Egy 6 milliárd cseh koronás indulótőkéjű fejlesztési alap felállításáról egyezett meg Csehország legnagyobb bankjaival Andrej Babis kormányfő, kifogva ezzel a szelet a drasztikus bankadó bevezetését sürgető koalíciós partnerek vitorlájából....
Pár hét múlva az egyetemisták miatt felpörög az egyetemvárosok albérletpiaca, ahol jelentősen nőtt a kereslet az idén. A kínálat azonban nem tartott lépést a fokozódó kereslettel, jelenleg 14 200 ingatlant kínálnak kiadásra. Budapesten 160 ezer forint az átlagos bérleti díj május közepén, ami 7 százalékos drágulást jelent. Debrecenben 100 ezer for
A magyarok 38 százaléka támogatja az euró bevezetését – derül ki a 24.hu megrendelésére a Závecz Research által készített reprezentatív közvélemény-kutatásból.
Ismét elismerésben részesült a Nemzeti Befektetési Ügynökség is, amelyet a tavalyi év után idén ismét a Közép-Európától Közép-Ázsiáig terjedő térség legjobb beruházásösztönző ügynökségének választottak.
Öt dolog, amit nem árt ma tudni. A tőzsdék megnyugodtak a tegnapi esés után, mivel az amerikai illetékesek 90 napos felfüggesztést helyeztek kilátásba a Huawei-bojkottban. A BUX stagnál, a forint viszont ütemesen tovább gyengül, 327 fölé ment az euró. A csipgyártók után az amerikai kiskereskedelem és távközlés is felbolydult.
Miközben az egész világ a Huaweire figyel, egy másik csata is zajlik a háttérben a kereskedelmi háborúban. Hétfőn 173 vállalat írta alá azt a nyílt levelet, amit Donald Trumpnak címeztek a cipőgyártók és amiben arra kérik az amerikai...
A WOOWW Cars elnevezésű új magyar startup olyan rendszer dolgozott ki, melynek lényege, hogy kvázi befektetés nélkül bárki nyithat magának egy online autókereskedést.
A vádirat szerint Berki Krisztián egy cégén keresztül fiktív számlákat fogadott be, így vádlott-társaival mintegy hatmilliárd forintos adócsalás részese volt.
Az utóbbi napokban is folytatódott a forintgyengülés, így két hónap alatt már összességében négy százalékkal került lejjebb a hazai fizetőeszköz euróval szembeni árfolyama. Ez azt is jelenti, hogy a sokáig eseménytelennek ígérkező...
Az OECD értékelése kiemeli a magyar kormány gazdaságpolitikájának kedvező hatásait: a hatéves bérmegállapodásnak köszönhető dinamikus béremelkedést, illetve a lakástámogatásokat.
Szigorúbb fiskális és monetáris politikára lenne szükség Magyarországon, hogy elkerülje a túlhevülés kockázatát - olvasható a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) kedden megjelent elemzésében. A nemzetközi...
Elkezdődött a zalakarosi termáltó helyreállítása, így hamarosan a régi arcát mutatja majd a tavat körbeölelő, természeti értékekben rendkívül gazdag ökopart.
Június végén átadják az M4-es gyorsforgalmi út 10,8 kilométeres szakaszát Abony és Cegléd között, amely így gyorsítani fogja a főváros és Szolnok közötti közlekedést is - jelezte a beruházás helyszínén Kállai Mária. A térség...
A Budapesti Értéktőzsde a mai napon megtartotta éves rendes közgyűlését, amelynek keretében megválasztották Patai Mihályt, a Magyar Nemzeti Bank alelnökét a BÉT új elnökének. Az Értéktőzsde vezérigazgatói posztját a továbbiakban...
Nincsenek pontos számok a mobilgyártól magyarországi eladásairól márka szerinti bontásban, de egy szakmai becslés szerint 1 millió fölött van a nálunk forgalomban lévő készülékek száma.
Rontotta idei világgazdasági növekedési előrejelzését a párizsi székhelyű Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) kedden ismertetett prognózisában.
Országos bor roadshow-t indított a magyar bor márkakoncepció bemutatására a Magyar Turisztikai Ügynökség (Mtü) - mondta Németh Anna, az Mtü vezérigazgató-helyettese hétfőn Budapesten, az országos előadássorozat első állomásán.
Elérhetővé vált az Apple mobilfizetési szolgáltatása Magyarországon, azaz az iPhone-felhasználók is kipróbálhatják itthon az NFC-s mobilfizetést - jelentették be az OTP Bank keddi sajtótájékoztatóján. Néhány óra alatt 10 ezernél...
Rontotta idei világgazdasági növekedési előrejelzését a párizsi székhelyű Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (Oecd) kedden ismertetett prognózisában.
Az Axiál Kft. 500 négyzetméteres területen állógép-, és 4500 négyzetméteres területen mozgógép-bemutatóval készül a mezőfalvai kiállításra. A május 23-24-ei rendezvényen a szántóföldi növénytermesztés leghatékonyabb gépeit teszik próbára.
Jelentős kérdéseket vet fel az EU új mobilitási csomagja, miután több olyan pontot is tartalmaz, amely jelentős versenyhátrányt jelent a magyar fuvarcégek számára. A Portfolio Smart Logistics fuvarozásról és szállítmányozásról szóló...
Országos bor roadshow-t indított a Magyar Turisztikai Ügynökség, amely rendezvény-sorozat kapcsán szakmai szervezetekkel együttműködve elkészítette a magyar bor új márkakoncepcióját.
Patai Mihályt, a Magyar Nemzeti Bank alelnökét választotta meg a Budapesti Értéktőzsde új elnökének a BÉT közgyűlése kedden, a vezérigazgató továbbra is Végh Richárd.
Litvánia blokkolja a Fehéroroszország és az Európai Unió közötti partnerség prioritásait, illetve az ezekre vonatkozó megállapodást, mivel szerinte a befejezéséhez közeledő fehérorosz atomerőmű-építés során súlyosan megsértik...
Heinz-Christian Strache bizalmasa, Johann Gudenus folyékonyan beszél oroszul, kiterjedt oroszországi kapcsolatokkal bír, felesége is figyelmeztette a veszélyre, mégis beleesett az ibizai csapdába. A videó készítői valószínűleg rajta keresztül szervezték le a találkozót az állítólagos orosz oligarcharokonnal. A botrányba nem csak ő és Strache bukott
Egy hónapon belül elindulhat Budapesten a közösségi közlekedésben az e-jegyrendszer kísérleti programja, a főváros és a kormány megállapodása értelmében, ez a jegyrendszer az egész országot le fogja fedni - mondta Juhász Edit nemzeti...