Lassan kijelenthetjük, hogy megvetette a lábát 350 felett az euró-forint jegyzés, a csütörtöki napot is kismértékű gyengüléssel kezdi a magyar deviza, így 354 közelében van a jegyzés. Közben a dollár most épp megint gyengül, lassan 1,10 felé közelít az euróval szembeni jegyzés.
A kormány kibővítette a veszélyhelyzeti intézkedések körét, és előírta, hogy az adóhatóság előtt folyamatban levő végrehajtási eljárások a veszélyhelyzet megszűnését követő 15. napig szünetelnek. A vállalkozások azonban nem mentesülnek az adó önkéntes megfizetése alól.
Nem hatotta meg ugyanis őket az USA szenátusa által elfogadott 2 ezer milliárd dolláros gazdaságélénkítési csomag, amelyre még kell a kongresszus áldása. A pénz- és tőkepiacok inkább attól rettegnek, a ma megjelenő amerikai munkanélküliségi adatok durván festenek majd.
Hiteltörlesztési moratóriumot hirdetett öt nagybank Kaliforniában – írja a MarketWatch. A döntésre azért került sor, mert 1 millió kaliforniai jelentkezett munkanélküli segélyért csak március 13 óta.
Vezetői körlevelekben jelezte elvárásait a biztosítók és pénztárak számára a koronavírussal kapcsolatos kockázatok mérséklése érdekében az MNB. Erős monitoring szükséges egyebek közt a járvány kapcsán ingatagabbá váló befektetéseknél, az esetleges pénzkiáramlásoknál, illetve az üzletmenet fenntartása kapcsán. A biztosítóknak célszerű a lakáshitelek
Csütörtök reggelre újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 261-re nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek szám, az eddigi 21 főről 28–ra nőtt a gyógyultak száma is. Az új adat azt jelenti, hogy az utóbbi 24 órában 35 új fertőzésre bukkantak a hatóságok. Ma a 10 órától 11 óráig tartó Kormányinfó tájékoztató ut
A Mészáros Lőrinc többségi befolyása alatt álló bankcsoport tavaly kiemelkedő, 37,4 milliárd forint korrigált adózás utáni eredményt ért el, ami az előző évhez viszonyítva 5,6 százalékos emelkedést jelent.
Szingapúr gazdasága a vártnál nagyobb mértékben zsugorodott, mivel az építőipar, a feldolgozóipar és a szolgáltató szektor is visszaesést mutatott. Az évesített negyedéves adat szerint Szingapúr gazdasága 10,6%-os recesszióban van.
A Mészáros Lőrinc többségi befolyása alatt álló bankcsoport tavaly kiemelkedő, 37,4 milliárd forint korrigált adózás utáni eredményt ért el, ami az előző évhez viszonyítva 5,6 százalékos emelkedést jelent.
A tavaly még érvényes EU-s korlátozások ellenére nagyon erős évet zárt az MKB Bank is a nyereség szempontjából. Az aktív eszköz-forrás menedzsment tevékenységeknek is köszönhetően a társaság adózás utáni profitja 2019-ben 44,1 milliárd forint lett, miután az adózás előtti nyereség mintegy háromnegyede átértékelődésekből és árfolyamhatásból származo
Az elmúlt hetekben megrohamozták a vevők az élelmiszer-láncokat, a kereskedelemben dolgozók teljesen kimerültek. A kereskedelmi láncok is bajban vannak, ugyanis hiába szeretnének új alkalmazottakat felvenni, ez most problémás egy hatályos...
A szombati menetrenden alapuló, de számos frekventált vonalon annál sűrűbb közlekedést biztosító menetrendet vezet be munkanapokra a BKK április 1-jétől, szerdától, mert a 80-90 százalékkal visszaesett utasszám nem indokolja a tanszüneti közlekedési rend további fenntartását. Csúcsidőben a metró-, valamint a nagyobb forgalmat bonyolító villamos- és
Ma délelőtt 10 órakor, az operatív törzs sajtótájékoztatója előtt közvetlenül megszólal Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. Az eseményről élőben tudósítunk.
A narancslé határidős árfolyama nagyot emelkedett, miután a vevők az egészséges termékek felé fordulnak a koronavírus járvány idején, a megugró kereslet mellett a kínálati oldal számára a szállítási korlátozások és járvány megfékezése érdekében hozott, más intézkedések is problémát okoztak.
A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma és a Magyar Szakszervezeti Szövetség közös nyilatkozatot adott ki, amelyben a két szövetség határozottan tiltakozik a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (Mgyosz) többpontos javaslata ellen, amelyet a vészhelyzetre hivatkozva a gazdasági válság kezelésére nyújtott be a kormánynak. Véleményük szerint
A fő számokat már kedden közölték, azonban a teljes inflációs jelentést csak csütörtök délelőtt mutatta be a jegybank, majd ezt követően online sajtótájékoztatón ismertették a jelentés részleteit. Az MNB növekedési előrejelzése továbbra is kifejezetten optimista, legrosszabb esetben is csak 0,5% körüli gazdasági visszaeséssel számolnak.
Az MNB jelentése szerint az autóipar, a turizmus, és a kulturális szolgáltatások, valamint a szállítmányozás visszaesése egyaránt visszaveti a magyar gazdaság növekedést.
Jelentősen megnőtt az elmúlt napokban a kereslet világszerte a fizikai arany iránt. A jegybankok és a kormányok hatalmas mentőcsomagjai ellen jó védekezési lehetőséget biztosít a sárga nemesfém, azonban a koronavírus miatti korlátozások okán egyre nehezebb hozzájutni az aranyhoz fizikai formájában, azonban a tőzsdén bármikor tudunk vásárolni belőle
Mivel nem tőkésedik az elhalasztott kamatfizetés a törlesztési moratórium során, összesen 50 milliárd forintot bukhatnak a moratóriumon a magyar bankok, miközben megfelelő likviditásukról az MNB kibővített eszköztára gondoskodik. A jegybank friss elemzésében néhány újabb információt is megosztott a moratórium várható hatásairól.
Ma délelőtt 10 órakor, az operatív törzs sajtótájékoztatója előtt közvetlenül megszólal Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. Az eseményről élőben tudósítunk.
Tovább üti a Reuters azt a saját sztoriját, ami arra utal, hogy az Amerikai Járványügyi Hivatal (CDC) kínai irodájának masszív leépítése és kulcsfontosságú járványügyi szakértőjének tavaly nyári távozása is hozzájárult ahhoz, hogy Kínában, majd az egész világon elszabaduljon a koronavírus. A hírügynökség egyik névtelen forrása szerint igenis „bele
Gyorsan el akarnak helyezkedni a koronavírus-járvány miatt eddig munkanélkülivé válók közül. Míg korábban egy-egy pozíció tartósan betöltetlen maradt, ezekre az álláshelyekre most sokszoros a túljelentkezés.
A madárinfluenza H5N8 altípusának jelenlétét igazolta egy Bács-Kiskun megyei kacsatartó gazdaságban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán, az állategészségügyi szakemberek az érintett 32 500 pecsenyekacsa leölését már gyanú alapján megkezdték.
Válaszlevélben reagált Orbán Viktor miniszterelnök az Európa Tanács főtitkárának bírálataira, melyeket Marija Pejcinovic Buric a koronavírus-veszélyhelyzettel kapcsolatos magyarországi jogalkotási folyamat kapcsán írt keddi levelében fogalmazott meg - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Az S&P Global friss prognózisa szerint a koronavírus kitörése idén 2%-os recessziót hozhat, de sokkal rosszabb is lehet a helyzet az euróövezetben.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő tart Kormányinfót, amit a Pénzcentrum élőben közvetít. Cikkünk folyamatosan frissül!A következő napokban a fertőzések száma...
Az MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár 2020. március 27-én vezetési gyakorlatot hajt végre Szolnok és Táborfalva közötti útszakaszokon - figyelmeztet a Honvédelmi Minisztérium közleményben.
New Yorkban nem várt helyen keletkezett nagy hiány a koronavírus miatt: jelentősen megugrott a kereslet az örökbe fogadható kiskedvencek iránt – számol be a hírről a Bloomberg.
A turizmus mellett a rendezvényszervezők váltak a koronavírus egyik első áldozataivá, hiszen már a betegség első megjelenésekor elkezdődött a különböző rendezvények, konferenciák tömeges lemondása és törlése. Ma még csak találgatni...
Az orosz kormány péntektől felfüggeszti a külföldre irányuló menetrend szerinti és charter légi közlekedést, a külföldön rekedt orosz állampolgárokat hazaszállító repülőgépek kivételével.
Sokat hallani arról, hogy az online rendelésnek milyen nagy a szénlábnyoma, ez azonban nem mindig van így – vannak olyan helyzetek, amikor sokkal inkább környezetbarát kiszállíttatni a termékeket, mint elindulni, és megvenni őket, ami külön jó hír egy ilyen járványhelyzetben, amikor a boltba járás helyett is inkább az online kiszállítást érdemes vá
Tovább üti a Reuters azt a saját sztoriját, ami arra utal, hogy az Amerikai Járványügyi Hivatal (CDC) kínai irodájának masszív leépítése és kulcsfontosságú járványügyi szakértőjének tavaly nyári távozása is hozzájárult ahhoz, hogy Kínában, majd az egész világon elszabaduljon a koronavírus. A hírügynökség egyik névtelen forrása szerint igenis „bele
Az orosz kormány péntektől felfüggeszti a külföldre irányuló menetrend szerinti és charter légi közlekedést, a külföldön rekedt orosz állampolgárokat hazaszállító repülőgépek kivételével.
Tovább üti a Reuters azt a saját sztoriját, ami arra utal, hogy az Amerikai Járványügyi Hivatal (CDC) kínai irodájának masszív leépítése és kulcsfontosságú járványügyi szakértőjének tavaly nyári távozása is hozzájárult ahhoz, hogy Kínában, majd az egész világon elszabaduljon a koronavírus. A hírügynökség egyik névtelen forrása szerint igenis „bele
Továbbra is kedvezőek a fundamentumok az arany számára, ráadásul a Fed hétfőn bejelentett korlátlan likviditást biztosító intézkedése már technikailag is vonzóvá tette a sárga nemesfémet. Könnyen lehet, hogy ugyanaz a helyzet, mint 2008 novemberében, amikor a részvénypiacok éles esésének befejeződése után az arany árfolyama már emelkedésnek indult,
Jelentősen csökkent Spanyolország légszennyezettségének mértéke a kijárási korlátozások és a gazdasági tevékenység csökkenése miatt a Valenciai Műszaki Egyetem kutatói szerint.
A következő három hónapban 122 milliárd forint kifizetésére számíthatnak a magyar mezőgazdasági termelők a tavalyi kérelmeikhez kapcsolódóan – közölte Nagy István agrárminiszter.
A 3-as metróvonal déli szakaszának rekonstrukciós munkálatai jelenleg a tervezett ütemezés szerint haladnak a rendkívüli járványügyi veszélyhelyzet ellenére is - közölte a BKV csütörtökön az MTI-vel.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő tart Kormányinfót, amin szóba került a munkanélküliek száma is. "Már most több 10 ezer magyar van munka nélkül, számul 30-40 ezerre...
A globális válság első hatásait már most érzik a hazai IT-vállalatok: van, ahol ez jelentős extra terhelés, megrendelések formájában jelentkezik, de több piaci szereplő arról számolt be, az ügyfeleik bizonytalansága is érzékelhető már. A szektor zökkenőmentesen állt át szinte teljes home office működésre, a gondot inkább az jelentheti számukra, ha
A Volkswagen úgy látja, nyárra már rendeződhet a német autópiac helyzete és visszatérhet az üzletmenet a normális kerékvágásba. A világ legnagyobb autógyártója a koronavírus gyors terjedése, annak megfékezése érdekében döntött úgy, leállítja termelését európai gyáraiban.
Az európai járvány egyik kiindulópontja egy osztrák síközpont lehetett. Már a rendőrség is vizsgálja, hogy az idegenforgalmi érdekek előtérbe helyezése miatt késlekedtek-e megfelelő járványvédelmi intézkedésekkel.
Továbbra is kedvezőek a fundamentumok az arany számára, ráadásul a Fed hétfőn bejelentett korlátlan likviditást biztosító intézkedése már technikailag is vonzóvá tette a sárga nemesfémet. Könnyen lehet, hogy ugyanaz a helyzet, mint 2008 novemberében, amikor a részvénypiacok éles esésének befejeződése után az arany árfolyama már emelkedésnek indult,
A madárinfluenza H5N8 altípusának jelenlétét igazolta március 25-én egy Bács-Kiskun megyei kacsatartó gazdaságban a Nébih laboratóriuma. Az állategészségügyi szakemberek az érintett 32.500 pecsenyekacsa leölését már gyanú alapján megkezdték. A járványügyi nyomozás folyamatban van.
Megosztottak a piaci szereplők abban, hogy vajon elértük-e a részvénypiaci zuhanás végét. Az egyik oldal szerint lesznek még nagy körök lefelé, viszont a másik oldal számára is vannak bíztató jelek, hiszen a Stoxx 600 például 17 százalékot emelkedett a legutóbbi napon belüli mélypont óta, valamint a volatilitás is csökkent, amely okot adhat a bizok
A pénzügyi akciócsoportban folyik a költségvetés áttervezése - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.