Önálló jogi személyiséget kapnának a családi gazdaságok, az őstermelői adómentességet pedig csak az vehetné igénybe, akit valóban megillet a könnyítés.
Az előző évekhez viszonyítva a mostani szilveszteren valamivel kevesebben, összesen 49-en kerültek alkoholmérgezés miatt a fővárosi detoxikálókba - számolt be az M1 aktuális csatorna kedd reggel.
Fontos az állami beruházási ügynökség létrehozása, ugyanis sokszor épp a párhuzamosan futó állami projektek drágították meg a fejlesztéseket – mondta a Világgazdaságnak adott interjúban Domokos László.
A legnagyobb brit közvéleménykutató cég, a YouGov a The Times című tekintélyes konzervatív brit napilap megbízásából elvégzett felmérése szerint a relatív többség, 41 százalék biztosnak érzi saját állását. 11 százalék "kis javulást" vár, és mindössze 2 százalék számít arra, hogy anyagi helyzete komoly mértékben erősödik 2019-ben - írja az MTI.
Az év utolsó napján, azaz hétfőn lejárt a 2013-ban nyitott tartós befektetési számlák (tbsz) megtakarításainak ötéves tartási ideje; a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján több mint 100 ezer darab számla tulajdonosa - több mint 600 milliárd forint értékű befektetés után - juthat hozzá a hozamaihoz adómentesen e számlákról.
Az év utolsó napján, azaz hétfőn lejárt a 2013-ban nyitott tartós befektetési számlák (tbsz) megtakarításainak ötéves tartási ideje; a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján több mint 100 ezer darab számla tulajdonosa - több mint 600 milliárd forint értékű befektetés után - juthat hozzá a hozamaihoz adómentesen e számlákról.
Folyamatos politikai aktivitás jegyében telt Lengyelországban a 2018-as év, amelyben a függetlenség visszaszerzésének 100. évfordulóját ünnepelték. A helyhatósági választással kezdetét vette a hároméves választási sorozat kampánya, több külpolitikai kihívással is szembe kellett nézni, miközben folytatódtak a reformok, erősödött a gazdaság.
Hétfőn az amerikai tőzsdeindexek emelkedtek, de az egész évi teljesítményt nézve így is 2008 óta nem látott esést szenvedtek el a részvénypiacok. Az amerikai részvényindexek közül a Dow Jones Index 1,15, az S&P 500 0,85, a Nasdaq...
Január elsejétől módosul a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvénykategóriáinak feltételrendszere, az új szabályok érintik a belépési és a folyamatosan teljesítendő kritériumokat. Az új struktúra azt a célt szolgálja, hogy...
2019 első komolyabb havazása jöhet szombaton. Északnyugat felől kiadós csapadék érkezhet, mely túlnyomóan hó formájában hullhat le - olvasható az időkép.hu oldalon.
Év eleji első - alapvetően technikai típusú - elemzéscsokrunkban erre a kérdésre keressük a választ. Van még erő az OTP részvényében így 11.000 Ft fölött? Melyik Mészáros részvényre figyeljünk most? Bírja még 3000 Ft fölött a MOL? Hogyan gondolkodjunk a Richter kapcsán?
Idén is erős évet várnak a lakossági finanszírozásban a pénzügyi szolgáltatók: a Világgazdaságnak nyilatkozó bankok többsége a tavalyinál lassabb, de mindenképpen két számjegyű bővülésre számít. A lap szerdai számában megjelent...
A 2018-as hat szombat után idén csak három szombaton kell dolgozni - derül ki a pénzügyminiszter rendeletéből, amelyben meghatározta a 2019. évi munkaszüneti napok körüli munkarendet. Még augusztusban jelent meg az a rendelet a Magyar...
Gyengülnek az olajárak szerdán reggel, 2019 első kereskedési napján; az árfolyamokra az emelkedő amerikai kitermelésről szóló hír mellett a kínai kereslettel kapcsolatos aggályok gyakorolnak új nyomást. A Brent spot árfolyama közel...
Eséssel indult az év első napja az ázsiai tőzsdéken, miután egy kínai beszerzési menedzserindex csökkenő értéke ismét a kínai gazdaság lassulásával kapcsolatos aggodalmakat erősítette a piaci szereplőkben, a Hang Seng 2,8 százalékos...
Egyelőre nem változott meg alapjaiban a hangulat a forint piacán, a 2019-es évet is kicsivel 320 felett kezdi a magyar deviza. Az idei kilátásokat illetően nem optimisták a szakemberek, ahogy a dollár is inkább a gyengülés felé mozdulhat...
A tavasz elején vettünk egy alapkivitelű, belépő kategóriás drónt, hogy megismerkedjünk a drónok mezőgazdasági felhasználhatóságával. Kíváncsiak voltunk, hogy hogyan és milyen adatokat tudunk gyűjteni a tábláinkról egy olyan eszközzel, amely semmilyen extra felszereltséggel nem rendelkezik. A különböző extra szenzorok hiányában tehát valamilyen egy
Mától elérhető egyre több hazai banknál a Magyar Nemzeti Bank NHP fix nevű terméke, amely fix, legfeljebb 2,5%-os kamatozású, hosszú lejáratú finanszírozást biztosít a hazai kkv-k számára. Korábbról már nagyon ismerős, hosszú...
Szeptember és november között lefordult korábbi, 4,5 milliós történelmi csúcsáról a foglalkoztatás, ez azonban nem meglepő a szezonális hatások miatt. Mindeközben a közfoglalkoztatottak létszámának csökkenése kitart, azonban az is...
A kivételes évnek számító 2017-hez képest megugrott tavaly az utasszállító repülőgépek baleseteihez kapcsolódó halálesetek - derült ki a To70 és az Aviation Safety Network legfrissebb statisztikáiból. De még így is minden idők harmadik...
Egymilliárd forint értékben hozott be szóját az országba egy közép-magyarországi kereskedő. Az import áru után nem fizetett adót, ezért a Nav 250 tonna szóját lefoglalt, és zárolta a vállalkozás bankszámláját.
Az épület jelentős felújítás keretében korszerű nyílászárókat, hőszigetelést és kondenzációs kazánt kapott, amellyel energetikai osztálya DD-re, azaz „korszerűt megközelítőre” javult.
Új állatjóléti támogatási programról tárgyal az Európai Bizottsággal az Agrárminisztérium. Ennek keretében a baromfiágazat számára a tavalyinál több forrást különített el 2019-re a tárca -írja a Világgazdaság.
Berlin és Brüsszel egyhangú ítélete szerint a bukaresti kormány sem nem alkalmas, sem nem méltó az EU soros elnöki szerepkörének a betöltésére. Hazánkkal ellentétben Romániának tekintélyes főügyésze van, akit a posztkommunista (poszt-szekus) kormányzat most le akar vadászni. A Fidesz az európai fórumokon támogatja a bűnözésben elmerült román kormán
Az előttünk álló csonka héten is számos fontos nemzetközi konjunktúra-adatot ismerhetünk meg, amelyekből kirajzolódik, hogy milyen bőrben kezdte az újévet a világgazdaság. Idehaza ma reggel máris képet kaptunk a decemberi feldolgozóipari...
A 2019-es év hala megválasztása a korábbiaknál lényegesen nagyobb érdeklődés mellett zajlott le. A szervezők öröme azonban mégsem felhőtlen, mert valaki meg nem engedett módon igyekezett befolyásolni az eredményt. A szavazatok száma azonban a sebes pisztrángra leadott 2130 szabálytalan szavazat levonásával is meghaladta a tízezret, összesen 11 483-
Eséssel indult az év első napja az ázsiai tőzsdéken, miután egy kínai beszerzési menedzserindex csökkenő értéke ismét a kínai gazdaság lassulásával kapcsolatos aggodalmakat erősítette a piaci szereplőkben, a Hang Seng 2,8 százalékos...