Nehéz időket hozott a vállalatoknak is a koronavírus-járvány. Ilyen helyzetben kiderül, hogy ki az igazán sérülékeny, és bár vannak tervek állami mentőövekre, ez nem jelenti azt, hogy minden cég túl is fogja élni ezt az időszakot. A „szupersztár” cégek még erősebbek lehetnek, a gyengék viszont eltűnhetnek. De láttunk már ilyet a történelem folyamán
Az MTI és az ORFK közösen tették nyilvánossá az ideiglenes válságkórház hangulatot idéző képeket. Az ágyak egyelőre üresek, és csak remélhetjük, hogy azok is maradnak.
Az MTI és az ORFK közösen tették nyilvánossá a várakozóknak kialakított helyekről készült képeket. Az ágyak egyelőre üresek, és csak remélhetjük, hogy többnyire azok is maradnak.
Negyedévente 320 milliárd dollár veszteséget okoz a világkereskedelemben a Covid-19 járvány, ebből az európai turizmus 53 milliárd dollár kiesést szenved el – prognosztizálja az Euler Hermes hitelbiztosító. A különböző kormányok, jegybankok és nemzetközi szervezetek bejelentett intézkedései nélkülözhetetlenek lesznek, hogy a járvány elmúltával, 202
Újabb koronavírussal-fertőzött betegek haltak meg: egy 65 éves és egy 75 éves magyar nő hunyt el - közölték a hivatalos koronavírus portálon. Hozzátették, emellett 12 főre emelkedett a gyógyultak száma.
Gyorstesztet fejlesztett ki a koronavírus okozta fertőzés kimutatására egy amerikai cég, és sürgősségi eljárásban már meg is kapta az engedélyt a forgalmazásra az amerikai hatóságoktól. A molekuláris diagnosztikai eszközök...
Hatékonyabb energiagazdálkodást, távoli felügyeletet és jelentős helymegtakarítást tesz lehetővé a Schneider Electric legújabb hűtési megoldása. A mikroadatközpontok hűtésének biztosítására is ideális Uniflair™ Rack Mounting Cooling beépíthető közvetlenül a rack szekrénybe és integrálható a vállalat EcoStruxure™ platformjához. A Schneider Electri
Átlépte az ezret vasárnap reggelre az új koronavírussal fertőzöttek száma Csehországban. Több térségbeli országban további szigorításokat rendeltek el.
Minden féléves soros EU-elnökség azzal indul az útjára, hogy a programját nagyjából fele-fele arányban az előre tervezhető és az előre nem látható események alakítják majd. A története során első rotációs elnökségét adó Horvátország esetében ez a tétel hamar megdőlt, hiszen februárban két olyan esemény is történt, ami teljesen a feje tetejére állít
Csökkenő forgalom mellett jelentősen csökkent a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 30 959,94 ponton fejezte be a kereskedést pénteken, 3229,15 ponttal, 9,44 százalékkal alacsonyabban előző heti záróértékénél.
A koronavírus miatt karanténnal lezárt övezetekben, különösen Hupei térségében a korábbiaknál jóval nehézkesebbé vált a tavaszi mezőgazdasági munka is. A kínai kormány kiemelt célja, hogy segítse a termelőket az inputanyag-ellátásban és a munkavégzésben.
Négy szakszervezeti konföderáció támogatja a járvány terjedése ellen, az emberéletek megóvása és a megélhetések hosszú távú biztosítása érdekében hozott intézkedéseket, ugyanakkor kérik a kormányt, minden eszközt használjon fel annak érdekében, hogy a világjárvány gazdasági terheit ne csak a munkavállalóknak, a nyugdíjasoknak, a szegénységben élőkn
A koronavírus-járvány okozta szükséghelyzet jelentős kihívások elé állítja a munkáltatókat és a munkavállalókat egyaránt. A Deloitte Legal szakértői részletesen kidolgozták és összefoglalták a legfontosabb munkajogi és adatvédelmi szabályokat és hatósági iránymutatásokat, amelyek a munkáltatók számára a jelen helyzetben támpontot jelenthetnek. A ré
Ahogy arról korábban beszámoltunk, ma reggel kettő erős földrengés is volt Zágráb közelében, előbb magyar idő szerint fél 7 előtt 5,3-as, majd 7 órakor 5-ös. A horvát földtani intézet szerint az első rengés 5,5-ös erősségű volt, a második 5-ös, a harmadik pedig 3-as.
Az internetezés jórészt azért olyan energiapazarló tevékenység, mert a működéséhez szükséges adatközpontoknak rengeteg áramra van szükségük a működéshez. Hiába futtatják a legnagyobb multivállalatok már részben vagy teljesen megújuló energiával a sajátjaikat, az adatközpontok még mindig rengeteg áramot fogyasztanak. Viszont korántsem olyan sokat, m
Miközben több kínai napelempanel-gyár felvette a termelést, s így a fotovoltaikus elemek elérhetőségével kapcsolatos aggodalmak idővel enyhülhetnek, a termelés korábbi leállása, a világon végigsöprő korlátozási hullámok is káros hatással lesznek a globális napenergia-piacra. A Bloomberg úgy látja, hogy egyes projekteket valószínűleg el kell halaszt
A légszennyező anyagok és üvegházhatású gázok légköri koncentrációjának jelentős csökkenését észlelték a világ bizonyos városai és régiói felett a koronavírus-járvány miatti intézkedések nyomán - írja az MTI.
Az új koronavírus első megjelenése óta látható, hogy a fertőzés kezdetben relatíve kevés embernél mutatható ki, ezt követően az újonnan regisztrált esetek száma háromnaponta akár meg is duplázódhat. Ettől az exponenciális növekedéstől tartanak a szakértők, hiszen a fertőzés terjedésének felgyorsulása miatt többek között telítődhetnek az egészségügy
Péntek délután 5 órakor német háziasszonyok millióihoz hasonlóan elindult hétvégi bevásárlásra Angela Merkel német kancellár és egy berlini boltban több fotó is készült róla, hogy miket vett és hogyan fizetett – írja a német Bild bulvárlap.
A koronavírus-járvány okozta szükséghelyzet jelentős kihívások elé állítja a munkáltatókat és a munkavállalókat egyaránt. A Deloitte Legal szakértői részletesen kidolgozták és összefoglalták a legfontosabb munkajogi és adatvédelmi szabályokat és hatósági iránymutatásokat, amelyek a munkáltatók számára a jelen helyzetben támpontot jelenthetnek.
Spanyolországban több mint 3500 újabb koronavírus-fertőzést igazoltak az elmúlt huszonnégy órában, ezzel az eddig kiszűrt betegek száma meghaladta a 28500-zat - közölte a spanyol egészségügyi minisztérium vasárnap. A betegség...
Az új típusú koronavírus járványszerű terjedése az egész világon, így Magyarországon is teljesen új helyzetet teremtett az elmúlt hetekben, hónapokban. A magyar lakosságnak fel kell készülnie rá, hogy sokkal hosszabb időt kell majd...
Több mint 180 milliárd forint értékben vásároltak a vállalkozások új mezőgazdasági gépet tavaly, 3 százalékkal többet a megelőző évinél, alkatrészekre 7 százalékkal többet, 55,6 milliárd forintot költöttek az agrárágazatban - derül ki a Naik Agrárgazdasági Kutatóintézet felméréséből, amely 157 mezőgép-forgalmazó és -gyártó eladási jelentése alapján
Köztudott, hogy a koronavírus-járvány következtében az elmúlt napokban bezártak a színházak, elmaradnak az előadások, fellépések. Kíváncsiak voltunk, hogy a színházaknak van-e elképzelése arról, hogy hogyan, miből fizetik a művészeiket.
Németországban lassuló ütemben növekszik az új típusú koronavírussal (SARS-CoV-2) bizonyítottan fertőzöttek száma. A Johns Hopkins Egyetem kimutatása szerint vasárnap délelőttig 22 364 esetet regisztráltak, ami 2516 esettel - 12 százalékkal - több az egy nappal korábbi 19 848-nál.
Németországban lassuló ütemben növekszik az új típusú koronavírussal (SARS-CoV-2) bizonyítottan fertőzöttek száma. A Johns Hopkins Egyetem kimutatása szerint vasárnap délelőttig 22 364 esetet regisztráltak, ami 2516 esettel - 12 százalékkal...
Közel hatszáz, túlnyomórészt kelet-magyarországi magyar és ukrán dolgozótól vált meg az esztergomi Suzuki-gyár - írta a Népszava. A lap beszámolója szerint pénteken a kölcsönző cég vezetője közölte az esztergomi Suzuki...
A Szent László Kórházban koronavírussal összefüggésben heten vannak intenzív osztályon, az ő átlagéletkoruk 66 év, a halottak átlagéletkora 69 év - hangzott el az operatív törzs vasárnapi online tájékoztatóján. Itt az is kiderült, hogy a koronavírus mindenkit elér: a betegek között vannak gyermekek, középkorúak és idősek is. Az eseményen többször i
Új munkarendben dolgoznak az igazgatásrendészeti szolgálati ágban a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyet visszavonásáig - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata a police.hu honlapon.
Meghalt egy, az új típusú koronavírussal fertőzött orvos Franciaországban - jelentette be vasárnap Olivier Véran egészségügyi miniszter az LCI hírtelevízióban, hozzátéve, hogy ez az első haláleset az egészségügyi dolgozók körében.
A tegnapi tájékoztatón két kérdésünkre is választ kaptunk, ma nem voltunk ilyen szerencsések, ezért cikkünk végére tettük kérdéseinket. Viszont elindult a Nemzeti Adományvonal, aki a 1357-et hívja, 500 forinttal támogatja a koronavírus járvány elleni küzdelmet.
A tegnapi tájékoztatón két kérdésünkre is választ kaptunk, ma nem voltunk ilyen szerencsések, ezért cikkünk végére tettük kérdéseinket. Viszont elindult a Nemzeti Adományvonal, aki 1357-et hívja, 500 forinttal támogatja a koronavírus járvány elleni küzdelmet.
Átfogó, "nem halasztható" karbantartási munkálatokat végez a következő két hétben az Elmű Budapesten, így számos kerületben hosszabb-rövidebb áramszünetekre kell készülni. Az Elmű Hálózati Kft. honlapján elérhető információk szerint a munkálatok többnyire csak pár órát vesznek igénybe, bizonyos területeken ugyanakkor csaknem tíz órán át dolgoznak m
Közös videóüzenetben kérte az Országgyűlést a koronavírus-törvény elfogadására Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője.
Nincs jó formában a Magyar Posta, amit az is jelez, hogy még két leányvállalatától válik meg: ezúttal egy felnőttképzési és egy csomaglogisztikai cége került végelszámolás alá.
Gyorsan terjedt a hír vasárnap, hogy Mohács koronavírus-gócponttá vált/válhat, miután erről beszélt a város polgármestere a Facebook-on. Az operatív törzs ezt cáfolta, szerintük nincsenek gócpontok. Azt viszont senki sem tudja, hogy az ország mely területén hány beteg van.
Európa-szerte tombol a koronavírus-járvány, Olaszország után talán a spanyoloknál a legsúlyosabb a helyzet. A Pénzcentrum egy Valenciában élő magyar vendéglátóssal beszélgetett arról, hogyan élik meg most a mindennapokat. Videóinterjú A...
Ausztriában az egészségügyi minisztérium jelentése szerint vasárnap délutánig 3.181-re nőtt a koronavírussal fertőzött betegek száma; ez az előző napi adathoz képest 13,6 százalékos növekedést jelent. A halottak száma a hivatalos bejelentés szerint kilenc.
Az áruházláncok forgalma azt mutatja: a hitelmoratórium bejelentése óta kissé megnyugodott a koronavírus-járvány miatt váratlan helyzetekbe került emberek kedélye.
A Magyar Suzuki Zrt. a jelenlegi járványügyi helyzetben is megtartja minden munkavállalóját, és biztosítja bérük kifizetését - írta a vállalat közleményében.