Törvényjavaslatot nyújtott be az Egyesült Államok képviselőházának pénzügyi testülete, amely engedélyezné az ország pénzintézeteinek, hogy marihuánával foglalkozó cégekkel is üzleteljenek - írja Politico. Jelenleg a marihuána...
Kalligramos szerzőkkel népszerűsíti kreatív írás specializációját a Szegedi Tudományegyetem magyar irodalmi tanszéke. Szilágyi Zsófia tanszékvezető, egyetemi tanár és munkatársai már nem első alkalommal indítanak formabontó akciót a tudományáguk iránti figyelem felkeltése érdekében. Az aktív, sok vendégelőadót felvonultató tanszék rendszeresen hívj
Az ötöslottó történetének egyik legmagasabb nyereményét kaphatja meg az, aki a szombati sorsoláson kihúzott valamennyi számot eltalálja. A főnyeremény összege közel 3,6 milliárd forint.
A Set Group előrehaladott tárgyalásokat folytat potenciális üzletfeleivel zártkörű-alaptőke emelésről - közölte a társaság. Az igazgatóság úgy határozott, hogy a tárgyalások sikeres lezárásának feltétele, hogy az új részvények...
Magyarország az összes energiafelhasználása több mint egyharmadát földgázból elégíti ki, folynak kísérletek azzal kapcsolatban, hogyan lehetne "zöldíteni" a gázt - mondta Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában.
Ma nyitja meg kapuit a Millenárison megrendezésre kerülő Lakás 2019 Kiállítás, ahol több tucat kiállító várja az új és használt lakások iránt érdeklődőket. A Portfolio Ingatlan legutóbbi felmérése szerint tízből hat ingatlanszakértő...
Egy friss felmérés szerint a megkérdezett németek közel fele ellenzi, hogy a Deutsche Bank és a Commerzbank egyesüljön - írja a Reuters. A magyar bankszektor előtt álló kihívásokról és a hitelezés jövőjéről lesz szó a Portfolio...
A szerdai 5 forintos emelést követően a Mol bruttó 6 forinttal emelte a 95-ös benzin árát pénteken; a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi ára 2 forinttal nőtt. Az emeléssel a benzin literje 377 forintra, a gázolaj 389 forintra drágult. Az...
Az aszály miatt a búza és a repce harmada lett csak jó minőségű, ez jóval elmarad az elmúlt öt év 50-55 százalékos átlagától - közölte a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Leginkább a változó kamatozású lakáshitellel rendelkezők érezhetik meg a Monetáris Tanács legutóbbi döntését. Összességében azonban még nem kell tartanunk a törlesztő drasztikus emelkedésétől.
Nagy port kavart az óraátállítás eltörlésének híre a héten, parázs viták kezdenek kibontakozni arról, hogy a téli vagy a nyári időszámítást válassza Magyarország. A Portfolio azt is bemutatta véleménycikkében, hogy valójában...
Januárban a bruttó átlagkereset 343 500 forint, a nettó átlagkereset 228 400 forint volt, mindkettő 10,6%-kal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva - derült ki a KSH friss számaiból. Az adatok alapján elmondható, hogy a hazai...
Közel 7 milliárd dolláros üzletet kötött az AstraZeneca és a Daiichi Sankyo. Új, ígéretes készítményen dolgoznak, és a jövőben megosztják egymással a fejlesztési és kereskedelmi költségeket, csak úgy, mint a nyereséget.
Sorozatban harmadik egymást követő napon jár a 320 feletti tartományban a forint az euróval szemben, azaz nem tudott érdemben visszaerősödni azon MNB-alelnöki jelzésekre sem, amelyek tegnap hangzottak el. 2019.03.28 15:17 Nagy Márton: szimmetrikusak...
A KSH módszertani újításának köszönhetően képet kapunk arról, hogy miként alakul a nők és a férfiak keresete, valamint az is kiderül ezentúl a havi tájékoztatókból, hogy az egyes korcsoportok mennyi pénzt keresnek. A KSH ma először...
Januárban 10,6 százalékkal nőttek a keresetek az egy évvel korábbiakhoz képest, a bruttó átlagkereset 343 500, a nettó 228 400 forint volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az MFB Csoporthoz tartozó Garantiqa Hitelgarancia Zrt. három hónapos pilot programjában közel 350 hazai hazai kkv mintegy 13 milliárd forintnyi hiteléhez vállalt 10,6 milliárd forint értékben kezességet. Az úgynevezett "Fordított eljárás"...
Mérföldkőhöz érkezett a hazai gazdaság, miután év elején teljesült a Magyar Nemzeti Bank (MNB) háromszázalékos középtávú inflációs célja. A jövőben az árstabilitás fenntartása lesz kiemelt feladat.
Az ötöslottó történetének egyik legmagasabb nyereményét kaphatja meg az, aki a szombati sorsoláson kihúzott valamennyi számot eltalálja. A főnyeremény összege közel 3,6 milliárd forint. A felfoghatatlan összegű nyeremény apropóján...
Minden korábbinál részletesebb járműlopásos toplistákat készített a Vezess a rendőrségtől kikért legfrissebb adatok alapján. A negatív lajstromokból többek között kiderül, hogyan alakult az autólopások száma 2018-ban hazánkban, melyek a legveszélyeztetettebb autómárkák, de azt is megtudhatjuk, milyen típusokból tulajdonítanak el a legtöbbet a tolva
Míg 2007-ben, az összeomlás előestéjén az ír háztartások adósságállománya 100 százalékon állt a GDP arányában, ez a mutató jelenleg 120 százalék Ausztráliában. A kanadai háztartások adósságállománya mára meghaladta a GDP 100 százalékát, ezzel a legmagasabb arányt érve el a G7 országok között. Káncz Csaba jegyzete.
Közeledik a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) digitális rendszerének bevezetése - írja a Magyar Nemzet. Már elindult a weboldal, amely a hazai szálláshelyek vendégforgalmáról szolgáltat majd valós idejű információkat....
Az MFB Csoporthoz tartozó Garantiqa Hitelgarancia Zrt. három hónapos pilot programjában közel 350 hazai hazai kkv mintegy 13 milliárd forintnyi hiteléhez vállalt 10,6 milliárd forint értékben kezességet. Az úgynevezett „Fordított eljárás” keretében a Garantiqa 10 ezer hazai kis-, közepes és mikrovállalkozás előzetes minősítésével segítette a vállal
Szeptember első két hetében újra leállhatnak a térítésmentes ellátást nyújtó fogászati rendelők. Ezalatt csak az ügyeleti és sürgősségi ellátást biztosítanák - értesült a Népszava. A lap értesülése szerint sztrájkot...
Az MFB Csoporthoz tartozó Garantiqa Hitelgarancia Zrt. három hónapos pilot programjában közel 350 hazai hazai kkv mintegy 13 milliárd forintnyi hiteléhez vállalt 10,6 milliárd forint értékben kezességet. Az úgynevezett „Fordított eljárás” keretében a Garantiqa 10 ezer hazai kis-, közepes és mikrovállalkozás előzetes minősítésével segítette a vállal
Az OVB európai pénzügyi közvetítő konszern a 2018-as üzleti évben 225,3 millió euróról 231,3 millió euróra, azaz 2,7 százalékkal tudta növelni összes értékesítési jutalékát. 2017 végén az ügyfelek száma 3,35 millió volt, amely a jelentés napjáig 3,48 millió főt tett ki.
A Debrecen Déli Ipari Parkban telepített állomás és a hozzá kapcsolódó távvezeték létesítés az E.On Hungária Zrt. eddigi legnagyobb zöldmezős áramhálózati beruházása. Az E.On intelligens elektronikus eszközökkel ellátott transzformátorállomása a kapcsolódó fejlesztésekkel együtt 5 milliárd forintból valósult meg.
Új módszerrel, az úgynevezett patronos vértisztítással küzdenek a szepszis ellen - mondta Molnár Zsolt, a Szegedi Tudományegyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézetének vezetője péntek reggel az M1 aktuális csatorna és a Kossuth Rádió közös műsorában.
Leginkább a változó kamatozású lakáshitellel rendelkezők érezhetik meg a Monetáris Tanács legutóbbi döntését. Ők azonban első körben pár száz forintos emelkedést tapasztalhatnak majd a törlesztőben kamatfordulókor. A fix kamatozású...
Egy év alatt a budapesti és a vidéki befektetési célú lakásvásárlók arányai is kevesebb lett a Duna House által értékesített ingatlanokat vizsgálva. A havi adatok alapján Budapesten még mindig jelentős azoknak az aránya, akik befektetésként...