Mostanáig 245 milliárd forintot költött a kormány a költségvetésből a járvány elleni védekezése – mondta a közösségi oldalára pénteken feltöltött videójában Varga Mihály.
Immár az Egyesült Államok lett a koronavírussal leginkább sújtott ország, miután a tegnapi napon 17 ezer megbetegedést regisztráltak. Donald Trump elnök a héten még olyan kijelentést tett, hogy húsvét után fel kell oldani a korlátozásokat, mert a "gyógymód nem lehet károsabb, mint maga a probléma". A Nordea Bank friss elemzésében előrukkolt egy - s
Látva a gazdaság drámai állapotát a kialakult járványhelyzet kapcsán, vélhetően nagyon keveseknek jut eszébe, hogy autót vásároljanak ezekben a hetekben. Az egészségügyi vészhelyzet azonban egyszer véget fog érni, a vihar elcsendesedik, és az élet újra fog indulni, vélhetően autókra is újra szüksége lehet a cégeknek és a magánszemélyeknek is. Adódi
A megvásárolt cégcsoport vételára összesen 17,44 milliárd forint, amelyből 10,1 milliárd forint az Opus Globalt, 7,3 milliárd forint a Status Energy Magántőkealapot illeti.
A koronavírus okozta COVID-19 járvány villámgyors terjedése globális egészségügyi krízist idézett elő. A vírus egyik napról a másikra változtatta meg a mindennapi életünket, valamint a közösségen belüli interakcióinkat is. De hogyan jutottunk el idáig? Mit mondanak a tudósok és a téma szakértői? A COVID-19 világjárvány című dokumentumfilm egy órába
Semmilyen módon nem érinti az áruellátás biztonságát az Orbán Viktor miniszterelnök által bejelentett, péntek éjféltől április 11-ig meghirdetett kijárási korlátozás – hangsúlyozza az Országos Kereskedelmi Szövetség.
A koronavírus egyik kellemetlen mellékhatása, hogy világszerte eltűntek a turisták, így most Londonban úgy döntöttek, hogy ezt kihasználva újrafestik a legendás Abbey Road zebráját.
Soha nem emelkedett még olyan rövid idő alatt akkorát az arany ára, mint az elmúlt napokban. Más befektetési eszközök esetében is példátlan ármozgások zajlanak.
A vállalatok fele teljesen beszüntette toborzási tevékenységét, ugyanakkor egyes piaci szegmensekben a korábbi igények növekedésére is találni példát – áll a Trenkwalder munkaerőpiaci áttekintésében. A munkaerő-közvetítő és -kölcsönző társaság várakozásai szerint a most tapasztalható válság mély, de viszonylag rövid (három-hat hónapos) lefutású les
Mostanáig 245 milliárd forintot költött a kormány a költségvetésből a járvány elleni védekezése - mondta a közösségi oldalára pénteken feltöltött videójában a pénzügyminiszter. Varga Mihály közölte, hogy a gazdaságvédelmi...
A kormány eddig az idei költségvetésből 245 milliárd forintot költött a koronavírus elleni védekezés kiadásaira - jelentette be a pénzügyminiszter, aki azt is előrevetítette, hogy hamarosan újabb gazdaságvédelmi lépések jönnek.
A gazdaság lassulása felkavarta a földgázpiacokat is, olyannyira, hogy egyes amerikai cseppfolyósító állomások kivitelezése bizonytalanná vált. A tankerek a vizeken vesztegelnek.
Masszív esést láttunk az elmúlt bő egy hónapban a világ részvénypiacain, a héten ezzel szemben villámgyorsan emelkedtek a részvényárfolyamok, így érdemes lehet újragondolni melyek azok a kulcsszintek, amelyek a közeljövőben fontosat lehetnek a S&P 500-nál.
Az érintett kis-és közepes vállalkozások és a lakosság védelme érdekében a plazák azonnali bezárást kérte több nagy ruházati üzletlánc tulajdonosa. Petíciót írtak Orbán Viktornak és több illetékes szervnek, a dokumentumot szakmai szövetségeknek is elküldték. Úgy tudjuk, hogy előkészítenek egy közös nyilatkozatot a bérbeadókkal is ugyanerről, amit m
Mostanáig 245 milliárd forintot költött a kormány a költségvetésből a járvány elleni védekezése - mondta a közösségi oldalára pénteken feltöltött videójában a pénzügyminiszter.
Az MNB – összhangban a kormány kijárási rendeletével – elvárja, hogy a pénzügyi intézmények a vírusveszély idején is tartsák nyitva fiókjaikat és szolgálják ki ügyfeleiket azokban. Ez nem zárja ki annak lehetőségét, hogy – ha az ügyfelek személyes kiszolgálási igénye ténylegesen lecsökkent – egyes fiókoknál rövidített nyitvatartást vagy a nap egy s
Tegnap kifogásolt volt a levegő minősége tíz településen, ezek: Budapest, Debrecen, Eger, Kazincbarcika, Miskolc, Nyíregyháza, Putnok, Sajószentpéter, Százhalombatta és Tököl. A kifogásolt levegőminőségért az aeroszol részecskék felelősek - ismertette a Főpolgármesteri Hivatal.
A koronavírus-járvány miatt bekövetkező eseményekre a K&H Biztosító - a szerződési feltételektől pozitívan eltérve – téríteni fog. Ezzel a döntéssel a társaság a várható negatív gazdasági események, például az esetleges elbocsátások okozta kedvezőtlen hatásokat igyekszik enyhíteni. Így a koronavírus-betegséghez kötődő események, például haláleset,
Elbocsátások jöhetnek a Volkswagennél, ha a koronavírus miatt kialakult krízishelyzet nem javul, mivel az autógyártó továbbra is heti 2 milliárd eurót költ, nyilatkozta Herbert Diess, a cég vezére a ZDF-nek.
A digitálisan fejlettebb bankok a mobilbankot vagy az internetbankot, a kevésbé fejlettek a telefonos vagy e-mailes csatornát ajánlják nyilatkozattételre azon ügyfeleiknek, akik nem szeretnének élni a törlesztési moratórium nyújtotta lehetőségekkel. Most összefoglaljuk, melyik nagybank mely csatornát ajánlja. A nyilatkozatok bármikor visszavonhatók
Dénes Rajmund Rolanddal, a Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetségének (MMOSZ) elnökével február közepén beszélgettünk. Akkor még csak sejthető volt, hogy az életünket valamilyen szinten biztosan befolyásolja majd az akkor még Vuhanban tomboló koronavírus, de ilyen helyzetre azért nem számítottunk. Azóta tömegek kerültek utcára, a hírek szeri
Egy rövid mondat a kormányrendeletben: vendéglátó üzletben tartózkodni tilos. Ez viszont azt jelentheti, hogy a falusi kiskocsmától, cukrászdától a luxusétteremig mindennek be kell zárnia szombattól.
Felkészült volt a kormányzati gépezet: alig telt el néhány óra Orbán Viktor reggeli bejelentése óta a kijárási korlátozásokkal kapcsolatban, Budapest utcáin már meg is jelentek a tájékoztató plakátok.
Az OTT-One tegnap jelentette be, hogy kínai partnereivel 500 darab lélegeztetőgép gyártására és szállítására szerződött le, a lélegeztetőgépek megvásárlására tegnap a Külgazdasági és Külügyminisztérium szerződést írt alá, nettó 4,7 milliárd forint értékben. A bejelentés után elszállt az árfolyam, az OTT-One 44,6 százalékos pluszban is járt ma.
Az oroszok nyitottságukat fejezték ki egy újabb termeléscsökkentő megállapodás létrejöttéhez, azonban bővíteni szeretnék a kartell résztvevőinek körét, hogy minél kevesebb termelésvisszafogás jusson az egyes tagokra, és ezzel Oroszországra is.
Tegnap kifogásolt volt a levegő minősége tíz településen, ezek: Budapest, Debrecen, Eger, Kazincbarcika, Miskolc, Nyíregyháza, Putnok, Sajószentpéter, Százhalombatta és Tököl. A kifogásolt levegőminőségért az aeroszol részecskék felelősek - ismertette a Főpolgármesteri Hivatal.
A Visa kártyák esetében Magyarországon már 15 ezer forintra emelték a limitet, vagyis ha a bank is felkészült a változásra, akkor ezekkel már fizethetünk érintéssel úgy, hogy nem kell PIN-kódot megadni a terminálon - derül ki a Visa közleményéből.
Az „Ingatlan” kategóriában több mint havi 1,1 millió egyedi látogatót vonzó Jófogás a piacon elsőként úgy döntött, hogy mentőcsomagok kialakításával segíti aktív ingatlanközvetítő partnerei hosszabb távú működését ebben a rendhagyó, és remélhetőleg csupán átmeneti időszakban. Különös tekintettel arra, hogy az „Ingatlan” kategória hirdetésállományán
A Takarék Jelzálogbank Nyrt. közölte, hogy március 24-én döntött az igazgatóság a társaság évi rendes közgyűlésének összehívásáról. A közgyűlés április 28-án, kedden lesz.
Részlegesen lezárják az Erzsébet híd egyik sávját hétvégén - írja az MTI. Az időzítés abból a szempontból szerencsés, hogy a ma éjféltől életbe lépő kijárási korlátozás miatt kevesebben lesznek az utakon, így vélhetően kisebb forgalmi fennakadást fog okozni a híd részleges lezárása.
A kijárási korlátozásról szóló kormányrendelet és a Magyar Nemzeti Bank által ma lefektetett fiók-nyitvatartási alapelvek figyelembevételét kéri ma közzétett ajánlásában tagjaitól a Magyar Bankszövetség.
Részlegesen lezárják az Erzsébet híd egyik sávját hétvégén - írja az MTI. Az időzítés abból a szempontból szerencsés, hogy a ma éjféltől életbe lépő kijárási korlátozás miatt kevesebben lesznek az utakon, így vélhetően kisebb forgalmi fennakadást fog okozni a híd részleges lezárása.
Jelentős mértékben emelkedik koronavírusos fertőzöttek száma az Egyesült Államokban, a terjedés gyorsulása pedig azzal is magyarázható, hogy a fiatalok nem vették elég komolyan az egészségügyi krízishelyzetet, és inkább a szórakozást választották, ezzel mélyítve az egyébként is égető problémát.
A permetezőgépekkel kapcsolatos hírekben meghatározóak a kémiai növényvédelem kiváltására alkalmas módszerek, eszközök. Ugyanakkor a mezőgépgyártók javaslataiban nagy számban találhatók új, vagy továbbfejlesztett ötletek, megoldások a kijuttatás pontosságának növelésére.
Spanyolországban más országokhoz képest magas a koronavírussal diagnosztizált egészségügyi dolgozók száma, akik közül eddig több mint 9400-en fertőződtek meg - közölte Fernando Simón, a spanyol egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ igazgatója napi online sajtótájékoztatóján pénteken.
Minden magyarországi boltját bezárja a Decathlon. Határozatlan ideig csak a webshop fog üzemelni. Minden magyarországi boltját bezárja a Decathlon: az áruházak, figyelembe véve a Kormány 71/2020. (III. 27.) Kormányrendeletében előírt...
A hazai magasépítési piac egyik legfontosabb szereplőjét, Scheer Sándort, a Market Építő Zrt. vezérigazgatóját kérdeztük meg egy villáminterjú keretében arról, hogy mik az első tapasztalatok és hatások a kivitelezésekben a koronavírus okozta válsághelyzetben. Egyelőre tartják a frontokat, haladnak a munkák, de rohamosan gyűlnek a kérdőjelek.
Egy hét alatt 57 milliárd forintos forgalmat regisztráltak a magyar kiskereskedelmi láncok, ez majdnem 50 százalékkal volt magasabb a tavalyi év hasonló időszakánál – állapította meg friss kutatásában a Nielsen. A legnagyobb forgalomnövekedést a háztartási papíráruban tapasztalták, vécépapírból két és félszer annyi fogyott, mint egy éve.
A koronavírus járvány idején a MABISZ és tagbiztosítói a működésüket igyekeznek az elektronikus ügyintézés felé terelni, ebben is kérik az ügyfelek segítségét - olvasható a MABISZ közleményében.
Tegnap kifogásolt volt a levegő minősége tíz településen, ezek: Budapest, Debrecen, Eger, Kazincbarcika, Miskolc, Nyíregyháza, Putnok, Sajószentpéter, Százhalombatta és Tököl. A kifogásolt levegőminőségért az aeroszol részecskék...
Húsz ember halt bele Brazíliában a koronavírus okozta betegségbe az elmúlt 24 órában, miközben Alberto Fernández argentin elnök kormánya bejelentette, hogy beutazási tilalmat rendel az országba a kikötőkön, repülőtereken és a határátkelőkön keresztül.
A hét elején érkezett haza Srí Lanka-i nyaralásából egy olvasónk, aki pár nappal a határok lezárása előtt több magyar társával együtt utazott az Indiai-óceán északi részén lévő egzotikus szigetre.
Jelentős, 3 százalék körüli csökkenéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei pénteken. A befektetők profitot realizálnak az előző napok lendületes emelkedése után, miközben újra felerősödtek az aggodalmak a koronavírus-járvány által okozott súlyos gazdasági károk miatt.