Az Indirekt.hu közéleti, szórakoztató portállal bővül a multimédiás kereskedőház, az Atmedia portfóliója április elsejétől. Az év elején indult, videótartalomra is specializálódott szerkesztőség ismertsége folyamatosan emelkedik, az oldalletöltési száma a negyedév végén meghaladta a havi 3 milliót. A multimédiás kereskedőház, az Atmedia dinamikus
Ezentúl a koronavírus miatt elrendelt hatósági karanténra vonatkozó adatokat is közlik a koronavirus.gov.hu honlapon - derül ki a hivatalos honlapon csütörtök este megjelent közleményből.
Április közepétől a magyar piacon is elérhető a Microsoft Dynamics 365 Business Central, amely tervezhető költségek mellett, jelentősebb egyszeri beruházás nélkül biztosít integrált ügyviteli rendszert a hazai kis- és közepes vállalkozásoknak - jelentette be a Microsoft.
Meghalt újabb öt krónikus betegséggel küzdő, idős beteg a koronavírus-járványban Magyarországon; a fertőzöttek száma pedig 623-ra nőtt - olvasható a koronavirus.gov.hu honlapra pénteken feltett közleményben.
Olcsóbbak lettek az élelmiszerek a nemzetközi kereskedelemben a Covid-19 világjárvány okozta keresletcsökkenés és az olajár-zuhanás miatt, továbbá közrejátszott ebben az egészségügyi helyzet miatt hozott korlátozó intézkedések esetleges negatív gazdasági hatásától való félelem is.
Az Alkaloida Vegyészeti Gyár Zrt. (Alkaloida Zrt.) készítené Tiszavasváriban a koronavírus tüneteit enyhítő gyógyszert, amint meglesz az ehhez szükséges engedély, hiszen az elsődleges célunk nem a hatóanyag, hanem a kész tabletták értékesítése – mondta a Világgazdaságnak, az Alkaloida Zrt. beszerzési igazgatója.
Bár március közepe óta tantermen kívüli munkarend érvényes a köznevelésben, de sok család nem tudja megoldani, hogy otthon tartsa a gyermekét. A Magyar Nemzet értesülései szerint 300-500 iskolás és tízszer ennyi óvodás még mindig intézményi keretek között tölti a mindennapjait.
Az Alkaloida Vegyészeti Gyár Zrt. (Alkaloida Zrt.) készítené Tiszavasváriban a koronavírus tüneteit enyhítő gyógyszert, amint meglesz az ehhez szükséges engedély, hiszen az elsődleges célunk nem a hatóanyag, hanem a kész tabletták értékesítése – mondta a Világgazdaságnak, az Alkaloida Zrt. beszerzési igazgatója.
Bár március közepe óta tantermen kívüli munkarend érvényes a köznevelésben, de sok család nem tudja megoldani, hogy otthon tartsa a gyermekét. A Magyar Nemzet értesülései szerint 300-500 iskolás és tízszer ennyi óvodás még mindig intézményi keretek között tölti a mindennapjait.
Megnövekedett az együtt töltött idő, sok szülőnek nehézséget okoz egész nap lekötni a gyerekeket. Akár hasznosan is tölthetjük a bezártságot, remek ötlet rendet rakni és átalakítani a legkisebbek szobáját. A Praktiker szakértői szerint barkácsolással még egy technikaórát is kiválthatunk! Ideje selejtezni Egy unalmas délután jó lehetőség, hogy fiókr
A vállalkozások jelentős része az elmúlt hetekben kénytelen volt otthoni munkavégzésre átállni. Az ezzel együttjáró kommunikációs problémákat ráadásul sok esetben eddig nem használt új technológia alkalmazásával tudták csak megoldani.
A juhok legelőjén már épül a villanypásztor, hogy emberi erőforrás nélkül se legyen baja az állománynak, miközben a piaci helyzet minden eddiginél bizonytalanabb az olaszországi állapotok miatt. Megyesi Elemér és családja a koronavírus-járvány miatt a legrosszabbra is felkészül a Hajdú-Bihar megyei, tiszagyulaházai tanyán.
A tengerentúli tőzsdék végül emelkedéssel zárták a csütörtöki kereskedést, az olajár is hatalmasat erősödött, miután az amerikai elnök egyeztetett a szaúdi koronaherceggel, aki pedig korábban Vlagyimir Putyinnal beszélt, és a globális olajtermelés visszavágása lényegesen magasabb lehet napi 10 millió hordónál. Ázsiában lejjebb kerültek az irányadó
A legfrissebb adatok szerint egy nap alatt 569-cel emelkedett az új típusú koronavírus okozta betegség nagy-britanniai halálos áldozatainak száma. A brit egészségügyi miniszter csütörtökön bejelentette, hogy a kormány napi százezer szűrés elvégzését tűzte ki célként.
Az utóbbi napokban napi 70-80 ezer új koronavírus fertőzöttet regisztráltak a hatóságok világszerte, így csütörtök éjjelre átlépte a kerek 1 millió főt a számuk, és sajnos a halálozásban is túl vagyunk már a kerek 50 ezer fős számon, ahogy a kigyógyultakéban is (200 ezer felett). Amerikában továbbra is rohamtempóban terjed a járvány, Olaszországban
Egyre merészebb becslések látnak napvilágot a globális GDP alakulásáról, a visszaesés mértékét a koronavírus-járvány időbeli lefutása és a gazdasági szereplők viselkedése határozza majd meg. Az év egészére két számjegyű mínusz várható. Rövid távon az árak csökkenése, hosszabb távon pedig az emelkedés valószínű, mindebből a részvénypiacok húzhatnak
A korábban moszkvai székhelyű Nemzetközi Beruházási Bank (NBB) tavaly helyezte át tevékenységei túlnyomó részét Budapestre: az új székhely a bank részéről nyitás az európai országok és piacok felé, ugyanakkor fontos kihívást is jelent a pénzügyi intézet számára. Mindezeken túl a költözés után néhány hónappal a pénzügyi intézetnek még nagyobb kihívá
Szombaton bevezetjük a járványügyi védekezés alapját, a válságkezelés részletes bemutatása pedig jövő kedden várható - jelentette be az MR1 Kossuth Rádió ma reggeli műsorában Orbán Viktor kormányfő.
„Ahhoz, hogy ezt bírja az ember, extra motiváció kell, és ez nem a pénz!” Hogyan tartható a lélek koronavírus-járvány idején a több száz fős értékesítő csapatban, akik nap mint nap az üzletekben teljesítenek szolgálatot, napi kapcsolatban az ügyfelekkel, akik számítanak a segítségükre, mert a biznisznek mennie kell tovább? Telenor-szubjektív a fron
A tegnapi mínusz után a búza ára újabb 1,3 százalékkal csökkent Chicagóban. A kukorica 0,3, a szójabab pedig 0,4 százalékkal lett olcsóbb. Európában egyedül a repce drágult a fontosabb agrártermékek közül, a malmi búza, a takarmánybúza és a kukorica olcsóbb lett. Kanadában a repce árjegyzése 0,3 százalékkal került lejjebb és 473,3 kanadai dollár/to
A szokásosnál enyhébb influenzaszezon is hozzájárulhatott a koronavírusos betegek szokatlanul magas halálozási arányához Olaszországban. Spanyolországban ismét csúcsot döntött az egy nap alatt elhunytak száma. Világszerte már több mint egymillió embert diagnosztizáltak a fertőzéssel. Nemzetközi hírösszefoglalónk következik.
A koronavírus előidézte gazdasági helyzet a vendéglátóipari egységek vezetőit gyors reakcióra késztette, sokan ételkiszállítóként, futárként foglalkoztatják eddig felszolgáló pozícióban dolgozó munkatársaikat. Nekik segít a HelloPay Jatt+ szolgáltatása, amely nem csak az eddig mobilterminálok nélkül üzemelő éttermeknek nyújt alternatívát az új piac
A Gránit Bank ügyfelei is indíthatnak vagy fogadhatnak fizetési kérelmet bankon belül és kívülről egyaránt – közölte a társaság, miután az Erste után a Raiffeisen is elindult a héten hasonló szolgáltatásával.
A forintgyengülés miatt 740 forintra nőtt az eurojackpot ára. De ez is jó befektetés, ha valakinek ma telitalálata lesz, mert 31,8 milliárd forintot zsebelhet be.
Romániában elhalaszthatják a június végére tervezett helyi választások a koronavírus miatt - jelentette be a miniszterelnök. Nem Románia az egyetlen: Lengyelországban a kisebbik kormánypárt kezdeményezte a májusi elnökválasztás elhalasztását.
Az elmúlt hetekben a feje tetejére állt a világ. Aki teheti, most magára zárja az ajtót, és otthonról követi az eseményeket, ezzel is lassítva a járvány terjedését. Akadnak azonban, akik nem maradhatnak távol, például az egészségügyi dolgozók, akik ebben a pillanatban is a frontvonalban küzdenek a járvány visszaszorításáért. Miattuk szól a taps min
Péntek reggel továbbra is 363 felett jár a forint az euróval szemben azt követően, hogy tegnap 360 körül megtorpant a magyar deviza erősödése. Az MNB szerdán bejelentett lépésének első hatása tehát kifulladni látszik, egyelőre nem tudni, hogy hosszabb távon mit tud tenni a jegybank, illetve a piac hogyan értelmezi majd az üzeneteit.
Számtalan amerikai kkv-nak nyújthat mentőövet a ma induló, 349 milliárd dolláros hitelezési program, de a pénzintézetek arra figyelmeztetnek, hogy túlságosan homályos a program szabályozása, ezért nem biztos, hogy el tudnak indulni a kért hitelekkel már most pénteken. Közben olyan sok kérelem érkezik már előzetesen a bankokhoz, hogy az ügyfélkérelm
A járványügyi helyzet miatt talán a megszokottnál is nagyobb fejtörést fog okozni az egységes kérelem beadása, főleg azoknak a gazdálkodóknak, akik nincsenek informatikai eszközök és tudás birtokában.
Már több mint 12 ezer ügyfél jelezte a CIB Banknál, hogy nem szeretne élni a koronavírus világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében szükséges azonnali intézkedésekről szóló kormányrendeletekben foglalt hiteltörlesztési moratóriummal. A bank elektronikus csatornáit használó lakossági ügyfelei online is nyilatkozhatnak, ha nem
Magyarországon nagyjából harmincezer autóipari dolgozó esett ki a munkából a járván miatti leállások alatt. Európában nagyjából 1,1 millióra tehető a számuk. Az autóiparban legalább 1,11 millió fizikai munkát végző dolgozó...
Új kombájnberuházásnál a gép műszaki és specifikációs tulajdonságai mellett sokszor az egyik legfontosabb kérdés a különböző beruházást segítő megoldások lehetőségei a finanszírozás tekintetében. A legújabb Kite akcióban többféle megoldással igyekeznek segíteni a leendő kombájnvásárlókat ezen a területen is.
Ideiglenesen leállítják a Corona sör gyártását – jelentette be a Grupo Modelo mexikói sörgyártó, miután a koronavírus járvány megfékezésére hozott mexikói kormányzati döntés alapján a társaság üzleti tevékenysége nem alapvető fontosságú.
Hatalmasat esett Kína legnagyobb autóbérléssel foglalkozó cégének árfolyama, miután tegnap kiderült, hogy a Luckin Coffee vezetősége meghamisított több tavalyi pénzügyi és eredménykimutatást, és mivel kapcsolat áll fenn a két cég között a Luckin nagy esése a Car Inc. részvényeit is magával rántotta.
A Morgan Stanley lefelé módosította az amerikai GDP-előrejelzéseit, a második negyedévben szerintük akár 38%-os is lehet a visszaesés évesített negyedéves alapon. 2020-ra átlagosan 5,5%-os recessziót várnak.
A német technológiai vállalat, a Continental ADAS üzletágának menedzsmentje Dr. Lóránd Balázst nevezte ki a budapesti Mesterséges Intelligencia Fejlesztő Központ vezetőjének. Dr. Lóránd Balázs 2018-ban csatlakozott a céghez, és eddig a mesterséges intelligencia adatok menedzselését és az infrastruktúra csoport munkáját irányította. A központ korá
További esést vár a részvénypiacokon a hedge fund menedzser, aki már februárban arra figyelmeztetett, hogy a koronavírus hatásait nem árazták be a tőzsdék. Véleménye szerint még 30 százalékos esés kellene ahhoz, hogy az értékeltségi szintek elérjék a historikus átlagot.