2019. június 15. szombat

jún. 15
8:36
Átadták az Év Gyerekkönyve díjakat (ProfitLine)
Átadták pénteken az Év Gyerekkönyve díjakat: idén Rofusz Kinga, Keresztesi József, Holló Kati, Todero Anna, Zágoni Balázs, Kiss Judit Ágnes, Papp Dóra, Farkas Róbert, Miklya Zsolt és Kürti Andrea gyerek- és ifjúsági irodalmi alkotásait, illetve tevékenységét díjazták az Ünnepi Könyvhéten.
jún. 15
8:39
Újabb magyar csapat versenyezhet a Cannes Lions fesztiválon (Márkamonitor)
Az idén második alkalommal rendezik meg a kreatív technológiai megoldásokat díjazó Change for Good Hackathont a Cannes Lions fesztiválon. Az ACG csapatát több mint 200 jelentkező közül választották ki a verseny cannes-i döntőjébe, ahol másik 5 nemzetközi ügynökség indulóival versenyezhetnek a végső győzelemért. A 2019-es Change for Good Hackathonra
jún. 15
8:39
Megválasztották az Országház borait (Agrofórum)
Nyolc kategóriában, immár harmadszor választották meg az Országház borait: a pályázat legjobb tételei az Országház fontosabb eseményein képviselhetik majd Magyarországot.
jún. 15
8:42
2 milliárd tonna jég olvadt el csütörtökön Grönlandon (444.hu)
Szakértők szerint, ha már június közepén ennyire durva az olvadás, akkor rekord jégvesztés jöhet idén a szigeten.
jún. 15
8:42
A biztonságos kölcsönökért rajong a lakosság (AQUA)
Nem állt meg a hitelezés növekedésének a lendülete, annak ellenére sem, hogy némileg emelkedtek az átlagos kamatok a fogyasztási típusú kölcsönöknél.
jún. 15
9:12
Rengeteg üdítőt és sört veszünk (Portfolio)
Jelentősen megnőtt az elmúlt napokban az ásványvizek, üdítők, sörök és jégkrémek forgalma a hőség miatt az MTI-t tájékoztató áruházláncok szerint. Fodor Attila, a CBA Kereskedelmi Kft. kommunikációs igazgatója az MTI-nek elmondta:...
jún. 15
9:18
Mostantól drágábban utazhatsz Horvátországba (Portfolio)
Június 15-től szeptember közepéig szezonális árak lépnek érvénybe az autópályákon. A nyári időszakban - június 15-től szeptember közepéig - a horvát autópályákon szezonális árak lépnek érvénybe, amelyek 10 százalékkal magasabbak...
jún. 15
9:36
A kormány 35 milliárddal támogatja a debreceni oktatásfejlesztést (ProfitLine)
A kormány 35 milliárd forinttal támogatja a debreceni járműipari beruházásokkal összefüggő oktatásfejlesztést, az erről szóló előterjesztés a jövő héten kerül kormány elé - jelentette be az innovációs és technológiai miniszter pénteken a városházán sajtótájékoztatón.
jún. 15
9:39
Több mint kétszázan futottak az Óceánok Világnapján a műanyagszennyezés ellen (Márkamonitor)
Az adidas idén újra csatlakozott a Run for the Oceans kezdeményezéshez, melynek keretén belül június 8. és június 16. között futóközösségeikkel hívják fel a figyelmet a műanyagszennyezés megállításának fontosságára. Az Óceánok Világnapján rendezett budapesti eseményre több mint kétszáz futó csatlakozott. Az adidas évek óta elkötelezett a környezett
jún. 15
9:39
Pár napig lehet még véleményezni a Nemzeti Növényvédelmi Cselekvési Tervet (Agrofórum)
Elkezdődött a Nemzeti Növényvédelmi Cselekvési Terv módosításának társadalmi egyeztetése.
jún. 15
9:42
Már 100 ezer nyugdíjas dolgozik (444.hu)
Tállai András beszélt erről a Magyar Nemzetnek.
jún. 15
9:51
Ahogy írtuk, jön a 35 milliárdos debreceni gigaprogram (Menedzsment Fórum)
Ahogy arról elsőként beszámoltunk április közepén, 35 milliárd forintos programot indítanak el Debrecenben az oktatás fejlesztéséért és a munkaerőhiány mérsékléséért.
jún. 15
10:06
Banki káosz jöhet - Te már léptél, hogy ne zárolják a bankszámlád? (Portfolio)
Hamarosan lejár a fontos határidő, ameddig a legtöbb banknál a lakossági és a vállalti bankszámlák tulajdonosainak is nagy számban kötelezően egyeztetniük kellett az adataikat a bankkal. Arra vagyunk kíváncsiak, olvasóink vajon hol járnak...
jún. 15
10:06
Kösse fel a gatyáját az a magyar, aki nyaralót akar: így jön ki a matek (Pénzcentrum)
Jövő héttől a vakáció és a csillagászati nyár is kezdetét veszi, így egyre többen indulnak nyaralni. Sok család már év elején lefoglalta szállását, legyen szó külföldi vagy belföldi útról. A lehetőségek közötti böngészés...
jún. 15
10:09
Mától buszok pótolják a 4-es és 6-os villamost a Nagykörúton (Menedzsment Fórum)
Ma kezdődik Budapesten a szokásos nyári villamosfelújítás a 4-es és a 6-os vonalán, a szerelvények a Széll Kálmán tér és a Corvin-negyed között közlekednek, a Corvin-negyed és a dél-budai végállomások között pótlóbuszra kell szállni.
jún. 15
10:30
Moszkva rendezné Kijevvel a földgázvitát (AQUA)
A magyar–szerb határt keresztező földgázszállító vezeték építésével, illetve üzemeltetésével kapcsolatos együttműködésről írt alá kormányközi megállapodást Szijjártó Péter.
jún. 15
10:36
Folytatódik Pakson a lakások energiatakarékossági programja (ProfitLine)
Idén is támogatja Paks önkormányzata a város lakásainak energiatakarékossági felújítását, a programra 170 ingatlantulajdonos pályázatát fogadták be - közölte a polgármesteri hivatal az MTI-vel.
jún. 15
10:39
Épül kétezer vendégmunkás konténervárosa Tiszaújvárosban, a Mol gigaberuházásán (NRGreport)
Már épül az ideiglenes lakópark Tiszaújvárosban, ahol a korábban felröppent hírek szerint háromezer török vendégmunkást szállásolnának el. A Mol Petrolkémia Zrt. 1,2 milliárd eurós (durván 390 milliárd forintos) óriásberuházásán fognak dolgozni, és elhelyezésükre egész konténervárost hoznak létre. A tervek ambiciózusak, a régió egyik legnagyobb veg
jún. 15
10:39
Tele van a Kickstarter a világ legjobb kütyüivel, de ez most megváltozik (FinTechRadar)
Többé nem lehet szuperlatívuszokban beszélni a még el sem készült ötletekről.
jún. 15
10:39
Kényelem és a vásárlói élmény – új dm-üzlet Tatán (Márkamonitor)
Tatán nyitotta meg kapuit a legújabb dm üzlet 2019. június 6-án. A tágas eladótértben baba bisztróval, és pihenő sarokkal biztosítják, hogy minden korosztály számára felhőtlen élmény legyen a vásárlás. Az üzlet a volt Tatai Atlétikai Club pályája helyén épült Interspar épületében nyitott meg 2019. június 6-án reggel 8.00-kor. A 428,72 m2 eladótérbe
jún. 15
10:51
Megújult a badacsonytomaji borászati központ (Agrofórum)
Átadták a badacsonytomaji Hableány borászati központot, amely 1 milliárd forintból újult meg 2300 négyzetméteren. Az épület elsősorban borászati üzemként működik a jövőben, és emellett bemutatótérként funkcionál, ahol az érdeklődők megismerhetik a borkészítés folyamatát a szőlő feldolgozásától egészen a palackozásig.
jún. 15
11:03
Tállai: már 100 ezer nyugdíjas dolgozik (Menedzsment Fórum)
Néhány hónap alatt huszonötezer nyugdíjas tért vissza a munkaerőpiacra, így már százezren dolgoznak közülük - közölte a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Nemzettel.
jún. 15
11:09
Szaúdi helyett olasz cég építhet gázvezetéket Bulgáriában (NRGreport)
Szaúd-Arábiai konzorcium esik el egy 1,25 milliárd dolláros gázvezeték építési szerződésétől Bulgáriában. A várhatóan 2020 végére befejeződő projektet az olasz BONATTI vállalat veszi át.
jún. 15
11:11
Ezek a legfrissebb INA-tervek 2019-re (NRGreport)
A horvát LIDER portálnak nyilatkozott az INA horvát olajipari vállalat elnöke, Fasimon Sándor. Az interjúban beszámolt a cég 2019-es üzleti terveiről, és többek között arra is kitért, miként valósítják meg a digitális átalakulást, és hol látják a céget a negyedik ipari forradalomban.
jún. 15
11:27
Matolcsyék most nem sietnek - mit hozhatnak a következő évek Magyarországon? (Privátbankár)
Londoni pénzügyi elemzők szerint nem valószínű, hogy a Magyar Nemzeti Bank sietne a monetáris politika szigorításával. A Bank of America-Merrill Lynch globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni kutatási részlegének feltörekvő piacokkal foglalkozó elemzőstábja a minap tájékozódó látogatást tett Magyarországon.
jún. 15
11:39
Fenntartható fejlődés: a L’Oréal folytatja átalakulását (Márkamonitor)
A L’Oréal nem sokkal a Föld Napja után közzétette fenntarthatósági programjának éves jelentését. A „Sharing Beauty With All” program jelentős eredményeket mutat a vállalat éghajlatváltozás elleni küzdelemben vállalt kötelezettségét tekintve.   Alacsony szén-dioxid-kibocsátás: megújult teljesítmény A L’Oréal 2005 és 2018 között 77%-kal csökkentette
jún. 15
11:45
Elkezdődött a pollenszezon előtti visszaszámlálás (Agrofórum)
A májusi hűvös, gyakran borongós időjárás a parlagfű számára sem kedvezett igazán, igaz a csapadék elősegítette a tömeges kelést, de az ilyenkor szokásostól hűvösebb fényszegényebb időjárás nem kedvezett a „tőle” megszokott robbanásszerű fejlődéséhez.
jún. 15
12:06
Itt a megoldás a munkaerőhiányra: konkurenciát kapnak a magyar melósok (Pénzcentrum)
Hogyan küzdhetnek meg a nagyvállalatok a nyári szabadságolással? Mit tehetnek a vezetők, ha nem szeretnének szembesülni a kevesebb dolgozó miatti termelésvisszaeséssel? Nyáron a szünetelő diákok felválthatják a szüleik generációját....
jún. 15
12:09
Szaúdi helyett olasz cég építhet gázvezetéket Bulgáriában (NRGreport)
Szaúd-Arábiai konzorcium esik el egy 1,25 milliárd dolláros gázvezeték építési szerződésétől Bulgáriában. A várhatóan 2020 végére befejeződő projektet az olasz BONATTI vállalat veszi át.
jún. 15
12:36
Napelemparkok épültek Felső-Szabolcs két településén (ProfitLine)
Négymilliárd forintból épült meg két napelempark a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tuzsér és Mándok települések határában a Cashline Befektetési Holding Zrt. beruházásában. A 10,2 megawatt összteljesítményű parkokat pénteken adták át Mándokon.
jún. 15
12:36
Új postai csomagdíjak lépnek életbe júliusban (AQUA)
A lakossági csomagoknál a postacsomag ára marad a legalacsonyabb, két kilogrammos súlyig 1550 forintról 1630 forintra változik július elsejétől.
jún. 15
13:06
Megérkezett a szuperállampapír - Itt vannak a legfontosabb tudnivalók! (Portfolio)
A vártnál is nagyobb érdeklődést mutatott a lakosság a múlt héttől jegyezhető új állampapír, a Magyar Állampapír Plusz iránt. A meghirdetett 100 milliárd forintos keret több mint ötszörösét jegyezték le egy hét alatt, de honnan...
jún. 15
13:06
Kipróbáltuk: beültünk 30 percre egy tűző napon hagyott autóba + videó (Pénzcentrum)
Soha ne hagyj az autóban gyereket, vagy háziállatot - hívják fel a figyelmet kánikula idején minden évben. Ugye mennyire unalmas? Nos, ennek ellenére minden évben előfordulnak balesetek, köztük halálesetek is. A tragédiához akár 10 perc...
jún. 15
13:09
Ezek a legfrissebb INA-tervek 2019-re (NRGreport)
A horvát LIDER portálnak nyilatkozott az INA horvát olajipari vállalat elnöke, Fasimon Sándor. Az interjúban beszámolt a cég 2019-es üzleti terveiről, és többek között arra is kitért, miként valósítják meg a digitális átalakulást, és hol látják a céget a negyedik ipari forradalomban.
jún. 15
13:27
Bejártuk az új luxushotelt a Parisi Udvarban (Menedzsment Fórum)
Június 11-én a nagyközönség előtt is megnyitotta kapuit a Párisi Udvarban az egykori Brudern-házból négy és fél év alatt átalakított, műemlék-védettséget élvező szálloda. Az Mfor és a Privátbankár szerkesztősége lehetőséget kapott arra, hogy videofelvételeket készítsen a Párisi Udvar Hotel Budapest belsejéről, s elbeszélgessen a beruházó Mellow Moo
jún. 15
13:36
48 milliárd forinttal költ többet oktatásra a kormány (ProfitLine)
A kormány mintegy 48 milliárd forinttal költ többet oktatásra jövőre, mint idén - mondta Sölch Gellért, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára szombaton telefonon az MTI-nek, a Heves megyében lévő rózsaszentmártoni Móra Ferenc Általános Iskola felújított épületének átadása és tanévzárója utá
jún. 15
13:39
Több műanyagot használ el a fürdőszobájában, mint gondolná (NRGreport)
A fürdőszoba általában nem az a helyisége a lakásnak, amelyről az extrém műanyaghasználat jut az eszünkbe – pedig több hulladékot termelünk itt, mint eleinte gondolnánk. Nem csak a konyhában érdemes nekikezdeni a környezettudatos életmódnak, a fürdőszobát is meg kell reformálni ahhoz, hogy igazán műanyagszegények legyenek a mindennapok.
jún. 15
13:48
Emelkedik az ápolók bére (Portfolio)
Július 1-jével nyolc százalékkal emelkedik az egészségügyi szakdolgozók és védőnők alapbére - jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár szombaton sajtótájékoztatón, Budapesten. Gyere el a
jún. 15
13:54
Rengeteg nyugdíjas dolgozik már Magyarországon (Portfolio)
Néhány hónap alatt huszonötezer nyugdíjas tért vissza a munkaerőpiacra, így már százezren dolgoznak közülük - közölte a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Nemzettel. A szombati lapszámban megjelent interjúban Tállai...
jún. 15
14:27
VIII. Gönci Barack Vigasság – Boldogkőváralja (Agrofórum)
2019. július 6-án valódi finomságokkal vár minden barackimádót a Gönci Barack Vigasság Boldogkőváralján. A rendezvény a térség gasztronómiai esszenciáját, családi programokat és vidámságot kínál az ideérkezőknek.
jún. 15
14:33
Már látható, hogy mikor jöhet a következő adócsökkentés (Privátbankár)
Még csak a héten került a parlament elé a szociális hozzájárulási adó július elsejétől életbe lépő csökkentéséről szóló törvényjavaslat, de a költségvetési törvény fejezeti köteteiből kiderül, mikor várható a következő mérséklés.
jún. 15
14:36
100. évfordulóját ünnepli a fővárosi Palatinus strand (ProfitLine)
Fennállásának 100. évfordulóját ünnepli a fővárosi Palatinus strand - hangzott el az M1 aktuális csatorna szombati műsorában.
jún. 15
14:48
Folytatódhat a munkaerő visszaáramlása (AQUA)
Sokat elmond az építőipar idei szárnyalásáról, hogy az áprilisi, éves alapon mintegy negyvenszázalékos teljesítménybővülés már nem is számít kiugró eredménynek.
jún. 15
15:09
XXIV. Bajai Halfőző Fesztivál (Agrofórum)
Baja, a halászlé fővárosa! 2019. július 11-14. között igazi fiesztára várja vendégeit a Bajai Halfőző Fesztivál.
jún. 15
15:15
Letették a 10 milliárdos uszoda alapkövét (Menedzsment Fórum)
A Modern városok program részeként közel tízmilliárd forintból épülő új városi sportuszoda alapkövét rakták le pénteken Veszprémben.
jún. 15
15:30
Palkovics László: A munkavállalók kétharmadát a kis- és középvállalatok alkalmazzák (AQUA)
A kormány feladata, hogy olyan gazdasági környezetet teremtsen, amely erőteljesebben támogatja a magyar tulajdonú vállalkozásokat – mondta a miniszter.
jún. 15
15:36
Biztosítási díjbevételek Magyarországon (ProfitLine)
Bruttó biztosítási díjbevétel (milliárd forint)
jún. 15
15:36
Új Lidl nyílt Budapesten (Portfolio)
Megnyílt a Lidl a Ferenciek terén - derült ki a kiskereskedelmi lánc Facebook-bejegyzéséből. A Portfolio írta meg elsőként, hogy Baldauf László egykori CBA-vezér kiszáll, és több fontos boltját a Lidl veszi át. (Nem csak a Lidl, a Spar...
jún. 15
15:45
Aratónap 2019 – Mohács (Agrofórum)
A Mohácsi Polgárok Olvasóköre nyolc évvel ezelőtt kezdte feleleveníteni a népi aratónapi szokásokat. Idén az Aratónap 2019. július 13-án kerül megrendezésre Mohácson.
jún. 15
15:51
Meghalt Franco Zeffirelli (Privátbankár)
A legendás rendező 96 éves volt.

Keresés