Az Eurostat, dohányzás ellenes világnap alkalmából kiadott jelentéséből az a szomorú valóság rajzolódik elénk, miszerint Magyarországon okozza arányaiban a legtöbb elhalálozást a tüdőrák az EU-ban. A betegség ráadásul sokkal inkább...
A Nagyvállalati beruházási támogatási program több mint száz fejlesztés megvalósítását segíti az országban – mondta Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium államtitkára.
Törökország továbbra is elkötelezett a teljes jogú tagságot célzó európai uniós (EU) csatlakozási tárgyalások mellett - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök csütörtökön az ankarai államfői palotában, ahol az újonnan...
Újra kétszámjegyű árbevétel-növekedést ért el a Bosch csoport tavaly Magyarországon, 2019-ben a bevétel szinten maradására számítanak az első negyedév magyarországi adatai alapján - közölte Daniel Korioth, a magyarországi Bosch csoport vezetője, a Robert Bosch Kft. ügyvezető igazgatója csütörtökön, a vállalat budapesti sajtótájékoztatóján.
Összesen 13+1, gazdaságot – köztük a mezőgazdasági vállalkozásokat is érintő – intézkedést jelentett be a pénzügyminiszter csütörtökön. A tárcavezető szerint egyelőre marad a 27 százalékos áfa a zöldség- és gyümölcsszektorban.
Lakatosüzemet létesít a West Hungária Bau Kft. Pakson, az 1,8 milliárd forint értékű beruházást a magyar állam több mint 900 millió forinttal támogatja a nagyvállalati beruházási támogatási program keretében. Az új paksi telephelyen...
A képzett munkaerő egyre fokozódó hiánya és a bérminimum-emelések hatására emelkedtek márciusban a bruttó bérek. Az átlagbérek kétszámjegyű növekedését segítette az is, hogy korábbi közfoglalkoztatottak nagy számban kerültek át az elsődleges munkaerőpiacra, amivel magasabb bért értek el - így kommentálták az MTI-nek nyilatkozó elemzők a Központi St
Előrehaladott tárgyalások zajlanak arról, hogy a kis- és középvállalatok digitalizációját, szemléletformálását elősegítő uniós pályázathoz hasonló, több milliárd forintos konstrukció induljon a közép-magyarországi régióban...
Varga Mihály nem adott egyértelmű választ arra a kérdésre a mai Kormányinfón, a nyugdíjak kifizetése átkerül-e az azonnali rendszerbe. Valószínűleg nem lenne sem olcsó, sem kézenfekvő megoldás rövid távon, hosszú távon viszont ez...
Cselekvési tervjavaslatot fogadott el a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács a természeti örökség védelméről és a természeti erőforrások fenntartható használatáról.
A bevételek csökentek, a költségek pedig emelkedtek tavaly a magyar RTL-nél, emiatt a vállalat már üzemi szinten is veszteséges volt, a cég 3,8 milliárd forint veszteséggel zárta a tavalyi évet. A Magyar RTL Televízió nettó árbevétele...
Kínában tavaly júniusban döntöttek arról, hogy nem fogadnak be az országba több műanyaghulladékot, ami óriási csapás volt az exportőröknek: korábban az évente termelt műanyagszemét háromnegyedét Kínába szállították újrahasznosításra. A tavalyi számítások szerint 2030-ig így 111 millió tonnányi hulladék marad a világra, amin más ázsiai országoknak k
A kormány 13+1 pontban határozta meg a gazdasági növekedés fenntartásának programját. A cél az, hogy 2 százalékkal jobb legyen a GDP-adat, mint az EU-s átlag.
Június közepén indul a híres-hírhedt kanadai pszichológus, Jordan B. Peterson saját közösségi médiaplatformja - árulta el a Portfolio kérdésére a szakember budapesti látogatása során. A rendszer vegyítené a Facebook, a Patreon, a Youtube...
A digitalizáció korában mindannyian érezzük, hogy a munkánk sokszor olyan helyekre is betolakodik, ahol egyáltalán nincs keresnivalója. Márpedig az energikus, motivált munkavégzéshez rendszeres feltöltődésre, a hivatalos teendők nélkül...
Szombaton tetőzik a dunai árhullám Budapestnél. A Tiszán hosszan elnyúló tetőzésre készülnek a szakemberek - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) csütörtökön az MTI-vel.
Mint arra bevezető beszédében Dr. Pepó Péter, a Debreceni Egyetem Mezőgazdasági, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Növénytudományi Tanszékének egyetemi tanára is utalt, nagy hagyománnyal bíró rendezvénynek adott otthont május 28-án a Debreceni Egyetem agrárkara. Versenyképes-e a magyar búza? Mi várható a búzapiacon? Milyen interaktív
Volodimir Zelenszkij államfő április 20-i beiktatási beszédében szólította fel a kormányt lemondásra. Hrojszman még aznap jelezte, hogy benyújtja lemondását.
Az Európai Bizottság közzé tette friss bővítési jelentését, amelyben a jogállamiság és az alapvető jogok helyzetének további romlásáról írt Törökországban.
Több milliárd forintot, akár nemzetközi terjeszkedést megalapozó felvásárlásokat is eredményezhet a jegybank új, hazai vállalatokat célzó kötvényprogramja.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 12,5 millió forint bírságot szabott ki a KDB Bankra, egyebek mellett az értékvesztésnél és a szavatolótőke-számításnál, illetve az adatszolgáltatásban feltárt hiányosságok miatt; a feltárt problémák nem jelentenek rendszerkockázatot és nem veszélyeztetik a bank megbízható működését - tájékoztatotta a jegybank csütörtökön
Varga Mihály ma ismertette a kormány régóta belengetett gazdaságvédelmi akciótervét. A versenyképesség növekedését célzó akcióterv több eleme is jelentős adócsökkentést tartalmaz. Ez természetesen javítja a vállalatok működési...
Mindig a kölcsönös tiszteletre épült Magyarország és Japán, a magyar és a japán nép együttműködése, amely talán soha nem volt olyan stabil és eredményes, mint manapság.
Még sok, a mostanihoz hasonló intézkedésre van szükség a gazdaságban ahhoz, hogy a magyar gazdaság hosszabb távon is a növekedés felé vegye az irányt - értékelte a Portfolio vezető elemzője a gazdasági akcióterv csütörtökön bejelentett részleteit.
A mai Kormányinfón elhangzott 32 milliárd forintos többletforrás "az NKFI Alap jelenleg elérhető pályázati programjainak továbbvitele mellett új kutatás-fejlesztési programok elindítására is lehetőséget biztosít" - jelezte a kormánydöntés...
Nyugaton temérdek pénz áll rendelkezésre a korai fázisban lévő vállalkozások finanszírozására, de Keleten teljesen más a kép: a régióban és benne Magyarországon nagy szerep hárul az államra, ha startupok támogatásáról van szó....
A Magyar Reklámszövetség és társszövetségei üdvözlik Varga Mihály pénzügyminiszter bejelentését, miszerint 2022. december 31-ig felfüggesztik a jelenleg 7,5%-os reklámadónemet. A Magyar Reklámszövetség a kommunikációs iparág...
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) adatai szerint a hazai mozik bruttó jegybevétele megközelítette az öt és fél milliárd forintot. 2019 első negyedévében közel 3,8 millió néző váltott jegyet az előadásokra. Az artmozik...
Az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetében dolgozó Nyiri Gábor csoportjának felfedezését a Science, a világ egyik legfontosabb tudományos lapja közölte.
Nem változtatott a Zwack részvényeire vonatkozó ajánlásán és célárán az OTP legfrissebb elemzésében, amelyet a közgyűlési meghívóra reagálva készítettek az elemzők. Az előterjesztések közül a legfontosabb a részvényenkénti...
Sok sofőr nem tudja, hogy mit kell tennie, ha rendőrautóval ütközik. Pedig az ilyen esetek a hatóság adatai szerint gyakran fordulnak elő a magyar utakon.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) adatai szerint a hazai mozik bruttó jegybevétele megközelítette az öt és fél milliárd forintot. 2019 első negyedévében közel 3,8 millió néző váltott jegyet az előadásokra. Az artmozik...
Zugló a ma elfogadott zárszámadással sikeres gazdasági évként zárta 2018-at. A reggel megjelent híradásokkal ellentétben a kerületnek nincs adóssága, mérlege pozitív.
Tovább csökken a megújuló energia ára, ami gyorsíthatja a tiszta energiaellátásra történő átállást - közölte a Nemzetközi Megújuló Energia Ügynökség (IRENA). A fotovoltaikus napenergiából és szárazföldi szélenergiából előállított...
Tovább csökken a megújuló energia ára, ami gyorsíthatja a tiszta energiaellátásra történő átállást - közölte a Nemzetközi Megújuló Energia Ügynökség (IRENA). A fotovoltaikus napenergiából és szárazföldi szélenergiából előállított...