A brit statisztikai hivatal (ONS) kedden ismertetett tanulmánya szerint az Angliában és Walesben kiállított halottvizsgálati bizonylatok arra utalnak, hogy jóllehet országosan már csökken az új koronavírus okozta halálozások száma, az idősotthonokban nagyon sokan halnak meg a betegségben. A brit kormány kedden bejelentette, hogy az eddigi gyakorlat
A szerdai kormánydöntés figyelembe fogja venni, hogy a fővárosban és környékén más a járvány természete, mint másutt - árulta el a kancelláriaminiszter az InfoRádió Aréna című műsorában. Gulyás Gergely az eddig meghozott gazdasági intézkedésekről is beszélt, bevallotta, hogy a kiskereskedelmi láncok különadója a járvány után is fennmarad.
António Guterres ENSZ-főtitkár felhívást intézett a világ vezetőihez, hogy használják fel a koronavírus-járvány teremtette helyzetet a világ jobbá tételére és együttműködésükkel olyan más globális fenyegetésekkel is szálljanak szembe, mint a klímaváltozás.
Bár járványhelyzetben a közösségi autózás egy lehetséges megoldás az érintkezésmentes és biztonságos közlekedésre, mégis sokan még mindig nem hisznek az autómegosztókban. Pedig a számok azt igazolják, hogy ez jelenti a közlekedés...
Az uniós tagállamoknak fontolóra kell venniük az afrikai államok adósságainak eltörlését, hogy enyhítsék koronavírus-járvány okozta gazdasági válságot a kontinensen - nyilatkozta Charles Michel, az Európai Tanács elnöke szerdán.
Az Egyesült Államokban meghaladta az egymilliót a koronavírus-fertőzöttek száma, és több mint 56 ezren hunytak el a vírus okozta Covid-19 nevű légúti betegségben - jelentette kedden a baltimore-i Johns Hopkins egyetem és kórház.
A válság hatása már látható a munkaerőpiaci adatokban, de a munkanélküliségi ráta áprilisban és májusban emelkedhet jelentősebben. Fontos kérdés, hogy az állami programok mennyire képesek tompítani a negatív hatásokat. Az valószínűsíthető, hogy a részmunkaidős foglalkoztatásban bővülés várható.
Az elmúlt huszonnégy órában 382 halálos áldozatot követelt a koronavírus-járvány Olaszországban, a halottak száma így a járvány helyi megjelenése óta 27 359-re nőtt - közölte az olasz polgári védelmi hatóság.
Az Egyesült Államokban meghaladta az egymilliót a koronavírus-fertőzöttek száma, és több mint 56 ezren hunytak el a vírus okozta Covid-19 nevű légúti betegségben - jelentette a baltimore-i Johns Hopkins egyetem és kórház.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2,5 milliárd forintos bírságot szabott ki a booking.com online szállásfoglaló portál üzemeltetőjére, egyúttal eltiltotta a holland vállalatot az agresszív értékesítési módszereinek folytatásától. A versenyhatóság döntése értelmében a Booking.com B.V. tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott a fogyasztókka
Az elmúlt huszonnégy órában 382 halálos áldozatot követelt a koronavírus-járvány Olaszországban, a halottak száma így a járvány helyi megjelenése óta 27 359-re nőtt - közölte az olasz polgári védelmi hatóság.
Egészségkárosodási kockázat miatt minőségmegőrzési időre tekintet nélkül kivonatja a forgalomból a férfiaknak készült Boom Boom Extra megnevezésű növényi kivonatokat tartalmazó étrendkiegészítő kapszulát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) - jelent meg a hivatal honlapján kedden.
Londoni pénzügyi-gazdasági elemzők egybehangzó friss előrejelzései szerint súlyos recesszióban tölti az idei évet a világgazdaság az új koronavírus okozta járvány miatt, és a borúlátó prognózisokat is lefelé ható kockázatok terhelik....
A kiskeresledelmi különadóról szóló kormányzati rendelet kihirdetése után megjelent az erről szóló törvényjavaslat is. Az 500 millió forintos éves nettó árbevétel alatti cégek megússzák a különadó fizetését, a nemzetközi online kiskereskedelmi oldalak viszont nem, legalábbis a Pénzügyminisztérium várakozásai szerint.
Tatabányán közvetlen összeköttetést alakítanak ki a Galla ipari övezet és az M1-es autópálya óvárosi lehajtója között, így kitilthatják Óváros fő közlekedési útjáról az iparterületre szállító, öt tonnánál nehezebb teherautókat - közölte a polgármester az MTI-vel.
Markus Söder bajor miniszterelnök kedd délutáni sajtótájékoztatóján ismertette, hogyan képzelik el a koronavírus-járvány elleni további intézkedéseket.
A Pénzügyminisztérium benyújtotta a koronavírus-járvány miatti legújabb körös adókönnyítő intézkedéseket, amelyek között van olyan is, amit eddig nem ismertünk.