Több helyen fákat döntött ki vagy ágakat tört le a viharos erejű szél, de épületek tetejét, vakolatát, kéményét is megbontotta - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF). Tudatták: az erős szél miatt...
A téren jelentősen megnő a zöldfelületek aránya, pára- és vízjátékokat telepítenek, egy kulturális célokat szolgáló épület és egy rendezvényhelyszín is épül.
Bár januárban megállapodott a Metro és a szakszervezet a bérekről, néhány nappal ezelőtt újabb követeléssel állt elő az érdekképviselet - közölte a Metro. A cég nyitott a további egyeztetésekre - áll a közleményben. A Metro Nagykereskedelmi...
A családok Babakötvényben tartott megtakarítása négy hónap alatt - tavaly novembertől február végéig - 10 milliárd forinttal emelkedett - közölte az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) Zrt.
Ma szépen emelkedtek a tőzsdék a legtöbb országban. Európában a bankrészvényeseket a két német óriás fúziójának lehetősége izgatta, az OTP is szépen húzott. Esik a Boeing a hétvégi repülőbaleset miatt. Tíz éve volt a Lehman-krach abszolút alja, azóta a BUX négyszereződött.
Új üzleti és technológiai szolgáltató központot hoz létre a Tesco-csoport Magyarországon, ezzel 800 új munkahelyet teremt - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.
Az eddigi 50 millió forintról 150 millió forintra nőtt az igényelhető hitel maximuma az európai uniós forrású KKV Technológia Hitelprogramnál. A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) országszerte megtalálható MFB Pontjain elérhető forrás a vállalkozások technológiai fejlesztési és korszerűsítési igényeire jelent megoldást. A kifejezetten gyors átfutási idő
Az ügyfélkapuval nem rendelkező adózók március 18-áig többek között sms-ben, levélben vagy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján kitölthető űrlapon kérhetik az adóhivataltól, hogy a személyijövedelemadó-bevallási tervezetüket...
Kemény szavakkal illette a befektetési guru, Mark Mobius Theresa Mayt a holnapi, kulcsfontosságú Brexit-szavazás előtt. Szerinte a miniszterelnöknőnek távoznia kellene - mondta el a CNBC-nek nyilatkozva. Mobius szerint Theresa May nem rendelkezik...
További részleteket árult el a házasok 10 milliós, kamattámogatott hiteléről Novák Katalin az InfoRádióban. Kiderült, mi kell az autótámogatáshoz. A Portfolio beszámolója szerint Novák Katalin azt mondta, az igénylő házastársak...
Az amerikai elnök megküldte a kongresszusnak hétfőn a 2020-as pénzügyi év költségvetésének tervezetét, amelynek alapján jelentősen növelné a katonai kiadásokat, miközben más előirányzatokat jelentősen megnyirbálna. A rekordnagyságú...
A CIG Pannónia Életbiztosító igazgatósága azt javasolja a közgyűlésnek, hogy szállítsák le társaság alaptőkéjét, emellett a társaság ne fizessen osztalékot a törzsrészvények után - közölte a biztosító a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
Egyre több bejelentés érkezik a NAV-hoz, miszerint a közelgő adóbevallási időszakra hivatkozva adathalászok hívogatják az adózókat vagy írnak nekik e-mailben, SMS-ben, ügyfélkapus adatok (bejelentkezési jelszó, bankkártyaadat) iránt érdeklődve.
Hiába a Boeing zuhanása, pluszba lendültek a hétfői kereskedésben az irányadó amerikai indexek, főként a technológia szektornak köszönhetően.Hiába zuhan a Boeing, az amerikai indexek emelkednek 2019.03.11 20:13Zuhannak a Boeing részvényei...
Egy napra le fogják kapcsolni a Wikpedia német oldalait a készülő európai szerzői jogi törvény elleni tiltakozásul. Ha az Európai Parlament elfogadja az új jogszabályt, eltűnhet a Youtube-tartalmak jelentős része és sok kisebb weboldal, szolgáltató is hátrányba kerülhet. Kérdés, valami más, új technikával ki lehet-e játszani az új szabályokat. Jele
A családok Babakötvényben tartott megtakarítása tavaly november óta 10 milliárd forinttal, 60 milliárd forintra emelkedett február végére. Az előző év azonos időszakához mérve (2017. november - 2018. február) csaknem kétszer...
Repülésre alkalmas az etióp légikatasztrófában érintett géptípus, a Boeing 737 MAX és a szövetségi légiközlekedési testület (FAA) erről még ma ki is küld egy állásfoglalást - írja a CNBC az ügyhöz közel álló forrásokra hivatkozva....
Öt hónapon belül másodszor éri súlyos tragédia a Boeing 737 MAX-8-as utasszállítóját. A vizsgálat épphogy elkezdődött, de a tőzsde már ítéletet is mondott a cég fölött.
Új üzleti és technológiai szolgáltató központot hoz létre a Tesco-csoport Magyarországon, ezzel 800 új munkahelyet teremt - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter .
A családok Babakötvényben tartott megtakarítása négy hónap alatt - tavaly novembertől február végéig - 10 milliárd forinttal emelkedett - közölte az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) Zrt.
Hiába a Boeing zuhanása, pluszba lendültek a hétfői kereskedésben az irányadó amerikai indexek, főként a technológia szektornak köszönhetően.Jelentős pluszban zártak az amerikai indexek 2019.03.11 21:34Emelkedéssel zárták a hét első...
Magyarország összehangolt euróövezeti költségvetésben érdekelt, a különálló költségvetés csak akkor elfogadható számára, ha összhangban áll más uniós politikákkal - jelentette ki Varga Mihály az euróövezet pénzügyminisztereinek...
Magyarország a beruházások volumenének tavalyi, 17 százalékos bővülésével dobogós helyezést ért el az uniós tagországok között - írta a Századvég Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében.
A Mol bruttó 2 forinttal emeli a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát, a gázolajét ugyanakkor 3 forinttal csökkenti szerdán - értesült az MTI piaci forrásokból hétfőn.
Az Európai Bizottság mélyebb versenyjogi vizsgálatot tart szükségesnek az Elműben és az Émászban is tulajdonos Innogy E.On általi megszerzése ügyében. Aggódnak, hogy a tranzakció veszélyeztetné a versenyt - Magyarországon is.
Megkezdődött Tatán az Öreg-tó melletti Építők parkjának felújítása, az önkormányzat pályázati forrásból, 640 millió forint ráfordítással játszótereket, sportpályákat és parkolókat épít a területen - közölte a város polgármestere hétfőn a beruházás helyszínén.