Az Suv kupé 62 versenytársát megelőzve győzött kategóriájában. Négy további Audi modell szerepelt sikerrel az „auto motor und sport” szakmai magazin versenyén.
Több mint 10,6 millió MGM Resorts-vendég személyes adatai szivárogtak ki egy hackerfórumon ezen a héten – írja a ZDNet. A szivárgásban több híresség, vezérigazgató és politikus is érintett. Az adatszivárgást az MGM Resorts megerősítette.
Össztűz alá vették a demokrata előválasztási vitába tegnap bekapcsolódó Michael Bloomberget. A New York-i expolgármestert korábbi botrányaival támadták a riválisai, illetve nagy összegű kampányköltéseit is a szemére vetették. A milliárdos azonban még így is jól jöhetett ki a vitából, főleg annak tudatában, hogy az azonos potenciális szavazóbázissal
A koronavírus „áldozata” lehet az egyik legagresszívabb kínai befektetési cég, a HNA Group, amely korábban olyan nagy nevekben rendelkezett részesedéssel, mint a Deutsche Bank, vagy a Hilton Worldwide. A tervek szerint a kínai állam átveheti az irányítást az eladósodott cégcsoport felett és eladhatja a légitársaságait, amelyekre elsőként mért csapá
Komolyabb mozgolódás indulhat a változó kamatozású hitelek eddig állóvízszerű piacán. A bankközi kamatláb emelkedése miatt nőhet ezen kölcsönök törlesztője.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a Magyar Telekom megtévesztette a fogyasztókat 0 Ft-os vagy kedvezményes készülékárakat reklámozó kampányaival.
Rengeteg időt, pénzt és stresszt lehet megspórolni a gazdasági mediációval, egyelőre mégis kevés cég él a lehetőséggel: Magyarországon száz peres ügyre mindössze egyetlen mediáció jut. Ez azért is meglepő, mert az eljárás joglemondást sem jelent, ha a felek nem tudnak megegyezni, változatlanul nyitva marad előttük a bírósági út, azonban jóval gyors
A koronavírus Európára gyakorolt intenzívebb hatása és technikai elemzési tényezők együtteseként napok óta folyamatosan esik az euró a dollárral szemben, így a dollárindex közel 3 éves új csúcsra ért. Közben idehaza az MNB felől tegnap hallott piaci információk újra a mélypont felé lökték a forintot, ami ma folytatódott. Így a szárnyaló dollárral s
Az izraeli bankoknak nem kellene megtagadniuk a kriptodeviza-vállalatokkal való együttműködést Avichai Mandelblit, az ország főügyésze szerint - írja a Coin Telegraph.
Egy internetes kereskedelemben érdekelt szervezetet azzal gyanúsít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, hogy az EU-s áfaszabályok kijátszásával 4,7 milliárd forintos kárt okozott a költségvetésnek.
Tizennégy százalékkal nő január elsejei hatállyal a szociális szférában dolgozók fizetése. Ez tartalmazza a minimálbér és a garantált bérminimum 8 százalékos emelését, ezen felül további 6 százalékkal emelkedik a szociális ágazat dolgozóinak bére.
Évek óta húzódó, az Enefi (korábban E-Star) és a gyergyószentmiklósi önkormányzat közötti perben született fontos döntés a hét elején. A vállalat 30 millió eurót (~10 milliárd forin) szeretne, az önkormányzat szerint ennek a töredéke jár. A Transindex most megszólaltatta az ügyben az Enefi vezérigazgatóját és a város polgármesterét.
Akik a novemberi kampányidőszak után, január elsejével új kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) szerződést kötöttek, azoknak február 29-én éjfélig kell eljuttatniuk az esedékes díjrészleteket régi vagy új biztosítójukhoz. A biztosítással nem rendelkező hazai gépjárművek aránya az európai átlag alatt van – állapítja meg közleményében a Magy
A széltippan (Apera spica-venti) az utóbbi néhány évben a bolondját járatja a búzatermesztőkkel. Leírás szerint T2-es gyomflórába tartozó növény, vagyis illene ősszel csíráznia, majd ezután áttelelnie, a valóságban azonban nem mindig hajlandó így viselkedni. Valószínűleg az elmúlt évek meleg és aszályos őszi időjárásának köszönhetően az őszi kelés
Ingatlanpiaci befektetők és fejlesztők szemével nézve négy nagyon fontos tényező van, ami meghatározza az idei év üzleti folyamatait, és amely kihatással van az iparág alakulására. A legaggasztóbb tényezők mellett, az inflációtól és a pénzügyi források rendelkezésre állásától sokan egyáltalán nem tartanak - derül ki a 2020-as Emerging Trends Europe
Az alacsonyabb energiafogyasztású ingatlanok drágábbak, a legkörnyezetbarátabb (AA-s és BB-s) budapesti lakások négyzetméteréért 818 ezer forintot kértek februárban, a CC-s kategóriásoknál pedig 727 ezer forint volt az átlag. A sokat fogyasztó lakásoknál 700 ezer alatt volt a kínálati ár négyzetméterenként.
Február 17-én került sor a BKK lakossági fórumára, melyen a 3-as metró káposztásmegyeri meghosszabbításáról és annek feltételeiről volt szó - olvasható az Újpest.hu-n. A fórumon az érintett polgármesterek és más szakértők is elmondták álláspontjukat a projekt megvalósításával kapcsolatban.
A kormány két hónappal, május 31-ig meghosszabbította a rezsiutalványok felhasználási határidejét - közölte a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter hivatala szerdán az MTI-vel.
Az alacsonyabb energiafogyasztású ingatlanok drágábbak, a legkörnyezetbarátabb (AA-s és BB-s) budapesti lakások négyzetméteréért 818 ezer forintot kértek februárban, a CC-s kategóriásoknál pedig 727 ezer forint volt az átlag. A sokat fogyasztó lakásoknál 700 ezer alatt volt a kínálati ár négyzetméterenként.
Nagy a baj a Nagy-korallzátonynál: ausztrál kutatók most kimutatták, hogy az itt élő delfinek jelentős részének akkora a vegyi szennyezettség a szervezetében, hogy abba akár bele is pusztulhatnának.
A környezetbarát öntöltő hibrid elektromos modelljeinek köszönhetően az idei évben életbe lépő, szigorodó európai emissziós szabályozásoknak is könnyűszerrel eleget tevő Toyota a 2020-as Genfi Autószalonra is komoly újdonságokkal készül. Itt lesz először Európában látható a vadonatúj RAV4 Plug-in Hybrid mellett az autógyártó európai slágermodellje,
Míg a kórházi beszállítók a tavalyi adósságuk rendezésére várnak, addig a betegek a műtétjükre. A NEAK aktuális adatai alapján megnéztük, hogy mennyit változtak a kórházi várólisták a tavalyi állapotokhoz képest. A csökkenő betegszám és a kisebb-nagyobb mértékben mérséklődő várakozási idő pozitívum, ami köszönhető annak, hogy a kormány 2010 óta öss
Kiberbiztonsági közontot létesített Európában a Mastercard. A létesítmény kiberbiztonsági szereplők és hatósági szervek együttműködését segíti majd elő – áll a vállalat sajtóközleményében.
47 magyar településen lehetne csak elektromos buszokat forgalomba állítani 2022-től, ha a legfrissebb népességi adatokat nézzük. Ha nem változik drasztikusan a helyzet, akkor többek között Dunakeszi, Siófok és Szentendre is készülhet...
Világszerte azon töprengenek a pénzügyminisztériumok, hogy miképpen lehetne növelni az adóbevételeket oly módon, hogy ne rójanak nagyobb terheket adózóikra. Kanada és több USA-állam sikeres példája mutatja, hogyan válhat akár egy év alatt meghatározó költségvetési tétellé egy korábban tiltott növény kereskedelme.
Hatvanmilliárd euró hiány keletkezett az Európai Unió büdzséjében az Egyesült Királyság kilépése miatt - közölte az Alapjogokért Központ vezető elemzője csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
A koronavírus miatti leállás erőteljesen visszavetette a kínai szolgáltatószektort, és ennek kárát több ágazat akár egész évben is érezheti majd. Az éttermi szolgáltatások és a szórakoztatóipar mellett az ingatlanpiac is megszenvedheti a járványt, rövid- és hosszú távon egyaránt.
Öt hónapja léptek életbe az Európai Unió második pénzforgalmi irányelvének (PSD2) nyílt bankolással kapcsolatos rendelkezései, és a Számlázz.hu az egyike annak a négy fintech cégnek, amely megszerezte a Magyar Nemzeti Banktól az ún. AISP engedélyt, melynek értelmében – az ügyfelek hozzájárulása után – harmadik félként hozzáférhet az ügyfelek banki
Az árnövekedés ütemének lassulása a most zajló lakáspiaci konszolidáció természetes velejárója, az OTP Ingatlanpont szakértői szerint ugyanakkor az árkorrekció továbbra sem fenyeget árzuhanással. A friss értékesítési adatok alapján egyre nagyobb tér nyílik a vásárlásokat megelőző alkura: a fővárosban és a megyeszékhelyeken egy év alatt a harmadával
Korszerűsítették az ajkai Bakonyi Erőmű Zrt. tízes számú kazánját, ezzel csökken a környezetszennyezés, megszűnhet a városban évek óta tartó pernyehullás - tájékoztatta szerdán az MTI-t az erőmű vezérigazgatója.
A fővárosi tömegközlekedési társaságok úgy mondták ki eredménytelennek a köztéri reklámhelyeik értékesítésére kiírt pályázatot, hogy az törvénysértő volt a Közbeszerzési Döntőbizottság szerint.
A múlt évben eladott lakások, házak és nyaralók többsége még mindig energiafalónak számít. Az érintett ingatlanok 48 százaléka számított energiatakarékosabbnak, ami EE-s vagy annál jobb osztályzatot jelent. 52 százalékuk, vagyis...
Öt fontos tudnivaló a mai tőzsdenaphoz. Miközben Kínában enyhül a járványveszély, Japánban és Koreában súlyosbodik. Egy két és fél milliós város lakóit kérik, hogy maradjanak lakásaikban. A kínai jegybank ismét lépett, ez valamivel javítja a hangulatot, így az indexek csak szerény esést mutatnak Európában. Stabil a BUX, de megint gyengül a forint.
Reggel a BUX történelmi maximuma közelében járt, azonban lefordult a magyar tőzsde, a blue chipek felemásan teljesítenek. Az irányadó európai részvényindexek mérsékelten esnek, a befektetők a koronavírussal kapcsolatos hírekre figyelhetnek.
A hazai ásványvízgyártás egyik legfontosabb szereplője, a lajosmizsei Magyarvíz Kft. a 2019-es csökkenő piac ellenére ismét növelni tudta eladott palackjainak számát, árbevétele 7 százalékkal nőtt 2018-hoz képest, így elérte a 9,5 milliárd forintot. A vállalat egy év alatt összesen 257 millió palack vizet értékesített, ez összesen 378 millió lite
A gazdasági növekedést támogató fiskális és monetáris politika folytatására szólította fel a világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő G20-csoport döntéshozóit a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója, arra figyelmeztetve, hogy jelentős kockázatok fenyegetik a világgazdaság törékeny fellendülését.
Még mindig többségben vannak az eladott lakásoknál, családi házaknál, nyaralóknál az energiafaló ingatlanok - derül ki az ingatlan.com legfrissebb összeállításából, amely a saját és a Lechner Tudásközpont adatai alapján megnézte a tavaly eladott lakó- és szállásjellegű ingatlanok energetikai besorolását.
Annak az 1,1 millió gépjármű-tulajdonosnak - köztük több mint 700 ezer személyautó üzembentartójának, akinek kötelező gépjármű-felelősségbiztosítása (kgfb) továbbra is január elsejei évfordulós, az idei évben két nappal korábban...
Minden fronton csökkenő kereslettel szembesült a Rába. A tavalyi negyedik negyedévben csökkentek az érdeklődés a Rába termékei iránt minden részlegnél, ennek eredményeképpen mind a belföldi, mind az exportértékesítés jelentősen visszaesett.
Erre a kérdésre keresi a választ Káncz Csaba a februári Piac & Profitban, de számos más érdekes témáról is olvashat a lapban. Körbejártuk a magánegészségügy kérdéseit, beszélgettünk az Erste Bank vezérigazgatójával, írtunk a kiberbiztonságról, de olvashat egy beszélgetést a nemzetközi hírű természet fotóssal is a magazinban. Már a standokon a Piac
Alternatív befektetési formát keres? A gyémánt vajon megfelelő lesz? Erről és számos más érdekes témáról is olvashat a lapban. Körbejártuk a magánegészségügy kérdéseit, beszélgettünk az Erste Bank vezérigazgatójával, írtunk a kiberbiztonságról, de olvashat a Nemzetközi Beruházási Bankról is a magazinban. Már a standokon a Piac & Profit legfriss
Nagy a baj a Nagy-korallzátonynál: ausztrál kutatók most kimutatták, hogy az itt élő delfinek jelentős részének akkora a vegyi szennyezettség a szervezetében, hogy abba akár bele is pusztulhatnának.