A Mercedes-Benz továbbra is mindent kiprésel a kecskeméti gyárából, közel 190 ezer autó gördült le a gyártósorról tavaly, ennek köszönhetően a vállalat árbevétele 3,7 milliárd euróra emelkedett, amely új rekordot jelentett. Az értékesítési számokra sem lehet panasza a németeknek, a személyautók eladása messze duplázódott néhány év leforgása alatt M
49 dollár alá esett az észak-amerikai típusú nyersolaj, a WTI jegyzése. A koronavírus terjedése a várható gazdasági leállások miatt erősen érinti az olajtermékek világpiaci keresletét, és ezzel a kőolaj árát. Jövőhéten ülésezik az OPEC+, ahol már nem az lehet a kérdés, hogy lépni kell, hanem hogy mekkorát.
Kedden elfogadták és a Magyar Közlönyben este ki is hirdették a magyar Országgyűlés azon határozatát, amely a „Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért” című elnevezésű európai polgári kezdeményezésről szól.
A bankok közzétették a folyószámlák díjjegyzékeit, így végre mindenki számára átlátható, hogy mi mennyibe kerül a különféle bankszámláknál. Hajlamosak lehetünk azt gondolni, hogy a bankszámla pár száz forintos tétel, így nagyot...
Folyamatban van az elektromos autóvásárlási támogatási program következő szakaszának kidolgozása - jelezte Kaderják Péter, az Innnovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára ismertette szerdai tájékoztatóján. Sem pontos összeghatárt, sem konstrukciót nem árult el az államtitkár, azonban a Portfolio érdeklődésére jelezte: az, hogy a szűkös for
Mintegy 800 millió forint kárt okozott a költségvetésnek az a férfi, aki külföldről behozott hús áfájával csalt, az ügyben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vádemelést javasol.
A dán játékgyártó óriás, a LEGO évente 75 millió darab műanyagelemet értékesít. Mostani bejelentésük szerint ezt az alapanyagot, 2030-ig, fenntartható összetevőkre cserélik: a közeli jövőben már csak fából és cukornádból készülnek a világszerte népszerű építőelemek írja a Telegraph híre alapján a Portfolio.
Mint ahogy cikksorozatunk korábbi, a füzéri farkastámadással foglalkozó írásaiban jeleztük, kíváncsiak voltunk arra is, hogy mi a vadászatra jogosult vadásztársaság véleménye az esetről, és egyáltalán, a farkas jelenlétéről a területen. Kérdéseinkre a társaság képviseletében ifj. Mester András válaszolt.
Meg kell állítani az új koronavírus-fertőzés miatti pánikhangulatot Giuseppe Conte olasz miniszterelnök szerint, aki az olasz közszolgálati médiától is a félelemgerjesztés megfékezését szorgalmazta.
Több mint 190 ezer személyautó készült a kecskeméti Mercedes-gyárban tavaly. A hazai márkaképviselet évértékelőjén elhangzott, hogy 2019-ben leginkább az E-osztály limuzinjai fogytak Magyarországon, de a Kecskeméten készült modellek...
Tovább estek szerdán az európai tőzsdéken, az irányadó indexek 1,5-2 százalékot estek, miután a befektetők a koronavírus terjedéséval kapcsolatos hírekre figyelnek. A hazai részvényindex lejjebb került, míg a blue chipek többsége esik ma reggel, a Richter esett a legnagyobbat.
Szinte kivétel nélkül esnek a részvények, a kötvények, az olaj, de még az effajta globális problémák idején menedékeszköznek számító arany jegyzése is átmenetileg lejjebb tudott menni. A koronavírus miatti kockázatkerülés pedig a világszinten alacsony jegybanki kamat miatt a forintot az euróval szembeni két héttel korábbi mélypontja felé lökte.
A Balaton északi partjára tartók így nyolc kilométerrel tovább autózhatnak majd gyorsforgalmi úton, és a megyeszékhely megközelítése is könnyebbé válik.
Információink szerint teljesen irreális értéket mutattak azok a hőmérők, amelyekkel a Debreceni Nemzetközi Reptéren a Milánóból érkező utasok testhőmérsékletét mérték. A Portfolio értesülése szerint hétfő éjszaka a hőmérők 32-33 fokos testhőmérsékletet mutattak ki, és a reptér munkatársai ennek ellenére továbbengedték az utasokat. Az esetet képek i
A hipermarket tavaly kivonult Japánból és az Egyesült Államokból, eladta dél-koreai cégét is, és most felülvizsgálja, hogy érdemes-e fenntartani üzleteit Thaiföldön és Malajziában.
A Duna House tegnap tette közzé tavalyi negyedik negyedéves számait, amit a Concorde friss elemzésben értékelt, a Concorde ajánlása felhalmozás, míg a Duna House célára felülvizsgálat alatt áll.
Tavaly decemberben a bruttó átlagkereset 406 400 forint volt, 13,1 százalékkal magasabb, mint egy éve, így a tavalyi, éves átlagkereset 367 800, a nettó 244 600 forint lett, mindkettő 11,4 százalékkal nőtt 2018-hoz viszonyítva - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Elővigyázatosságból meghatározatlan időre bezárták a Bitskey Aladár Uszodát Egerben, ahol kedden edzést tartott a hétvégén egy észak-olaszországi nemzetközi kupamérkőzésről hazatért helyi vízilabdacsapat - jelentette be a város polgármestere.
Tavaly tizennégy interneten elkövetett és öt, valamely közműszolgáltató nevével visszaélve elkövetett sorozat-bűncselekményt lepleztek le - közölte az az Országos Rendőr-főkapitányság főkapitányi biztosa.
A Gazdasági Versenyhivatal az elmúlt időszakban közel harminc millió forint bírságot szabott ki két vállalkozásra jogsértő gyermekreklámok közzététele miatt. A beavatkozásokat tájékoztató közzététele követte, amelyben a hatóság összegezte a gyermekreklámokkal kapcsolatos legfontosabb elvárásokat.
Magyarországon nincs koronavírusos eset, azonban kicsi az esély, hogy el tudjuk kerülni a megbetegedéseket – mondta Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a romló európai helyzetre utalva.
Jelen pillanatban nem tudnak a hatóságok magyarországi koronavírusos megbetegedésről - a Miniszterelnökséget vezető miniszter és az operatív törzs szóvivője, Láng-Bognár Kinga tartott sajtótájékoztatót az aktuális helyzetről. Cikkünk...
A magyar energiapolitika kiemelt céljának nevezte Kaderják Péter a közlekedés zöldítését. Megjegyezte, hogy a károsanyag-kibocsátás csaknem egynegyedéért a közlekedés felelős.
A 2018-as év, az önkéntes nyugdíjpénztári hozamokat tekintve, finoman szólva sem volt sikeresnek tekinthető. Az MNB adatait szemlézve jól látható, hogy átlagosan -1,8%-os volt a különböző portfóliók hozamvesztesége. Azonban 2019-ben már magukra találtak a piacok (így a pénztárak is), és várhatóan - bár még a végleges adatok nincsenek közzétéve - ké
A bruttó átlagkereset 11,4 százalékkal 367 800 forintra nőtt 2019-ben. De az év utolsó hónapjában a jutalmak és prémiumok miatt éves alapon 13,1 százalékos növekedést követően 406 400 forintos bruttó átlagkeresetet mért a Központi Statisztikai Hivatal.
Megrohamozták az emberek a biztosítókat a koronavírussal kapcsolatos kérdéseikkel, legtöbben a kockázatosnak minősített országokba történő kiutazásokra, s az esetleges karanténban rekedésre vonatkozó feltételekről érdeklődnek.
Közel 400 ezer változó kamatozású jelzáloghitellel rendelkező adóst érinthet egy éven belül a Magyar Nemzeti Bank friss monetáris szigorítása. Közülük azok izgulhatnak most leginkább, akiknek márciusban van a változó hitelük fordulónapja. Nagy nap számukra a mai: a mostani referenciakamatlábakat kell figyelembe venniük a bankoknak az új törlesztőré
Megrohamozták az emberek a biztosítókat a koronavírussal kapcsolatos kérdéseikkel, legtöbben a kockázatosnak minősített országokba történő kiutazásokra, s az esetleges karanténban rekedésre vonatkozó feltételekről érdeklődnek. Egyre többen kérdezik, fizet-e kártérítést a biztosító a vírus miatt lemondott, de már befizetett síutakra. A válasz egyért
A magyarok elkezdtek vásárolni a koronavírus európai terjedése miatt, habár hazánkban még nincs fertőzött. A szakértők szerint semmi okunk a pánikra, a hazai áruházak ki fogják tudni elégíteni a keresletet a következő időszakban is. A kereslet ráadásul egyes időszakokban sokkal nagyobb, mint amit most lehet érzékelni, és akkor sincsenek ellátási go
Az inflációs kilátásoktól függően a jegybank kész bármely intézkedésre. Az infláció a várakozások szerint a negyedév végére visszatérhet 4 százalék alá.
Sikeresek voltak az elektromosautó-vásárlás támogatására meghirdetett pályázatok, ennek is köszönhetően csaknem 2800 elektromos autó közlekedik már Magyarországon - mondta Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára.
A tavalyi 11,4 százalékos béremelkedés után elképzelhető, hogy az idén csak egy számjegyű emelkedés lesz. Az infláció pedig beleszól a fizetések alakulásába is.
Először végeznek klinikai vizsgálatot az Egyesült Államokban a vírus okozta betegség egy lehetséges ellenszeréről. A vírus okozta betegség lehetséges gyógymódját tesztelő kutatás kezdődik az Egyesült Államokban, Nebraskában. Várhatóan a világ 50 helyszínén 400 páciens vesz részt a nemzetközi vizsgálatokban - közölték a hatóságok. A résztvevők fele
A program folytatásaként elsőként Hajdú-Bihar megyében a szakképző centrumok bevonásával képzéseket ajánlanak majd azért, hogy biztosítsák a munkaerőpiac igényeihez igazodó szaktudás megszerzését.
A szilárd műtrágyák kiszórási követelményeinek kielégítése, a műtrágya összetevők nem elégséges ismerete; a felszín lejtéséhez való igazodás és az egyenletes kijuttatás főleg a nagy szélességű gépeknél, mind nagyobb kihívást jelent a gyártó vállalatok számára. Problémák a folyékony szervestrágyák kijuttatásánál is jelentkeznek, a környezetvédelmi e
A koronavírus-járvány várható negatív következményeitől függetlenül is folytatódik a feldolgozóipari recesszió Németországban a berlini DIW gazdaságkutató intézet februári konjunktúra-barométere alapján.
A Márkamonitor rádióműsorban február 26-án, szerdán este 7-kor Gajzágó Györggyel, a Kortárs Műgyűjtő Akadémia igazgatójával beszélgetünk. A termék- és szolgáltatásmárkák értékét sem könnyű meghatározni, a kortárs művészet világa ennél is sokkal bonyolultabb. Ki a jó, az értékes művész? Mi az az “art world”, kik a szereplői, hogyan alakulnak ennek
A tranzakció sikeres zárását követően hivatalosan is az Appeninn portfóliójába került az a Montevideo utcai irodaház, amely megvásárlására január végén írt alá adásvételi szerződést az ingatlanpiaci társaság. Az ingatlan megszerzésével több mint 6000 négyzetméternyi kiadható irodaterülettel bővült a társaság által tulajdonolt portfólió ebben a szeg
Összesen 75,5 milliárd forintnyi uniós támogatás brüsszeli elnyerését célozza meg a kormány abban a friss kormányhatározatban, amely 11 vasút-, kikötő- és autópályák melletti kamionparkoló fejlesztést tartalmaz és amelyekből az első öt projektre 60,5 milliárdos EU-forrást kér.
A napokban került aláírásra az a szándéknyilatkozat, melynek értelmében a Kulcs-Soft Nyrt. 12%-os üzletrészt kíván szerezni a Progmatic Academy Korlátolt Felelősségű Társaságban. A vállalat hazai és nemzetközi szinten az egyik legdinamikusabban fejlődő intenzív, gyakorlatorientált szoftverfejlesztő képzési irányt képviseli, enyhítendő az általános
Változtatási tilalmat rendelt el az érintett városligeti területre a Fővárosi Közgyűlés. A főpolgármester javaslatát 18 igen szavazattal, 14 nem ellenében, egy tartózkodás mellett fogadták el.
Ausztriában az emberek nem rohanták le a boltokat a koronavírus miatt, és maszkot sem hordanak tömegesen, de mára ez lett az első számú beszédtéma, mondta el a Privátbankár.hu-nak Alexander Dworzak. A Wiener Zeitung újságírója szerint az utazási irodákban drasztikusan csökkent a foglalások száma. Ausztriában tegnap két fertőzöttet találtak, és ez v
Kicsi az esélye, hogy Magyarországot elkerüli a koronavírus. Ha beüt a baj, nehézkes lehet a bevásárlás. Összeszedtük, melyek azok a tartós élelmiszerek, háztartási cikkek, melyekből karantén esetén jó ha van otthon nagy mennyiségben....