Ha egy új program elsöprő nézettséget ér el, akkor a korábbi tapasztalatok alapján a konkurencia nem igazán tudja azt megtörni. Az RTL Klub Álarcos énekes című showja nagyon erős számokat produkált, érdekes lesz megnézni mire megy jövő vasárnaptól a meglehetősen hasonló TV2-es műsor.
Az amerikai és kínai részvényárak felfelé, az európai és japán indexek lefelé mentek ma. A BUX tartani tudta magát, de a Richter mentette meg, az OTP és a Mol süllyedt. Miért szenved a Mol árfolyama már majdnem egy éve? Van rá magyarázat. A forint gyenge maradt.
Az agroökológia képviselői szerint egyre több jelét látni, hogy a nagyipari mezőgazdaság nem fenntartható, és új megoldásokra van szükség. Interjú Balogh Lilivel, a Védegylet főtitkárhelyettesével.
A gyerekeket jobban védi immunrendszerük az új koronavírus ellen - vélik a szakértők. A tudósok arra a jelenségre keresik a magyarázatot, miként lehet, hogy a gyerekek könnyebben "megússzák" a betegség súlyosabb következményeit és kevesebb tünettel kell megküzdeniük.
Amíg 2018-ban még átlagosan 5,3 évig takarékoskodtak az ügyfelek, mielőtt belevágtak volna az ingatlanvásárlásba, tavaly már 3,8 évre csökkent ez az időtáv. Az OTP Bank által megrendelt online kutatás szerint a felújítást tervezőknél is hasonló a tendencia: míg 2017-ben 3, addig 2018-ban 2,8, tavaly pedig már csak 2,4 év volt a megvalósítást megelő
Rehab adó csökkenése, szocho kedvezmény, szakképzési hozzájárulás alóli mentesség, kommunikálható társadalmi felelősségvállalás, erősebb csapatszellem, megújuló szervezeti kultúra, érzékenyebb munkavállalók. Csak pár a vállalatok...
Kiss Dániel csapatával február 3-án csatlakozott a Deloitte Technológiai tanácsadás üzletágához. Szakterülete a CIO tanácsadás, IT átalakítás, digitális transzformáció és rendszerintegráció, de tapasztalatot szerzett IT és projektmenedzsment trénerként is.
Az OTT-One Nyrt. közölte: a társaság támogatási kérelmet nyújtott be a GINOP-2.1.2-8-1-4-16 kódszámú, „vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása” tárgyú pályázatban, és pozitív elbírálásban részesült. A társaság számára megítélt összeg 364 369 720 forint. A cég egy mesterséges intelligencián alapuló kutatásfejlesztési projektbe kezd.
Megszülettek az első támogatói döntések a 2 milliárd forint keretösszegű, új, feltételesen visszatérítendő finanszírozási formát alkalmazó technológiai modernizációt támogató pályázat keretében - tájékoztatta Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az MTI-t.
Donald Trump amerikai elnök jelentős kiadáscsökkentéseket javasol a következő költségvetési évre - derül ki abból a költségvetési tervből, amelyet hétfőn hozott nyilvánosságra a Fehér Ház. A költségvetési tervezet ugyanakkor továbbra is elsődleges fontosságúnak tartja az Egyesült Államok déli határain megépítendő falat.
A Waberer’s International adóhiányt állapított meg a Waberer’s Szemerey Logisztika Kft.-nél, amely a Waberer’s 100%-os tulajdonában álló leányvállalata – közölte a cégcsoport.
Az éves infláció januárban 3,2 százalékra mérséklődött Ukrajnában a tavaly decemberi 4,1 százalékhoz képest - hozta nyilvánosságra hétfőn az ukrán állami statisztikai hivatal honlapján.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított az alapvetően gyermekeket és fiatalkorúakat célzó Ask Bongo („Kérdezd Bongot!”) szolgáltatás reklámjai miatt, amelyek megsérthették a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmát.
Az OTT-ONE Nyrt. 364,4 millió forint támogatást nyert el a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) keretében, a vállalatok k+f+i tevékenységének támogatása tárgyú pályázaton - közölte a társaság hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.