2020. április 3. péntek

ápr. 3
11:03
Waberers, Globus, Bonduelle - Újabb cégek a listán, ahol megjelentek a honvédelmi akciócsoportok (Portfolio)
Már 93-ra nőtt azon vállalatok száma, melyeknél Honvédelmi Irányító Törzsek működnek - jelentette be a Honvédelmi Minisztérium a Honvédelem.hu oldalon. Most elsősorban élelmiszeripari, szállítmányozási cégek kerültek a listára.
ápr. 3
11:05
Koronavírus: több mint egymilliárd eurós állami segítséget kaphat az Adidas (Portfolio)
Több mint egymilliárd eurós német állami segítséget vehet igénybe az Adidas, miután a sportszergyártó küzd koronavírus járvány következményeivel.
ápr. 3
11:09
Hétfőn dőlhet el az olaj sorsa, addig óriási csapkodás várható az árfolyamban (Portfolio)
Hétfőre hívta össze Szaúd-Arábia az olajkartell rendkívüli ülését, aminek az a legnagyobb érdekessége, hogy minden olajtermelő nemzet kapott meghívót a virtuális megbeszélésre, ezzel is finoman jelezve azt, hogy csak akkor hajlandóak a szaúdiak bármilyen egyezségbe belemenni, ha a terhek viseléséből mindenki arányosan kiveszi a részét.
ápr. 3
11:09
Forint ügyben a kardinális kérdés: hullunk-e mint kő tovább? (TőzsdeFórum)
32592 pontra emelkedett tegnap a Budapesti Értéktőzsde indexe, 230 pontot tudtunk emelkedni.
ápr. 3
11:11
Jócskán megugrott a vásárlókedv februárban (TőzsdeFórum)
KSH: 10,9 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi üzletek forgalma.
ápr. 3
11:12
Részvények válság idején: a nagy amerikai techcégekre érdemes figyelni? (Privátbankár)
A Klasszis 2020 díjak rendhagyó, virtuális díjátadója kapcsán portfóliómenedzsereket kértünk fel arra, értékeljék a 2019-es évet és a 2020-as kilátásokat. Richter Pál, a Budapest Alapkezelő szakembere arról beszélt: 3-5 éves időtávval számoljon az, aki részvénybe fektet.
ápr. 3
11:12
Emelkedik a kőolaj ára, Trump szerint Oroszország és Szaúd-Arábia hamarosan meg fog egyezni (NRGreport)
Meredek emelkedésnek indult a kőolaj világpiaci ára a legközelebbi határidős jegyzésekben csütörtökön azt követően, hogy Donald Trump amerikai elnök közölte, várakozásai szerint Szaúd-Arábia és Oroszország hamarosan bejelenti az olajkitermelés jelentős mértékű csökkentését.
ápr. 3
11:13
A Reuter szerint eddig tartott a forint lejtmenete (TőzsdeFórum)
A forint 7 százalékos erősödését várja a Reuters felmérése.
ápr. 3
11:14
Orbán Viktor: vezénylik az orvosokat és lefoglaltak 58 hotelt (Privátbankár)
Tömeges járványra készül a kormány: az egészségügyi dolgozókat központilag vezényelhetik az országban és lefoglaltak kollégiumokat, szállodákat, ahova a betegeket tudnák elhelyezni.
ápr. 3
11:15
Egy év alatt 7 százalékkal erősödhet a forint a Reuters felmérése szerint (Menedzsment Fórum)
A közép-kelet-európai devizáknál mostanra levonult a koronavírus-sokk, innen már felkapaszkodás jöhet, írja a tanulmány.
ápr. 3
11:18
Reuters-tanulmány: egy év alatt 7 százalékkal erősödhet a forint (Privátbankár)
A közép-kelet-európai devizáknál mostanra levonult a koronavírus-sokk, innen már felkapaszkodás jöhet, írja a tanulmány.
ápr. 3
11:21
Döbbenetes: sosem tapasztalt mértékben zuhant az euróövezet gazdasági teljesítménye (Pénzcentrum)
A koronavírus-járvány, illetve az ellene hozott intézkedések hatására márciusban korábban még soha nem tapasztalt mértékben gyengült a gazdasági aktivitás az euróövezetben a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet pénteki tájékoztatása...
ápr. 3
11:24
Újabb cég jár közel az áttöréshez: akár már júniusban gyárthatják a koronavírus vakcinákat? (Piac és Profit)
A British American Tobacco vállalatcsoport amerikai biotechnológiai leányvállalata, a Kentucky BioProcessing (KBP) egy, a koronavírus elleni potenciális oltóanyag fejlesztésén dolgozik, és most már a preklinikai vizsgálatok zajlanak. Ha a tesztelés jól megy, a BAT csoport reményei szerint a megfelelő partnerekkel és a kormányzati szervek támogatásá
ápr. 3
11:30
Nem érdemes még forinterősödést várni? (Privátbankár)
Tényleg összehívták az OPEC értekezletét, ahogy Donald Trump jelezte, bár csak virtuálisan. Kérdés, ez elég lesz-e az olajárak stabilizálására, az amerikai olajipar megmentésére. A tegnapi szerény pluszokat enyhe mínuszok követik a tőzsdéken. A Mol süllyed leginkább itthon, de a forint is megint lefelé tart.
ápr. 3
11:33
Koronavírus: Összeesett a német autóértékesítés (Portfolio)
A koronavírus-járvány miatt márciusban több mint harmadával csökkent az új autó eladás Németországban.
ápr. 3
11:36
Nem tűnik el teljesen a Upc márkanév – a Upc Direct továbbra is működik (Márkamonitor)
Bár a UPC Magyarország beolvadt a Vodafone családjába, a UPC márkanév nem tűnik el teljesen. A hasonló nevű UPC Direct műholdas televíziós szolgáltató továbbra is ugyanazzal a márkanévvel folytatja tevékenységét a magyar piacon.   A napokban megjelent a UPC Magyarország közleménye, mely szerint a vállalat hivatalosan is elhagyja eddigi jól ismert m
ápr. 3
11:39
Nébih: Biztonságosak a húsvéti sonkák (ProfitLine)
Élelmiszerbiztonsági szempontból megfeleltek az előírásoknak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) terméktesztje során ellenőrzött húsvéti sonkák, viszont kisebb mértékű minőségi és jelölési hibák ezúttal is előfordultak - közölte a Nébih pénteken az MTI-vel.
ápr. 3
11:39
A szakértő szerint jól uralja a koronavírus-járványt Magyarország (Pénzcentrum)
Időarányosan jól uralja a koronavírus-járványt Magyarország, a megbetegedések számát mutató görbe laposodott az elmúlt napokban - közölte a Pécsi Tudományegyetem Érsebészeti Klinikájának egyetemi tanára. Az a cél, hogy...
ápr. 3
11:39
Kezd magára találni a forint, de még mindig 365 közelében (Portfolio)
Péntek reggel továbbra is 363 felett jár a forint az euróval szemben azt követően, hogy tegnap 360 körül megtorpant a magyar deviza erősödése. Az MNB szerdán bejelentett lépésének első hatása tehát kifulladni látszik, egyelőre nem tudni, hogy hosszabb távon mit tud tenni a jegybank, illetve a piac hogyan értelmezi majd az üzeneteit.
ápr. 3
11:41
Operatív törzs: egyre többen szegik meg a kijárási korlátozást Magyarországon (Portfolio)
Az operatív törzs mai sajtótájékoztatóján Kiss Tibor rendőr alezredes elmondta, hogy a rendőrségnek egyre több esetben kell intézkednie a kijárási korlátozás megszegése miatt, eddig 2000 esetben történt meg ez. Müller Cecília országos tisztifőorvos szerint felesleges lenne tesztelni az egész országot, mert az nem adna valós képet a helyzetről. Szer
ápr. 3
11:57
Elindult a lejtőn az albérleti piac: általánossá vált az alku (Portfolio)
Az év eleji tetőzés után márciusban már egyértelműen a koronavírus okozta válság első jelei domináltak a budapesti albérleti piacon. A bérbeadók kezdenek egymás alá kínálni, és a követelmények is egyre kedvezőbbek a bérlők számára: a tulajdonosok harmada már egy hónapos kaucióval is elégedett lenne. Ez a trend március közepétől erősödik, és a Renti
ápr. 3
11:59
Koronavírus: zuhanás a tőzsdéken, életünk nagy lehetősége vagy csak csapda? (Portfolio)
Rég nem látott esés söpört végig a világ tőzsdéin a koronavírus-járvány miatt, a zuhanás után a nagy befektetőházak stratégái, elemzői, a guruk rendkívül megosztottak azzal kapcsolatban, hogy érdemes-e már beszállni a tőzsdéken, vagy éppen ellenkezőleg, érdemes még fedezékbe vonulni, mert folytatódik még az esés. Összegyűjtöttük, milyen vélemények
ápr. 3
12:03
Új call centert nyitott a Cofidis (ProfitLine)
Telefonos ügyfélszolgálati irodát nyitott a lakossági hitelpiacon tevékenykedő Cofidis Nyíregyházán, 29 munkavállalót foglalkoztat a francia tulajdonú cég az induláskor, számuk a jövőben akár százra is nőhet - közölte a projekt kommunikációjáért felelős társaság pénteken az MTI-vel.
ápr. 3
12:06
A Graphisoft miatt haladhat zőkkenőmentessen az építészet (TőzsdeFórum)
A Graphisoft támogatja a tervezési távmunkát a vészhelyzet idején.
ápr. 3
12:08
Meredeken zuhant a gazdaság az euróövezetben (TőzsdeFórum)
Soha nem tapasztalt mértékben esett vissza a gazdasági teljesítménye márciusban.
ápr. 3
12:09
"Nem Olaszországnak kell mentőöv, hanem egy egész mentőhajó Európának" (Portfolio)
Az Európai Unió gazdasági-pénzügyi ütőerejének növelését szorgalmazta Giuseppe Conte olasz miniszterelnök Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének egy nappal ezelőtti nyílt levelére válaszolva a La Repubblica című olasz napilapban pénteken.
ápr. 3
12:09
Itt van a felvásárlási láz számokban: ennyivel költöttünk többet év elején (Pénzcentrum)
2020. februárban a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers adat szerint 10,9, naptárhatástól megtisztítva 11,3 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi...
ápr. 3
12:15
A lakásbérleti díjak felfüggesztését kéri az amerikai lakosság (Portfolio)
Több millióan váltak munkanélkülivé az Egyesült Államokban egy hét leforgása alatt, nekik már azon kell gondolkozni, hogy hogyan fogják kifizetni a bérleti díjakat, vagy a hiteltörlesztéseket jövedelem hiányában. A bérlők már szerveződnek és arra kérik a kormányt, illetve a tulajdonosokat, hogy függesszék fel a bérleti díjakat egy átmeneti időre -
ápr. 3
12:17
Limitált szinten, de újraindul a Denso fehérvári üzeme (Portfolio)
Hétfőtől - tíz munkanapos leállást követően - újraindul a termelés a Denso Gyártó Magyarország Kft. fehérvári üzemében - közölte a gépjárműalkatrész-gyártó kereskedelmi és pénzügyi igazgatója pénteken az MTI megkeresésére.
ápr. 3
12:18
Több mint 3,5 millió azonnali átutalás márciusban, közel 100 százalékos sikerrel (Privátbankár)
Az azonnali fizetési rendszer országos bevezetése óta eltelt közel egy hónap alatt a Takarékinfo Zrt. által egyszerre három nagybank részére kiépített rendszereken több mint 3,5 millió tranzakció történt, ami az összes magyarországi AFR-utalás 31 százalékát teszi ki. Az átutalások 99,57 százaléka sikeresen futott, a nem teljesült tranzakcióknak szi
ápr. 3
12:19
Hitelkártyák a törlesztési moratóriumban: magyarázatot adott ki az MNB (Portfolio)
Minden 2020. március 18-ig folyósított hitel-, kölcsön- és lízingszerződésre vonatkozik a fizetési moratórium, így a hitelkártyákra, és a munkáltatói kölcsönökre is - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) fogyasztóvédelmi felügyelete az MTI érdeklődésére pénteken. Az MNB álláspontja szerint az ügyfél és a hitelező közös megegyezésén kell alapulnia an
ápr. 3
12:21
Tisztifőorvos: a jelenlegi intézkedések miatt hosszabb lesz a járvány, de nincs más választásunk (Portfolio)
Müller Cecília országos tisztifőorvos az operatív törzs mai sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a jelenlegi korlátozó intézkedésekkel elnyújtjuk a járvány időtartamát, de csak így előzhető meg, hogy az egészségügy túlterhelt legyen.
ápr. 3
12:21
Elindult a lejtőn a bérlakáspiac: általánossá vált az alku (Portfolio)
Az év eleji tetőzés után márciusban már egyértelműen a koronavírus okozta válság első jelei domináltak a budapesti albérleti piacon. A bérbeadók kezdenek egymás alá kínálni, és a követelmények is egyre kedvezőbbek a bérlők számára: a tulajdonosok harmada már egy hónapos kaucióval is elégedett lenne. Ez a trend március közepétől erősödik, és a Renti
ápr. 3
12:21
Felpörgeti a járvány a digitális világot: már ezt is mobilon intézzük (Pénzcentrum)
Meredek emelkedőn van a mobilbankolás. Az okostelefonon elérhető banki szolgáltatásokat az idén 22-44 százalékkal többször használták, mint tavaly. Márciusban kiemelkedő növekedés volt a mobilbankos utalásoknál, az ügyfelek naponta...
ápr. 3
12:23
Hollandiában is elindul a Lemonade (Portfolio)
Hollandia a második európai ország, ahol elérhetővé válik a Lemonde, egy népszerű amerikai fintech-biztosító. A fintechcég  mesterséges intelligenciára és viselkedési közgazdaságtanra is támaszkodik.
ápr. 3
12:24
Több mint 3,5 millió azonnali átutalás márciusban, közel 100 százalékos sikerrel (Menedzsment Fórum)
Az azonnali fizetési rendszer országos bevezetése óta eltelt közel egy hónap alatt a Takarékinfo Zrt. által egyszerre három nagybank részére kiépített rendszereken több mint 3,5 millió tranzakció történt, ami az összes magyarországi AFR-utalás 31 százalékát teszi ki. Az átutalások 99,57 százaléka sikeresen futott, a nem teljesült tranzakcióknak szi
ápr. 3
12:24
8 adózási tipp a koronavírus idejére (Piac és Profit)
A koronavírus okozta járvány a vállalkozások jelentős részét komoly pénzügyi kihívás elé állította. Ennek áthidalására dr. Barta Péter, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda részéről összegyűjtött néhány olyan meglévő adózási ötletet, melyek egy kis levegőhöz juttathatják a cégeket.
ápr. 3
12:27
Mostantól a Google közzétesz helyadatokat: így változtak meg a szokások Magyarországon (Portfolio)
Mostantól megnézhetjük, hogyan alakultak át az emberek mobilitási szokásai az elmúlt hetekben a koronavírus miatt. A Google 131 országról készített jelentést, amelyben a helymeghatározási adatokat felhasználva láthatóvá válik, hogy a különböző tevékenységek végézésre irányuló mobilitási trendek hogy változtak meg a kijárási korlátozások, vagy a jár
ápr. 3
12:29
Szeretik a magyarok az azonnali átutalást: csak márciusban több mint 11 milliószor utaltunk (Portfolio)
Az azonnali fizetési rendszer (AFR) országos bevezetése óta eltelt közel egy hónap alatt a Takarékinfo Zrt. által egyszerre három nagybank részére kiépített rendszereken több mint 3,5 millió tranzakció történt, ami az összes magyarországi AFR-utalás 31 százalékát teszi ki - közölte a cég az MTI-vel pénteken.
ápr. 3
12:30
Minden rendben idén a húsvéti sonkákkal, egy dolgot kivéve (Infostart)
Ez sem nagyon fajsúlyos; a Nébih ellenőrizte az elérhető kínálatot, és nyilvánossá tette, mit tapasztalt.
ápr. 3
12:34
A hitelkártyákra is vonatkozik a fizetési moratórium (ProfitLine)
Minden 2020. március 18-ig folyósított hitel-, kölcsön- és lízingszerződésre vonatkozik a fizetési moratórium, így a hitelkártyákra, és a munkáltatói kölcsönökre is - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) fogyasztóvédelmi felügyelete az MTI érdeklődésére pénteken.
ápr. 3
12:34
Mostantól a Google közzétesz helyadatokat: így változtak meg a szokások Magyarországon a járvány miatt (Portfolio)
Mostantól megnézhetjük, hogyan alakultak át az emberek mobilitási szokásai az elmúlt hetekben a koronavírus miatt. A Google 131 országról készített jelentést, amelyben a helymeghatározási adatokat felhasználva láthatóvá válik, hogy a különböző tevékenységek végézésre irányuló mobilitási trendek hogy változtak meg a kijárási korlátozások, vagy a jár
ápr. 3
12:34
Új, hiánypótló szolgáltatással jött ki a magyar bank: egyszerűbb lesz az életünk (Pénzcentrum)
Már banki ügyfelei is indíthatnak vagy fogadhatnak fizetési kérelmet bankon belül és kívülről egyaránt. Az új szolgáltatással tovább szélesítik a digitális fizetési megoldásainak a körét, amelyek nemcsak kényelmesek és egyszerűek...
ápr. 3
12:36
Pofonegyszerű megoldást ajánl a világhírű közgazdász a koronavírus-válság leküzdésére (Portfolio)
Állami szociális juttatásként oda kell adni az embereknek néhány hónapig egy előre meghatározott összeget a koronavírus járvány alatt és a pénz visszafizetése ahhoz igazodna, amilyen arányban csökken az emberek 2020-as éves jövedelme a 2019-eshez képest, így tehát nem előretekintő, hanem visszatekintő lenne a rendszer és így egyetlen igazán rászoru
ápr. 3
12:42
Sem a kézszáríró, sem az UV-lámpa nem segít a koronavírus ellen (Menedzsment Fórum)
A kórházak felkészültek a tömeges megbetegedésekre - közölte az operatív törzs.
ápr. 3
12:42
A kórházak felkészültek a tömeges megbetegedésekre (Privátbankár)
Sem a kézszáríró, sem az UV-lámpa nem segít a koronavírus ellen az operatív törzs szerint.
ápr. 3
12:42
Bajok vannak a KKV-knek hitelező fintech körül? (FinTechRadar)
A cégtől kiszivárgott levél és a cég nyilatkozata erősen ellentmondanak egymásnak. Közben pedig cégek maradnak hitel nélkül.
ápr. 3
12:42
Mit adjunk a gyereknek? (Márkamonitor)
Az otthon töltött idő próbára teszi a szülők türelmét és kreativitását. Mindennapos kérdés: mit adjunk enni a kicsiknek? Se menza, se étterem, otthon ülni és mindennap friss ételt varázsolni bizony nehéz, de akár ki is használhatjuk megváltozott lehetőségeinket. A Gallicoop szakértői szerint jó közös időtöltés lehet együtt főzőcskézni a gyerekekkel
ápr. 3
12:54
Több mint 3,5 millió azonnali átutalás márciusban (Piac és Profit)
Az azonnali fizetési rendszer országos bevezetése óta eltelt közel egy hónap alatt a Takarékinfo Zrt. által egyszerre három nagybank részére kiépített rendszereken több mint 3,5 millió tranzakció történt, ami az összes magyarországi AFR-utalás 31 százalékát teszi ki. Az átutalások 99,57 százaléka sikeresen futott, a nem teljesült tranzakcióknak szi
ápr. 3
13:00
Így támogatja a építészeti távmunkát a Graphisoft (Portfolio)
A nemzetközi egészségügyi vészhelyzet ideje alatt is támogatni kívánja a szoftverhasználóit a Graphisoft SE., az ARCHICAD és a BIM (épületinformációs modellezés) alapú építőipari megoldások kifejlesztője. A vállalat felhőmegoldása, a BIMcloud, amely távmunkában is biztosítja az építészek, a tervezők és az építőipar más szereplői számára a folyamato

Keresés