Alaposan elromlott a hangulat a világ tőzsdéin, általában esnek a részvényárfolyamok, vannak azonban cégek, amelyek profitálnak a koronavírus terjedéséből, például a Kawamoto, amely orvosi maszkokat gyárt, ennek a cégnek az árfolyama szárnyal.
Magyarországon 2010 és 2019 között a családi adókedvezményt is figyelembe véve a nettó keresetek 87 százalékkal emelkedtek - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
Az MNB 111 millió forint bírságot szabott ki a Magyar Adósságrendező Zrt.-re engedély nélküli alkuszi tevékenység, s az értékpapírok forgalomba hozatalára vonatkozó szabályok megsértése miatt. A tevékenységben érdemben közreműködő...
A nemzetközi piacokon pánikhangulat alakult ki, a háttérben a terjedő koronavírusos betegség áll. Az európai tőzsdéken volt, ahol 3 százalékos zuhanást láthattunk, ehhez képest a magyar piac kisebb veszteséggel úszta meg a napot.
A MOL fundamentális kilátásai kedvezőtlenek. A nemzetközi finomítói és petrolkémiai marzsok tartósan gyengülhetnek 2020-ban, míg a kőolaj- és földgázárakban is inkább esést várunk idén. Talán egyedül a továbbra is bővülő közép-európai kiskereskedelmi tevékenység eredménye javulhat. A MOL töltőállomásain nyújtott szolgáltatásai ellensúlyozhatják a t
Az európai pénzintézetek túlnyomó többsége (81 százaléka) lehetőségként tekint az Európai Unióban szeptember 14-én érvénybe lépett második pénzforgalmi irányelvre (PSD2). A bankok többsége azonban még továbbra is vonakodik aktívan...
Marjan Sarec szlovén kormányfő lemondását csalódottan vették tudomásul balközép koalíciós partnerei és többségük szerint átmeneti kormányt kellene létrehozni, míg az ellenzéki jobboldali pártok új választásokat szeretnének - írta a helyi sajtó hétfőn.
Alig pár nap múlva elhagyja az Európai Uniót Nagy-Britannia, de még csak nem is körvonalazódik, hogy milyen lesz az élet a brexitet követően. Elvileg december végéig kiderül, hogy mennyire távolodna el az eddigi gyakorlattól a szigetország.
A tévés nézettségi lista élén szokás szerint A mi kis falunk zárt, míg a hétköznapokon a Drága örökösök és az Exatlon számít a nézők kedvencének. Vasárnap az Eb-döntőre sok tévénéző volt kíváncsi.
A bécsi önkormányzat hétfőn új mobilalkalmazást mutatott be, amellyel az autójuk helyett a gyaloglást, a kerékpárt vagy a tömegközlekedést választó lakosok ingyen színházjegyhez vagy múzeumi belépőhöz juthatnak.
A miskolctapolcai Avalon Park közel ötödik éve sikeresen és eredményesen működő turisztikai beruházás a Bükk szívében. Az Avalon Park a minőségen, az igényességen és az egyediségen alapuló beruházást mintaprojektté kívánja tenni, és a brand égisze alatt szállodaláncot létrehozva a magas színvonalú vendéglátást újabb magyarországi helyszínen bővíti
A gödi Samsung gyár a koronavírus terjedése miatt munkába állás előtt "karanténba helyezi" és orvosi vizsgálat alá vonja Kínából érkező alkalmazottjait, bár a céget érintően semmilyen járványügyi intézkedés nincs - közölte a Pest megyei város polgármestere hétfőn Facebook-oldalán.
A teljes lejáró állománynál 50 milliárd forinttal kisebb összegben fogadott el ajánlatot a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a hétfői forintlikviditást nyújtó devizaswap-tenderen (devizacsere-tender), az MNB által biztosított bankrendszeri többletlikviditás...
Magyarország Nemzeti Energia- és Klímaterve jól mutatja hazánk elkötelezettségét a klímaváltozáshoz való alkalmazkodásban, amelynek egyik fontos eleme a közlekedés zöldítése, és benne a közösségi közlekedés környezetbarát átalakítása - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Lilyana Pavlovával, az Európai Beruházási Bank (EIB
Noha a múlt héten még mindenki arról beszélt, hogy a Kínából induló vírusos tüdőgyulladás egy lokális probléma, mára kiderült, hogy ennél sokkal súlyosabb a helyzet. A tőzsdék elkezdtek esni, a szakértők pedig a várható gazdasági károkról beszélnek.
A szolgáltató szektorban már most érezteti hatását a koronavírus terjedése, de a piaci hangulatra és ezen belül a forint gyengülésében is szerepet játszik - mondta az InfoRádiónak a Porfolio elemzője. Beke Károly azt is közölte, hogy a legutóbbi, hasonló vírusos tüdőgyulladást okozó, Ázsiából kiinduló SARS-járvány miatt a világnak globálisan közve
Gyengült a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi piacon hétfőn, délután történelmi mélyponton is állt az euróval és húszéves mélyponton a dollárral szemben, de később sikerült visszaerősödnie.
Minden beérkezett ajánlatot érvényesnek találtak, a rendelkezésre álló anyagi fedezet összege nem elegendő arra, hogy akár a legkedvezőbb ajánlatot tevő céggel szerződést köthessenek a Lánchíd és a Váralagút felújítására, írja a Népszava.
Napi mélypontjuk közelében zárták a hétfői kereskedési napot az amerikai tőzsdék. Az árfolyamokat a koronavírus terjedésével kapcsolatos aggodalma tartották nyomás alatt.
Drákói intézkedésekkel kell korlátozniuk a kormányoknak a lakosság mozgását, ha meg akarják akadályozni a tüdőgyulladást okozó, Vuhanban felbukkant új koronavírus terjedését - közölték hétfőn hongkongi kutatók, akik matematikai modellek alapján úgy becsülik, hogy a még lapangó megbetegedések száma Kínában meghaladhatja már a 40 ezret.
Hardver startupoknak indít közös akcelerációs programot a Tungsram és a Startup Campus – írja közleményében a Deloitte, amely a program szakmai partnere.
A Budapest Airport ismét kiérdemelte az ACI karbonsemleges minősítést; ezzel a budapesti repülőtér továbbra is tagja azon kevés repülőterek klubjának, amelyek a működésük során keletkező szén-dioxid kibocsátást teljes mértékben ellensúlyozzák - írja a vg.hu a Budapest Airport közleménye alapján.