2019. június 12-én, Szolnokon, a Magtár Kft. rendezvénycsarnokában került megrendezésre a Magtár Gps és az Agro Aim Hungária Kft. első közös szakmai napja. Az előadások elsődlegesen a precíziós gazdálkodásról szóltak, de a szakemberek e témakör mellett az egyre inkább nagyobb jelentőséggel bíró talajjavításról, belvízzel veszélyeztetett területek m
A TorTer és a Pesti Portré tanácsadója a gengszterzsáner klasszikusain át eljut a Kemencés pizzáig meg vissza, közben felbukkan Ascher Tamás, Grecsó Krisztián és Máté Bence neve is. Kultúrterror.
Kikötőt és logisztikai bázist létesít Magyarország Triesztben, hogy a tengerentúlra exportáló magyar vállalatok gyorsan és akadálymentesen szállítmányozhassanak - mondta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Mogyoródon. ...
Az Opus Global bejelentette, hogy a közvetett irányítása alatt álló Status Power Invest Kft. mint vevő és az EP Power Europe mint eladó között a Mátra Energy Holding Zrt. által kibocsátott részvények 50 százalékának megvásárlására...
Kikötőt és logisztikai bázist létesít Magyarország Triesztben, hogy a tengerentúlra exportáló magyar vállalatok gyorsan és akadálymentesen szállítmányozhassanak - mondta a külgazdasági és külügyminiszter.
A pénteki piacnyitást követő átmeneti bizonytalanság után felfelé kapaszkodtak az európai részvényindexek, miután Németországból és Franciaországból a vártnál kedvezőbb feldolgozóipari beszerzési menedzserindexek érkeztek, a kereskedés...
A bérek növekedése kihat a Diákhitel ügyfeleire is, könnyebben tudják visszafizetni a hitelüket - mondta Magyar Péter, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója pénteken az M1 aktuális csatornán.
Távozik posztjáról a Mavir (Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt.) vezérigazgatója, Csomai Kamilla a mai nappal - írja az Infostart. A cég közlése szerint közös megegyezéssel távozik a vezető, aki 2015 óta töltötte...
Korszerűbb, többfelé a fizetős fürdőhelyeknél jobb levegőjű, illetve hangulatosabb, játszóhelyekben gazdagabb szabadstrandok várják július elejétől a fürdőzőket a Balaton északi és déli partján.
Egész nyugodtan hagyhatja a szelektív hulladékgyűjtést, és dobhatja a műanyagot is a hagyományos háztartási hulladék mellé – legalább is egy kanadai szakértő szerint, aki úgy gondolja, hogy az újrahasznosítás csak egy sebtapasz a környezetszennyezési problémákon, és ennél sokkal többet kellene tenni azért, hogy javítsunk a helyzeten.
A Danubius Hotels Group megállapodást kötött a magyar ingatlan-befektető Indotek Csoporttal a Gellért Hotel eladásáról - értesült a ProfitLine.hu.
A magyar munkaerőhiányról alkotott képet is megváltoztatta a Portfolio cikke, amely szerint nem is küzd olyan sok vállalat a problémával, mint ahogy azt a felmérésekből látni lehet. A GKI segített abban, hogy valós képet kaphassunk a munkaerőhiányról....
Pánikban van-e kedves olvasó, hogy jövő szerdától nem fog esetleg hozzáférni a bankszámlájához? Reméljük nem. Ha esetleg eddig elmulasztotta az adategyeztetést, akkor is van még négy napja.
Az Agrárminisztérium, az időjárási előrejelzések ismeretében, az extrém hőségre való tekintettel, 2019. június 21-től további utasításig – a tavalyi évhez hasonlóan – ismét megtiltja a hosszú távú, Magyarországról Törökországba tartó kérődzőállat-szállítmányok indítását.
A Bezár a bazár! a tavaszi évadban a TV2 legsikeresebb produkciója volt, ráadásul az idény végén kezdett ismétlések is viszonylag jól futottak. Éppen ezért a csatorna a korábbi tervekkel ellentétben műsoron tartja a vetélkedőt.
Várhatóan 1,355 milliárd forinttal rontja a második negyedévben a CIG Pannónia adózott eredményét a Konzum Opusba történő beolvadásának elszámolása - derült ki a biztosító közleményéből. Míg ugyanis a biztosító 300 forintért...
Újabb 160 mentőautót vásárolhat az Országos Mentőszolgálat - közölte a szervezet pénteken. Ezzel a 2010 óta beszerzett mentőautók száma 953-ra emelkedik, a gépkocsik átlagéletkora pedig öt év alá csökken - írták. A most...
Ötcsillagos szállodaként újulhat meg néhány éven belül a Gellért Szálló, amelynek értékesítéséről néhány nappal ezelőtt állapodott meg egymással a Danubius Hotels Group és az Indotek Group. Az ingatlan mostanra alaposan megérett...
A bérek növekedése kihat a Diákhitel ügyfeleire is, könnyebben tudják visszafizetni a hitelüket - mondta Magyar Péter, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója pénteken az M1 aktuális csatornán. Kifejtette: a KSH adatai szerint...
Az idén 10 éves Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom Balansz Programja keretében országos felmérést végez, melyhez a kérdőívek a napokban váltak elérhetővé a mozgalom honlapján.
Kilenc év után távozik a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító ZRt. vezérigazgatója. Csomai Kamilla 2019. június 21-ével közös megegyezéssel lép vissza a MAVIR éléről – olvasható a MAVIR közleményében.
Egész nyugodtan hagyhatja a szelektív hulladékgyűjtést, és dobhatja a műanyagot is a hagyományos háztartási hulladék mellé – legalább is egy kanadai szakértő szerint, aki úgy gondolja, hogy az újrahasznosítás csak egy sebtapasz a környezetszennyezési problémákon, és ennél sokkal többet kellene tenni azért, hogy javítsunk a helyzeten.
A Renault és a Nissan megállapodás írt alá a Waymoval, a Google anyavállalatának, az Alphabetnek az önvezető autókat fejlesztő leánycégével. A Waymo technológiát és szolgáltatásokat biztosít a Renault-nak és a Nissannak, amelyet a két autógyártó a saját önvezető járműveinek kifejlesztéséhez használ majd fel.
Pénteken is inkább a gyengélkedés jelei látszanak a forinton, bár egyelőre korai lenne aggódni. Közben a dollár gyengélkedése elakadt az 1,13-as szint közelében, ami szintén rossz hír a feltörekvő devizák számára.Lejtőre került...
Az államtitkár az élelmiszeripar magyar kis- és közepes vállalkozások, illetve az ágazat versenyképességét erősítő innovációk támogatását az agrártárca kiemelt céljainak nevezte.
Tavaly augusztusban lett a nemdohányzók védelméért felelős miniszterelnöki biztos Lázár János, aki ha tehetné, teljesen betiltaná a dohányzást. A most benyújtott javaslatában ilyen drasztikus lépést azonban nem javasol.
Nagy menetelésbe kezdett az arany árfolyama azóta, hogy szerdán a Fed meglebegtette a kamatcsökkentés lehetőségét a következő hónapokra. Ma reggel 2013 óta nem látott magasságba emelkedett a nemesfém árfolyama. Az arany egy tipikus...
Legalábbis egyelőre nem bizonyítható, hogy a kijelzőbámulás miatt folyamatosan előre lógatott fej és a koponya hátsó részén megjelenő csontnyúlvány között ennyire egyértelmű lenne a kapcsolat. Az ezt saccolgató kutatás kapcsán ugyanis több aggály is felmerült.
A német Thyssenkrupp a kormány támogatásával 17,4 milliárd forintból vezérműtengelyeket gyártó üzemet épít Pécsen - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten sajtótájékoztatón. Szijjártó Péter...
A Danubius Hotels Group megállapodást kötött a magyar ingatlan-befektető Indotek Csoporttal a Gellért Hotel eladásáról – adta hírül a cég mai közleménye. Mark Hennebry, a Danubius Hotels Group igazgatóságának alelnöke elmondta, hogy a vállalat nem hozta meg könnyen a döntést, hiszen a Danubius stratégiája alapvetően a növekedésre és a beruházásokra
A Thyssenkrupp 17,4 milliárd forintból vezérműtengelyeket gyártó üzemet épít Pécsen, jelentette be Szijjártó Péter pénteken. A külgazdasági és külügyminiszter kiemelte, hogy a kormány 5,57 milliárd forinttal támogatja a 200 új munkahelyet...
A Mesterséges Intelligencia (MI) Koalíció az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) támogatásával őszre akciótervet készít, amely a nemzeti MI stratégia alapját képezheti.
Az idei toplisták élén várhatóan ismét láthatunk majd olyan térségeket, városokat, kerületeket, ahol a 25-30 százalékot is eléri az éves árnövekedés üteme.
Az év első öt hónapjában 13,0 százalékkal több bevétele volt a költségvetés központi alrendszerének, mint tavaly ugyanekkor. A központi költségvetés adóssága május végéig 217,0 milliárd forinttal nőtt.
Naperőművet adtak át csütörtökön a Nógrád megyei Hugyagon; az 1,2 milliárd forintból megépült 2,9 megawattos erőmű éves szinten 1750 család energiaellátását biztosítja.
A magyar-malajziai kapcsolatok kiválóak, a két ország közötti kereskedelem volumene folyamatosan bővül, a másik országból egyre több turista látogat el saját országunkba – ismertette.
Strómanok és könyvelők is segítettek egy esztergomi vállalkozót, akinek céghálózata fiktív számlákkal több mint 600 millió forint kárt okozott a költségvetésnek - közölte a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense pénteken az MTI-vel.
Ötcsillagos szállodaként újulhat meg néhány éven belül a Gellért Szálló, amelynek értékesítéséről néhány nappal ezelőtt állapodott meg egymással a Danubius Hotels Group és az Indotek Group.
Kilenc év után távozik a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító ZRt. vezérigazgatója. Csomai Kamilla 2019. június 21-ével közös megegyezéssel lép vissza a MAVIR éléről – olvasható a MAVIR közleményében.
A tárca elképzelései szerint a következő három évben legalább 167,5 milliárd forinttal segíti a magyar kkv-k technológiai megújulását, generációváltását és nemzetközi terjeszkedését.
A Portfolio több hazai és brüsszeli forrásból származó információi és egy példátlanul erős figyelmeztetéssel felérő péntek délutáni miniszterelnökségi közlemény abba az irányba mutatnak, hogy nagyon közel lehet (akár már meg...
Rekordot döntött tegnap az S&P 500 részvényindex, de csak egy picivel volt feljebb, mint áprilisban vagy ősszel. Az emelkedő trend sokkal jobb képet mutat, ha az osztalékok hatását is figyelembe vesszük. Hosszú távon még az is jól járt, aki a dotkom-lufi csúcsa körül vásárolt részvényeket, legalábbis a hagyományos iparágakban.
Kutatások szerint egy állatbarát munkahelyen dolgozni kevesebb stresszel jár, ezt a Mars és a Royal Canin Munkatársai is megerősíthetik, mivel régóta magukkal hozhatják kedvenceiket a vállalat budapesti irodájába, ahol mára mindennapossá vált a kutyák jelenléte. Hosszú ideje Európa és a világ legjobb munkahelyei között szerepel a Mars, így a Royal