A büntetőintézkedéseket kiterjesztették azokra a személyekre, akik ellen szankciókat vezetett be a napokban az Európai Unió, az Egyesült Államok és Kanada.
Mégpedig a stagflációba süllyedt gazdaságról. Erdogan iszlamista uralma alatt az ország mára csak papíron a NATO tagja. A március 31-i önkormányzati választást az egész ország egy népszavazásnak tekinti Erdogan 16 éves uralmáról. Ha az AKP elveszti a nagyvárosokat, akkor olyan szinten megnő a politikai nyomás a kormányzaton, hogy annak előrehozott
A Fed a szerdán záruló ülésén nem változtatott a kamaton, és az amerikai jegybankárok jelezték, hogy az idei évre nem várnak kamatemelést. Az ázsiai kereskedésben felemásan teljesítenek az irányadó részvényindexek, a hongkongi tőzsde...
Az elektromos autózás térhódítása megállíthatatlan, bár eddig sokakat visszatartott az elektromos autók magas ára, a Quartz beszámolója azonban kiemeli, hogy az elektromos autók ára immár az amerikai gépjárműárak mediánja alá csökkent, míg a new yorki önkormányzat autóflotta-kezelője által közzétett adatokból kiderül, hogy az elektromos autók bizon
A jelenlegi brüsszeli hangulat afelé mutat, hogy az uniós vezetők a ma kezdődő csúcstalálkozón visszautasítják majd a Brexit június 30-ig való elhalasztásának kérését és helyette május 22-ig engedélyeznék azt akkor, ha Theresa Maynek...
Nem szerencsés, hogy hol az egyik, hol a másik minisztérium vagy valamelyik érdekképviselet veszi kézbe a mikro-, kis és közepes cégek ügyét — véli Csath Magdolna.
Némi odafigyeléssel kisebb lehet a villany- és gázszámla, de azért jelentősebb megtakarítást értelemszerűen az hozhat, ha szakemberek segítségével korszerűsítjük, vagy alakítjuk át az energetikai rendszereinket. Sőt azok üzemeltetését ma már ki is szervezhetjük, így több idő juthat a fő tevékenységünkre. Tudta, hogy az E.ON nem csak energiát szolgá
Meglett az eredménye az érdi sportiskola rekonstrukciójára kiírt közbeszerzésnek. A jellemzően NER-közeli indulók között a volt felcsúti polgármester gyerekeinek cége lett szerencsés.
Nagyon nehéz ma megjósolni a 2019-es irányokat, ahány szakember, annyiféle vélemény - érvelt Juscsák György JP Morgan Asset Management vezetője a Portfolio.hu Investment, Wealth and Savings (IWS) 2019 elnevezésű mai konferenciáján.
Korábban nem látott részarányt ért el a megújuló, azon belül is szélenergia a németországi villamosenergia-termelésben március első felében. A hónap során két olyan nap is volt, amikor a német megújuló alapú villamosenergia-termelés...
A sloggi számára elengedhetetlen, hogy mindenki életébe elhozza az igazi kompromisszummentes kényelmet, ezért óriási izgatottsággal indította útnak március 13-án első uniszex kampányát, melynek fő üzenete: Hódít a kényelem! A kényelem nemcsak a kényelmetlenség ellentéte, ennél sokkal többről szól: ez egy érzés, amely támogat és segít a mindennapokb
Hogyan kell megmetszeni tavasszal az almafát, hogy bő termésünk legyen? Az Agrofórum metszésiskolája hasznos tippeket ad dr. Szalay László közreműködésével. A alma karcsú orsó formájának fenntartó metszése szakszerűen.
Élelmiszertermelő és feldolgozó központnak jelentették be, de valójában egy méretes ingatlanberuházás van készülőben az észak-nyugati határszélen. Pont ott és akkora területen, ahol egykor megbukott a kaszinóváros projektje. Az...
A tegnap esti gyengülés után fordulni látszik ma a dollár árfolyama, amivel párhuzamosan a forint is megint gyengülésnek indult. A jelek szerint túlhúzták a magyar devizát, lassan megint a 315-öt közelítheti a jegyzés. Fordult a dollár...
Jövő hónapban élesetnek az új szabályozások, amelyek szerint a kórházaknak mindig a lehető legkorábbi időpontra kell besorolniuk a műtéteket. Ha ez nem így történik, jöhet a büntetés. Áprilistól élesíti a Nemzeti Egészségbiztosítási...
Előfordulhat, hogy 2020-ban már recesszióba fordul a világ, kezdve az Egyesült Államokkal Juscsák György, a JP Morgan Asset Management igazgatója szerint. A szakember a Portfolio Investment, Wealth and Savings konferenciáján elmondta, hogy...
Idén még nem, de jövőre már lehet számítani egy technikai recesszióra a világban - hangzott el a Portfolio mai Investment, Wealth and Savings (IWS) konferenciáján. A befektetési szakemberek szerint a piacot a monetáris politika mellett...
A hazai befektetési piac vezető szakértői arról beszélgettek a mai Portfolio.hu Investment, Wealth and Savings (IWS) 2019 konferenciáján, hogy mennyire kell félnie 2019-ben egy befektetőnek ha a részvénypiacokra merészkedik. A fórum szakértő résztvevői: Hans-Jörg Naumer, Tardos Gergely, Trippon Mariann, Virovácz Péter).
Tavasszal hagyományosan felélénkül a kereslet az üdülők, vízparti lakások iránt, a vásárlók már a nyaralás gondolatával böngésznek az eladó ingatlanok között. A Balaton és Velencei-tó mellett az utóbbi időben a Tisza-tó is egyre...
K. Lászlóné kérdése: Lakásunkban apró, éppen csak látható, fehér, lepkeszerű repülő rovarokat vettem észre. Szeretnék ellenük védekezni, mielőtt mindegyik növényemet megfertőzik. Mit tudok tenni ellenük?
Elindult a "Napelemes rendszer telepítésének támogatása mikro-, kis- és középvállalkozásoknak" című pályázati felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP) - közölte...
A múlt heti devizahiteles ítélet után, amelyre azóta a Kúria is reagált, ma egy újabb magyar devizahiteles ügyben tett közzé hírt az Európai Bíróság. Ezúttal egy olyan főtanácsnoki indítvány jelent meg, amely alapján valószínűsíthető...
Tavasszal hagyományosan felélénkül a kereslet az üdülők, vízparti lakások iránt, a vásárlók már a nyaralás gondolatával böngésznek az eladó ingatlanok között. A Balaton és Velencei-tó mellett az utóbbi időben a Tisza-tó is egyre...
Elindult a „Napelemes rendszer telepítésének támogatása mikro-, kis- és középvállalkozásoknak” című pályázati felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban - nyilatkozta Rákossy Balázs a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.
A pénzforgalmi szolgáltatásokat közvetlenül terhelő díjak számottevően befolyásolják a fogyasztók fizetési szokásait. Az árazásnak ezért kiemelt szerepe van az elektronikus fizetési módok használatában, és ezáltal a drágább készpénzhasználat...
Az Extreme Digital vezérigazgatója sajtótájékoztatón jelentette be, hogy fúzióra lépnek a dél-afrikai Naspers-csoporthoz tartozó eMag magyar leányvállalatával, hogy regionálisan is erős cég jöjjön létre. Várkonyi Balázs emlékeztetett arra, hogy 2015-ben már próbálkoztak partner bevonásával. Az akkori tapasztalatok feldolgozásával most döntést hozta
Ismét bevetésen a Vodafone Alapítvány Instant Network csapata, amely ezúttal az Idai ciklon sújtotta Mozambikban segíti a kommunikációs hálózat helyreállítását. A Vodafone Magyarország rádióshálózat-üzemeltetési szakértői, Tóth Róbert és Pervai Csaba által tervezett Instant Network 3G eszközzel ingyenes, hordozható kommunikációs hálózat építhető ki
A német kancellár szerint a londoni alsóháznak el kell fogadnia a brit kormány és az EU megállapodását a Brexit feltételeiről a kilépés rövid halasztásához.
Hat kategóriában keresik és díjazzák a települések ismertségük és elismertségük növelése, fejlesztése érdekében megvalósított sikeres marketingprojekteket.
Gazdasági lassulás üthet be a világban a következő években, melyet megnövekedett tőkepiaci volatilitás követhet, a makrogazdasági szakemberek, akik a Portfolio Investment, Wealth and Savings 2019 konferenciáján előadtak, nem gondolják...
A pénzügyi tárcavezető keddi bejelentése szerint az új mechanizmus annyira rugalmas lesz, hogy egyes bankok akár teljes mértékben is mentesülhetnek az adófizetés terhe alól.
Ezt állapította meg a számvevőszék ellenőrzése során, amely nem volt rendkívüli, azt a törvényi előírások alapján kellett elvégeznie és vizsgálnia egyebek mellett a jegybank alapfeladataiba nem tartozó tevékenységeit.
Kis túlzással a fél ország költözik: elképesztő összegekért, rekordidő alatt kelnek el a lakások Budapesten és a nagyobb vidéki városokban. Ez az intenzív mozgolódás pedig húz magával több, ehhez kapcsolódó iparágat is: ma már...
Összeolvad az Extreme Digital és eMag, a két cég az aláírt megállapodás után várhatóan pénteken adja be a fúzióra vonatkozó kérelmét a Gazdasági Versenyhivatalnak, a tranzakció lezárására 2019. harmadik negyedévében kerülhet majd...
Elindult a „Napelemes rendszer telepítésének támogatása mikro-, kis- és középvállalkozásoknak” című pályázati felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése.
A hazai befektetési piac vezető szakértői arról beszélgettek a mai Portfolio.hu Investment, Wealth and Savings (IWS) 2019 konferenciáján, hogy mennyire kell félnie 2019-ben egy befektetőnek ha a részvénypiacokra merészkedik. A fórum szakértő résztvevői: Hans-Jörg Naumer, Tardos Gergely, Trippon Mariann, Virovácz Péter).
Az atomenergiáról szóló törvény és a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló törvény módosításáról tárgyalt az Országgyűlés szerdán. Az ellenzék szerint nem az engedélyezés felgyorsításával kellene behozni a Paks II. beruházás csúszását. A Fidesz szerint az előterjesztés