Technológiai változás zajlik a világban, egyre inkább a magasan kvalifikált dolgozókra lesz szükség, a robotizáció elterjedésével az alacsonyabban képzett, egyszerűbb munkákat végző emberek el fogják veszíteni az állásukat - mondta...
Egyedülálló Európában, hogy jövő év január 1-jétől Magyarországon személyijövedelemadó-mentességet kapnak azok az édesanyák, akik legalább négy gyermeket neveltek vagy nevelnek - mondta Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) elnöke az M1 aktuális csatornán szombaton.
Fennállásának legmagasabb nettó árbevételével zárta a tavalyi évet a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt., amellyel az MVM-csoport legeredményesebb tagvállalata lett. Az árbevétel több mint 56 milliárd forinttal haladta meg a 2017-es év 177 milliárd forintos összegét, a növekményt a piac-összekapcsolás és a határkereszt
Szombaton és vasárnap is a fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütésre számíthatunk. Szombaton keleten szórványosan, a nyugati határvidéken egy-egy, vasárnap főként északon néhol zápor, zivatar kialakulhat.
Vidéken szegénységtudatos az emberek gondolkodása, ami részben annak tudható be, hogy alkalmazotti munkakörben, három műszakban, napi nyolc órás munkavégzés mellett is nagyon keveset keresnek, és nem mernek vállalkozni.
A Magyar Export-Import Bank és a Magyar Exporthitel Biztosító díját is elnyerte a K&H exportfinanszírozási tevékenysége. Az elmúlt év kiemelkedő ügyleteit tekintve a MEHIB 2018 első díját nyerte el a K&H, míg a tavalyi év végén fennálló refinanszírozott állomány alapján az EXIM 25 kategóriában harmadik helyezést ért el a Bank.
2019. május 22-én a Natura &Co bejelentette, hogy felvásárolja az Avon Products Részvénytársaságot, ezzel létrehozva világszinten a negyedik legnagyobb, teljes mértékben szépségiparral foglalkozó vállalatcsoportot.
Az Európai Unió tagországainak többségében a betöltött 18. életév a feltétele a jelöltté válásnak az európai parlamenti választáson, de Görögországban és Olaszországban 25 év az alsó korhatár. Szavazni viszont egyes országokban már 16 éves kortól lehet.
Gyermeknaphoz kapcsolódva állt a Habitat for Humanity Magyarország kezdeményezése mellé Kapás Boglárka, olimpiai bronzérmes és hatszoros Európa bajnok úszónő. Bogi egy négygyermekes, egyedülálló anyuka jövendőbeli otthonát segített...
Már több mint 540 kilométeren van elrendelve árvízvédelmi készültség a magyarországi folyókon - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szombaton az MTI-vel.
A Heineken Hungária a fiatalok ötleteiben látja a zöldebb jövőt, így második alkalommal hirdette meg a Dobd a C-t egyetemistáknak szóló versenyt. Logisztikai szemléletváltás, energetikai megújulás és mikroalga-technológia - ilyen megoldások...
A vállalkozásoknak május 31-éig kell benyújtaniuk a társaságiadó-bevallást, és gondoskodniuk kell a beszámoló letétbe helyezéséről és közzétételéről - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
A Fehéroroszországban május 25-én megtartott Xxi. Szarvasbőgő Európa-bajnokságon fantasztikus magyar sikerek születtek, egyéniben és csapatban is diadalmaskodtak hazánk képviselői.
Mintegy 40 milliárd forintot fordít a kormány a 2014-2020-as időszakban a Széchenyi 2020 programban a nemzeti park igazgatóságok csaknem száz projekt keretében megvalósuló fejlesztéseire - mondta a fejlesztéspolitikai kommunikáció összehangolásáért felelős miniszteri biztos szombaton Lakitelek-Tőserdőn.
Technológiai változás zajlik a világban, egyre inkább a magasan kvalifikált dolgozókra lesz szükség, a robotizáció elterjedésével az alacsonyabban képzett, egyszerűbb munkákat végző emberek el fogják veszíteni az állásukat - mondta Csath Magdolna közgazdász az M1 aktuális csatornán szombaton.
Az Európai Unió polgárai 2019-ben kilencedik alkalommal dönthetnek arról, ki képviselje őket Strasbourgban. Nap közben több alkalommal részleges részvételi adatokat láthatunk. Az első teljes részvételi adatokat vasárnap 21 órakor,...
A május 23. és 26. között esedékes európai parlamenti (EP-) választásokkal csak az első szakasz zárul le az uniós intézmények átfogó megújításának hónapokig tartó folyamatában. Az Európai Unió tagországainak állam- illetve kormányfői...
A környezettudatosság erősítésére szemléletformáló eseménysorozatot szervez az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), az egyes rendezvényeken nagy hangsúlyt helyeznek a fogyasztás tudatos csökkentésére, a szelektív hulladékgyűjtésre és ezáltal a hulladékok újrahasznosítására.
Nem veszélytelen személyikölcsön-tartozásba verni magunkat, különösen, ha sokmilliós összeggel, hosszú futamidővel és a lehető legmagasabb törlesztőrészlettel választjuk ezt a hiteltípust. Márpedig az MNB adatai szerint egyre többen...
Új bemutatóterülettel bővült a Budakeszi Vadaspark; a pénteken átadott beruházásnak köszönhetően a látogatók az eddiginél nagyobb és korszerűbb kifutókban találkozhatnak a Kárpát-medencében őshonos háziállatokkal.
A várakozásokat meghaladó, 28,1 százalékos profitnövekedéssel zárta az első negyedévet az Assicurazioni Generali, részben olyan egyszeri tétel hatására, mint a belga érdekeltségének eladása.
A mindennapi pénzügyeket, például a vásárlást megkönnyítő megoldásokkal rukkoltak elő a K&H fejlesztői innovációs versenyére jelentkező startupok. A világ minden tájáról összesen 45 csapat nevezett többek között mesterséges intelligencián alapuló adatfeldolgozó alkalmazással, láthatatlan és különböző elektronikus fizetési megoldással.
Márciusban szezonális, naptári és árkiigazítással 1,9 százalékkal csökkentek az előző havihoz képest, de így is havi rekordot értek el a német építőipar új megrendelései a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken publikált jelentése alapján.
A világ leggazdagabb teniszezője pályán kívül is aktív: étteremláncot indított szülőhazájában, saját márkás élelmiszercsaládot dobott piacra, ingyenes étkezdét nyitott a szerb hajléktalanoknak, és felépített már 37 iskolát.
Az Európai Unió polgárai 2019-ben kilencedik alkalommal dönthetnek arról, ki képviselje őket Strasbourgban. Nap közben több alkalommal részleges részvételi adatokat láthatunk. Az első teljes részvételi adatokat vasárnap 21 órakor,...
A címvédő és ötszörös világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes pilótája futotta a leggyorsabb kört a Forma-1-es Monacói Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.
A családi otthonteremtési kedvezmény 2015. júliusi bevezetése óta az OTP Bank mintegy 39 500 szerződést kötött több mint 126 milliárd forint értékben – közölte lapunkkal a pénzintézet.
Növelheti a magyarországi vállalkozások forrásellátottságát, és adott esetben csökkentheti a cégek finanszírozásában a bankhitelek arányát a júliustól induló Növekedési Kötvényprogram. A Magyar Nemzeti Bank tervei szerint a program...
Biosörfőzdét avattak Gyulaváriban május 24-én pénteken, amelynek tervezett kapacitása évi 100 ezer liter sör lesz. Ráki Zsolt, a magyarországi magánszemélyek tulajdonában álló Körös-Maros Biofarm Kft. ügyvezető igazgatója...
A zsűri a második legjelentősebb díjat, a Nagydíjat, a szenegáli származású elsőfilmes francia rendezőnő Mati Diop Atlanti-óceán című alkotásának ítélte.
Az Európai Unió polgárai 2019-ben kilencedik alkalommal dönthetnek arról, ki képviselje őket Strasbourgban. Nap közben több alkalommal részleges részvételi adatokat láthatunk. Az első teljes részvételi adatokat vasárnap 21 órakor,...
A bankoknál és az életbiztosítóknál vezetett számlák mellett a Magyar Államkincstárnál lévő számlák tulajdonosainak is azonosítaniuk kell magukat, amennyiben a MÁK-nál nincsenek meg a jogszabályokban előírt adatok. A problémáról...
Május végén a munkavállalók nagy része már tervezi a nyári programját. Ehhez hozzátartozik a kollégákkal és a felettesekkel történő egyeztetés arról, hogy melyik munkavállaló mikor megy szabadságra. Éppen ezért munkajogi szakértői...
Hagyd hátra a várost, Etyeken vár a nyár most! Június első hétvégéjén nemes italok és ízek, zenei- és gyermekprogramok várnak a Gasztrosétányon. Lesz Jumpin’n’Stompin swing koncert és többek között fellép a Band of Streets is. A buszok Kelenföldről indulnak, és Te?
Az Európai Unió polgárai 2019-ben kilencedik alkalommal dönthetnek arról, ki képviselje őket Strasbourgban. Nap közben több alkalommal részleges részvételi adatokat láthatunk, majd 18 óra után jönnek az első európai becslések, 23 órától...
Eljött az európai parlamenti választások napja, reggel hat óta már nyitva tartanak a szavazókörök. A részvételi arány egyelőre magasabb, mint a 2014-es EP-választásokon volt, hiszen reggel 7-kor 1,48 százalék, míg reggel 9-kor már 7,78 százalék volt a már szavazott állampolgárok aránya. Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc már túl van a voksoláson.