A decemberinél kisebb mértékben, de januárban is folytatódott a GKI konjunktúraindex csökkenése, mely így több mint hároméves mélypontjára került. A mostani csökkenés a fogyasztói várakozások romlásának következménye, az üzleti várakozások mérséklődése ugyanis a decemberi nagy esés után most csak minimális volt. A GKI konjunktúraindex és az üzleti
A modern ember leginkább boldogságra vágyik, rossz módon keresi azonban azt - derül ki egy kutatásból. Akik extrém módon vágynak a boldogságra, azok ugyanis hajlamosabbak a depresszióra is. Egyértelműen igazolták tehát, hogy a túlzott...
A tavalyi év hazai árverésein értékesített tíz legdrágább képzőművészeti alkotása közül hat a Virág Judit Galéria aukcióin került kalapács alá. 2019 legmagasabb áron eladott festménye 190 millió forintos leütési árral Rippl-Rónai József Kertben című műve lett (nyitó képünkön), de nem sokkal maradt el mögötte Vaszary János Dunaparti korzója sem, ame
A kormány támogatásainak köszönhetően a helyi termelői piacok száma 2012 és 2019 között a két és félszeresére, 117-ről 298-ra emelkedett - mondta az agrárminiszter szombaton Nagykőrösön.
Hardver startupok számára indít közös akcelerációs programot a Tungsram és a Startup Campus. A kiválasztott csapatok kezdő 20 millió forintos tőkebefektetest, gyártási kapacitást es üzleti képzést kapnak ahhoz, hogy a féleves program végére sorozatgyártásra alkalmas prototípust es piacképes üzleti modellt keszítsenek. Az akceleráció fő befektetesi
Tavaly kétszer annyi lakossági állampapírt vásároltak az emberek Magyarországon, mint 2018-ban - közölte a Magyar Államkincstár (MÁK) pénzforgalmi elnökhelyettese hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Az eddigi szinten hagyhatja a kamatokat kedden a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, ugyanakkor egyre több az olyan jel, ami esetleg aggaszthatja a jegybankot – derül ki a Portfolio elemzői felméréséből. A szakemberek szerint az inflációra és a forintárfolyamra is egyre jobban figyelhet a jegybank, de konkrét lépésre márciusig nem számítan
Január 31-én 2,5 millió, éves autópálya-matrica jár le, így a hónap végi vásárlási tumultus elkerülése érdekében arra kéri az autósokat a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.), hogy mielőbb váltsák meg a 2020-ra...
Kátszer annyit keresnek a Terrorelhárítási Központ munkatársai, mint a rendőrök - írja az Index. A bruttó bér így több mint 600 ezer forint. Egyéb juttatások nélkül nettó 425 ezer forintot keresnek a TEK munkatársai, a bruttó...
A héten elsősorban az MNB és a Fed kamatdöntéseire várunk, melyek meghatározhatják a hangulatot. Emellett jönnek az első GDP-adatok a tengerentúlról és az eurózónából is, a britek pedig szombat hajnalra hivatalosan is kilépnek az Európai Unióból.
Hasít az e-mail, hátul kullognak a modern, digitalizált megoldások. A magyarországi vállalatok nagy része már elindult a belső kommunikációs eszközök és a szervezeti tartalmak fejlesztésének útján, azonban amíg hiányzik a támogató...
Az idén életbe lépő új Országos Képzési Jegyzékben jelentősen lecsökkent a választható szakmák száma, a korábbi 760 OKJ szakmából kevesebb, mint 200 maradt. Több népszerű szakma teljesen kikerült a jegyzékből, több pedig csak iskolarendszerű képzésben lesz majd megszerezhető. Az érettségire épülő szakképzéseket mostantól csak iskolai rendszerben le
Ázsiában az irányadó részvényindexek többsége hétfőn ünnep miatt zárva tartott, míg a japán Nikkei 2 százalékot esett. Európában is eséssel indult a hét első napja, miután a befektetőket a koronavírus terjedése aggasztotta. A magyar tőzsde is lejjebb került a hétfői piacnyitás után.
Bár az adásvételi szerződés nem minősül közokiratnak, de bizonyító erejű magánokirat, amely vitás esetekben bizonyítékként szolgálhat a bíróság vagy például egy békéltetőtestület előtt. Az akár tízmilliós nagyságrendű...
Látványos növekedést értek el 2007-hez képest mára az ingatlan- és az albérletárak Európában, és azon belül Magyarországon is. A 2013-as évet követően azonban az áremelkedés jóval meghaladta a bérleti díjak drágulásának mértékét, ami nem kedvezett a bérleti hozamoknak. A kiadási célú lakásvásárlás ugyanakkor egyes helyeken még mindig jó üzlet lehet
Kismértékű gyengüléssel kezdte a hétfői napot a forint az euróval szemben, így továbbra is belátható közelségben van a múlt héten látott történelmi mélypont. Most alig egy egységnyire van az árfolyam a csúcsától, a befektetők az MNB ma délutáni és holnapi üzeneteire figyelnek elsősorban.
Az álláskeresők száma 2019. decemberében 2,9 százalékkal mérséklődött az előző év azonos időszakához képest; a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában a decemberi zárónapon 234 900 álláskereső szerepelt. Az...
80 millió dollárnyi tőkére tett szert a Currencycloud, egy nemzetközi fizetésekkel foglalkozó startup. A finanszírozában többek közt a Visa is részt vett – írja a CNBC.
Az év eleje sokak számára a nagy fogadalmakról és persze azok elengedéséről szól. A fogyás, a rendszeres sport és dohányzás felfüggesztése mellett a spórolás a legnépszerűbb, de valljuk be, ezt a legnehezebb megvalósítani a mindennapokban....
A budapestiek átlagosan 59 négyzetméteren élnek, míg a falvakban lakók 101 négyzetméteren - többek között ez derül ki a K&H biztos jövő felméréséből. Az ideálisnak tartott ingatlan mérete 89 négyzetméter, ami átlagban 6 négyzetméterrel nagyobb, mint amiben jelenleg laknak a magyarok. A vágyak és a realitás a két fős háztartások esetében találkozik:
A Goldman Sachs pénteken 525 forintra csökkentette a Magyar Telekom célárát, az új célár 15,4 százalékkal magasabb a Telekom pénteki záróárához képest. A bankház az ajánlását vételről semlegesre módosította.
A lassuló lakáspiaci trendbe illeszkedik, de még mindig növekedést mutat az új építésű lakások száma. Az egy évvel ezelőtti állapothoz képest hat százalékkal több lakás van a piacon. Az árak között hatalmas a szórás, Budapesten...
Moratóriumot vezetne be az EU az arcfelismerő rendszerek nyilvános használatára, de a Google is támogatja a technológia ideiglenes halasztását. Közben egy aprócska start-up cég, a Clearview AI egy három milliárd képet tartalmazó gigantikus méretű adatbázist épített fel arcfelismerő rendszeréhez.
A németek és franciák gyorsan döntésre akarják vinni a 2021-2027-es uniós költségvetés kérdését és ebben a helyzetben a magyar álláspont még mindig túl merevnek számít, lényegében illúziókat kerget arról, hogy mennyiben javítható fel az elhozható EU-pénzek volumene – írja brüsszeli szakértőkkel és diplomatákkal folytatott beszélgetései alapján a Br
Szinte készpénznem veszik az IMF-nél, hogy Bulgária 2023-ban csatlakozni fog az eurózónához. Az országban úgyszámolnak, hogy már áprilisban csatlakoznak az euró előszobájának tartott ERM-2 árfolyamrendszerhez. Eközben Horvátország...
A várt 97 pontra emelkedéssel ellentétben 95,9 pontra süllyedt a decemberi 96,3 pontról januárban a német gazdaság legfontosabb konjunktúra-indexe, az Ifo intézet által közölt üzleti környezet mutató.
Az Mnb 111 millió forint bírságot szabott ki a Magyar Adósságrendező Zrt.-re engedély nélküli alkuszi tevékenység, s az értékpapírok forgalomba hozatalára vonatkozó szabályok megsértése miatt. A tevékenységben érdemben közreműködő B. Péter magánszemély 12 millió forint összegű büntetést kapott. Piacfelügyeleti eljárást folytatott a jegybank A Magya
Először 2021 végén, 2022 elején jöhet gáz a Török Áramlat nevű gázvezetéken keresztül Magyarországra - mondta Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.
A francia fővárosban rengeteg jó gyakorlat van, ha a hulladékmentességről van szó, és mindezt anélkül tudják megoldani, hogy a mindennapi életükbe ne szóljon bele a fenntarthatóságra való törekvés. Az alábbi 6 dolgot Magyarországon is probléma nélkül be lehetne vezetni, el lehetne kezdeni – érdemes tanulni azoktól, akik már bizonyítottan jól csinál
A bankok és biztosítók a belső kommunikáció élharcosai egy kutatás szerint, mely azt is megállapítja, hogy időpocsékolás céges e-maileket küldeni, ha nincs, aki elolvassa.
Leggyakrabban az Egyesült Államok nemzetbiztonsági szerveinek megfigyelési tevékenységéről hallunk, de az európai államoknak is szükségük van rá, hogy információt szerezzenek arról, hogy mit terveznek a bűnszervezetek és a terroristák, és hogy kik vesznek részt ezekben. Másik oldalról a totális megfigyelő állam, különösen a posztkommunista régióban
2019 második felében még érezhetőbbé vált a fővárosi újlakás-piac – első félévben már tapasztalható – visszaesése a korábbi évekhez képest. A tavalyi év egészében 30 százalékkal csökkent a forgalom, az újonnan piacra kerülő kínálat pedig 20 százalékkal maradt el a 2018-as évitől. Az OTP legfrissebb Budapesti Újlakás Értéktérképe alapján, bár a piac
Az Mnb 111 millió forint bírságot szabott ki a Magyar Adósságrendező Zrt.-re engedély nélküli alkuszi tevékenység, s az értékpapírok forgalomba hozatalára vonatkozó szabályok megsértése miatt. A tevékenységben érdemben közreműködő B. Péter magánszemély 12 millió forint összegű büntetést kapott. Piacfelügyeleti eljárást folytatott a jegybank A Magya
Folytatódik a beruházási láz a mezőgazdaságban, igaz, inkább olcsó hitelre támaszkodnának ebben a gazdák, kevésbé az önerőből kigazdálkodható forrásokra. A legújabb támogatott hitel még el sem érhető, de máris igényelnék.
Körülbelül 182 miliárd forintos árbevétellel fejezte be a tavalyi évet a Market csoport, és erre az évre is pozitív várakozásai vannak Scheer Sándornak, a Market Építő Zrt. vezérigazgatójának. Az építőipar kapacitásproblémái enyhülni látszódnak, nehéz azonban megtartani a minőséget a szakmunkások hiánya miatt, és még mindig sok a kisebb építőipari
Szerdán csökken a gázolaj ára a holtankoljak.hu szerint, a gázolaj ára 5 forinttal 405 forintra csökken, míg a benzin ára bruttó három forinttal 390 forintra mérséklődik.
Az orosz-ukrán gázszállítási megállapodás Magyarország ellátásbiztonságát is javítja, de a téli időszak gázszükségletét a tárolói kapacitások is fedeznék - mondta pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 111 millió forint bírságot szabott ki a Magyar Adósságrendező Zrt.-re engedély nélküli alkuszi tevékenység és az értékpapírok forgalomba hozatalára vonatkozó szabályok megsértése miatt, a tevékenységben közreműködő magánszemély 12 millió forint büntetést kapott.