Alig egy hete szállt ki az Appeninn Nyrt.-ből Mészáros Lőrinc, most egy friss bejelentés szerint Tiborcz István is elhagyja a fedélzetet: eladná 29,30 százalékos tulajdonrészét a BDPST Zrt. A miniszterelnök veje azt mondja, véletlenül sem akar állami pénzek közelébe kerülni, és egyébként is sok támadás érte miatta a céget - inkább kiszáll.
Az otthonról dolgozók negyven százaléka érzi kevésbé hatékonynak a munkavégzését, és legtöbben a kollégákkal való interakciót, a rendezett munkaidőt, valamint a normális öltözködést hiányolják a kényszerű home office-ból – derül ki a Huawei Technologies Hungary online felméréséből. A mintegy 850 válaszadó fele örül annak, hogy a bejáráson megspórol
A kormány gazdaságvédelmi és gazdaság-újraindítási akcióterve komolyan érinti az agráriumot és azon belül például a kertészeti ágazatban dolgozókat - mondta a kormányszóvivő szerdán, a Facebookon közzétett felvételen, amelyen megszólalt az agrárminiszter is.
A kormány a COVID-19 járvánnyal kapcsolatos negatív gazdasági kilátások és a járvány gazdasági hatásait mérsékelni hivatott fiskális politikai lépések eredményeképp módosította a 2020-as költségvetés eredményszemléletű hiánycélját...
Eladná az Appeninn Nyrt.-ben meglévő 29,30 százalékos tulajdonrészét a BDPST Zrt. ingatlanfejlesztő és –forgalmazó társaság. Miként azt az Appeninn Nyrt. is jelezte a Budapesti Értéktőzsde honlapján, a BDPST Zrt. a birtokában lévő részvénycsomagot értékesíteni szeretné, és kezd ennek lehetőségeiről tárgyalásokba ingatlan- és tőkepiaci szereplőkkel.
Jóval kevésbé fertőznek azok a betegek, akiknél a koronavírus-fertőzésből való felépülésük után másodszor is kimutatták a vírust - közölték szerdán dél-korai egészségügyi illetékesek.
Napok óta egy fél ország azt találgatja, hogy Orbán Viktor miniszterelnök pontosan mire alapozta azt a kijelentését, hogy a járvány május 3-ára fut fel szakértők szerint. Egy nemzetközi, a járványgörbék lefutását előrejelző modell szerint valóban május elején léphet új, csendesebb szakaszába a járvány hazánkban.
Alig egy hete szállt ki az Appeninn Nyrt.-ből Mészáros Lőrinc, most egy friss bejelentés szerint Tiborcz István is elhagyja a fedélzetet: eladná 29,30 százalékos tulajdonrészét a BDPST Zrt. A miniszterelnök veje azt mondja, véletlenül sem akar állami pénzek közelébe kerülni, és egyébként is sok támadás érte miatta a céget - inkább kiszáll.
Az Európai Unió (EU) tagországai a kohéziós politika alapjául szolgáló uniós strukturális alapok felhasználására vonatkozó jogszabály módosítását fogadták el, aminek értelmében a még fel nem használt uniós források a koronavírus-járvány okozta válság hatásainak mérséklésére lesznek fordíthatók - közölte az Európai Unió Tanácsa szerdán.
Ez jobb lett a -0,87 dolláros elemzői konszenzusnál. Mindezt 8,6 milliárd dolláros árbevételen érte el, ami 18%-os visszaesés év/év alapon és elmarad a konszenzus által várt 9 milliárd dollártól.
Egyelőre az ingyenes tanfolyamoknak mindössze a negyede tűnik olyan valódi képzésnek, amellyel új területek nyílhatnak meg az állásukat elvesztők számára.
Meghallgatta a kormány a munkáltatók kérését és könnyebbé tette a munkahely megtartó támogatás igénylését, adminisztrációját - mondta az InfoRádiónak Csiki Gergely, a Portfolio elemzője.
Az új koronavírus-járvány okozta gazdasági sokkhatás enyhítésére tett eddigi intézkedések hatásosak voltak Európában. Az előttünk álló kilábalás korszakáról a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója és az Európai Központi Bank...
Spanyolországban az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma 4211-gyel, a halálos áldozatoké 435-tel, míg a gyógyultaké 3401-gyel emelkedett az elmúlt egy napban, az adatok a járvány stagnálását mutatják - derült ki a spanyol egészségügyi minisztérium szerdai jelentéséből.
Az új koronavírus-járvány okozta gazdasági sokkhatás enyhítésére tett eddigi intézkedések hatásosak voltak Európában. Az előttünk álló kilábalás korszakáról a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója és az Európai Központi Bank...
A tőzsdéken ma megjött az emelkedés, amit főleg Donald Trump újabb mentőcsomagjával és az elnök Iránnak címzett fenyegetésével magyaráznak. Az utóbbi ugyanis megindította felfelé az olajat és ezzel az olajipari részvények árfolyamát is. Emelkedett a Mol is, ám ütemesen gyengül a forint.
Ha szükséges, a kormány mellett a jegybank is további intézkedéseket vezet be a koronavírus-válság leküzdésére - mondta Matolcsy György a Figyelő holnapi számban megjelenő interjújában. Az MNB elnöke szerint nem igaz, hogy a megoldás olyan egyszerű lenne, hogy elég ingyenpénzt kell adni mindenkinek.
A kereskedelmi ingatlanpiacon 2019 a rekordok éve volt: a szektorba érkező befektetések összege elérte az 1,8 milliárd eurót, a koronavírus-járvány kedvezőtlen hatása azonban már az első negyedévi adatokban tükröződik - mondta Nagy...
Megnőtt az állam pénzszükséglete, az Államadósság Kezelő Központnak még legalább 1824 milliárd forintnyi friss forrást kell bevonnia a piacról. Eddig elkerült eszközt is igénybe vesznek.
Olaszországban az új megbetegedések száma két nap után ugrott újra 3000 fölé, ami nem jó jel azok után, hogy már erősödni látszott a járvány mérséklődő trendje.
A kereskedelmi ingatlanpiacon 2019 a rekordok éve volt: a szektorba érkező befektetések összege elérte az 1,8 milliárd eurót, a koronavírus-járvány kedvezőtlen hatása azonban már az első negyedévi adatokban tükröződik - mondta Nagy...
Európai Uniós átlagban és a tagországok többségében elérték, sőt meghaladták a 2020-ra kitűzött stratégia célt, amely szerint a 30 és 34 év közötti lakosság legalább 40 százaléka rendelkezzen felsőfokú végzettséggel - közölte...
Megjelent a bértámogatás 2.0, azaz a szakmai szervezetekkel egyeztetett javítások a legfonotosabb gazdaságvédelmi intézkedésen. A napi 2 órás foglalkoztatás után járó kedvezmény valóban bekerült a jogszabályba, ilyenkor azonban kissé más feltételek vannak életben, mint a korábbi munkaidő legalább felét ledolgozóknál. A bértámogatási programot érdem
Új adófinanszírozási könnyítések érhetők el a 2020. 04. 21-én megjelent közlönyben kihirdetett szabályok szerint. Többek között lehetőség van a vállalkozások adócsökkentésére is. „Akár ötmillió forint elengedését is lehet kérni a NAV-tól, viszont ezt csak egyszer lehet megtenni egyetlen egy adónemben és maximum a fizetendő adó 20%-ig.” – emelte ki
Különös közleményt adott ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma, amelyben levezeti, hogy a kórházi kapacitások felszabadítása nem is volt nagy feladat, mert azok eddig is üresen álltak. Ez azonban több kérdést is felvet.
Az amerikai haditengerészet szóvivője az újságírókat Mark Esper védelmi miniszter titkárságához és az amerikai haderő Középső Parancsnokságához irányította, ám egyikük sem kívánta kommentálni az elnök Twitter-bejegyzését.
A koronavírus-járvány terjedése váratlan kihívásokat tartogat a társadalom és a gazdaság számára. “Az egészségügyi és élelmiszer szállítmányok kézbesítése most kiemelt fontossággal bír a jelen kialakult helyzetben. Globális hálózatunk és több, mint 550.000 alkalmazottunk segítségével biztosítjuk, hogy ezek a küldemények is eljussanak a világ bármel
Mintegy 30 százalékkal kevesebb spárga terem az idén, de még ennek a betakarítása és értékesítése is gondot okoz a termelőknek a munkaerőproblémák és a piac beszűkülése miatt - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK). A...
Az új koronavírus okozta járvány súlyos gazdasági hatásai miatt rekordra emelkedett azoknak a vállalatoknak a száma, amelyek elveszíthetik befektetési ajánlású adósosztályzatukat.
Az új koronavírus okozta járvány súlyos gazdasági hatásai miatt rekordra emelkedett azoknak a vállalatoknak a száma, amelyek elveszíthetik befektetési ajánlású adósosztályzatukat - közölte szerdán Londonban ismertetett tanulmányában a Moody's Investors Service.
Eladná az Appeninn Nyrt.-ben meglévő 29,30 százalékos tulajdonrészét a Bdpst Zrt. ingatlanfejlesztő és -forgalmazó társaság, ennek lehetőségeiről tárgyalásokba kezd ingatlan- és tőkepiaci szereplőkkel.
Az új koronavírus okozta járvány súlyos gazdasági hatásai miatt rekordra emelkedett azoknak a vállalatoknak a száma, amelyek elveszíthetik befektetési ajánlású adósosztályzatukat.
A forgalmi adatok alapján úgy tűnik, hogy a 65 éven felüliek számára fenntartott 9-12 óra közötti vásárlási idősáv túl széles. Ebben az időszakban ugyanis a boltok forgalma nagyon alacsony, a fennmaradó idősávban pedig túlzsúfoltság is előfordul. Éppen ezért módosulhat a rend: 2 órára szűkülhet az idősek vásárlási ideje, szombaton pedig eltörölheti
A szlovén kormány szerdán újabb, ezúttal 2 milliárd euró (712 milliárd forint) értékű gazdaságélénkítő csomagot fogadott el, amellyel a koronavírus-járvány okozta gazdasági nehézségeket szándékozik enyhíteni - jelentette be Andrej Sircelj pénzügyminiszter a válságkabinet sajtótájékoztatóján.
Finnország "hibrid" stratégiát akar követni, amely a koronavírus-járvány kordában tartását célozza a vírustesztek számának növelésével, miközben az ország visszatér a normális élethez a szigorítások fokozatosan feloldásával - jelentette ki szerdán Sanna Marin finn miniszterelnök.
A koronavírus-járvány a felvételit is érinti. Minden, a felvételivel kapcsolatos információt folyamatosan közzétesznek a felvi.hu oldalon, ezért azt ajánlott rendszeresen nézni - mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára az M1 aktuális csatornán szerda este.