2019. május 12. vasárnap

máj. 12
9:03
Az Mtva felmondott Szujó Zoltánnak – Frissítés (Márkamonitor)
Szerződésszegés miatt azonnali hatállyal felmond az Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Szujó Zoltánnak. Az MTVA közleménye szerint a sportriporter-kommentátor súlyosan megszegte a szerződésében vállaltakat, ezért a közmédia úgy döntött, hogy kényszerűségből felbontja a műsorvezető cégével kötött kontraktust. A történtek miatt az
máj. 12
9:06
Bővült tavaly a bortermelés (Agrofórum)
Amint a párizsi székhelyű Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Szervezet, az Oiv jelentette, a bortermelés rekordmennyiségre, 293 millió hektoliterre emelkedett világszerte, ami éppen jól jött a gyenge 2017-es eredmények után - írja a Syngenta blog.
máj. 12
9:15
Lassan nincs közmunkás Felcsúton (Privátbankár)
Eddig se dolgoztak sokan a közfoglalkoztatásban, most még kevesebben lettek.
máj. 12
9:27
Leállítja legújabb ecigikampányát a Philip Morris, miután kiderült, túl fiatal influenszerekkel reklámoztatták a terméket (444.hu)
A dohánymulti egy hónapja dobta piacra az IQOS-t, de korábban azt ígérte, a fiatalokat kihagyják a célcsoportból.
máj. 12
9:33
Reformokra van szüksége az Európai Uniónak? (ProfitLine)
Reformokra van szüksége az Európai Uniónak, hogy meg tudja előzni a válságokat és válaszolni tudjon az új kihívásokra - mondta a lengyel miniszterelnök-helyettes a Nézőpont Intézet és a Waclaw Felczak Alapítvány konferenciáján pénteken Budapesten.
máj. 12
9:45
Elindult a Blikk Talk! (Márkamonitor)
Blikk Talk! néven folytatja közéleti tematikájú közönségtalálkozóit és élő bejelentkezéseit a Blikk, hogy még közelebb vigye olvasóihoz a közérdeklődés homlokterében álló aktualitásokat. Ezekben a napokban az európai parlamenti választásokról ütköztetik a véleményeket, később lifestyle jellegű beszélgetések is várhatók. A Blikk Talk! a korábban bev
máj. 12
9:51
Hamarosan papírmentes lesz az adóhivatal (Menedzsment Fórum)
Minden harmadik adófizető megnézte az adóbevallási tervezetét, másfél millióan az interneten tekintették át az iratot - tájékoztatta Varga Mihály az MTI-t.
máj. 12
10:09
Új hidegháború felé sodródhat a világ - Kulcsfontosságú évek jönnek (Portfolio)
Példátlan nyomás nehezedik a globális energiarendszerre, a fogyasztást egyre magasabbra hajtja a népesség és a gazdaság növekedése, azonban az ellátás még mindig nagyrészt a fosszilis energiahordozóktól függ, amelyek a klímaváltozást...
máj. 12
10:15
Új elnöke van a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamarának (Privátbankár)
Sávos András 2017. óta tagja a kamarai elnökségnek.
máj. 12
10:33
A húsvéthatás határozta meg a márciusi idegenforgalmi adatokat (ProfitLine)
Márciusban a húsvéthatás határozta meg az idegenforgalmi statisztikát, a külföldi és belföldi vendégek által eltöltőtt éjszakák száma is csökkent a tavaly harmadik havihoz képest, mivel a húsvét tavaly márciusra, idén viszont áprilisra esett, a szezonális és naptárhatás figyelembevételével azonban mindkét adat nőtt - jelentette pénteken a Központi
máj. 12
11:03
Botrány, mennyi tiszta vizet pazarlunk: lépni fog a magyar kormány (Pénzcentrum)
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium egymilliárd forint keretösszegű pályázattal támogatja a víziközmű-szolgáltatással kapcsolatos szemléletformálást. A vissza nem térítendő forrásokra 2019. június 17-tól pályázhatnak...
máj. 12
11:09
Közgazdász: A kedvező gazdasági hangulat ösztönzi a fogyasztás bővülését (AQUA)
Az ázsiai országokkal szembeni külkereskedelmi hiány és a növekvő behozatal is arra utal, hogy bővíteni kell a Magyarországon előállított termékek körét, és ehhez új piacokat is szerezni kell.
máj. 12
11:45
Van egy terület, ahol a magyar bővülés kétszerese az európainak (Infostart)
A magyar lízingpiacon a kihelyezések összege megközelítette 700 milliárd forintot, ami 13 százalékos emelkedés volt az egy évvel korábbihoz képest.
máj. 12
11:45
Kínaiak vásárolnának be a német autógyártóból (Portfolio)
A kínai BAIC autógyártó maximum 5 százaléknyi részesedést vásárolna a Daimler cégben, hogy még szorosabbra fűzze kapcsolatát a német járműgyártóval. A hétvégén több forrás elmondása szerint a BAIC még az év elején jelezte...
máj. 12
11:57
Az ország első papírmentes hivatal lehet a NAV (Portfolio)
Minden harmadik adófizető megnézte az adóbevallási tervezetét, másfél millióan az interneten tekintették át az iratot - tájékoztatta Varga Mihály az MTI-t. A pénzügyminiszter kiemelte: az adatok azt mutatják, hogy a lakosság körében...
máj. 12
12:03
Az ország első papírmentes hivatala lehet a NAV (Portfolio)
Minden harmadik adófizető megnézte az adóbevallási tervezetét, másfél millióan az interneten tekintették át az iratot - tájékoztatta Varga Mihály az MTI-t. A pénzügyminiszter kiemelte: az adatok azt mutatják, hogy a lakosság körében...
máj. 12
12:03
Aranykor, de kinek? Felrobbannak a lakásárak Magyarországon (Pénzcentrum)
A magyar ingatlanpiac kétségkívül aranykorát éli. Mind a lakás, mind az üzleti piacon termékeny évek állnak a szektor mögött; és a jövőre vonatkozó kilátások is optimisták. A GKI fővárosi ingatlanpiaci indexének értéke 2019 áprilisában...
máj. 12
12:21
Az LMP bevezetné a Tobin-adót (Menedzsment Fórum)
Ami más, mint a pénzügyi tranzakciós illeték, mert csak a befektetéseket sújtaná.
máj. 12
12:21
Nagy pofont kaphat számos erőmű (Infostart)
A világ összes erőművének pontos légszennyezési adatai kerülnek nyilvánosságra.
máj. 12
12:33
Beérkezett az egymilliomodik véglegesített szja-bevallás (ProfitLine)
Minden harmadik adófizető megnézte az adóbevallási tervezetét, másfél millióan az interneten tekintették át az iratot - tájékoztatta Varga Mihály az MTI-t. A pénzügyminiszter kiemelte: az adatok azt mutatják, hogy a lakosság körében is egyre népszerűbbek az egyszerű, online megoldások, így néhány éven belül a közigazgatás első papírmentes hivatala
máj. 12
12:42
Emelkedik a fagyasztott málna ára (Agrofórum)
Az Ieg Vu agrárüzleti portál szerint jelenleg a fagyasztott málna áraiban tapasztalható kis emelkedés kikövezi az utat az egy éven belüli teljes visszarendeződés felé.
máj. 12
13:03
Kevesen ismerik, mégis ő az egyik legdrágább magyar festőnő (Portfolio)
A 107 év lappangás után előkerült kubista remekmű, Dénes Valéria Bruges-t, a belga kisvárost ábrázoló monumentális festménye nemcsak a tavaszi aukciós szezon szenzációja, hanem a magyar művészet nemzetközi presztízse szempontjából...
máj. 12
13:03
10 termék, ami brutálisan drágult egy év alatt: lassan luxus lesz a zöldség (Pénzcentrum)
Szinte naponta olvasni olyan híreket, amelyek szerint bizonyos termékek sokkalta drágábbak, mint mondjuk tavaly ilyenkor. És válóban, a KSH adati szerint rengeteg mindennek ment fel elég keményen az ára tavaly április óta. A Pénzcentrum arra...
máj. 12
13:21
Most bukik egy gigacég - az új gazdasági világrend áldozata? (Infostart)
Csődvédelmet kért a széntermelése alapján harmadik legnagyobb amerikai bányaipari vállalat.
máj. 12
13:33
Jelentősen bővült a magyar lízingpiac (ProfitLine)
Folytatta a növekedést az európai lízingpiac 2018-ban, a végleges adatok szerint a kihelyezett összeg 7,3 százalékkal 355 milliárd euróra emelkedett, a tőkekintlévőség pedig 3 százalékkal 512 milliárd euróra gyarapodott. Az európai piac növekedésének csaknem kétszerese volt a magyar piac bővülése - ismertette a vezető európai lízingcégeket tömörítő
máj. 12
14:15
Ebbe bele sem merünk gondolni: 90 ezer órát töltünk a munkahelyünkön (Portfolio)
Egész életünk során mintegy 90 ezer órát töltünk a munkahelyünkön, ami már önmagában megmagyarázza azt, hogy miért kell arra törekedni, hogy a legmegfelelőbb környezetben töltsük el ezt a rengeteg órát. A fizikai, a kulturális...
máj. 12
14:15
Orbán a Roszatom vezetőjével találkozott (444.hu)
A kormányfő a Karmelita kolostorban fogadta az orosz Alekszej Lihacsovot.
máj. 12
14:33
Évekig hiány lesz a csodafémből (Infostart)
Az autóipar és a szűk kitermelés kölcsönhatásaként pár hónapja még szárnyalt az ára is.
máj. 12
15:03
Új csodafegyvert vetnek be, nem lehet majd átverni a vásárlókat (Infostart)
Kilencven százalékban magyar eper van a piacokon a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szerint. Új csodafegyverrel ellenőriznék a termékek eredetét a szakembereik.
máj. 12
15:03
6 eset, amikor azonnal meg kell kötnöd egy életbiztosítást (Pénzcentrum)
Sokan azt hiszik, hogy az életbiztosítás csak a gazdagok kiváltsága: ma már sok jó ár-érték arányú termék van a piacon, amelyek szélesebb rétegeknek is elérhetők. Sokan nem gondolnak a jövőre, pedig az élet véges, és halálunk után...
máj. 12
15:03
Milliós négyzetméterárak: Ezekre figyelj, hogy a lakásbiztosításod kövesse a piaci árakat (Biztosító Magazin)
Országszerte egyre drágábbak az ingatlanok, a nagyobb vagyon pedig nagyobb felelősséget is jelenet. Ha pedig már megszereztük, ne feledkezzünk meg a biztosításról sem! A drága ingatlanárak mellett felértékelődik a lakásbiztosítások szerepe, az okos eszközökhöz pedig okos biztosítási módozatokat is választhatunk.
máj. 12
16:33
Paksról egyeztetett Orbán Viktor az oroszokkal (Menedzsment Fórum)
Teljes mértékben az atomerőmű fejlesztése mellett állnak.
máj. 12
16:33
Az EU-ban óriási a gazdagok és szegények közötti szakadék (ProfitLine)
Az Európai Unióban (EU) élő gazdagok és szegények közötti szakadék egyre szélesebbé vált az utóbbi évtizedekben, de az egyenlőtlenségek ellen kifejtett uniós küzdelemnek köszönhetően még mindig kisebb mint a világ más régióiban - írta a vagyoni egyenlőtlenségeket elemző francia intézet (WID) friss jelentésében.
máj. 12
16:48
Kína szerint nagyot hibázott Amerika (Menedzsment Fórum)
Természetesen a kereskedelmi háborúról van szó, most a médiában folyik a szócsata.
máj. 12
17:03
Mélyül a szakadék a szegények és a gazdagok között: lesújtó jelentést közöltek (Pénzcentrum)
Az Európai Unióban élő gazdagok és szegények közötti szakadék egyre szélesebbé vált az utóbbi évtizedekben, de az egyenlőtlenségek ellen kifejtett uniós küzdelemnek köszönhetően még mindig kisebb mint a világ más régióiban -...
máj. 12
17:27
Itt a bizonyíték: már nem az életbiztosításokon keresik halálra magukat az ügynökök (Portfolio)
55 milliárdos nem-életbiztosítási és 19 milliárdos életbiztosítási jutalékbevétellel zárták 2018-at a független magyar biztosításközvetítők - mutatják az MNB legfrissebb adatai. Hogy mekkorát fordult a világ egy évtized alatt, azt...
máj. 12
17:45
Esős május: A héten ismét sok eső várható (Biztosító Magazin)
A jövő héten is sok eső várható, a fagyosszentek idején pedig átmeneti lehűlésre is készülni kell - áll az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzésében.
máj. 12
17:51
Elegendő aláírás gyűlt össze egy nyugdíj-népszavazás kiírásához Horvátországban (Biztosító Magazin)
Elegendő, a szükségesnél jóval több aláírást gyűjtöttek össze a szakszervezetek Horvátországban annak a népszavazásnak a kiírásához, amellyel azt szeretnék elérni, hogy a kormány állítsa vissza a 67 évre megemelt nyugdíjkorhatárt 65 évre
máj. 12
17:57
Nem Budapesten épül a legtöbb lakás az országban – akkor hol? (Privátbankár)
A lista élén egészen meglepő települések is találhatóak, az előkelő ötödik helyet Balatonlelle, míg a hatodikat Biatorbágy szerezte meg.
máj. 12
18:03
Fontos levél érkezik a bankodtól: sok pénzről van szó, döntened kell (Pénzcentrum)
Sok érdekes témát tartogatott 2019/19. hete: számos népszerű, informatív írás jelent meg a Pénzcentrumon. Éppen ezért összeszedtük a legolvasottabb és legérdekesebb cikkeinket erről a hétről. Ha el akarod olvasni a teljes cikkeket...
máj. 12
18:27
Pedagógusi óravázlat-pályázatot hirdetett a Mabisz a Közlekedési Kultúra Napján (Biztosító Magazin)
Pedagógusok számára kiírt óravázlat-pályázattal hívta fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége a biztonságra és a megelőzés fontosságára a szombati Közlekedési Kultúra Napján.
máj. 12
19:03
Fejlesztés nélkül nem megy: erre kéne figyelnie a magyar cégeknek (Pénzcentrum)
A szakmán kívül talán nem sokan tudják, hogy Bicskén működik a világ vezető precíziós öntödéinek egyike, a Magyarmet Finomöntöde Kft. A cég élén kezdetektől Győri Imre áll, aki az utóbbi időben a fiát is bevonta az ügyvezetői...
máj. 12
19:15
Sajátos minta jelent meg az égen (Infostart)
Égre írt üzenettel ünnepelte 12000. repülőgépének átadását az Airbus.
máj. 12
20:03
Durva így összegezve: 90 ezer órát töltünk a munkahelyünkön (Pénzcentrum)
Egész életünk során mintegy 90 ezer órát töltünk a munkahelyünkön, ami már önmagában megmagyarázza azt, hogy miért kell arra törekedni, hogy a legmegfelelőbb környezetben töltsük el ezt a rengeteg órát. A fizikai, a kulturális...
máj. 12
20:33
Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón (ProfitLine)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 19. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
máj. 12
21:03
Tolják a 4G-t a nagyik, dédik: nincs megállás, rengetegen szálnak be (Pénzcentrum)
Az ötvenesek körében egyre népszerűbb az okostelefon, és a fotót megosztó hetven éven felüli netezők negyede posztolt már szelfit magáról a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb, 2018-at vizsgáló kutatása szerint....
máj. 12
21:39
Hernádi: Az olajmámor elmúlt (NRGreport)
Az olajár, amely az EXXON, a BP, a SHELL, a TOTAL, valamint a MOL részvényeinek értékét az utóbbi időben szignifikánsan emelte, elérte a csúcspontját. De ez nem kell, hogy a hosszútávú befektetőket elriassza,  a papírok nagy többségét továbbra is vásárlásra vagy megtartásra javasolják az elemzők.
máj. 12
22:33
Az EB nem hagyta jóvá a babaváró támogatást (ProfitLine)
Az Európai Bizottság az előzetes egyeztetések során kifogásolta a babaváró támogatást, és nem hagyta azt jóvá - mondta a kormányszóvivő a Budapesten tartott vasárnapi sajtótájékoztatóján.
máj. 12
23:33
Az északi sarkkör felmelegedése új kereskedelmi útvonalakat és bányászati lehetőségeket nyit meg (ProfitLine)
Az északi sarkkör felmelegedése új kereskedelmi útvonalakat és bányászati lehetőségeket nyit meg, átrajzolva ezzel a világpolitikát - hangsúlyozták elemzők az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában.

2019. május 13. hétfő

máj. 13
0:21
Brutális hír szivárgott ki a német sajtóban: veszélyben a magyar autógyárak? (Portfolio)
Megszorításokra kényszerül a BMW és a Daimler és emiatt csökkentenie kell a Magyarországon tervezett termelés bővítését - olvasható a neves német üzleti lap, a Handelsblatt vasárnapi cikkében, amely a német autóipar előtt álló nem...

Keresés