Tegnap a Magyar Telekom a vártnak megfelelő jó eredményt tett közzé, de mégis sokkolta a befektetőket azzal, hogy az igazgatóság a várt 27 forint helyett 20 forintos osztalékra tett javaslatot - olvashatjuk az Erste mai elemzésében.
Az olaj- és gázipar metánkibocsátásának visszafogását célzó stratégiát készít az Európai Bizottság, ennek érdekében pedig fel kívánja mérni a szektor metánemisszióját is. Megbízható mérési vagy jelentési módszer ma még nem áll rendelkezésre, így jelenleg senki sem tudja megmondani, hogy a szektor pontosan mennyi metánt bocsát ki, ezért ezt a terüle
Nagy visszaeséssel induklt 2020 az európai autópiacon, az eladások minden nagyobb ország autópiacán estek, a márkacsoportok közül különösen a franciák szerepeltek gyengén.
Közel egymilliárd forint ráfordítással csarnokkal és raktárral, valamint eszközök beszerzésével bővítette kapacitását mélykúti és pusztaszeri telephelyén a főként zöldségfeldolgozással és tartósítással foglalkozó HFI Kft. - közölte a cég ügyvezetője. Molnár Csaba jelzése szerint a korszerűsítésekkel és bővítésekkel a következő három évben évi 5-8 s
Közel egymilliárd forint ráfordítással csarnokkal és raktárral, valamint eszközök beszerzésével bővítette kapacitását mélykúti és pusztaszeri telephelyén a főként zöldségfeldolgozással és tartósítással foglalkozó HFI Kft. - közölte a cég ügyvezetője. Molnár Csaba jelzése szerint a korszerűsítésekkel és bővítésekkel a következő három évben évi 5-8 s
Már több mint 530 ezer egyéni vállalkozás működik Magyarországon, ezzel 16 év után újra több az egyéni vállalkozó, mint a társas vállalkozás hazánkban. Közel 88 ezer új egyéni vállalkozás indult az elmúlt egy évben...
Két lépésben emeli az idén is munkavállalói bérét a Tesco-Global Áruházak Zrt., a vállalat 3,8 milliárd forintot fordít a kiskereskedelmi dolgozók bérfejlesztésére a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetével (KASZ) és a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetével (KDFSZ) kötött megállapodás értelmében.
Az európai tehergépjármű piac és a mezőgazdasági munkagépek szegmensének jelentős gyengélkedése rányomta a bélyegét a Rába eredményére, melyen a növekvő bérnyomás és energiaárak sem segítettek. Éves összehasonlításban minden soron jelentős a visszaesés, egyedül negyedéves alapon tapasztalható kisebb javulás.
Nyolc pontból áll a Klíma- és természetvédelmi akcióterv, amelynek intézkedései megfelelnek a klímapolitika három elvárásának, miszerint hozzájárulnak a károsanyag kibocsátás csökkentéséhez, alkalmazkodást jelentenek az éghajlatváltozáshoz, valamint szerepük van a szemléletformálásban - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.
Azt lehetett tudni, hogy a kínai vállalatok számára óriási érvágást jelent a koronavírus, most az is kiderült, hogy milyen módon próbálják őket tőkeinjekcióval segíteni.
Elindult ma a debreceni Új Főnix-terv részeként a Dósa Nádor tér és a Csapó utca átépítése, amely nyomán tovább bővül a belvárosi sétálóövezet és nyolcszorosára nő a zöldfelületek mérete.
Tavaly minden korábbinál nagyobb összegű egyéni befizetés érkezett, az Otp Nyugdíjpénztár 231 ezer tagja összesen 17,5 milliárd forintot tett félre a nyugdíjas évekre, ami 6,1 százalékos bővülés az előző évi 16,5 milliárd forinthoz képest.
A koronavírus-járvány komoly károkat okoz a kínai gazdaságnak, ám pozitív hatása is van: negyedével csökkentette az ázsiai ország üvegházhatású szén-dioxid-kibocsátását egy szerdán közzétett tanulmány szerint.
Éjfélig döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég. Nyugat, északnyugat felől egyre több helyen várható - jellemzően kisebb - eső, záporeső, este, éjszaka a Dunántúli-, valamint az Északi-középhegységben havas eső, a magasabban fekvő helyeken gyenge havazás, hózápor sem kizárt.
Már elérhető a Nemzeti Adó és Vámhivatal új szolgáltatása, mellyel pár kattintással beszerezhető a hitelfelvételhez szükséges adóhatósági jövedelemigazolás.
Egyre többen tesznek egyre többet az anyagi gondoktól mentes nyugdíjas évekért: az ország egyik legnagyobb nyugdíjpénztárához ugyanis tavaly minden korábbinál magasabb összegű egyéni befizetés érkezett, a taglétszám pedig meghaladta...
Csúcsot döntögetnek az amerikai tőzsdék, az európai társaik is közel járnak hozzá, és a BUX is nagyon megközelítette a január eleji rekordot. A forint viszont erősen gyengült, 337 az euró. A Tesla ma is hét százalékkal drágult, de a kisbefektetők másik üdvöskéje túlszárnyalta. Szárnyakkal és fúvókákkal
A magyar kormány klímavédelmi akciótervének egyik nagyszabású célkitűzése, hogy 2022-től a városi közlekedési cégek kizárólag elektromos autóbuszokat vásárolhatnak. Ezt a beszerzést egyrészt az EIB-hitelből, másrészt pedig a szén-dioxid- kvóta eladásából oldanák meg. De vajon tényleg az elektromos buszokkal fogjuk megmenteni a bolygót? Kengyel Kris
Januárban nőtt a magyar dolgozók száma Ausztriában, de kevésbé, mint a román vagy lengyel alkalmazottaké. Az összes betöltött állás száma a szokásos szezonális ingadozást mutatta, de Ausztria és Svájc idegenforgalmát még megviselheti a koronavírus ezekben a hónapokban.
Eddig 100 milliárd forint értékben fizetett ki számlákat az orosz félnek a magyar megrendelő, vagyis a kormány. Az egész projekt során összesen mintegy 110 számlát fog kiállítani a kivitelező.
A Rába Járműipari Holding Nyrt. éves összevetésben 2,4 százalékos növekedéssel 49,798 milliárd forint árbevételt ért el, konszolidált adózott eredménye ugyanakkor 52,2 százalékkal 572 millió forintra csökkent - derül ki a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerda este közzétett gyorsjelentésből.
Az MNB szerdán egyeztetett a kereskedelmi bankokkal, állítólag a jegybank jelezte, hogy a bankközi kamatok emelkedése túlzott volt az utóbbi időszakban - értesült a Reuters két névtelen forrástól. Az MNB szerint csak egy szokványos kozultáció...
Ukrajna evakuálja 48 állampolgárát és további 29 külföldi személyt a kínai Hupej tartomány székhelyéről, a koronavírus-járvány epicentrumából - jelentették ukrán hírforrások, amelyek szerint a SkyUp légitársaság különjárata szerdán meg is érkezett Vuhanba.
Szerda este kihúzták a Skandináv lottó 2020/8. heti nyerőszámait. Ezen a játékhéten nem lett telitalálat, így a 9. héten 262 millió forint várja a hazai szerencsevadászokat. A gépi sorsolás nyerőszámai emelkedő számsorrendben...
Makroszinten jól járt a német gazdaság a sok kisvállalkozást csődbe vivő minimálbér bevezetésével egy friss tanulmány szerint. Jövőre újabb emelés jöhet.
Két lépésben emeli az idén is munkavállalói bérét a Tesco-Global Áruházak Zrt., a vállalat 3,8 milliárd forintot fordít a kiskereskedelmi dolgozók bérfejlesztésére a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetével (Kasz) és a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetével (Kdfsz) kötött megállapodás értelmében.
Karácsony Gergely volt ma az Inforádió Aréna című műsorának vendége, Budapest főpolgármestere többek között a dugódíjról, a rakpartlezárásról és az egységes parkolásról is beszélt.
A vártnál kisebb visszaesést mutatott a japán export januárban, ami arra utal, hogy a kereskedelmi háború után, a koronavírus kitörését megelőzően elkezdett magára találni a japán külkereskedelem.