Az utóbbi években a hazai vállalati kötvénypiac mélypontra került, pedig az ilyen forrásbevonás jó alternatíva lehetne a cégeknek. Az MNB új programja segíthet.
A monetáris tanács keddi bejelentése után gyengült, majd átmeneti erősödés után, a jegybanki közlemény megjelenése, valamint Matolcsy György szavait követően ismét gyengült a forint árfolyama kedden
A PannErgy 2,231 milliárd forintos EBITDA-t ért el 2018-ban, valamivel elmaradva a 2,241 milliárdos 2017-es eredménytől. A konszolidált hőértékesítés 1 435 894 GJ hőmennyiséget ért el, ami 7%-kal marad el az előző évitől. A 2019-es EBITDA terv 2,320-2,380 milliárd forint, ami megközelítőleg 4-7%-kos növekedést takar a bázisértékhez képest. A 2020-a
Az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén jelentést fogadott el, amely szerint hét uniós ország, Magyarország mellett Belgium, Ciprus, Írország, Luxemburg, Málta és Hollandia adóparadicsom-szerűen működik, és lehetővé...
Az utóbbi években a hazai vállalati kötvények piaca mélypontra került, pedig az ilyen forrásbevonás jó alternatíva lehetne a cégeknek. Az MNB új programja viszont újra életet lehelhet az ilyen konstrukciókba.
Három év alatt 550-en pályáztak a Diákhitel Központ ösztöndíjára - mondta Imre Zita, a központ marketing- és kommunikációs igazgatója az M1-en. Az igazgató elmondta, negyedik alkalommal hirdetik meg ösztöndíjpályázatukat...
Megszavazta az Európai Parlament (EP) kedden a szerzői jogi szabályozás tervezett módosítását, amelyet máris sokan bírálnak, mondván, egyes rendelkezései veszélyeztetik az internet szabadságát. A strasbourgi plenáris ülésen 348:274...
Tovább vette a saját részvényeket a PannErgy, hétfőn és kedden újabb 5000-5000 darabot vásárolt a BÉT-en. Hétfőn 5000 darab törzsrészvényt vásárolt a PannERgy 682,4 forint/darab átlagáron, kedden pedig újabb 5000 darabot 687,1...
Az előzetesen várható volt, hogy elindul majd a szigorítás felé az MNB monetáris tanácsa, ennek ellenére tartogatott meglepetéseket a keddi döntés. A jegybank ugyanis egy új kötvényvásárlási programot hirdetett, majd a sajtótájékoztatón...
Washingtonban az Egyesült Államok képviselőháza 391 szavazattal megszavazta azt a törvényjavaslatot, amely alapján támogatni kívánják a kelet-közép-európai országok energiaellátásbeli diverzifikációját. A törvény akkor lép életbe, ha a szenátus és az amerikai elnök is megszavazza – írja az TASZSZ orosz hírügynökség.
A tavaszi árpa csaknem felét, a búza mintegyl 40 százalékát elvetették Zala megyében: a korai vetések kikeltek, az állományok szépek - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (Nak) megyei elnöke.
A múlt év utolsó negyedében a német államadósság 53 milliárd euróval csökkent az előző év hasonló időszakához képest - közölte kedden a német statisztikai hivatal.
Ha az inflációt a 3 százalékos cél közelében tudja tartani az MNB, akkor a szigorodó monetáris politika szinten tarthatja az elmúlt évek reálbér-emelkedését - mondta az InfoRádiónak Nyeste Orsolya, az Erste Bank makrogazdasági elemzője.
Versenytársat kaphat a dobozos sör, ugyanis Tibi atya piacra dobja a dobozos fröccsöt, amely minden bizonnyal jót fog tenni a hazai bor- és fröccskultúra népszerűsítésének - vélekedett a gyártó. Az 1,3 millió Facebook követővel...
Washingtonban az Egyesült Államok képviselőháza 391 szavazattal megszavazta azt a törvényjavaslatot, amely alapján támogatni kívánják a kelet-közép-európai országok energiaellátásbeli diverzifikációját. A törvény akkor lép életbe, ha a szenátus és az amerikai elnök is megszavazza – írja az TASZSZ orosz hírügynökség.
Közzétette a CIG Pannónia az idei, 2019. április 17-én tartandó közgyűlésének napirendi pontjait és a napirendi pontokkal kapcsolatos határozati javaslatokat. A beszámolók elfogadása és a tisztségviselők megválasztása mellett tőkeleszállításról...
Önkéntesen visszahívta egyes konzerv-kutyaeledeleit egy gyártó, mert túl magas a termék D-vitamin tartalma. A Nébih azt kéri, akinek kutyája fogyasztott az érintett tápból, és produkálja a tüneteket, azonnal forduljon orvoshoz! Önkéntesen...
Április 25-én tartja éves rendes közgyűlését a 4iG - derül ki a ma közzétett meghívóból. A közgyűlést délelőtt 10 órára, a társaság székhelyére (1037 Budapest, Montevideo u. 8.) hirdette meg a cég. Határozatképtelenség esetén...
A Magyar Nemzeti Bank 10 bázisponttal emelte a betéti kamatszintet, csökkenti az FX-swapok volumenét, és új monetáris politikai eszközt vezet be, a Növekedési Kötvényprogramot (NKP). Ezzel megkezdődött a hazai monetáris politika normalizációja.
Évek óta a tervek között szerepel a Zugligeti Libegő felújítása. Most úgy tűnik, még az idén megkezdődnek a közel 50 éves felvonó felújítási munkálatai. A beruházás közel 4 milliárd forintba kerül, a megújult, négyüléses, kerékpár szállítására is alkalmas felvonót 2021-től vehetik birtokukba a kirándulók.
Közel 2 százalékot emelkedett ma az olaj árfolyama, miután a globális gazdasági lassulással kapcsolatos aggodalmakat elnyomták a kitermelés csökkenésével és az amerikai tartalékok megfogyatkozásával kapcsolatos várakozások. A WTI...
A brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről kidolgozott megállapodás alternatíváiról vitáznak és szavaznak szerdán a londoni alsóház képviselői. A Brexit-ügyi minisztérium első vezetője szerint ugyanakkor most lenne esély az EU-val...
Emberi Jogok és Dohányzásmentes Világ Globális Fórum" címmel rendeztek konferenciát Bukarestben 2019. március 26-án. Hazánkat Prof. Dr. Horváth Ildikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára...
A nemek közötti bérkülönbség régóta téma. De mi a helyzet jelenleg, hogy alakul ez a különbség európai szinten és Magyarországon? Hogy alakul a nők bérezése, mi motiválja őket, mennyire mobilisak? Erre a kérdésekre kereste a választ...
Washingtonban az Egyesült Államok képviselőháza 391 szavazattal megszavazta azt a törvényjavaslatot, amely alapján támogatni kívánják a kelet-közép-európai országok energiaellátásbeli diverzifikációját. A törvény akkor lép életbe, ha a szenátus és az amerikai elnök is megszavazza – írja az TASZSZ orosz hírügynökség.
Magyarország jövő évi gázellátása akkor is biztosított, ha Moszkva és Kijev között nem születik az év végéig új, gáztranzitról szóló megállapodás - állította Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután csütörtökön Moszkvában megbeszélést folytatott Alekszej Millerrel, a Gazprom vezérigazgatójával.
Mennyi szén-dioxidot bocsátanak ki az autók? Hogyan csökkentené ezt az EU? Az elektromos autók valóban környezetkímélőbb megoldást jelentenek? Infografikán mutatjuk a válaszokat.
Enyhültek az amerikai recesszióval kapcsolatos félelmek, ennek köszönhetően emelkedéssel zárták a keddi kereskedést az irányadó amerikai indexek, a Dow 140 pontot erősödött. Az S&P 500 index három napja először tudott ma emelkedni...
Kényszerleszállást hajtott végre Orlando repülőterén a Southwest Airlines egyik Boeing 737 Max 8 típusú gépe - írja a Reuters a szövetségi repülésügyi hivatal (FAA) közleményére hivatkozva. A hírek szerint a gép biztonságosan...
A PannErgy 2,231 milliárd forintos EBITDA-t ért el 2018-ban, valamivel elmaradva a 2,241 milliárdos 2017-es eredménytől. A konszolidált hőértékesítés 1 435 894 GJ hőmennyiséget ért el, ami 7%-kal marad el az előző évitől. A 2019-es EBITDA terv 2,320-2,380 milliárd forint, ami megközelítőleg 4-7%-kos növekedést takar a bázisértékhez képest. A 2020-a
A kormány társadalmi egyeztetésre bocsátotta a napelemes rendszer telepítésének támogatása mikro-, kis- és középvállalkozásoknak című GINOP felhívást. A Felhívás kódszáma: GINOP-4.1.3-19. Véleményezni a kiírást 2019. április 5-ig lehetséges.
Tizenkét méteres, negyven ülést építenek bele, és nemcsak teljesen elektromos, de hús-vér vezetője sincs. Szingapúrban megépítették a világ első önvezető elektromos buszát. Illetve: az első kettőt.
Tíz év múlva a jelenleg 950 megawatt beépített teljesítményű Mátrai Erőmű 1600 megawattos lesz. Az ehhez szükséges jövőbeli fejlesztések célja, hogy a vállalat megőrizze piaci részesedését Paks II. elindulása után is - mondta a Portfolionak adott interjújában a Mátrai Erőmű Zrt. igazgatóságának elnöke. Valaska József beszélt a rövid távú fejlesztés
Az előzetesen várható volt, hogy elindul majd a szigorítás felé az MNB monetáris tanácsa, ennek ellenére tartogatott meglepetéseket a keddi döntés. A jegybank ugyanis egy új kötvényvásárlási programot hirdetett, majd a sajtótájékoztatón...