóban a legjobb lesz, akkor az az év további részére is bizakodás
A Naik Aki tájékoztató jelentése a tavaszi mezőgazdasági munkákról, a 2020. április 16-i operatív jelentések, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (Nak) falugazdászai által begyűjtött és összesített információi alapján.
Áprilisban már jelentősen lelassult az autóeladások csökkenésének üteme Kínában az előző hónapokban elhalasztott kereslet részleges jelentkezésének köszönhetően, a vírusjárvány következményeinek egyelőre még nehezen megítélhető kilátásai miatt azonban a V-alakú fellendülés alapjainak a megszilárdításához a javulás ütemének további erősödésére lesz
Legyenek-e nyári táborok, teszi fel a kérdést Facebook-oldalán az államtitkár. A kormány eddigi lépései alapján azonban aligha kétséges, mi lesz a döntés.
A koronavírus-járvány és a home office közepette gyakran merül fel az a kérdés, hogy lehet-e elektronikus úton ingatlanbérleti-szerződést kötni, és ha igen, milyen követelmények és feltételek mellett. A kérdésre Kui Szilárd, a DLA Piper Local Partnere, ingatlanjogi csoportvezetője, valamint Kozma Zoltán, az iroda technológiai csoportvezető ügyvédje
A koronavírus-járvány gazdasági hatásai eltérően érintették a kereskedelmi ingatlanpiac szegmenseit: a turizmushoz és a vendéglátáshoz kapcsolódó ingatlanoknál azonnal jelentkeztek likviditási problémák, a logisztikai ingatlanszektor viszont a járvány hatására átalakuló ellátási és kereskedelmi csatornák (e-kereskedelem) miatt a kibontakozó változá
A valóban agilis szervezetek rugalmasabban reagálnak a koronavírus-helyzetre, mint versenytársaik, de mi van azokkal, akik az agile@scale bevezetés előtt vagy éppen a közepén járnak? Őket sem kell, hogy a koronavírus – és az ezzel összefüggő otthoni munkavégzés – letérítse az agilis útról, de mindenképp jelentős változtatásokra lesz szükségük. Már
Tízből hat autós állítja, hogy betartja lakott területen belül az 50 km per órás sebességhatárt, különösen a nők, akiknek a 74 százaléka nem megy gyorsan városban - derül ki a K&H biztos jövő felméréséből. Ugyanakkor városon...
500 millió eurós segélycsomagot hirdetett az osztrák kormány a vendéglátóipar és a turizmus talpra állítására - jelentette be Sebastian Kurz kancellár hétfőn egy bécsi sajtótájékoztatón.
Az év elejéhez képest mintegy 100 forinttal csökkent az üzemanyag ára, és főként ez áll annak hátterében, hogy az infláció mérséklődik, most 2,4 százalék - mondta Várhegyi Judit, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) főosztályvezetője hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.
A tavalyi évben a GDP több mint 10 százalékát kitermelő turisztikai szektor minden szereplője a turizmus biztonságos újraindításán dolgozik. A következő időszakban a legfőbb szempont az egészség védelme lesz. A magyar különjárati...
Az elmúlt időszakban folytatódott a késő tavaszias, kellemesen meleg időjárás, melyet időnként egy-egy betörő hidegfront szakított meg. A nappalok az évszaknak megfelelően alakultak, míg éjszakánként több alkalommal is 5 Celsius fok körülire csökkent a hőmérséklet. Jelentősebb mennyiségű csapadék továbbra sem esett, így maradt az országos szárazság
Felépült a Syngenta új, modern paradicsom-bemutatóközpontját Hollandiában. A Tomato Vision a vállalat szándéka szerint fontos kutatóbázis, találkozási pont és tudásközpont lesz a jövőben a paradicsom-fajtaválasztáson gondolkodó partnerek számára.
Fokozatosan újraindul a termelés az Opel Szentgotthárd motorgyárban szerdától - közölte Kaszás Zoltán, a gyár sajtószóvivője. A munka a háromhengeres turbó PureTech benzinmotorok gyártásával indul újra, a PSA-csoport összes...
Felpattant az olaj ára a hétfői kereskedésben, miután Szaúd-Arábia bejelentette, hogy a OPEC+ megállapodás felett további napi 1 millió hordóval vágja vissza az olajkitermelését júniusban, a masszív túlkínálat mérséklésére.
Két hete veheti igénybe a K&H Bank több mint 110 ezer vállalkozó ügyfele a Magyar Nemzeti Bank mikro-, kis- és középvállalkozások számára szóló gazdaságvédelmi programját, a Növekedési Hitelprogram (NHP) Hajrát. A pénzintézet áprilisi felmérése szerint a cégek több mint 40 százaléka tervezi, hogy részt vesz a programban, amelyben az eddigi tapaszta
Márciusban 261 milliárd forint értékben vásároltak állampapírt a pénzintézetek a februári alig 3 milliárd forintnyit követően. A portfoliójukban lévő állomány ezzel az első negyedév végén 12 265 milliárd forintra rúgott, 367...
A koronavírus járvány miatt az egyik első fontos gazdasági lépésként hitelmoratóriumot hirdettek. Ez biztosítja, hogy az idei évben sem a vállalatoknak, sem a magánszemélyeknek nem kell fizetniük a korábban felvett adósságaikat. Azt gondolhatnánk, hogy ha nem kell fizetni, akkor a hitelek nem dőlhetnek be, az OTP viszont másképp gondolja, és nem vé
A gazdaságvédelmi akciótervhez kapcsolódó újratervezés programban megnyílt a jelentkezési lehetőség az ingyenes, 8 hetes informatikai online oktatásra május 11-én, hétfőn - jelentette be György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára hétfőn online sajtótájékoztatón.
Az ismert milliárdos értékesítheti Virgin Galactic űrturisztikai cégében fennálló részesedésének egy részét. Richard Branson legfeljebb 504,5 millió dollárnyi részesedésétől válhat meg, amelyet a koronavírus-járvány által sújtott Virgin Group más üzleteinek támogatására használna fel a CNBC szerint.
A koronavírus-járvány miatt kihirdetett, csütörtökön lejáró rendkívüli állapot után is korlátoznák Romániában a kijárást és gyülekezést: erről törvénytervezetet fogadott el hétfői ülésén a bukaresti kormány, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A magyar cégek látszólag kifejezetten nyitottak az atipikus munkavégzésre, a statisztikai adatok azonban mást mutatnak. Ez utóbbi szerint ugyanis a magyar szülőknek csak egy kis hányada tudja ellátni munkahelyi és családi kötelezettségeit...
Néhány hete már kiszivárgott, hogy 300-600 ezer illegálisan az országban tartózkodó migránsnak adnának átmenetileg tartózkodási engedélyt és egészségügyi ellátását Olaszországban a koronavírus miatt az országból "eltűnt" külföldi munkavállalók miatt, de tegnap éjjel ez már lényegében valósággá is vált: megegyeztek ugyanis a három legnagyobb kormány
Spanyolországban továbbra is lassul a koronavírus-járvány terjedése, március közepe óta nem látott szintre csökkent a napi új regisztrált fertőzöttek és a halálos áldozatok száma - közölte a spanyol egészségügyi minisztérium hétfőn, amikor újabb enyhítések léptek életbe az országban.
Ez korántsem újkeletű dolog, e befektetési lehetőséget az OTP Alapkezelő már tizenkét éve, még a 2008 őszén kirobbant előző válság előtt megteremtette, elindítva az OTP Klímaváltozás 130/30 nevű befektetési alapját. S hogy jól tette, azt jelzi, az utóbbi öt évben négyszer is elvitte a Privátbankár.hu „Legjobb Globális Részvény Alap” díját.
Feloldotta keddtől a koronavírus-járvány miatt március 30-án bevezetett országos kényszerszabadságot az összes vállalat esetében Vlagyimir Putyin orosz elnök.
Az alacsony képzettségű munkakörökben dolgozó férfiak között a legmagasabb a koronavírus okozta Covid-19 betegség halálozási aránya Angliában és Walesben - derül ki a brit statisztikai hivatal (ONS) hétfőn ismertetett tanulmányából, amely ugyanakkor arra is rámutat, hogy a nővérek és orvosok között a halálozás nem magasabb az átlagosnál.
Ijesztő pontossággal jósolta meg a részvénypiac alakulását Micheal Gayed befektetési szakember a válság alatt, most pedig összeomlást vár először a kötvény, majd a részvénypiacon is.