2019. június 21. péntek

jún. 21
15:12
Eljött az arany ideje (Portfolio)
Nagy menetelésbe kezdett az arany árfolyama azóta, hogy szerdán a Fed meglebegtette a kamatcsökkentés lehetőségét a következő hónapokra. Ma reggel 2013 óta nem látott magasságba emelkedett a nemesfém árfolyama. Az arany egy tipikus...
jún. 21
15:21
Ősztől működik a norvég pilótaképző központ Sármelléken (vg.hu)
Sármelléken ősztől már pilótákat is képeznek, a tervek szerint 300 diákja lesz az akadémiának.
jún. 21
15:23
A Vodafone már képes a drónok megállítására (vg.hu)
A cég elsőként mutatta be, hogy a mobiltechnológia révén miként lehetséges szigorú ellenőrzés alatt tartani a drónokat.
jún. 21
15:27
Szkeptikus a szakma: nőhet szarva az embernek, de nem az okostelefonozástól (Menedzsment Fórum)
Legalábbis egyelőre nem bizonyítható, hogy a kijelzőbámulás miatt folyamatosan előre lógatott fej és a koponya hátsó részén megjelenő csontnyúlvány között ennyire egyértelmű lenne a kapcsolat. Az ezt saccolgató kutatás kapcsán ugyanis több aggály is felmerült.
jún. 21
15:30
Német multi épít gyárat Magyarországon: több száz új munkahely jön létre (Pénzcentrum)
A német Thyssenkrupp a kormány támogatásával 17,4 milliárd forintból vezérműtengelyeket gyártó üzemet épít Pécsen - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten sajtótájékoztatón. Szijjártó Péter...
jún. 21
15:39
Csúszik a brit pornószűrő bevezetése (FinTechRadar)
A brit korellenőrzési, netszűrési projekt során felmerülő, egyelőre megoldatlan problémák mindenkinek érdekesek, akik ügyféladatokat kezelnek.
jún. 21
15:39
Az Indotek Csoporté a Gellért Hotel (Márkamonitor)
A Danubius Hotels Group megállapodást kötött a magyar ingatlan-befektető Indotek Csoporttal a Gellért Hotel eladásáról – adta hírül a cég mai közleménye. Mark Hennebry, a Danubius Hotels Group igazgatóságának alelnöke elmondta, hogy a vállalat nem hozta meg könnyen a döntést, hiszen a Danubius stratégiája alapvetően a növekedésre és a beruházásokra
jún. 21
15:42
Szijjártó: Magyarországon bővít az ismert német multi (Portfolio)
A Thyssenkrupp 17,4 milliárd forintból vezérműtengelyeket gyártó üzemet épít Pécsen, jelentette be Szijjártó Péter pénteken. A külgazdasági és külügyminiszter kiemelte, hogy a kormány 5,57 milliárd forinttal támogatja a 200 új munkahelyet...
jún. 21
15:42
Mesterséges intelligencia: Őszre akcióterv, még idén nemzeti stratégia készül (AQUA)
A Mesterséges Intelligencia (MI) Koalíció az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) támogatásával őszre akciótervet készít, amely a nemzeti MI stratégia alapját képezheti.
jún. 21
15:44
Szijjártó Péter: Pécsen bővíti magyarországi gyártását a Thyssenkrupp (AQUA)
A külgazdasági és külügyminiszter közölte, hogy a kormány 5,57 milliárd forinttal támogatja a 200 új munkahelyet teremtő beruházást.
jún. 21
15:48
Nem csillapodik a drágulás (AQUA)
Az idei toplisták élén várhatóan ismét láthatunk majd olyan térségeket, városokat, kerületeket, ahol a 25-30 százalékot is eléri az éves árnövekedés üteme.
jún. 21
15:51
Ömlik az adóbevétel az államhoz (Infostart)
Az év első öt hónapjában 13,0 százalékkal több bevétele volt a költségvetés központi alrendszerének, mint tavaly ugyanekkor. A központi költségvetés adóssága május végéig 217,0 milliárd forinttal nőtt.
jún. 21
15:51
Naperőművet adtak át Nógrád megyében (NRGreport)
Naperőművet adtak át csütörtökön a Nógrád megyei Hugyagon; az 1,2 milliárd forintból megépült 2,9 megawattos erőmű éves szinten 1750 család energiaellátását biztosítja.
jún. 21
15:54
Divatba jöttek a rönkházak Balatonon (vg.hu)
Az üdülőházakon kívül egyre többen keresik az erdőterületeken lévő rönkházakat kikapcsolódási célból is.
jún. 21
15:56
Megvásárolta a Gellért Szállót az Indotek Group (vg.hu)
Teljesen megújítaná az ikonikus szállodát a magyar ingatlanfejlesztő társaság.
jún. 21
15:58
Pécsen bővül a Thyssenkrupp (vg.hu)
A német vállalat a kormány támogatásával 17,4 milliárd forintból vezérműtengelyeket gyártó üzemet épít Pécsen.
jún. 21
16:00
Tíz beszédes adat Magyarországról (444.hu)
A daganatos betegségekben elhunytak száma nőtt 2010 óta, háromszor annyi új szék van a stadionokban, mint ahány kórházi ágy az egész országban.
jún. 21
16:00
Orbán Balázs: Malajzia nagyon jó hídfőállás lehet a magyar cégek számára (AQUA)
A magyar-malajziai kapcsolatok kiválóak, a két ország közötti kereskedelem volumene folyamatosan bővül, a másik országból egyre több turista látogat el saját országunkba – ismertette.
jún. 21
16:06
Több száz millió forint adót csalt el egy esztergomi számlagyáros (ProfitLine)
Strómanok és könyvelők is segítettek egy esztergomi vállalkozót, akinek céghálózata fiktív számlákkal több mint 600 millió forint kárt okozott a költségvetésnek - közölte a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense pénteken az MTI-vel.
jún. 21
16:15
Eladták Budapest egyik emblematikus szállodáját (Infostart)
Ötcsillagos szállodaként újulhat meg néhány éven belül a Gellért Szálló, amelynek értékesítéséről néhány nappal ezelőtt állapodott meg egymással a Danubius Hotels Group és az Indotek Group.
jún. 21
16:15
Távozik a MAVIR vezérigazgatója (NRGreport)
Kilenc év után távozik a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító ZRt. vezérigazgatója. Csomai Kamilla 2019. június 21-ével közös megegyezéssel lép vissza a MAVIR éléről – olvasható a MAVIR közleményében.
jún. 21
16:18
A hazai kkv-k termelékenységének növelését célozza az ITM kkv-stratégiája (AQUA)
A tárca elképzelései szerint a következő három évben legalább 167,5 milliárd forinttal segíti a magyar kkv-k technológiai megújulását, generációváltását és nemzetközi terjeszkedését.
jún. 21
16:24
A kormány soha nem látott figyelmeztetést adott ki - Közel a nagy brüsszeli alku? (Portfolio)
A Portfolio több hazai és brüsszeli forrásból származó információi és egy példátlanul erős figyelmeztetéssel felérő péntek délutáni miniszterelnökségi közlemény abba az irányba mutatnak, hogy nagyon közel lehet (akár már meg...
jún. 21
16:27
Százezres költség a szülőknek a gyerekek táboroztatása (vg.hu)
Egy átlagos, ottalvós nyári tábor heti díja szállással, ellátással hozzávetőlegesen 50 ezer forint.
jún. 21
16:29
Drónok segítenek a balatoni vízimentésben (vg.hu)
A drónok a tó közepéig képesek berepülni, akár óránkénti 70 kilométeres sebességgel.
jún. 21
16:33
A nap grafikonja: Nagyon törékenynek látszik ez az új rekord (Privátbankár)
Rekordot döntött tegnap az S&P 500 részvényindex, de csak egy picivel volt feljebb, mint áprilisban vagy ősszel. Az emelkedő trend sokkal jobb képet mutat, ha az osztalékok hatását is figyelembe vesszük. Hosszú távon még az is jól járt, aki a dotkom-lufi csúcsa körül vásárolt részvényeket, legalábbis a hagyományos iparágakban.
jún. 21
16:36
Házikedvencek az irodában: az állatbarát munkahelyek előnyeire hívja fel a figyelmet a Mars (ProfitLine)
Kutatások szerint egy állatbarát munkahelyen dolgozni kevesebb stresszel jár, ezt a Mars és a Royal Canin Munkatársai is megerősíthetik, mivel régóta magukkal hozhatják kedvenceiket a vállalat budapesti irodájába, ahol mára mindennapossá vált a kutyák jelenléte. Hosszú ideje Európa és a világ legjobb munkahelyei között szerepel a Mars, így a Royal
jún. 21
16:36
Így vernek át az autógumival: rengetegen nem tudják, mit kell nézni (Pénzcentrum)
Rengetegen nem tudják, de a legtöbb esetben nem zsírúj kereket adnak el a kereskedések. A készlethalmozás miatt megeshet, hogy akár évekig is raktározódhat egy-egy abroncs. Ez egy bizonyos ideig oké, de a szakértők szerint sokan nem tudják...
jún. 21
16:39
Belső vizsgálat indult a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a futópálya sérülése miatt (Infostart)
Az egyik gép futóműve megsérült a futópálya hibája miatt, de Budapest Airport közleménye szerint senki nem volt veszélyben.
jún. 21
17:00
Egyre jobb helyzetbe hozza az ITM a hazai kkv-kat (vg.hu)
Az innovációs tárca kkv-stratégiájának fő célja a teljes szektor működéséhez szükséges kiszámítható keretek biztosítása.
jún. 21
17:02
444 millió eurót adtak az Abankáért (vg.hu)
Az Apollo amerikai befektetési alap tulajdonában lévő NKBM bank vette meg Szlovénia harmadik legnagyobb bankját.
jún. 21
17:06
Bekebelezte az Opus a Mátrai Erőművet (ProfitLine)
A hírt a tőzsdei társaság ma közölte a BÉT hivatalos oldalán.
jún. 21
17:06
Megvan, mennyit adtak az OTP szlovén kiszemeltjéért (Portfolio)
Az Apollo amerikai befektetési alap tulajdonában lévő NKBM bank 444 millió euróért vette meg Szlovénia harmadik legnagyobb bankját, az Abankát - írta a helyi sajtó pénteken. Az Abanka közleményében azt írta: az új stabil tulajdonosi...
jún. 21
17:18
Megpihennek a tőzsdék a Fed-rali után (Portfolio)
A pénteki piacnyitást követő átmeneti bizonytalanság után felfelé kapaszkodtak az európai részvényindexek, miután Németországból és Franciaországból a vártnál kedvezőbb feldolgozóipari beszerzési menedzserindexek érkeztek, a kereskedés...
jún. 21
17:21
Nyolc hazai sikeres fiatal népszerűsíti a környezeti és társadalmi felelősségvállalást (Márkamonitor)
Kreatív, megvalósítható ötleteket vár a résztvevőktől egy környezetükben fellelhető problémára a British Council People 2 People projektje, ezért közösségi média kihívást indítottak. Inspirációként nyolc magyar innovatív és hatással bíró negyven alatti fiatal történetét mutatják be, akik maguk is tesznek a társadalmi és környezeti problémák megoldá
jún. 21
17:24
Meghosszabbítják a banki azonosítás határidejét (AQUA)
Augusztus végére tenné át a legújabb törvényjavaslat a pénzmosás elleni törvény értelmében kötelező azonosítás határidejét a pénzpiacon.
jún. 21
17:30
A hazai energiatermelés 90%-ban üvegházhatású gázoktól mentes lesz 10 év múlva (Portfolio)
Átgondolt fejlesztések, és a hozzájuk szükséges források meghatározása nélkül felelőtlenség volna hosszú távú klímavédelmi kötelezettségeket vállalni - jelentette ki Szijjártó Péter. Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy...
jún. 21
17:33
Felhőszakadás és hőség várható szombaton (vg.hu)
A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 26 és 31 fok között alakul.
jún. 21
17:35
Nem tudtak megállapodni a tisztújításról az EU-csúcson (vg.hu)
Nem sikerült megállapodásra jutni az európai uniós intézmények vezető tisztségeinek betöltéséről a tagállami vezetők csúcsértekezletén, ezért jövő vasárnap újabb találkozót tartanak.
jún. 21
17:36
444 millió euróért kelt el a szlovén Abanka bank (ProfitLine)
Az Apollo amerikai befektetési alap tulajdonában lévő Nkbm bank 444 millió euróért vette meg Szlovénia harmadik legnagyobb bankját, az Abankát - írta a helyi sajtó pénteken.
jún. 21
17:37
Eséssel fejezte be a hetet a BUX (vg.hu)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 0,95 százalékos csökkenéssel zárt pénteken.
jún. 21
17:39
Június 21-én van a cyberbullying elleni világnap (Márkamonitor)
Világszerte június harmadik péntekjén, idén tehát június 21-én tartják a cyberbullying, vagyis az internetes zaklatás elleni nemzetközi napot. A probléma égetőbb, mint eddig bármikor: az amerikai statisztikák szerint átlagosan 7 percenként zaklatják valamelyik gyereket az online térben – és az esetek 85 százalékában senki nem lép közbe. Magyarorszá
jún. 21
17:45
Máris döntöttek: meghosszabítják a banki azonosítás határidejét (Privátbankár)
Meghallgatták a bankszövetség kérését: június 26-a helyett augusztus végéig lehetne egyeztetni a pénzintézetekkel.
jún. 21
17:51
Augusztus 31-éig halasztatná el a banki azonosítást a kormány! (Menedzsment Fórum)
Ezt tartalmazza a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény módosításáról ma beterjesztett indítványa.
jún. 21
18:06
Lesz-e Sommaröy-ből időmentes turistaparadicsom? (vg.hu)
A világ első időmentes zónája lenne egy norvég sziget, ahol nyáron hónapokon át nem nyugszik le a nap, így a helyiek nem látják értelmét az idő mérésének.
jún. 21
18:08
London, Párizs és Frankfurt is mínuszban zárt (vg.hu)
Vegyes kezdés után többségében veszteséggel fejezték be a pénteki kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok. Esett a BUX is, amit a Mol húzott le.
jún. 21
18:10
A költségvetési szigor, ami nem szigor (vg.hu)
Meglepetésként hatott a 2020-as költségvetési tervezet 1 százalékos hiánycélja, miközben az április végén közzétett konvergenciaprogramban még 1,5 százalék szerepelt. Vélemény.
jún. 21
18:36
Így alakul az államháztartási egyenleg Magyarországon (ProfitLine)
az államháztartás egyenlege (helyi önkormányzatok nélkül); a központi költségvetés egyenlege; milliárd forint; GFS, privatizációs bevételek nélkül
jún. 21
18:39
Bronzérmet nyert az Eb-n a magyar férfi párbajtőrcsapat (vg.hu)
A Rédli András, Siklósi Gergely, Berta Dániel, Koch Máté összeállítású csapat az észteket verte.
jún. 21
18:41
Hosszú távú forrás a vállalatoknak (vg.hu)
Világszerte megnőtt a vállalati kötvénypiac jelentősége, és itthon is átalakíthatja a cégek forrásbevonási szerkezetét az MNB növekedési kötvényprogramja.

Keresés