Az Egyesült Államok déli tagállamában, Louisianában a leggyorsabb a járvány miatti fertőzések és az elhalálozások üteme - jelentette hétfőn több amerikai médium is.
Zömében igen pesszimisták a kőolajpiaci elemzők az olaj árának második negyedévi alakulásával kapcsolatosan, a megkérdezett 30 szakember véleményének a konszenzusa 20 dollár, holott jelenleg az olaj 30 dollár felett van. A pesszimisták szerint Szaúd-Arábiának és Oroszországnak nem áll érdekében befejezni az olajháborút, másrészt későn is érkezhet a
A napokban aláírt feltételes részvényeladási szerződés alapján az MNB Alapítvány vagyonát kezelő Optima Befektetési Alapkezelő Zrt. által kezelt alap megvásárolta a Globe Trade Centre (GTC) S.A.-nak a többségi tulajdonrészét.
Az olaszországi hivatalos adatokban szereplő diagnosztizált fertőzöttek száma csak a "jéghegy csúcsa" a hétfőn közölt kutatások szerint, amelyek többszörösére becsülik az új koronavírus-fertőzés betegeinek valós számát. A betegszámtól függhet a járvány miatt bevezetett óvintézkedések enyhítésének ütemezése.
A koronavírus-betegek kezelésénél hatásos, a hétvégén Kínából érkezett gyógyszer hazai engedélyezése folyamatban van, de a jelenlegi veszélyhelyzetben egyszerűsített eljárásrend van érvényben - írta a koronavirus.gov.hu hétfőn.
A válság nem mindenkinek rossz, erről árulkodik az egy nap alatt húsz százalékkal dráguló Opus részvényárfolyama. A világ legtöbb tőzsdéjét az töltötte el optimizmussal ma, hogy több országban tetőzni látszik a járvány. Itthon is emelkedett a BUX, de az OTP némileg visszahúzta. A forint erősebb lett.
Március 25-től már elhelyezhető a Billingo számlákon az azonnali fizetés indítására alkalmas, MNB-útmutatónak megfelelő QR-kód. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy nem kell kitölteni az átutalási megbízás mezőit, a QR-kód ugyanis tartalmazza mindazt ami szükséges: a számlakibocsátó nevét, bankszámlaszámát, a számla végösszegét, a közlemény rovatban
A napokban aláírt feltételes részvényeladási szerződés alapján az MNB Alapítvány vagyonát kezelő Optima Befektetési Alapkezelő Zrt. által kezelt alap megvásárolta a Globe Trade Centre (GTC) S.A. többségi tulajdonrészét.
Egyre közelebb kerülnek az eurózóna pénzügyminiszterei ahhoz, hogy megállapodjanak a valutaövezet közös mentőalapjáról a koronavírus-járvány kezelése érdekében – tudta meg a CNBC. A lap forrásai szerint ettől még továbbra is tervben van a „koronakötvények” ötlete, a most alakuló mentőalap ezen felül jelentene megoldást.
A leállított repülőgépek intenzív osztályokká alakítását tervezik Nagy-Britanniában, a légitársaságok, a repülőterek és a döntéshozók már támogatásukat adták a tervhez - közölte hétfőn a kezdeményező Caircraft csoport.
Amerikában is vizsgálják annak lehetőségét, hogy külön állampapírt bocsássanak ki a koronavírus gazdasági hatásainak ellensúlyozására, illetve az intézkedések finanszírozására – ismerte el Larry Kudlow, az elnök gazdasági tanácsadója hétfőn.
A hétfőn ismertetett legfrissebb adatok szerint jelentősen tovább csökkent az új típusú koronavírus okozta betegség nagy-britanniai halálos áldozatainak napi száma.
A gyártás megkezdését követő első napokban 110 ezer liter Mol Hygi kéz- és felületfertőtlenítőt szállított ki a Mol Lub az ország különböző pontjaira, hogy segítse a koronavírus-járvány megfékezését - közölte a társaság vasárnap az MTI-vel.
A koronavírus-járvány miatt a kormány által hétfőtől bevezetett teljes körű ingyenes parkolást a kerületi polgármesterek nem támogatták, és a díjmentesség hatására a közösségi közlekedés kihasználtsága nem csökkent, viszont az elmúlt hetekhez képest érdemben nőtt a közúti forgalom Budapesten - írta Karácsony Gergely főpolgármester hétfőn a Facebook
Válságkezelő tervet jelentett be hétfőn a Budavári Önkormányzat, mely többek között három hónapon keresztül havi százezer forint támogatást ad a rászorulóknak.
A forint az euróhoz képest erősödött, a frankkal és a dollárral szemben viszont gyengült a nemzetközi bankközi piacon hétfő késő délután a reggeli szintekhez viszonyítva.
Nem lehet még tudni a részleteket a kormány koronavírus-mentőcsomagjáról, Orbán Viktor miniszterelnök csak néhány főbb elemet jelentett be, így kisebb morzsákból lehet tisztábban látni. Az biztosnak látszik Gulyás Gergely miniszter megszólalásából, hogy a kormány nem szeretne úgy megmenteni munkahelyeket, hogy nincs munkavégzés. Az álláskeresési já
Soha nem látott méretű világjárvánnyá nőtte ki magát az új koronavírus, ami már nem csak egészségügyi veszélyeket hordoz magában, de egyre nagyobb pusztítást végez a gazdaságban, és a politikai életben is. Március 11-én...
A gazdasági kamarák, vállalkozói szervezetek javaslatai is beépültek a gazdaság újraindítását szolgáló kormányzati lépésekbe - hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a gazdasági élet felsővezetőivel...
A munkahelyvédelmi rész egyik eleme szerint ha egy adott cég a "munkaterhelésének" 15-50 százalékát elveszíti, akkor ebben az időben 70 százalékkal támogatja az állam a bérköltségeket, mondta Palkovics László innovációs miniszter. Az átvállalás mértéke új információnak számít, de a csomag számos pontját még nem ismerjük.
Az elmúlt napok évszakhoz képest extrém hidegei több gyümölcs várható hozamát elvitték, de a fóliasátrakban nevelt zöldségeknek sem tettek jót. A kertészek továbbra is logisztikai és munkaerő-gondokkal, és új, a járványvédelemhez kapcsolódó költségelemekkel szembesülnek, ami az árakban is érződhet majd.
Az Orbán Viktor miniszterelnök által hétfőn bejelentett gazdaságvédelmi akcióterv legfontosabb eleme a meglévő munkahelyek védelme a koronavírus-járvány idején - jelentette ki Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az M1 aktuális csatornán hétfő este.
A munkahelyvédelmi rész egyik eleme szerint ha egy adott cég a "munkaterhelésének" 15-50 százalékát elveszíti, akkor ebben az időben 70 százalékkal támogatja az állam a bérköltségeket. Az erről szóló kérvényt a területi járási...
A munkahelyvédelmi rész egyik eleme szerint ha egy adott cég a "munkaterhelésének" 15-50 százalékát elveszíti, akkor ebben az időben 70 százalékkal támogatja az állam a bérköltségeket. Az erről szóló kérvényt a területi járási...
A koronavírus-járvány okozta válságot követően jelentősen megváltozik a foglalkoztatás szerkezete, felerősödnek az alternatív foglalkoztatási módok és a munkaerő-kölcsönzés, a home office pedig sokkal kidolgozottabbá és elfogadottabbá válik - erre számít a munkavállalók jelentős része egy felmérés szerint.
Törökországban az új típusú koronavírussal diagnosztizáltak száma hétfőn átlépte a 30 ezret - írta Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter a Twitter-fiókján.
A német iparszövetség (BDI) hétfőn közölt előrejelzése szerint 0,5-3 százalékkal csökkenhet idén a világ hazai összterméke (GDP) a koronavírus hatásai miatt.
A svéd- és norvég fővárosban a szomáliaiak felülreprezentáltsága a halottak között a zsúfolt szállásaiknak köszönhető, valamint alacsony szintű hozzáférésükhöz a járvánnyal kapcsolatos információkhoz. A többnyelvű felvilágosító kampány mindkét országban elkésett. Káncz Csaba jegyzete.
Hétfő estére nyolc százalékkal lett olcsóbb az olaj miután továbbra sem tudni, hova vezethet az orosz-szaúdi árháború, egyelőre a megegyezés nagyon távolinak tűnik.
Franciaországban az előző napok csökkenő tendenciája után az elmúlt 24 órában ismét jelentősen emelkedett a koronavírus-fertőzés halottainak száma és elérte a 8911-et: kórházban 605-en vesztették életüket hétfőn az előző napi 357 után, az idősotthonokban pedig 228 áldozatot szedett a vírus, míg előző nap 161 volt az áldozatok száma.
Egyértelmű volt már az elejétől, hogy a karantén maximum pár hétig tartható fenn Európa országaiban, különben teljesen szétesünk mind gazdaságilag, mind társadalmilag.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök telefonon beszélt Mike Pompeo amerikai külügyminiszterrel, és köszönetet mondott neki azért, hogy az Egyesült Államok 1,2 millió dollár értékű humanitárius segélyt különített el Ukrajna részére a koronavírus-járvány elleni küzdelemre - közölte hétfőn az ukrán államfő hivatala a Twitteren.
Orvosi csapatának tanácsára a kórház intenzív osztályára vitték át Boris Johnsont. A brit kormányfő szervezetében tíz nappal ezelőtt mutatták ki a koronavírust, akkor még csak enyhe tünetei voltak. A brit miniszterelnök, Boris...
Az intenzív osztályra került Boris Johnson brit miniszterelnök miután romlott az állapota – erősítette meg hétfő este a politikus szóvivője. Johnson hetek óta küszködik a koronavírussal, ma került kórházba, mert nem javult az állapota.
A válaszadók 44 százaléka szerint a kormánynak tovább kellene szigorítania a kijárási korlátozásokat. A felmérés 1000 fő megkérdezésével történt - derült ki az ATV megbízásából a Pulzus kutató végzett felmérésből. A...
A koronavírus-járvány gyors terjedése ellen meghirdetett vészhelyzet alaposan megváltoztatta a munkavégzési szokásainkat a tömeges méretű, távmunkára történt átállás miatt. Ez pedig magával hozta, hogy a cégek kevesebb áramot fogyasztanak...
Az Optima Befektetési Alapkezelő Zrt. által kezelt alap megvásárolta a Globe Trade Centre (GTC) S.A. ingatlanfejlesztő cég 61,49 százalékos tulajdonrészét - közölték az MTI-vel hétfőn.
A koronavírus terjedésével összefüggésben április 8-tól 13-ig, vagyis a húsvéti ünnepek idejére utazási korlátozásokat és részleges kijárási tilalmat vezetnek be Szlovákiában, ahol a schengeni belső határokon ideiglenesen visszaállítják a határellenőrzést is, április 8-tól 17-ig - erről az Igor Matovic vezette új kormány döntött hétfői ülésén.
Megjelent az április 5-i Magyar Közlönyben a kormány rendelete a Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP-kártya) felhasználásának veszélyhelyzettel kapcsolatos különös szabályairól.
A vasárnapról hétfőre 187 új fertőzöttet diagnosztizáltak, és 465 embert nyilvánítottak gyógyulttá. Így Ausztriában a fertőzöttek száma összesen 12130, közülük 1074 embert kezelnek kórházban, 250-et az intenzív osztályokon. Az...
Romániában a koronavírus-járvány miatt elhalasztják az önkormányzati választásokat a nyár elejéről egy későbbi időpontra, várhatóan őszre - határozta el a román kormány.