2020. március 27. péntek

márc. 27
18:36
Csökkentett bérleti díjjal segítik a vállalkozásokat az önkormányzatok (Portfolio)
A bérleti díjak kifizetésének átütemezésével, illetve kedvezményekkel, díjcsökkentéssel is segítik a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került vállalkozásokat a vidéki önkormányzatok. Korábban a főváros már bejelentette, hogy a saját tulajdonába tartozó üzleteknél elengedik a bérleti díjakat.
márc. 27
18:39
Az EKB közvetlenül is vásárol majd céges értékpapírokat? (Privátbankár)
A Volkswagen csoport arra szólította fel az Európai Központi Bankot (EKB), hogy a pénzintézet minél hamarabb kezdjen közvetlenül a világ legnagyobb vállalataitól értékpapírokat vásárolni, így segítve a cégeket a koronavírus okozta válság átvészelésében.
márc. 27
18:42
A tünetek elmúltával is fertőzhet a koronavírus (Portfolio)
Az enyhe Covid-19 fertőzéssel kezelt betegek felében tüneteik megszűnése után még legalább nyolc nappal jelen volt az új koronavírus - hívták fel a figyelmet tanulmányukban kínai kutatók.
márc. 27
18:48
Megszavazta a kongresszus a sosem látott mentőcsomagot, Trump aláírására várunk (Portfolio)
Sikerült megszavaznia az amerikai kongresszusnak a 2000 milliárdos gigantikus gazdasági mentőcsomagot, így már csak Donald Trump aláírása kell a törvény életbe lépéséhez.
márc. 27
18:50
Újabb csapás a szenvedő országnak: lassan internet és tévé sem lesz Venezuelában (Portfolio)
Letért Föld körüli pályájáról és üzemképtelenné vált Venezuela egyetlen telekommunikációs műholdja, műsorszórási gondokat okozva az egyébként is súlyos gazdasági és politikai válsággal küzdő latin-amerikai országnak - jelentette az AP amerikai hírügynökség pénteken.
márc. 27
18:54
Németország újabb lépésekre készül a koronavírus ellen: jöhet a tömeges tesztelés (Portfolio)
Németországban a hadsereget is mozgósítják, a kormány pedig a tesztelés tömeges kiterjesztésére készül a koronavírus-járvány lassítására indított küzdelemben pénteki bejelentések szerint.
márc. 27
18:56
Több százezer magyar marad munka nélkül - Megnéztük, milyen álláslehetőségeik vannak (Portfolio)
Miközben néhány héttel ezelőtt még a legtöbb vállalkozás számára komoly gondot jelentett a munkaerőhiány, most a koronavírus miatt hónapokon belül százezrek veszíthetik el az állásukat. A koronavírus tehát nem a régóta várt egyensúlyt hozta el a munkaerőpiacon, hanem a foglalkoztatás csökkenését. Kíváncsiak voltunk, jelen pillanatban mégis milyen l
márc. 27
19:00
Karácsony Gergely is helyesli a kijárás korlátozását (Portfolio)
A koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedések sok emberek életét menthetik meg, ezért nagyon fontos, hogy azokat mindenki betartsa - hívta fel a figyelmet Karácsony Gergely főpolgármester pénteken a Facebook-oldalán közzétett videójában.
márc. 27
19:06
Erős mínuszkban zártak a tőzsdék (ProfitLine)
Erős mínuszokban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek pénteken, egy nappal azután, hogy az Európai Unió 27 tagországának vezetői nem tudtak megállapodni a koronavírus-járvány okozta gazdasági sokk kezelését célzó közös programról.
márc. 27
19:09
Őrült contango-t jár az olaj, az OTP húzta le a BUX-ot (Privátbankár)
Megint rossz a hangulat a tőzsdéken, annak ellenére, hogy számos gazdaság-segítő csomagot készítenek elő. Ez már beépülhetett az árakba, a vírus terjedése azonban még sok országban kíméletlenül gyors. A BUX is esett, főleg az OTP húzta le, amely kiszámolta a hiteltörlesztés-moratóriumon várható veszteségét és törölte osztalékát. Vegyünk-e olajat?
márc. 27
19:09
Erre esküdtek a befektetők 2019-ben: befulladnak a megatrendek a koronavírus miatt? (Pénzcentrum)
Nem túlzás kijelenteni, hogy a megatrendek - és a bennük rejlő befektetési lehetőségek - voltak az egyik legforróbb témái a 2019-es évnek. Nagy kérdés ugyanakkor, hogy a koronavírus-járvány hatására várható-e átrendeződés ezen...
márc. 27
19:13
Kamatot csökkentett a kanadai jegybank (Portfolio)
Történelmében először mennyiségi enyhítési programot indított, valamint újra kamatot csökkentett a kanadai jegybank pénteken az új koronavírus-járvány súlyos gazdasági következményeinek kezelésére.
márc. 27
19:27
A pénteki sem a forint napja volt, még mindig látótávolságban a történelmi mélypont (Portfolio)
Gyengült a forint pénteken, így este továbbra is 355 feletti jegyzéseket látni az euróval szemben. Közben a dollár tovább gyengült, már 1,10 felett az euró-dollár árfolyam.
márc. 27
19:27
Innovációs nagydíjat nyert a Fitpuli, Oláh Dániel és Békási Sándor egészségügyi startupja (Biztosító Magazin)
A Magyar Innovációs Alapítvány és a Magyar Innovációs Szövetség közösen, immár 28. alkalommal meghirdetett Magyar Innovációs Nagydíj pályázatán összesen nyolc kategóriában díjaztak kiemelkedő műszaki, gazdasági és innovációs eredményeket.
márc. 27
19:29
Határozatlan időre leáll a libegő Budapesten (Portfolio)
Péntektől Miskolcon is elérhető a mobiljegy a közösségi közlekedésben - közölte a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. az MTI-vel. A BKV arról tájékoztatott, hogy a koronavírus-járvány miatt leáll a zugligeti libegő szombattól.
márc. 27
19:33
Zuhant a magyar piac, OTP volt a leggyengébb (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 929,16 pontos, 2,82 százalékos csökkenéssel, 32 065,14 ponton zárt pénteken.
márc. 27
19:33
Elkezdődött a luxusszálloda építése a nyüzsgő balatoni városban (Portfolio)
Kezdetét vették a munkálatok a balatonfüredi kikötő területén, ahol az üzemeltető vállalat többségi tulajdonosaként az Appeninn Nyrt. széles körű kikötő- és szállodafejlesztést tervez. A társaság célja, az év elején közzétett, frissített stratégiájával összhangban, hogy a kikötő, illetve a hozzá tartozó majdani szállodakomplexum tovább növelje a té
márc. 27
19:45
Varga Mihály: 245 milliárd forint jutott mostanáig a védekezésre (Biztosító Magazin)
Mostanáig 245 milliárd forintot költött a kormány a költségvetésből a járvány elleni védekezése - mondta a közösségi oldalára pénteken feltöltött videójában a pénzügyminiszter.
márc. 27
19:57
Olaszország, Spanyolország után Franciaország esik el? (Privátbankár)
Még a francia miniszterelnök is pesszimista a járvánnyal kapcsolatban, nehéz napokat jósol. Hosszabbítják a kijárási korlátozásokat, több megyében megteltek a kórházak. Nő a halottak száma, még egy fiatal lány is elhunyt. Százezer rendőr és csendőr járőrözik az utcákon. Áprilisban azonban tetőzhet a járvány.
márc. 27
19:57
Koronavírus: különgéppel hozzák haza a magyarokat Amerikából is (Portfolio)
Két különrepülőgép megy az Észak-Amerikában rekedt magyarokért a jövő héten - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter péntek este a közösségi oldalán. Szijjártó Péter azt kérte, aki szeretne a különrepülőkkel hazatérni Magyarországra, regisztráljon a külképviseleteknél.
márc. 27
20:03
Így mozgott a forint árfolyama (ProfitLine)
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi piacon pénteken: az euróhoz, a svájci frankhoz és a japán jenhez képest gyengült, míg a dollárral szemben erősödött.
márc. 27
20:03
Törökországban is durvul a koronavírus (Portfolio)
Meredeken nőtt az új típusú koronavírussal igazoltan fertőzöttek száma Törökországban pénteken.
márc. 27
20:03
Új időszámítás kezdődik a járvány után (KKV Magazin)
Miközben az új típusú koronavírus világjárvánnyá nőtte ki magát, a lakosság és lassan a gazdasági szereplők is belátták, hogy a következő hetek-hónapok drasztikusan megváltoztatják a hétköznapokat és az üzleti kilátásokat. Habár a hosszútávú következményeket egyelőre megbecsülni is lehetetlen, a vállalkozások számára most Magyarországon és világsze
márc. 27
20:05
Franciaországban is meghosszabbítják a kijárási korlátozásokat (Portfolio)
A francia miniszterelnök szerint a koronavírus-járvány "nagyon szélsőséges hulláma várható" Franciaországban, és "a helyzet nehéz lesz a következő napokban". A betegszám rohamos növekedése miatt, a kijárási korlátozásokat is meghosszabbították április 15-ig.
márc. 27
20:09
A Mátrai Erőmű korszerűsítésére törekszik az MVM (NRGreport)
Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. a Mátrai Erőmű új tulajdonosaként a jövőben arra törekszik, hogy a mára elavult és nem hatékonyan működő energiatermelő rendszert egy olyan modern, karbontakarékos és gazdaságosan termelő rendszerré alakítsa, amely támogatja a Nemzeti Energiastratégiában megfogalmazott célok elérését is - közölte a vállalat csütört
márc. 27
20:15
Két különrepülőgép megy az Észak-Amerikában rekedt magyarokért (Privátbankár)
Az Észak-Amerikában rekedt magyarokért a jövő héten két különrepülőgép megy – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter péntek este a közösségi oldalán. Szijjártó Péter azt kérte, aki szeretne a különrepülőkkel hazatérni Magyarországra, regisztráljon a külképviseleteknél.
márc. 27
20:15
Pont most várható globális kotonhiány (444.hu)
Egy maláj cég gyártja a világ összes óvszerének ötödét, egy hete egy darabot sem állítottak elő. Ők készítik például a Durex kontonjait is.
márc. 27
20:15
Banki bejelentés a Szép kártya lejárati határidőkről (AQUA)
.
márc. 27
20:21
MNB: új helyreállítási terv kell a CIG EMABIT-nál (Portfolio)
Az MNB elutasította a CIG EMABIT helyreállítási tervét, s április közepéig új terv benyújtására kötelezte a társaságot. Szavatolótőke-helyzetének rendezéséig a biztosító nem köthet új biztosítási szerződéseket, a régieket nem hosszabbíthatja meg, s nem fizethet osztalékot. A jegybank ötvenmillió forint bírságot is kiszabott a CIG EMABIT olaszország
márc. 27
20:27
A Waberer's elhalasztja éves közgyűlését (Portfolio)
A Waberer's International Nyrt. a koronavírus-járvány miatt későbbi időpontban tartja meg április 20-ára tervezett éves rendes közgyűlését - tette közzé a társaság a tőzsde honlapján pénteken.
márc. 27
20:27
Tisztítószert házilag? A Generali Előrelátók most megmutatják hogyan csináld! (Biztosító Magazin)
Talán meglepően hangzik, de ha túlzásba viszed az antibakteriális tisztítószerek használatát, azzal többet ártasz magadnak és a családodnak, mint használsz.
márc. 27
20:54
Burgenlandban ingyenes szállással marasztalnák az ingázó magyarokat (Portfolio)
Március 27-től minden Magyarországra hazatérő állampolgárnak 14 napos házi karanténba kell vonulnia. A rendelkezés az ingázókra is vonatkozik. Burgenland ingyenes szállást kínál az Ausztriában maradó magyar ápolóknak – írja az osztrák közszolgálati média (ORF) oldala.
márc. 27
20:54
Eséssel zárta a napot a Budapesti Értéktőzsde (AQUA)
.
márc. 27
20:54
Az autóbenzin és a gázolaj fogyasztói ára Magyarországon (NRGreport)
Az autóbenzin és a gázolaj fogyasztói ára Magyarországon, 2017-2020. február.
márc. 27
20:56
Ausztria április-májusra várja a járvány tetőzését (Portfolio)
Ausztriában konkrét elképzelésekkel állt elő az egészségügyi miniszter a koronavírusos esetszámot tekintve, a sajtótájékoztatón elmondta, hogy húsvétig egyszámjegyűre kell csökkenteni a koronavírusos megbetegedések számának  százalékos növekedését.
márc. 27
21:00
Koronavírus: nyolc beteg van Józsefvárosban (Portfolio)
Nyolc igazolt koronavírusos beteg van Józsefvárosban, 69 ember pedig házi karanténban van – derül ki Pikó András polgármester Facebook-posztjából.
márc. 27
21:03
Tartós krízisre készül Franciaország (ProfitLine)
Edouard Philippe francia miniszterelnök szerint a koronavírus-járvány nagyon szélsőséges hulláma várható Franciaországban, s a helyzet nehéz lesz a következő napokban.
márc. 27
21:06
Mégis, mi folyik itt: 355,7 forintot adnak most egy euróért (Pénzcentrum)
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi piacon pénteken: az euróhoz, a svájci frankhoz és a japán jenhez képest gyengült, míg a dollárral szemben erősödött. Az euró 355,70 forinton...
márc. 27
21:12
Egy nap alatt 299-cel csaknem 2 ezerre emelkedett a halottak száma Franciaországban (Portfolio)
Franciaországban 24 óra alatt 299-cel 1995-ra emelkedett a koronavírus-fertőzés kórházban elhunyt áldozatainak a száma - közölte péntek este Jérome Salomon, az egészségügyi minisztérium járványügyi igazgatója.
márc. 27
21:18
Vasárnap óraátállítás, kezdődik a nyári időszámítás (AQUA)
.
márc. 27
21:21
Orvosdiagnosztikai termékcsalád nyerte a Magyar Innovációs Nagydíjat (Infostart)
Világviszonylatban is jegyzett társaság terméke kapta idén a Magyar Innovációs Nagydíjat - mondta el Antos László, a Magyar Innovációs Szövetség ügyvezető igazgatója. A díjakat a járvány miatt nem adják át, az elismerésben részesült pályázatok listáját és tartalmát azonban nyilvánosságra hozták.
márc. 27
21:27
Rendkívül komolyan veszik a helyzetet – beszámoló egy magyar kamionostól (Infostart)
Az áruforgalmazó cégek is sorban rendelik el a kényszerszabadságot a dolgozóiknak a koronavírus-járvány miatt – mondta az InfoRádiónak egy magyar kamionsofőr, aki jelenleg Hollandiából tart Ausztriába, és korábban járt Olaszországban, Németországban, illetve Franciaországban is. Szirmai Vera, az InfoRádió volt munkatársa szerint nagyon komolyan ves
márc. 27
21:30
A jövő héten sem áll le a Fed (Portfolio)
A jövő héten további 345 milliárd dollárnyi állampapírt és 200 milliárdnyi jelzáloglevelet kész venni a Fed – jelentette be a New York-i jegybank péntek este.
márc. 27
21:36
Trump ventilátorok gyártására kötelezi a GM-et (Portfolio)
A haditermelésről szóló törvény alapján elrendelte Donald Trump amerikai elnök, hogy a General Motors gyártson az egészségügy számára nélkülözhetetlen ventilátorokat, melyek hiánycikknek számítanak.
márc. 27
21:39
Vírusgócok - óriási szükségkórházakat építenek a britek (Menedzsment Fórum)
Olaszországban még nem haltak meg ennyien egyetlen napon a fertőzés következtében. Rómában is erősen emelkedik a fertőzöttek száma. Egy szakértő szerint harc folyik az orvosi felszerelésekért az államok között. Nagy-Britanniában is romlik a helyzet, hatalmas átmeneti kórházakat építenek fel a hadsereg közreműködésével.
márc. 27
21:48
Donald Trump már alá is írta a hatalmas gazdasági mentőcsomagot (Portfolio)
Péntek este a kongresszusi szavazás után pár órával alá is írta az USA gigantikus gazdasági mentőcsomagját Donald Trump, aki a ceremónián elmondta, hogy telefonon egyeztetett a világ más vezető politikusaival.
márc. 27
21:51
Elfogadták a Trump-csomagot, mégis tovább süllyedt a tőzsde (Privátbankár)
A pénteken tartott gyors szavazással az USA Képviselőháza jóváhagyta a kétezer dolláros koronavírus-csomagot, amely segít az USA gazdaságának megbirkózni a járvánnyal. A tőzsde nem reagált pozitívan.
márc. 27
21:54
Kreml: Az orosz elnöki apparátusban is van fertőzött (Biztosító Magazin)
A Kreml apparátusában is vannak koronavírus-fertőzöttek - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivője pénteken Moszkvában.
márc. 27
21:57
Mi van a Trump-csomagban? (Menedzsment Fórum)
A pénteken tartott gyors szavazással az USA Képviselőháza jóváhagyta a kétezer dolláros koronavírus-csomagot, amely segít az USA gazdaságának megbirkózni a járvánnyal. A tőzsde nem reagált pozitívan.
márc. 27
22:00
Még késő este is kapott egy pofont a forint - 357-nél az euró (Portfolio)
Gyengült a forint pénteken, így este továbbra is 355 feletti jegyzéseket látni az euróval szemben. Közben a dollár tovább gyengült, már 1,10 felett az euró-dollár árfolyam.

Keresés