A centrumpártok tovább gyengülnek, a zöldek, a liberálisok és a nacionalisták erősödnek, így az új európai parlament az eddiginél jóval fragmentáltabb és színesebb lesz – ez az EP-választás fő tanulsága. Miközben a német CDU/CSU története legrosszabb eredményét érte el, a Fidesz tovább erősödött: német lapok szerint a magyar kormánypárt csatlakozha
Klímabarát Magyarország gazdaságfejlesztési stratégiája, ezt támasztja alá, hogy miközben tavaly a magyar gazdaság 4,9 százalékkal bővült, az Eurostat megállapította, hogy 0,8 százalékkal csökkent az üvegházhatású gázok kibocsátása az országban - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energiaügyekért és klímapolitikáért felelős áll
Új formáció jött létre: a V4-országok és Ausztria szakmai zöldenergiával foglalkozó szervezetei és kutatóközpontjai egyetlen nagy platformba tömörültek. Ennek kapcsán kérdezte a Napi.hu Ámon Adát, a berlini E3G főmunkatársát.
Az Európai Bizottság elfogadta a drónok használatára vonatkozóan a biztonságot és az azonosíthatóságot előíró, korábban jóváhagyott új irányelv végrehajtási utasításait - közölte az uniós bizottság.
Az Európai Unió Bírósága egy közelmúltbeli ügyben kimondta, hogy az áfaügyletek ellenőrzése során az adóhatóság nem tekinthet el a teljes költségvetési kihatás vizsgálatától. Így nem elfogadható, ha a hatóságok anélkül tagadják meg az áfalevonási jogot az egyik adózónál, hogy a másiknál az ezzel összhangban álló áfa-visszaigénylést lehetővé tennék.
A járműipar és az elektromobilitás területére kiterjedő tudományos együttműködési megállapodást kötött a Közlekedéstudományi Intézet (KTI) és a Koreai Közlekedési Intézet (KOTI) hétfőn Budapesten.
Az ibis szállodamárka nemzetközi programjának keretében 17 országban adnak helyi művészek összesen 44 intim és exkluzív minikoncertet. Az ibis Music magyarországi eseményén, az ibis Budapest Centrum közösségi terében ketten is felléptek: a yesyes dinamikus, fiatalos koncerten adott válogatást legnépszerűbb dalaiból, a sokoldalú és izgalmas Myra Mon
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) azonnali hatállyal megtiltotta az angliai székhelyű Goldsten Limitednek, hogy jogosulatlanul betétet vagy más visszafizetendő pénzeszközt gyűjtsön. A társaság irreálisan magas hozamot és tőkegaranciát ígér ügyfeleinek. A jegybank a társasággal szemben piacfelügyeleti eljárást folytat és büntetőfeljelentést tett.
Elképesztően sokféle új digitális megoldással találkozhatunk a világban, a kütyük egymással összhangban a legkülönfélébb, egy kissé talán félelmetes dolgokra is képesek lesznek, illetve már most is képesek. Az LG Electronics magyarországi...
Amikor negyedik gyermeke születését követően Kissné Varga Évát kezelőorvosa egy olyan diagnózissal szembesítette, amely nem gyógyítható, csupán kezelhető, úgy döntött, hogy megpróbálja a lehetetlent: teljes életet akar élni, ezért felhagy addigi munkájával és immár csak a hobbijával, a kertészettel fog foglalkozni. Az azóta eltelt közel húsz év ala
Elképesztően sokféle új digitális megoldással találkozhatunk a világban, a kütyük egymással összhangban a legkülönfélébb, egy kissé talán félelmetes dolgokra is képesek lesznek, illetve már most is képesek. Az LG Electronics magyarországi...
Kevesebb ülőhelyű mentesítő gépet küldött a Wizz Air a szombat reggel Frankfurtból Budapestre induló járat kiszolgálására. A magyar kormány fogyasztóvédelmi eljárást kezdeményez az ügyben.
Miközben az idei első negyedévben az egyik leggyorsabban nőtt a magyar gazdaság az egész Európai Unióban, az EU teljesítménye "már kevésbé rózsás", ezért a 2%-pontos növekedési többletünk fenntartása érdekében hamarosan új gazdaságvédelmi...
Az egyik nézőpontból az európai energiabiztonság hosszútávon fenntartható módja, mások szerint az orosz hibrid hadviselés egyik eszköze: ez az Északi Áramlat-2 gázvezeték rövid jellemzése.
Friss listát tett közzé a Bank360 azokról a pénzintézetekről, amelyeknél elérhető lesz a szabad felhasználású 10 milliós hitel. Ahogy arra számítani lehetett, a bankok többsége nem hagyja ki az állami garanciás kölcsönt.
Működésének legsikeresebb évét zárta 2018-ban a Gránit Bank, a társaság vezetése a tervezettet meghaladó, az előző évhez képest 23 százalékos bővülést jelentő, 1,24 milliárd forintos adózás előtti eredményről számolt be...
Európában az EP-választások eredményeire figyelnek ma a befektetők, és a jelek szerint jó a fogadtatás, az irányadó indexek mérsékelt pluszban állnak. Makroadatok nem érkeznek ma, az amerikai és a brit tőzsde pedig nem nyit ma ki ünnepnap...
Egy házikedvenc tartása nem csak rengeteg örömmel, hanem felelősséggel is jár, illetve jelentős kiadást is jelenhet éves szinten. A macska etetése, almolása, szórakoztatása, gyógyítása, és utaztatása együtt már akkor is nagy költséget...
A Mol csökkenti 3 forinttal a 95-ös benzin és 6 forinttal a gázolaj nagykereskedelmi árát szerdán. A változást követően a benzin literenként átlagára 409 forintra, a gázolajé 410 forintra csökken. Az üzemanyag ára legutóbb május...
Nem rendeződött át érdemben Európa pártpolitikai térképe a tegnapi EP-választások következtében, a hagyományos két nagy politikai szövetség, a Néppárt és a szociáldemokraták vélhetőleg a változó összetételű parlamentben is tudják majd érvényesíteni akaratukat, köszönhetően a megnövekedett mandátumszámú liberális és zöld frakciók reménybeli támogatá
Az első négy hónapban a K&H több mint 17 milliárd forint értékben kötött NHP fix hitel- és lízingszerződést, amelyek közel 40 százalékánál már a folyósítás is megtörtént. Az igénylők körében a vidéki cégek vannak többségben, míg szektorok szempontjából az agrár- és élelmiszeripari cégek a legaktívabbak.
Világszínvonalú kutatói környezetet alakítottak ki a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) debreceni Atommagkutató Intézetének (Atomki) tandetron laboratóriumában, amely projekthez több mint 941 millió forint támogatást nyertek el a Gazdaságfejlesztési...
A vízgyűjtő területekre újabb, jelentős mennyiségű csapadékot várnak a szakemberek; a dunai árhullám a hét második felében folytatódhat, a Tiszán a bodrogközi szakasz alatt még árad a folyó - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (Ovf) hétfőn az Mti-vel.
Tavasszal sem lankadt az építési láz, sőt, tovább emelkedett az új lakásátadások száma. Ám van, ahol tucatszámra nőnek ki a sokemeletes lakóházak, de bizony van sok városrész még Budapesten is, ahol lényegében egyetlen új, soklakásos társasház sem épül – derül ki az Otthontérkép Csoport friss, saját adatain alapuló kutatásából. Mely városrészekre,
Világszínvonalú kutatói környezetet alakítottak ki a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) debreceni Atommagkutató Intézetének (Atomki) tandetron laboratóriumában, amely projekthez több mint 941 millió forint támogatást nyertek el a Gazdaságfejlesztési...
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal felhívja az érintettek figyelmét, hogy május 31-ig kell elkészíteniük a 2019. évi élelmiszerlánc-felügyeleti díjbevallást.
Nem rendeződött át érdemben Európa pártpolitikai térképe a tegnapi EP-választások következtében, a hagyományos két nagy politikai szövetség, a Néppárt és a szociáldemokraták vélhetőleg a változó összetételű parlamentben is tudják majd érvényesíteni akaratukat, köszönhetően a megnövekedett mandátumszámú liberális és zöld frakciók reménybeli támogatá
A Kúria helyben hagyta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) határozatát, amely kimondta: a UPC jogszerűtlen összegeket követelt 2017-ben az előfizetőitől a határozott idejű szerződések felmondásakor, és amelyben emiatt 20 millió forintos bírságot szabott ki a szolgáltatóra. A jogsértő gyakorlat a szolgáltató minden határozott idejű szerződ
A múlt hét második felében kicsit enyhült a nyomás a forinton, távolabb került történelmi csúcsától az euróárfolyam. Komolyabban azonban továbbra sem lélegezhetünk fel, főleg úgy, hogy holnap jön az MNB kamatdöntő ülése, ami érdemi...
A Henan tartományi légiközlekedés-fejlesztési céggel most aláírt megállapodás megerősíti Budapest mint légiáru-elosztó központ vezető szerepét a régióban.