Előrehaladott tárgyalásokat folyat a Goldman Sachs az Amazonnal, ha bejönnek a tervek, akkor az e-kereskedelmi óriás hitelekkel bővítheti szolgáltatásait. Az amerikai kis-és középvállalatok vehetnek majd fel kölcsönt a platformján.
A Brexit a nemzetközi gépjármű kárrendezés terén is érezteti hatásait. A MABISZ azt tanácsolja, hogy különösen az átmeneti időszakot követően minden, Nagy-Britanniába induló gépjármű csak érvényes zöldkártyával keljen útra....
A kriptopénz árfolyama 29 százalékkal, 9200 dollár fölé emelkedett 2020 első hónapjában, aminek eredményeként a piaci kapitalizációja megközelítette a 40 milliárd dollárt. Drágulását szakértők annak tudják be, hogy a kínai koronavírus miatt sokan az arany mellett a Bitcoinba menekítették a pénzeiket.
A bruttó hazai villamosenergia-felhasználás 2019-ben elérte a 45,66 terawattórát, 243 gigawattórával, 0,53 százalékkal bővült a 2018. évi 45,41 terawattóráról - olvasható a MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. honlapján, írja az MTI.
Bizottság létrehozását kezdeményezi a Mátrai Erőmű átalakításával kapcsolatban az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az ügyben érintett szakszervezetek bevonásával - jelentette be Palkovics László miniszter egy 2020. február 3-án zajló egyeztetést követően a tárca közleménye szerint.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium kiemelt célja, hogy a hazai szolgáltató szektorok a folyamatosan változó világgazdasági kihívások között is képesek legyenek sikeresen helytállni a nemzetközi versenyben.
A hétköznapokon viszonylag szoros a verseny a két nagy csatorna között, a szombat estéket viszont simán hozza az RTL Klub. Ráadásul a közeljövőben új showműsorral jelentkeznek, amely tovább erősítheti a csatorna hétköznapi számait.
Komolyabb emelkedéssel indult a nap amerikai tőzsdéken a pénteki zuhanást követően, azonban napközben a pluszok egy része elolvadt a koronavírus-járvány gazdasági hatásai miatti aggodalmak közepette.
Figyelmeztetésben részesíti az Est Mediát a BÉT, mivel a tavalyi tőkeemeléshez kapcsolódó új részvények tőzsdei bevezetése nem történt meg a 90 napos határidőn belül.
A 25 éves autóértékesítési tapasztalattal rendelkező Iniciál Csoport fő alapítójával és vezetőjével, Taródy Zsolttal kötött szakmai együttműködés első lépéseként az AutoWallis nyugat-magyarországi terjeszkedése céljából megvásárolta az ICL Autó 60 százalékát. Az ICL Autó februárban Szombathelyen kezdi meg működését, elsőként a KIA márka forgalmazás
Az OPEC és a nagy olajtermelőknek a kereslet-kínálat stabilizálására alakult együttműködése, az OPEC+ kész a lehető leghamarabb reagálni a koronavírus-járvány piaci következményeire - idézték pénteken oroszországi hírforrások Alexszander Novak orosz energiaipari minisztert.
Az országos átlagnál magasabb munkanélküliségi rátával rendelkező régiókban programot indít az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a foglalkoztatás ösztönzésére - jelentette be Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár hétfőn Budapesten.
Veszélyesen felkészületlen a világ egy következő járványra – állítja a WHO főigazgatója. Szerinte nem fordítanak az egyes országok elegendő pénzt a járványok megelőzésére, csak akkor lépnek, amikor már terjed a fertőzés.
A biztosítási ágazat szereplői tisztában vannak azzal, hogy a szektort alaposan felforgatja a digitális átalakulás. Az átállás után azonban továbbra is az ügyfél- és kockázatkezelést helyezik majd a középpontba, de a digitális trendeket figyelembe véve, az ügyfélélmények fejlesztését és a más iparágakkal való együttműködésre törekszenek a jövőben.
A nyolc állomásos szakmai rendezvénysorozat azokat a magyar mikro-, kis- és középvállalkozásokat szólítja meg a Magyar Multi Programmal és a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) kkv-knak szóló programjával, amelyek folyamatosan növelni tudták árbevételüket vagy exportjukat.
Hét éve nem zárt ilyen erős januárt a bitcoin, mint idén, a koronavírus által okozott részvénypiaci pánik közepette úgy tűnik, hogy jó alternatívának találták a befektetők, egyesek már-már menekülőterméket látnak benne – írja a CNBC.
Nem fogadott el ajánlatot a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a hétfői forintlikviditást nyújtó devizaswap-tenderen (devizacsere-tender), az MNB által biztosított bankrendszeri többletlikviditás így 130 milliárd forinttal, 2055 milliárd forintra csökken. A forint erősödött a tender után.
Öthavi csúcsra kúszott fel a fogyasztói árak emelkedésének üteme Törökországban januárban, ami tesztelheti a jegybank elszántságát az agresszív monetáris lazítási ciklus folytatása mellett.
Komolyabb emelkedéssel indult a nap amerikai tőzsdéken a pénteki zuhanást követően, azonban napközben a pluszok egy része elolvadt a koronavírus-járvány gazdasági hatásai miatti aggodalmak közepette.
A 4iG Nyrt. ajánlatát hirdették ki nyertesként a Magyar Államkincstár Számlavezető Rendszer fejlesztés, implementáció, paraméterezés szolgáltatások beszerzése tárgyú központosított közbeszerzési eljárásán - tudatta a 4iG a Budapesti Értéktőzsde honlapján hétfőn kiadott tőkepiaci tájékoztatásában.
Mától adható be a támogatási kérelem a "Kisgyermeket nevelő szülők képzésének elősegítése, ösztöndíja és elhelyezkedésük támogatása" című kiemelt pályázati felhívásra. A 3 milliárd forintos keretösszegű program célja a magyar munkaerő-tartalék aktiválásának érdekében a kisgyermeket nevelő szülők képzésekben való részvételének elősegítése, foglalkoz
Az alumni közösségekről még elsősorban az egyetemi volt diákokból álló szerveződések jutnak eszünkbe, akik időnként találkoznak egy-egy rendezvényen, esetleg támogatják is volt alma materüket. Mára azonban úgy tűnik, hogy a vállalatok is felismerték a volt munkavállalói hálózatokban rejlő értékeket. Külföldön komoly kultúrája van a céges alumniknak
Négyórás figyelmeztető sztrájkot tartottak hétfőn a rendőrök Szlovéniában, mert szerintük a kormány nem tartotta be a rendőrség helyzetének javítására tett két évvel ezelőtti ígéretét - közölte a helyi sajtó.
A Magyar Utazási Irodák Szövetsége (Muisz) a Mercure Budapest Koronát választotta az Év Szállodájának. Az idén harmincéves hotel teljesen megújul, a két éve kezdődött felújítási munkák áprilisban fejeződnek be - közölte a cég az MTI-vel.
Bizalmat szavazott a koszovói parlament az Albin Kurti vezette új kormánynak hétfőn, így négy hónappal az előrehozott választások után újra van kormánya a kis, balkáni államnak.
Júliustól hetente kétszer közvetlen járatot indít a Ryanair Budapestről a horvátországi Zárába (Zadar) - tájékoztatta a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviselete hétfőn az MTI-t.
A Zwack Unicum Nyrt. 2019-2020-as üzleti évének első háromnegyedévében 1,964 milliárd forint adózott nyereséget ért el, amely 41,2 százalékkal elmarad a 3,340 milliárd forintos bázistól - derül ki az időközi vezetőségi beszámolóból, amelyet a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn tett közzé.
Új kihívások előtt áll az Európai Unió (EU) az Egyesült Királyság kilépése (Brexit) után, újra kell osztani a szerepeket Európában - állapította meg hétfőn egybehangzóan közös varsói sajtóértekezletén Andrzej Duda lengyel elnök és Emmanuel Macron. A francia elnök később Mateusz Morawiecki lengyel kormányfővel együtt az erős uniós agrárpolitika mell
A cékla (Beta vulgaris L. spp esculenta gurke var. Rubra L) a Chenopodiaceae családba tartozik. A Fölközi-tenger térségéből származik, a föníciaiak hozták Szíriából Szicíliába, majd onnan került a római birodalomba. Az ókori görögök is ismerték, mint gyógynövényt. A leveleit gyógyászati célra használták. A Viii-Xii. századra tehető, amikor a gyöker
Az OTP Bank NyRt. Magyarország vezető kereskedelmi bankja, mely a 2018-as mérlegfőösszege alapján toronymagasan megelőzi a második helyezett K&H Bankot és a harmadik legnagyobb Unicreditet. De ki jelenleg ennek a bankóriásnak a tulajdonosa? Kik az OTP Bank legnagyobb részvényesei, befektetői?
A Duna House közreadja havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB) és jelzáloghitel előrejelzését, amely szerint 2020 januárjában, országosan 9 917 ingatlan adásvétel bonyolódott, valamint 74,5 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
Az ABB és az Ericsson a Swisscommal együttműködve első alkalommal mutatták be, hogy a robotok milyen egyszerűen és hatékonyan vezérelhetők nagy távolságból, felhasználva az 5G technológia által nyújtott valós idejű kommunikációt.
Az alapításának 100. évfordulóját ünneplő Baba új tusfürdőkkel fiatalítja portfólióját – és egyben célközönségét. Az új termékek Baba Natura néven kerülnek a polcokra, és a névhez méltón nem tartalmaznak mesterséges parfümöt és színezéket. A három új tusfürdő közül az uborkakivonatot tartalmazó frissít, míg a micellás hidratálja, a kamillaolajos
Mintegy öt százalékkal növelte árbevételét és megőrizte eredményességét 2019-ben a műszaki szöveteket gyártó tolnai Tolnatext Bt., a 120 éve alapított tolnai selyemgyár utódja.
Március 3-án dönt az Európai Bíróság abban a perben, amelyet a Tesco áruházlánc itthon indított a magyar állam ellen, a tét nagyjából 35 milliárd, akkoriban befizetett adóforint.
A Vuhanból indult koronavírus-járvány már most komoly gazdasági károkat okozott, főképp Kínában, de mostanra a világ más pontjain is érezteti hatását a kínai termelés leállása. A Holdújév meghosszabbítása és a további munkaszüneti napok miatt elfogyhatnak a készletek, és nem érkeznek újabb szállítmányok Kínából. Sinkó Ottó, a Videoton társ-vezériga
Magára maradt Dobrev Klára és pártja, a Demokratikus Koalíció az európai minimálbérötletével, noha a Gyurcsány-párt tagjai még tegnap is arról beszéltek, Brüsszel támogatja javaslatukat.
A kereskedők a hazai használtautó-piac további 2-3 százalékos bővülésére számítanak az idén, ez alapján mintegy 835 ezer személyautó adásvétele várható 2020-ban - közölte a JóAutók.hu saját felmérésének eredményét az MTI-vel.
A Magyar Public Relations Szövetség (MPRSZ) Employer Branding Tagozata – a munkáltatói márkaépítés hazai intézményi formálója – ötödik alkalommal hirdeti meg az Employer Branding Awardot. A pályázat egyedülálló, hiszen a legjobb hazai munkáltatói márkaépítés gyakorlatokat jutalmazza és mutatja be a szakmai közönségnek. Az Employer Branding Award
Múlt hét végén leadták az országgyűlési képviselők a vagyonnyilatkozatukat. Összeállításunkban ezúttal kizárólag a női képviselők bevallásait néztük át. Ezekből idén is kitűnt: vállalkozásokban alig vannak jelen, ugyanakkor szembetűnő, hogy többüknek 7-8 ingatlan is van a nevén.
2030-ra felére csökkentené az EU-ban képződő települési hulladék mennyiségét az Európai Bizottság új, körforgásos gazdaság kiépítésére vonatkozó cselekvési tervének nem végleges első verziója. Az Euractiv által megszerzett és ismertetett anyag kezdeményezi továbbá egyebek mellett egy európai visszagyűjtő rendszer létrehozását a régi mobiltelefonok