A Szerencsejáték Zrt. 2018. évi adózott eredménye 21,6 milliárd forint, az eddigi legmagasabb a cég történetében, 15 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
Az amerikai elnök ugyanis bejelentette, június 5-ével kivonja a világ második legnépesebb országát a vámkedvezményeket biztosító általános preferenciarendszerből.
Vasárnap nem merültek le a búvárok a dunai hajóbalesetben szerdán elsüllyedt kishajóhoz, talán hétfőn próbálkoznak - mondta az M1 aktuális csatorna helyszínről bejelentkező riportere.
Fő tulajdonosa, az MTB Magyar Takarékszövetkezeti Bank tett a hitelintézetbe 210 millió forintot, amellyel annak jegyzett tőkéje 46 milliárd 420 millióra emelkedett.
Úgy tűnik, hogy akadnak nehézségek Hosszú Katinka úszóiskoláját is üzemeltető cége, az Iron Swim Kft. háza táján. Azután, hogy az úszónő elvált férjétől, Shane Tusuptól, és közös cégük, az Iron Corporation január végén végrehajtás alá került, az olimpiai és világbajnok úszónő a testvérével közös Iron Swimben folytatta az üzleti tevékenységét.
A történelem során rengeteg minden befolyásolta azt, hogy egy ország, egy régió mitől tudott gyorsabbam fejlődni, mint a többi. A kontinentális éghajlati öv például jobban kedvezett az állattartásnak, mint a trópusi, míg 400 éve...
A Szerencsejáték Zrt. 2018. évi adózott eredménye 21,6 milliárd forint, az eddigi legmagasabb a cég történetében, 15 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - tudatta a társaság vasárnap közleményben.
Európa egyik legnagyobb projektje épül a szomszédos fővárosban, Bécsben. A Seestadt nevű fejlesztés során 240 hektáros területen, mintegy 2,6 millió négyzetméteren készülhet el az új városnegyed. Az 5 milliárd eurós költségkeretből...
Az építőipar 2018-ban az elmúlt 15 év legjobb eredményét produkálta, az idei első negyedévben termelési értéke az előző év azonos időszakához képest 48,2 százalékkal nőtt.
A Világbank csökkentette a kőolaj idei és jövő évi átlagárára vonatkozó előrejelzését a globális gazdaság növekedésének a lassulása és az amerikai olajtermelés felfutása hatására. A Világbank honlapján szereplő legújabb előrejelzés...
Idén eddig egy bank ment csődbe az Egyesült Államokban, miután tavaly egy sem. Az amerikai állami betétbiztosítási alap (FDIC) honlapján az szerepel, hogy idén eddig egy banknak, a Texas állambeli The Enloe State Banknak kellett lehúznia...
Ez a célja a Magyarországon legtöbb extrudált kenyeret értékesítő abonyi vállalkozásnak, amelyhez egyebek mellett a tavalyi év 15 százalékos árbevételarányos nyeresége ad muníciót, miután külső forrás nélkül működik.
Mozgalmas heteket tudhat maga mögött a magyar tőzsde és a hazai blue chipek technikai képe alapján a folytatás is izgalmasnak ígérkezik. Összeszedtük, hogy a hazai nagypapírok esetében mire érdemes majd figyelni az előttünk álló néhány...
Ezek voltak 2019 22. hetének legfontosabb, legérdekesebb, na meg legolvasottabb cikkei a Pénzcentrumon. A teljes írás elolvasásához kattints a címekre vagy a képes ajánlókra. Brutális drágulás a magyar boltokban: ez kerül 226 százalékkal...
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor testvérpárt Keresztényszociális Unió (CSU) folytatni kívánja a kormányzást a Német Szociáldemokrata Párttal (SPD) - közölték a pártszövetség vezetői vasárnap, miután az SPD elnöke...
Bulgária először vásárolt amerikai cseppfolyósított földgázt (LNG). Az összesen 140 millió köbméternyi cseppfolyósított földgáz első, 90 millió köbméteres szállítmánya már megérkezett az Athéntól nyugatra fekvő Mégara-öbölben...
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az év második felében 3 milliárd forinttal bővíti az építőipari kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) technológiai újítását támogató, idén megnyitott 6 milliárd forintos keretet...
Viharfellegek gyűlnek a hazai járműipar felett: több üzemben is 4 napos munkahetet rendeltek el - tudósított hétvégi cikkében a Népszava. A napilap László Zoltántól, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnökétől tudta meg, hogy egy...
A Világbank rontotta a kőolaj idei és jövő évi átlagárára vonatkozó előrejelzését a globális gazdaság növekedésének a lassulása és az amerikai olajtermelés felfutása hatására.
Hal- és borünnepet rendeznek Balatonfüreden: a június 7-én kezdődő négynapos rendezvénysorozat halkóstolóval, koncertekkel, családi programokkal várja a látogatókat.
Tavaly Magyarországon 850 ezer használt autót adtak el vagy hoztak be külföldi importból. A rejtett hibák miatt azokban sokszor tetemes javítási költséget kell kifizetniük az új tulajdonosoknak – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. vezérigazgatója. Busa Zoltán kiemelte: az úgynevezett kiterjeszt
A lehető legutolsó időpontig tologatja a NAV az adóellenőrzések elindítását, előtte szép szóval, noszogatással igyekszik meggyőzni az adózókat arról, hogy jobb, ha fizetnek. Vannak ügyek, amikor nincs pardon, ilyenkor jön a brutális és látványos NAV, hogy mindenki értse az üzenetet. Mindeközben a cégek veszélyérzete csökken – mondták adótanácsadók.
Világszerte, így Magyarországon is emberek milliói szenvednek alvási zavarokkal. Sőt. Mondhatni, a többség képtelen megfelelő ideig aludni, ami leginkább a „rohanó hétköznapok”, a stressz, a felborult munkaidő, a késői vacsorák miatt alakul ki.
Annak érdekében, hogy 2050-re szénmentes világban élhessünk, 2020-ig erőteljes lépéseket kell tenni a szén-dioxid-kibocsátás növekedésének megállítása érdekében – a megállapítást szemléletes adatokkal támasztotta alá egy friss elemzés.
A múlt évben csaknem 320 milliárd forint nyereményt fizetett ki 12,5 százalékkal megugró, 491 milliárd forintos bevételéből a Szerencsejáték Zrt., és rekordméretű, 21,58 milliárdos profit miatt is ünnepelhetett.
Az Oktatási Hivatal adatai szerint egy év alatt ötezerrel nőtt a nyelvvizsga-bizonyítványt szerzők száma, Helen Doron a magyar nyelvtanoktatás sikeressége érdekében alternatívát ajánl a hazai oktatáspolitikának.
Az ember általában vakon hiszi, hogy vele nem történhet baj, hogy „csalánba nem üt a ménkű”, aztán vagy igaza lesz, vagy nem. Ami ennél sokkal érdekesebb, hogy a legtöbb vállalat és szervezet is ugyanezt hiszi, holott erre az égvilágon semmi alapja nincs. Mert az, hogy „mi nem teszünk semmi olyat, amiért bajba kerülhetnénk”, a mai
A Világbank rontotta a kőolaj idei és jövő évi átlagárára vonatkozó előrejelzését a globális gazdaság növekedésének a lassulása és az amerikai olajtermelés felfutása hatására.
A magyar bankszektor nem elég hatékony, az eszközarányos működési költségekben egyedül Romániát sikerült megvernünk egész Európában, ami nem túl nagy teljesítmény. Az MNB elemzői szerint magasabb fokú digitalizációval, piaci konszolidációval...
A nem egészen harminc év alatt csaknem ötmilliós lakosságvesztést egyre inkább megsínyli a gazdaság — egyelőre még kósza próbálkozások is alig vannak a fiatalok hazacsábítására.