Nem csökkent a forint elleni külföldi pozíciók állománya az utóbbi hetekben, így az továbbra is 2900 milliárd forint körül van – derül ki az MNB kedden publikált ábrakészletéből. Vagyis az MNB április elején végrehajtott kamatemelése alig rettentette el a spekulánsokat a forint shortolásától, csak átmenetileg bizonytalanította el őket. Az elemzők s
Csaknem 41 százalékkal, 780 millió lejre (161 millió euró) csökkent az OMV-Petrom csoport adózás előtti nyeresége az első negyedévben a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte szerdán az olajipari vállalat.
Karácsony Gergely szerint „csillapítatlan sebességgel terjednek a félreértések és a félremagyarázások” a Budapest kapcsán felvetett sebességkorlátozásról. Ezt igyekszik tisztázni nemrég kikerült Facebook-posztjában.
Összeomlott az Egyesült Államok gazdasága a koronavírus miatt. Az előzetes adatok szerint az első negyedéves GDP-növekedés -4,8%-os volt az elemzők által prognosztizált -4%-kal szemben. Hozzá kell tenni, hogy ez még csupán az első negyedév, a járvány hatásai majd a második negyedéves adatokban látszanak igazán - akkor szinte biztosan kétszámjegyű v
Több mint 15 000 liter MOL Hygi fertőtlenítőt adományoz a MOL több segélyszervezetnek, szociális és gyógyító intézménynek, önkormányzatnak,– áll a vállalat friss közleményében.
Óriási költséghatása lesz a koronavírus-járványnak a hazai bankok működésére, amelyeknek komoly nehézségekkel kell megküzdeniük üzleti céljaik eléréséhez és a megváltozott ügyféligényekhez igazodó digitális fejlesztések finanszírozásához. A működési költségek jelentős lefaragásában és a digitális fejlesztések megvalósításában fontos szerepet játszh
A munkahelyvédelmi bértámogatás kapcsán a [munka.hu]munka.hu weboldalon 2020. április 29-től elérhető az új, módosított formanyomtatvány, amelynek segítségével még egyszerűbben kérvényezhető a támogatás. "A kormány elsődleges...
Öt légzéstámogató eszközt adományozott a Mol, mintegy 19 millió forint értékben, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikájának, hogy ezzel járuljon hozzá a gyógyító munkához a rendkívüli járványügyi helyzetben. A gépek a veszélyhelyzet megszűnését követően is a klinikán maradnak, és szerephez jutnak az orvos- és szakdolgozó-t
Jó hírek érkeztek szerdán Gilead Sciences ígéretes koronavírus-gyógyszerével, a remdesivirrel kapcsolatban. A cég két klinikai vizsgálattal kapcsolatban tett közzé tájékoztatást, amelyből kiderült, hogy javult a készítménnyel kezelt betegek állapota. A Gilead árfolyama szárnyalt a szerdai piacnyitás után.
Sok ország mellett most már a spanyolok is azon dolgoznak, hogyan tudnák enyhíteni a koronavírus miatt hozott korlátozó intézkedéseket. A miniszterelnök bejelentése szerint a feloldás csak fokozatosan fog működni – írja a CNN.
A Cégmentő videókonferencián György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a gazdaságvédelmi akcióterv eddig ismert elemein kívül új részletekről is beszélt: az eddig viszonylag keveset emlegetett intézkedéséről, a mikro-, kis- és középvállalatoknak elérhető pályázati forrásokr
A válaszadók fele már a budapesti rendelet előtt is hordott maszkot, amikor emberek közé ment - derült ki a Pénzcentrum felméréséből, amelyre több mint 3200 olvasónk válaszolt. Kiderült ugyanakkor, hogy a kitöltők kétharmada elvárja...
Budapesten, a belvárosi Fashion streeten nyitotta meg legújabb, a kor ügyféligényeire szabott fiókját az Erste Bank. A több százmillió forintos beruházással kialakított, három szintes, tágas fiók befejezése nagy kihívást jelentett a koronavírus-járvány miatt. A pénzintézet idén további 5-6 megújult bankfiók átadását tervezi.
Egyre markánsabb rali bontakozik ki a magyar tőzsdén, gyönyörű képzavarral élve a kedvező nemzetközi hangulat hátán egyre magasabbra kapaszkodik a hazai részvénypiac is. Megnéztük az okokat.
Szárnyra kapott az olaj ára, miután az amerikai benzinkészletek apadtak az előző héten, melyre huzamosabb ideje nem volt már példa. A nagy olaj ETF-ek is átköthették már pozícióik nagy részét a távolabbi lejáratokra.
A veszélyhelyzet kihírdetése óta egyszerűen muszáj a telemedicina adta lehetőségeket kihasználniuk az orvosoknak, hiszen most lehetetlen találkozniuk minden beteggel. A veszélyhelyzet meghosszabbítása miatt ezért pontosította a járvány alatti egészségügyi teendőket a kormány a Magyar Közlöny legfrissebb számában.
Közel 6 százalékot emelkedett a Boeing árfolyama ma a nyitást követően, miután a társaság közzétette első negyedéves eredményeit és bejelentette, hogy elbocsátja dolgozói 10 százalékát.
A koronavírus-járvány alapjaiban írja át a központi költségvetés egyes részeit. Jövőre a foglalkoztatási alap önálló jogcímként már nem létező dolog lesz.
A veszélyhelyzet kihírdetése óta egyszerűen muszáj a telemedicina adta lehetőségeket kihasználniuk az orvosoknak, hiszen most lehetetlen találkozniuk minden beteggel. A veszélyhelyzet meghosszabbítása miatt ezért pontosította a járvány alatti egészségügyi teendőket a kormány a Magyar Közlöny legfrissebb számában.
Múlt hét pénteken tartotta meg olajpiaci online befektetői klubját a Portfolio, ahol közel 200 néző követhette végig, ahogy profi elemzők megosztják személyes élményeiket arról, hogyan élték meg az elmúlt hónapok olajpiaci turbulenciáit. Többek között választ kaphattunk arra, hogy mikorra lábalhat ki az olajpiac a koronavírus okozta sokkból, várhat
A szomszédos Horvátország után Szlovénia is fokozatosan enyhít a koronavírus-járvány terjedésének megfékezésére hozott korlátozásokon: szigorú intézkedések mellett szerdától kinyithattak a könyvtárak, múzeumok és galériák, hétfőtől a fodrász- és kozmetikai szalonok, valamint azok a vendéglátóhelyek, amelyek rendelkeznek terasszal - ismertette a kor
A járvány miatt szinte teljesen leálló légiközlekedés Európa-szerte kezd éledezni; a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma is lassan és fokozatosan újraindul.
A járvány miatt szinte teljesen leálló légiközlekedés Európa-szerte kezd éledezni; a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma is lassan és fokozatosan újraindul.
Alexander Novak, orosz energiaügyi miniszter szerint májustól normalizálódhat az olajpiaci túlkínálat, mivel életbe lépnek az OPEC+ termeléscsökkentő intézkedései, melynek kapcsán Oroszország kitermelése 20 százalékkal csökkenhet. A hatalmas tárolói készletek miatt 30 dolláros olajárral kalkulál Oroszország 2020 átlagában.
A Boeing szerdán tette közzé első negyedéves számait, a cég több repülőgépe esetében is visszavágta a gyártást, míg a társaság jelentős, 10 százalékos létszámleépítést is bejelentett.
„A világjárvány rávilágított arra, hogy máig sérülékenyek a dolgozók jogai, minden nap dolgoznunk kell azon, hogy a kivívott eredményeket megtartsuk” – mondta Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke május elseje alkalmából. Hozzátette: mivel idén nem tudjuk a megszokott módon ünnepelni a munkavállalók szolidaritási napját, ezért majális hel
A kelet-közép-európai régió országai az olasz példából tanulva gyorsan és szigorúan léptek fel a járvány ellen, és emiatt sokkal kedvezőbb helyzetből várják az újraindulást. Egy hónappal ezelőtt még Ausztria és Csehország voltak a legkedvezőtlenebb helyzetben, a meredeken felfelé ívelő járványgörbéket azonban sikerült meredeken lehajlóvá módosítani
Három- és ötéves futamidőn összesen 100 milliárd forintnyi fedezett hitelügyletet (repo) kötött szerdán a bankokkal az MNB – jelentette be a jegybank. Ez ugyan alacsonyabb az utóbbi hetekben látottnál, de először nem csak a leghosszabb futamidőn fogadott el ajánlatot a jegybank.
Kilőtt a Spotify árfolyam miután a cég kedvező gyorsjelentést tett közzé. A válság a legtöbb cég eredményeit alaposan megtépázta, azonban néhánynak éppen, hogy kapóra jött, hogy az emberek otthon maradnak a vírus miatt, ilyen a Spotify is, amelynek üzleti modellje ellenállónak tűnik a válsággal szemben.
A korábbi stabilra módosította vissza a több mint két hónapja megadott, felminősítés lehetőségére utaló pozitívról a hosszú és rövid lejáratú, devizában és forintban fennálló magyar államadósság-kötelezettségek osztályzati kilátását a Standard & Poor's, mindenekelőtt az új koronavírus okozta járvány várható gazdasági hatásaival indokolva a lépést.
Jövő hétfőtől újraindítja a budapesti Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér és az amszterdami Schiphol repülőtér közti légiforgalmát a KLM Holland Királyi Légitársaság. A biztonságos repülésről fokozott reptéri és fedélzeti intézkedések gondoskodnak majd. Ez is alátámasztja azt a mai hírt, hogy a budapesti repülőtér utasforgalma is lassan és fokozatosa
A koronavírussal kapcsolatban az egyik legérdekesebb kérdés idehaza is, hogy mekkora a kiterjedése a járványnak, mekkora a fertőzöttek aránya. A Semmelweis Egyetem vezetésével indított kutatási projekt ebben hozhat érdemi válaszokat, hiszen országos szinten valósul meg és reprezentatív mintán, azonban már most rendelkezésre állnak adatok a fertőzöt
A kormány múlt héten rendeleti szinten (140/2020. (IV. 21.)) szabályozta a bevallások későbbi beadásának lehetőségét. A Niveus Consulting Group szerint ez igazából egy adminisztrációs enyhítés, de akár még rosszabbul is járhatnak azok, akik élnek a felkínált lehetőséggel és a meghosszabbított határidőig adják le bevallásaikat.
Kedden éjszaka derültek ki a járvány okozta válságot ellensúlyozandó kiskereskedelmi adó részletei, amelyek közül volt, ami szíven ütötte a szektor képviselőit. Tetézi számukra a bajt, hogy a korábbi hasonló szektoriális adó kapcsán az Európai Bíróság nem marasztalta el a magyar államot.
Kína a színfalak mögött világszerte folytatja elképesztő politikai játszmáit a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban. A világ legerősebb hadseregének vezetői eközben töredelmesen bevallják, hogy a láthatatlan ellenséggel szemben az első csatában csúnya vereséget szenvedtek. Káncz Csaba jegyzete.