2019. május 30. csütörtök

máj. 30
8:06
Novemberben kezdődhet a Lánchíd és környékének a felújítása (ProfitLine)
A tervek szerint novemberben kezdődhetnek meg a Lánchíd, a Széchenyi István tér alatti villamos-közúti aluljáró, valamint a budai váralagút felújítási munkálatai, forgalomkorlátozás csak később várható.
máj. 30
8:06
Százezreket érhetnek a jó jegyek a felsőoktatásban (vg.hu)
Akár havi százezer forintot is „kereshetnek” a hallgatók a magyar felsőoktatásban, ha szorgalmasan tanulnak.
máj. 30
8:08
Egész nap riasztották a tűzoltókat a vihar miatt (vg.hu)
Főként a nagy mennyiségű víz eltávolítása és kidőlt fák miatt riasztották az egységeket.
máj. 30
8:12
Bevezetik a tőzsdére az MKB részvényeit (Portfolio)
Az MKB közgyűlése idén január közepén döntött a bank részvényeinek tőzsdei bevezetéséről, mától a papírok bevezetésre kerülnek a Budapesti Értéktőzsdére. A mai nappal terméklistára veszik fel az MKB részvényeit. Az értékpapírok...
máj. 30
8:21
Afrikát is meghódítja a magyar innováció (Agrofórum)
Zöld utat kapott Kenyában a 2016-os Budapesti Víz Világtalálkozón bemutatott talajkondicionáló.
máj. 30
8:24
130 ezer százalékos infláció a világ legszerencsétlenebb országában (Portfolio)
A venezuelai jegybank több év után először közölt inflációs és GDP adatot. Előbbi kapcsán sokkal kisebb számot közölt, mint az IMF, nem mintha hiperinflációs környezetben a százezres vagy a milliós nagyságrend olyan nagyon számítana....
máj. 30
8:27
Ilyen még soha nem volt: zöldszüretet javasolnak a szőlősgazdák (Menedzsment Fórum)
A bortermelők idén hatalmas értékesítési nehézségek elé néznek, ezért kérte a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa a még be nem érett gyümölcsök leszedésének engedélyezését - Magyarországon most először.
máj. 30
8:27
Ilyen még soha nem volt: zöldszüretet javasolnak a szőlősgazdák (Privátbankár)
A bortermelők idén hatalmas értékesítési nehézségek elé néznek, ezért kérte a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa a még be nem érett gyümölcsök leszedésének engedélyezését - Magyarországon most először.
máj. 30
8:27
Senki sem akar kártérítést fizetni a szennyezett olaj miatt (NRGreport)
Az orosz pénzügyminisztérium és a vezetéket üzemeltető Transznyefty szerdán nyilvános vitába keveredett a szennyezett olaj miatti kártérítés ügyében.
máj. 30
8:30
Kötvényt bocsát ki az Alteo (Portfolio)
Zártkörű kötvénykibocsátást hajt végre az Alteo Nyrt., amelyet részben a 2019 júliusában lejáró kötvényprogramjának refinanszírozására, valamint további növekedési terveinek támogatására és általános vállalatfinanszírozási...
máj. 30
8:32
Megjelentek az új inflációkövető állampapírok - nem fukarkodnak a kamatokkal (Portfolio)
Megjelentek a június 4-étől elérhető hároméves és ötéves Prémium Magyar Állampapírok nyilvános ajánlattételi dokumentumai, melyekből kiderül, hogy nem változik a termékek jelenlegi 1,4-1,7%-os kamatprémiuma. Fontos változás lesz...
máj. 30
8:36
Nem semmi: havi 100 ezer forintot kereshetnek a magyar diákok az egyetemeken (Pénzcentrum)
Akár havi százezer forintot is "kereshetnek" a hallgatók a magyar felsőoktatásban, ha szorgalmasan tanulnak, a tanulmányi ösztöndíjak ugyanis egyes intézményekben elérik a 300-500 ezer forintot félévenként - írja a Magyar Nemzet. Az...
máj. 30
8:39
Na helló röfik - nagyot ugrott a sertésexport (Privátbankár)
45 százalékos növekedést produkált az első negyedévben. A disznóvágások száma viszont csökkent, csak úgy, mint a marha- és baromfivágásoké - egyedül a libavágásból volt több, mint tavaly, abból viszont 40 százalékkal.
máj. 30
8:39
Rohamra számítanak a bankok a babaváró hitel miatt (vg.hu)
A bankok várakozásai szerint már indulásakor jelentős érdeklődés lesz a július 1-jétől elérhető babaváró hitel iránt.
máj. 30
8:41
Megkezdték a hajóroncs kiemelésének előkészületeit (vg.hu)
Több fázisból álló művelettel emelik majd ki a Dunából annak a turistahajónak a roncsait, amely szerda éjjel összeütközött egy szállodahajóval.
máj. 30
8:42
Szépített a forint, de messze még a megmenekülés (Portfolio)
Kicsivel 326 alatt kezdi a csütörtöki kereskedést a forint az euróval szemben, ami azt jelenti, hogy tegnap délután kicsit szépíteni tudott a magyar deviza. Ugyanakkor még mindig belátható közelségben van a forint történelmi mélypontja...
máj. 30
8:43
Venezuela: 130 ezer százalék volt az infláció tavaly (vg.hu)
A venezuelai jegybank több év után először közölt inflációs és GDP adatot, a számok jóval elmaradtak az elemzők és a nemzetközi szervezetek által becsülttől.
máj. 30
8:45
Nagyot ugrott a sertésexport (Menedzsment Fórum)
45 százalékos növekedést produkált az első negyedévben. A disznóvágások száma viszont csökkent, csak úgy, mint a marha- és baromfivágásoké - egyedül a libavágásból volt több, mint tavaly, abból viszont 40 százalékkal.
máj. 30
8:45
A Siren7 megelőzi a vadgázolásos baleseteket (Márkamonitor)
Hazánkban évente több ezer bejelentett vadbaleset történik, míg az utakon elpusztult nagyobb állatok számát 30 ezerre teszik a szakértők. A Siren7 vadfigyelmeztető rendszerrel ezeknek a baleseteknek a döntő többsége elkerülhető, ugyanis a forgalomban lévő vadsípokkal szemben ez a magyar szabadalom bizonyítottan működik. Az ORFK adatai alapján taval
máj. 30
8:45
A hajószerencsétlenségben elsüllyedt Hableányt több fázisban hozzák fel (Biztosító Magazin)
Több fázisból álló művelettel emelik majd ki a Dunából annak a turistahajónak a roncsait, amely szerda éjjel összeütközött egy szállodahajóval, majd elsüllyedt a Parlamentnél - mondta az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az M1 aktuális csatornának.
máj. 30
8:54
Nagy esés után emelkedéssel próbálkozhat meg Európa (Portfolio)
Eséssel zárták a szerdai kereskedést a tengerentúli tőzsdék, a befektetők a növekedési kilátások romlása és a kereskedelmi háború miatt aggódtak, a hangulat az ázsiai kereskedésben is borús maradt, az európai határidős indexek azonban...
máj. 30
8:56
Berlusconiék beszálltak a Pro7-be (Portfolio)
A korábbi olasz elnök, Silvio Berlusconi cégcsoportjához tartozó médiavállalat, a Mediaset 330 millió eurós befektetéssel 9,6 százalékos részesedést szerzett a német médiacégben, a ProSiebenSat.1-ban, amivel egy helyet szereztek a német...
máj. 30
9:06
Nagy esés után emelkedéssel próbálkozhat meg Európa (Portfolio)
Az előző napi, jelentős esés után óvatos emelkedéssel próbálkoznak az irányadó európai részvényindexek csütörtök délelőtt, a kereskedelmi háborús félelmek, valamint a növekedési kilátások romlásával kapcsolatos aggodalmak továbbra...
máj. 30
9:08
Milliárdos vesztesége lehetett az Ubernek az első negyedévben (Portfolio)
Újabb mérföldkőhöz érkezik az Uber, miután májusban megtörtént a tőzsdére lépés, most már tőzsdei cégként jön az első negyedéves gyorsjelentése. A vállalat ma, az amerikai tőzsde zárása után publikálja első negyedéves számait....
máj. 30
9:10
Saját részvényeket vásárolt a Masterplast (Portfolio)
A Masterplast május 29-én 3 500 saját részvényt vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén, a társaság Munkavállalói Résztulajdonosi Programjához szükséges részvénymennyiség biztosítása keretében. A Masterplast bejelentette, hogy a Munkavállalói...
máj. 30
9:12
Átvehetik-e az irányítást a hackerek egy okosotthon felett? (Portfolio)
Egyre több fejlesztésnél törekednek arra, hogy ne csupán a belső kialakítás legyen modern, de a lakások digitalizációs szintje is felvegye a versenyt a modern kor újításaival. Vannak vásárlók, akik már elvárják a lakások digitális...
máj. 30
9:12
Másfél milliárdért bocsát ki kötvényeket az Alteo (vg.hu)
A friss tőke egy részét az Alteo az idén júliusban lejáró – 925 millió forint össznévértékű – kötvényeinek refinanszírozására fordítja.
máj. 30
9:14
Konvektorcserére pályáznál? - Siess, mert elfogy a keret (Portfolio)
A benyújtási időszak első hete alatt már több mint a keretösszeg felére érkezett be igény a konvektorcsere pályázaton - tájékoztatta Weingartner Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium fenntarthatóságért felelős államtitkára...
máj. 30
9:14
Jól pörög a hazai óriáskerék-biznisz (vg.hu)
Félmillió látogató fordult már meg az Erzsébet téri óriáskerékkel, vagyis nem kopott meg a vonzereje. Az üzemeltető új kerék vásárlására készül.
máj. 30
9:15
Még ma Budapestre jön a dél-koreai külügyminiszter a hajószerencsétlenség miatt (Privátbankár)
Kang Kjung Vha személyesen irányítja a hét áldozatot követelő baleset felderítését.
máj. 30
9:16
Saját mesterlövészfegyvert fejleszt a Honvédség (Portfolio)
A digitális katona programhoz kapcsolódóan speciális mesterlövészpuska fejlesztésén dolgozik a Magyar Honvédség Modernizációs Intézete - írja a Magyar Nemzet katonai forrásokra hivatkozva. A mesterlövészfegyverről egyelőre nem sokat...
máj. 30
9:16
Szépen megugrottak a hazai keresetek (vg.hu)
Idén márciusban a bruttó átlagkereset 367 200 forint volt, 10,2 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.
máj. 30
9:18
Száguldanak a beruházások Magyarországon (Portfolio)
Az első negyedévben a beruházások volumene 26,4%-kal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. A beruházási hullám szinte minden ágazatot érint, a feldolgozóipari gépberuházások különösen gyorsan bővültek. Az adat nem jelent meglepetést...
máj. 30
9:18
Pozitívan indult a pesti tőzsde napja (vg.hu)
A szerdai záró értékéhez képest minimálisan erősödött a BUX.
máj. 30
9:20
Konvektor cseréjére pályáznál? - Siess, mert elfogy a keret (Portfolio)
A benyújtási időszak első hete alatt már több mint a keretösszeg felére érkezett be igény a konvektorcsere pályázaton - tájékoztatta Weingartner Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium fenntarthatóságért felelős államtitkára...
máj. 30
9:21
Még ma Budapestre jön a dél-koreai külügyminiszter a hajószerencsétlenség miatt (Menedzsment Fórum)
Kang Kjung Vha személyesen irányítja a hét áldozatot követelő baleset felderítését.
máj. 30
9:22
Heteken belül megrohamozzák a babavárók a bankokat (Portfolio)
A bankok várakozásai szerint már indulásakor jelentős érdeklődés lesz a július 1-jétől elérhető babaváró hitel iránt, amelynek keretében a gyermekvállalást tervező fiatal házaspárok akár 10 millió forint szabadon felhasználható...
máj. 30
9:23
75 éve nem volt ilyen súlyos hajóbaleset az országban (Menedzsment Fórum)
Akkor a Balatonon borult fel egy hajó, az a baleset szintén több áldozatot követelt. Másfél éve pedig pont ugyanott, a Margit-hídnál ütközött össze egy sétahajó és egy szállodahajó, annál az esetnél nem halt meg senki.
máj. 30
9:24
A tegnapi nagy zuhanás után pluszban nyitnak a tőzsdék (ProfitLine)
Erősödéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek csütörtökön a szerdai egy százalékot meghaladó csökkenés után.
máj. 30
9:30
Kissé lassult a béremelkedés (Portfolio)
Márciusban a bruttó átlagkereset 367 200 forint volt, 10,2%-kal magasabb, mint egy évvel korábban - derült ki a KSH adataiból. A béremelkedés tehát kissé lassabb, mint az elmúlt hónapokban látott ütem, miközben az infláció felpörgött....
máj. 30
9:33
Ennyi volt az átlagkereset (Infostart)
Márciusban 10,2 százalékkal, 367 ezer forintra nőtt a bruttó átlagkereset az egy évvel korábbihoz képest - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
máj. 30
9:33
Félig-meddig elindult a Revolutnál az Apple Pay (FinTechRadar)
A bank megelőzte az OTP kivételével az összes többi magyar bankot. A fizetési funkció azonban még nem aktív minden ügyfélnél, és határidő sincs, mikor lesz az.
máj. 30
9:36
Pénzügyi befektető szállna be az Axel Springerbe (Portfolio)
Stratégiai befektetőként részesedést szerezne az Axel Springerben az amerikai befektetési cég, a KKR. A KKR és az alapító, Axel Springer özvegye, Friede Springer között zajló egyeztetések alapján a KKR nyilvános ajánlatot tehetne...
máj. 30
9:36
Véget vetne a parkolóautomaták és az aprópénz keresésének egy hazai startup (AQUA)
A Parkl start­up olyan piaci rést használ ki, amely egyrészt megoldást kínál a kihasználatlan parkolóhelyek megtöltésére, másrészt leegyszerűsíti a parkolást a már meglévő parkolóházak területén.
máj. 30
9:42
Június 14-én indulhat a tőzsdei kereskedés az MKB részvényeivel (Portfolio)
Közzétette a BÉT honlapján az MKB Bank a tőzsdei bevezetésre vonatkozó összevont tájékoztatóját. A 132 oldalas dokumentumból kiderül, hogy az MKB összes, 100 millió darab, egyenként 1000 forint névértékű részvényét bevezetik...
máj. 30
9:44
Kezd eltűnni a cukor a hazai cukros üdítőkből (Portfolio)
2010 óta összesen 43 százalékkal csökkent Magyarországon az üdítőitalok és gyümölcslevek átlagos cukor- és kalóriatartalma - hirdeti friss közleményében az eddigi eredményeket Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség...
máj. 30
9:45
Erősödéssel nyitottak Európában (vg.hu)
London, Frankfurt és Párizs is jól indította a csütörtököt.
máj. 30
9:45
Színre lép a FriciSpritz! (Márkamonitor)
A nyári Gere Jazz eseményén a koncertek mellett valószínűleg az újonnan bemutatkozó, többféle ízben készülő FriciSpritz lesz a vendégek kedvence. A Gere Attila Pincészet kertjébe érkezők ezekkel a friss és gyümölcsös italokkal a poharukban élvezhetik a villányi garden party hangulatát. A 2010-es évjárat a vörösborok szempontjából ugyan sok kihívást
máj. 30
9:47
Megélénkült a beruházások növekedése (vg.hu)
A beruházások nagymértékű expanzióját elsősorban a vállalkozásoknak a korábbi időszakot lényegesen meghaladó fejlesztései eredményezték.
máj. 30
9:49
Rizikós döntést kell hozniuk a szőlősgazdáknak (vg.hu)
A gazdák a zöldszüret alkalmazását kérték, amelyet még nem alkalmaztak hazánkban, olyan nagy készletek halmozódtak fel.

Keresés