A kínai fizetési szolgáltató kínai és ázsiai rajongókat hozhat a labdarúgó-szövetségnek, amely cserébe segít még egy területen megvetni a lábát az Alipaynek.
A meggyszezon kezdetének közeledtével a FruitVeb értékeli a várható termésmennyiséget és -minőséget, valamint a piaci várakozásokat, kilátásokat. A prognózis a meggy termékpálya szereplőinek (termelők, Tész-ek, kereskedők, feldolgozók) körében végzett felmérésre alapoz, illetve annak tartalmát – közzététel előtt – az e piaci szereplőkből álló munka
Alberto Di Leót nevezték ki az Unilever Magyarország és Adria régió új ügyvezető igazgatójává, aki egyben a kelet-európai régióért felelős vezetői csapat tagja is lesz. A szakember az ügyvezetői poszton Regina Kuzminát váltja. A vállalat tavaly közel a másfélszeresére növelte adózás előtti eredményét.
Nagy a kereslet az eurózóna perifériás államainak kötvényeire, még akkor is, ha negatív hozamot kínálnak. A vesztes oldalon a francia állampapírok állnak.
Bár a devizahitelek már évekkel ezelőtt eltűntek, örökségük a késedelmes hitelek formájában továbbra is a magyar társadalommal és a hazai pénzügyi rendszerrel maradt. 2018 végén 109 ezer késedelmes, jelzáloghitelből származó követelés...
Az immár hagyományosnak mondható Felső-Tiszai PET Kupa sorozatot idén a Tisza-tavi futammal bővíti a környezetvédelem iránt elkötelezett Természetfilm.hu Egyesület. A június 14. és 18. között zajló vízi rendezvény keretében a csapatok Tiszafüredtől Kisköréig eveznek saját építésű pillepalack hajóikon, hogy megtisztítsák a folyót és a tavat a felhal
Messze a magyar kormány teljesít legrosszabbul a közlekedés üvegházhatású gázkibocsátásának csökkentési terveit tekintve az Európai Unióban - derül ki az Európai Közlekedési és Környezetvédelmi Szövetség (T&E) jelentéséből...
A világ legzöldebb autógyártója, a Lexus prémium márkát is jegyző, és eddig összesen 13,7 millió környezetbarát hibrid elektromos autót értékesítő Toyota a múlt héten történelmi bejelentést tett. A japán autógyártó 5 évvel az eredetileg tervezett 2030-as céldátum előtt, 2025-re el kívánja érni az évi 5,5 millió darabos részben vagy teljesen elektro
Az európai tőzsdék mérsékelt eséssel vágtak neki a hét negyedik napjának, majd a csütörtöki piacnyitástól távolodva a kontinens börzék emelkedéssel próbálkoztak meg, a szerdán nagyot eső magyar tőzsde a kezdeti mínuszokat ledolgozva...
Ingatlanfejlesztő cég részvényeit regisztrálta tegnap a BÉT az Xtend piacon, ha minden igaz, akkor 90 napon belül megkezdődhet a kereskedés a papírokkal. A GOPD nevű vállalat egyelőre még nem kezdte meg a tevékenységét, ehhez forrásbevonásra...
A jövőben az SPB Befektetési Zrt. prémium banking igazgatójaként folytatja pályafutását Szabó Sándor, aki idén februárig az MKB Bank private banking üzletágát irányította, azt megelőzően pedig, mintegy 8 éven keresztül a K&H Bank...
Két év alatt 9 százalékkal, tíz év alatt 35 százalékkal csökkent a biztosításközvetítéssel foglalkozók száma Magyarországon. Két év alatt az életbiztosítások új szerzésének értéke is 9 százalékkal visszaesett, ugyanakkor egészséges...
Magyarország elutasítja, hogy Brüsszel szocialista típusú, utópisztikus gazdasági terveket léptessen életbe az adóharmonizációval és az adósság közösségiesítésével – mondta Szijjártó Péter.
Hatalmasat estek szerdán a SET Group részvényei, az árfolyam zuhanására reagált a társaság menedzsmentje, a SET Group által ma közzétett közlemény szerint társaság életében, vagy azt érintően nem történt semmilyen külső vagy belső...
A vállalatvezetők egyelőre nem félnek a gazdasági válságról, de csökkent az optimizmusuk - mondta a Portfolio-nak adott interjújában Robert Stöllinger, a KPMG vezérigazgatója, aki szerint oda kell figyelni a kereskedelmi háború fokozódására....
Több mint 575 ezer utas vette igénybe a MÁV-START járatait az ünnepi hétvége alatt, ami 9,6 százalékos növekedés az előző év pünkösdi időszakához képest.
Kiadta ötödik brexitfelkészülési áttekintőjét az Európai Bizottság, amelyben továbbra is elismeri, hogy valós veszély, bár nem kívánatos esemény a megállapodás nélküli brit kilépés és ezért összefoglaló közleményben rögzítette...
Tíz munkanapjuk van a banki ügyfeleknek, hogy pótolják az eddig elmaradt adategyeztetést - hívta fel a figyelmet csütörtökön a Magyar Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank.
Közel 4000 négyzetméternyi irodaterületet és további jövőbeli bővülési területeket vesz bérbe egy nemzetközi szolgáltató központ a Váci Greens irodapark legújabb, "F" épületében. Az új bérlő 2020 júniusi érkezésével az épület...
Az előző évek növekedése után 2018-ban megállt az elsődleges magyarországi energiafelhasználás növekedése. A megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia részaránya a bruttó végső villamosenergia-fogyasztáson belül tavaly új csúcsra, 8,5 százalékra bővült. A nukleáris energia, a földgáz és a lignit alapon termelt áram mennyisége csökken
A kínai techóriás világszerte megkezdte saját mobil operációs rendszere védjegyének a bejegyzését, ezzel függetlenné válhatnak az Androidtól és az iOS-től.
Az európai tőzsdék mérsékelt eséssel vágtak neki a hét negyedik napjának, majd a csütörtöki piacnyitástól távolodva a kontinens börzék emelkedéssel próbálkoztak meg, a szerdán nagyot eső magyar tőzsde ma délelőtt felfelé kapaszkodott...
Jövő héttől a vakáció és a csillagászati nyár is kezdetét veszi, így egyre többen indulnak nyaralni. Sok család már év elején lefoglalta szállását, legyen szó külföldi vagy belföldi útról. A lehetőségek közötti böngészés, és még inkább a megélt kellemes élmények után sokan elgondolkodnak, nem lenne-e jó egy saját nyaraló a Balatonon, Velencei-tónál
Érik a káosz a bankokban, írtuk meg nemrég az adategyeztetésre vonatkozóan. Mindez igaz lehet a biztosítókra is, legalábbis a Pénzcentrumnak adott válaszokból az látszik, hogy bár ők a szokásos értesítéseket megtették, az sok ügyfelet...
Egészen extrém időszak a nyár a Balatonnál, a szokásosnál jóval többen tartózkodnak ott a nyári hónapokban, ez pedig a mobilforgalomban is meglátszik, nyáron 5-7-szeresére ugrik a mobilozók száma, olyankor az országos mobilforgalom több...
Ma mutatkozik be Brüsszelben az új jobboldali populista frakció, amely az ötödik legnagyobb képviselőcsoport lesz az EP-ben. Matteo Salvini eredetileg Orbán Viktort és pártját is szerette volna a soraiban tudni, ő azonban már inkább maradna az Európai Néppártban. Nemrég még levelet is írt a Fideszt vizsgáló bizottságnak, amelyben európai értékek ir
Ezzel a kedvezőnek tekinthető jelenséggel magyarázza a Magyar Nemzeti Bank a ma nyilvánosságra hozott jelentésében, hogy a számuk egytizedével, 27 ezerre esett, aminek következtében tíz százalékkal kevesebb szerződést is ütöttek nyélbe.
Trump folytatja európai szövetségeseinek ekézését, a britek után a németeken a sor. A kamatcsökkentési várakozások erősödtek az USA-ban, de ezt a részvénypiacok nem díjazzák túlságosan. Európát a Telekom-részvények húzzák egy tender nyomán. Itthon gyengül a forint, emelkedik az OTP, máris visszaesett a Telekom.
Az Európai Bíróság illetékes főtanácsnoka szerint a magyarországi távközlési különadó összhangban van az uniós joggal - olvasható a testület közleményében. Így érvelt a Vodafone A brit Vodafone-csoport tagját képező Vodafone...
Magyar egészségügyi mobilalkalmazás segített egy 3 éves kisfiún, akinél egy háziorvos téves szakvéleménye, valamint két eredménytelen telefonos kórházi segítségkérés után az alkalmazáson keresztül azonosította be az agyhártyagyulladás-gyanús tüneteket egy gyermekgyógyász, ezzel pedig ő menthette meg a gyerek életét. Dr. Laczkó Katalin egy 12 perces
A több mint 1300 milliárd forintos keretösszegű Vidékfejlesztési Program 35%-át, 460 milliárd forintot már kifizettek a nyerteseknek Magyarországon, illetve összesen 188 ezer támogatói döntés született már - jelezte egy szerdai rendezvényen...
A Kiskunság és Észak-Vajdaság területén található vizes élőhelyek jobb, természetvédelmi célú kezelésére dolgoznak ki megoldásokat magyarországi és vajdasági szakemberek - tájékoztatta a Szegedi Tudományegyetem (Szte) közkapcsolati igazgatósága az Mti-t.