Enyhe csökkenéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei csütörtökön, bár az olajárak meglódulása javította a kockázatvállalási hangulatot, a heti munkanélküliségi jelentésből kirajzolódó helyzetkép kissé megijesztette a befektetőket.
Új negatív rekord került beállításra a tőzsdén, ahol már 2006 óta követik a benzin és a nyersolaj árkülönbözetét, ugyanis jelenleg Európában hordónként több mint 10 dollárral olcsóbb a benzin az alapanyagául szolgáló kőolajnál, mellyel még a 2008-as válság legsötétebb pillanatait is sikerült jócskán felülmúlni. Ez nagyon rossz hír az olajfinomítókn
Több formában érinti közvetlenül is az állami vállalatokat a koronavírus-járvány, és érdekes látni, melyik társaság hogyan reagál. A Magyar Posta már több körben jelentett be intézkedéseket és úgy tűnik, újabb lépések jöhetnek.
Több cikkünkben foglalkoztunk már azzal, hogy a koronavírus a lakáspiacot sem hagyja érintetlenül. Az első és legszembetűnőbb változás az Airbnb-vel kiadott lakásoknál jelentkezett, de hosszabb távon az értékesítési árakra is hatással lehet a járvány. Ennek érdekében 10 elemzőt és 40 értékesítőt kérdeztünk meg arról, hogy véleményük szerint hogyan
Három héten belül már a második megacsomagot mutatta be az Európai Bizottság csütörtökön a koronavírus-járvány leküzdését célzó tagállami erőfeszítések segítésére és a munkahelyek megőrzésére. Ursula von der Leyen, bizottsági elnök szerint az EU eddig már 2770 milliárd eurót mozgósított a járvány ellen. Ez a legnagyobb volumen, amit egy Európát súj
Az egy évvel ezelőtti, európai légi járatok számának csak 12-14 százaléka közlekedik most a légtérben; a forgalom elérte mélypontját, napok óta 5 ezer körüli járat üzemel, szemben az egy évvel korábbi 31 ezerrel - közölte az Eurocontrol csütörtökön.
Nem függesztette fel a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a kormány által támogatott strand- és csúszdafejlesztési pályázatait, a fejlesztések a járványügyi körülményekhez igazodva, meghatározott ütemterv szerint haladnak - közölte az ügynökség az MTI megkeresésére.
Beszakadt a kínai Luckin Coffee árfolyama, miután a kávékészítő és kávéházlánc a hírek szerint hamis pénzügyi és eredménykimutatásokat tett közzé 2019 utolsó három negyedévében.
Mi történt az utóbbi három hétben a világban és Magyarországon, ami miatt ma már koronavírus-válságról beszélünk? Milyen sajátosságai vannak a válságnak, és ilyen eszközökkel lehetne kimászni belőle? Meddig tart a gazdasági visszaesésből a felkapaszkodás? Többek között ezekről a kérdesekről beszélgettünk a Portfolio első online "mini-konferenciáján
Az egy évvel ezelőtti, európai légi járatok számának csak 12-14 százaléka közlekedik most a légtérben; a forgalom elérte mélypontját, napok óta 5 ezer körüli járat üzemel, szemben az egy évvel korábbi 31 ezerrel - közölte az Eurocontrol csütörtökön.
Közel 85 százalékkal csökkent a légi forgalom Németországban a koronavírus-járvány miatt a polgári légiirányítási feladatokat ellátó Deutsche Flugsicherung (DFS) csütörtöki adatai szerint - írja az MTI. A németországi és a német légtéren áthaladó forgalom a járvány hatására az idei első negyedévben végig meredeken csökkent. Az utolsó napon, március
Az utóbbi napokban számos kutató, szakértő fogalmazta meg véleményét a koronavírus járvány gazdasági hatásainak enyhítéséhez szükséges kormányzati beavatkozásokról. E vitához kapcsolódva cikkünkben amellett érvelünk, hogy most, a leálló és átalakuló fogyasztás időszakában, arra összepontosítsunk, ami életben tartja és a karantén-helyzetre való átál
47 százalékkal emelkedett ma Donald Trump bejelentésére az olaj árfolyama, miszerint egyeztetett a szaúdi koronaherceggel, és a globális olajtermelés visszavágása lényegesen több lehet mint 10 millió hordó/nap. Soha nem emelkedett még ekkorát napon belül az olaj árfolyama.
A koronavírus járvány következtében kialakult piaci helyzetet figyelembe véve az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) 2020. április 6-tól átmeneti időre módosítja az Elsődleges forgalmazók számára az aukciós rendszerben meghirdetendő állampapírok értékesítésének ütemezését.
Az Állami Számvevőszék az elmúlt évben több százmillió forintot takarított meg a működés digitalizálása mellett, ezért a maradványösszeget visszautalta a költségvetésnek.
A Fitch nemzetközi hitelminősítő is azzal számol, hogy idén visszaesik a globális gazdaság a koronavírus következményeinek a hatására. A Fitch alapforgatókönyve szerint a globális GDP idén 1,9 százalékkal csökken. Ezen belül...
Ausztriában jelentősen csökkent a koronavírus-fertőzés terjedésének mértéke - jelentette be Rudolf Anschober egészségügyi miniszter csütörtökön egy bécsi sajtótájékoztatón.
A koronavírus-járványra hivatkozva bevezetett felhatalmazási törvény felkelti a magyar jogállamisággal kapcsolatos aggodalmakat, és elmélyítheti az EU-val a feszültségeket – közölte véleményét a Moody’s.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium saját forrásaiból is hozzájárul az orvos- és egészségtudományi egyetemek egészségügyi kiadásainak fedezéséhez - hangsúlyozta Palkovics László a négy felsőoktatási intézmény vezetőivel folytatott videokonferencián 2020. április 2-án, Budapesten.
A londoni elemzői közösség legfrissebb előrejelzései szerint most már bizonyosra vehető, hogy az új koronavírus okozta járvány a 2008-2009-es globális pénzügyi válságnál mélyebb recesszióba sodorja idén a világgazdaságot. A...
Sokunkra rászakadt most nagyobb mennyiségű szabadidő, ilyenkor általában előbb-utóbb egy nagytakarításra is sor kerül, hogy legalább az otthon töltött órák szép környezetben teljenek. Ilyenkor sem kell azonban a környezettudatosságról lemondani, úgy is tisztává lehet varázsolni az otthont, hogy környezetbarát szereket és módszereket használunk.
Április 30-ig meghosszabbította Oroszországban a koronavírus-járvány miatti kényszerszabadságot Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön, nem zárva ki egyúttal, hogy a helyzet javulása esetén le lehet rövidíteni ezt az időszakot.
A kialakult helyzet mindannyiunk számára komoly változás jelent a mindennapi életünkben. A vészhelyzetben meg kell változtatnunk sok minden más mellett a vásárlási szokásainkat is. Ezekben az időkben nem csak ajánlott, de jól felfogott érdekünk is, hogy a lehető legritkábban menjünk ki az utcára, igyekezzünk a feltétlenül szükséges napi bevásárlást
Április 30-ig meghosszabbította Oroszországban a koronavírus-járvány miatti kényszerszabadságot Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön, nem zárva ki egyúttal, hogy a helyzet javulása esetén le lehet rövidíteni ezt az időszakot.
Az egy évvel ezelőtti, európai légi járatok számának csak 12-14 százaléka közlekedik most a légtérben; a forgalom elérte mélypontját, napok óta 5 ezer körüli járat üzemel, szemben az egy évvel korábbi 31 ezerrel - közölte az Eurocontrol csütörtökön.
Feloldják a koronavírus-járvány miatt márciusban elrendelt teljes tilalmat és az ágazat munkaerőigénye miatt szigorú szabályok mellett mégiscsak engedélyezik több tízezer külföldi mezőgazdasági idénymunkás beutazását Németországban a szövetségi belügyminisztérium és a mezőgazdasági és élelmezési minisztérium csütörtöki megállapodása szerint.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 230,61 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 32 591,95 ponton zárt csütörtökön, ami a Mol közel 6 százalékos erősödésének köszönhető.
A bankok csaknem százezer ügyfele jelezte már, hogy továbbra is törleszteni kívánja hiteleit, a megkeresések folyamatosan érkeznek a pénzintézetekhez a március 18-án bejelentett fizetési moratóriummal kapcsolatban - közölte az OTP Bank...
Továbbra is hétszáz felett van az új típusú koronavírus-járványban naponta elhunytak száma Olaszországban - közölte csütörtök esti tájékoztatóján az olasz polgári védelmi hatóság.
Sok cég tart likviditási problémáktól amiatt, hogy a válsághelyzetben a vevői nem, vagy csak késve tudnak fizetni. ezért igencsak megugrott a kereslet a vállalatok körében a vevőkövetelések előfinanszírozására, nevezetesen a faktoring szolgáltatásokra – jelezte a Portfolio-nak több bank és pénzügyi vállalkozás is az elmúlt hetekben. A faktorálást a
A hihetetlenül rossz amerikai munkanélküliségi adat ellenére emelkednek a tőzsdeindexek. Donald Trump amerikai elnök meg akarja menteni az amerikai olajipart az árak feltornászásával, nyilatkozatai nyomán 23 százalékkal robbantak az árak. Ez a Molt is elérte, a részvény mentette meg a BUX-ot is. A forint a tegnapi őrült zuhanás után ma viszonylag s
Ezt válaszolta lapunk kérdésére a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója, Fáykiss Péter azon a sajtótájékoztatón, amelyen bemutatták a jegybank Fintech és Digitalizációs jelentését.
A forint az euróval és a frankkal szemben erősödött, viszont a dollárhoz viszonyítva gyengült a bankközi piacon csütörtök késő délután a reggeli szintekhez képest.
Nagyon hosszú és nehéz fázisnak nevezte az új koronavírus-fertőzés lassulása után következő időszakot Giuseppe Sala milánói polgármester a nemzetközi sajtónak, közte az MTI-nek adott interjúban, hangsúlyozva, hogy egész Európa korlátozások között fog élni, amíg nem találnak oltóanyagot.