A részvény árfolyama ugyan jelentősen esett a 25 eurós szintekről, de januárban sikerült stabilizálódnia, és a 16,5 eurós szintről felfelé indult a papír – Grébel Szabolcs, a KBC Equitas Zrt. junior elemzője.
Balogh Sándor a Balogh-Farm Tépe Kft. ügyvezetőjeként 2010-ben gondolkodott el először a precíziós gazdálkodás bevezetésén 800 hektáros területükre. Hajdú-Bihar megyében heterogén, réti csernozjom talajokon dolgoznak, ami fontos volt a végső elhatározásban. A területen, aminek 10 százaléka öntözhető, kukoricát, napraforgót, repcét, őszi búzát és sz
Egy év alatt 17 százalékkal nőtt a beruházások mértéke Magyarországon. A 2018-as bővülés egy szintén jó lendületű évet követett, és az idei várakozások is kedvezők.
Mélyre menő nyomozós cikket közölt a Wired a legmenőbb fintech unikornisok egyikéről. Minden jel arra mutat, hogy a Revolut felhasználójának lenni sokkal jobb, mint az alkalmazottjának.
Több olvasónk jelezte, hogy nem kapta még meg a ma várt családi pótlékot, pedig az átutalás a hivatalos tájékoztató szerint március 1-jén várható. A Magyar Államkincstár azonban egyértelmű tájékoztatást adott lapunknak: ez teljesen...
Lisszabonból Moszkvába költözteti át Nicolás Maduro venezuelai elnök a PDVSA állami olajtársaság európai képviseletét - jelentette be Delcy Rodríguez venezuelai államfőhelyettes, miután pénteken az orosz fővárosban fogadta őt Szergej...
Az ígéretek szerint hamarosan a magyar vásárlók nemcsak kipróbálhatják, hanem meg is vásárolhatják a Tesla bármelyik modelljét Budapesten. Ez viszont nem lesz olcsó mulatság, megszereztük ugyanis a Tesla-modellek magyarországi árlistáját, amelyből kiderül: a legolcsóbb Model 3 is bőven 20 millió forint fölött lesz, míg a legdrágább extrákkal telepa
A NATO nem akar újabb hidegháborút - jelentette ki pénteken Szófiában az észak-atlanti katonai szervezet főtitkára, aki szerint az, hogy Oroszország megsértette a közepes és rövid hatótávolságú, szárazföldi indítású nukleáris eszközökről...
A ChinaCham Hungaryval való együttműködés egyik célja, hogy Ázsia és Európa között a szállítmányokat a magyarországi vasúti hálózaton keresztül továbbítsák.
Bár 2018 összességében rekord évet jelentett a hazai építőiparban, hiszen soha ilyen összegben nem kezdődtek meg kivitelezési munkák Magyarországon, mint tavaly, az év második felében csökkent a lendület - derül ki a legfrissebb EBI...
A tanulmány sarkalatos pontja az, hogy felkutassa, mit kell tennie a magyar kormánynak ahhoz, hogy az ezen a piacon működő vállalkozások fejlődni tudjanak.
Az ALDI Magyarország közel 800 tonnányi élelmiszert juttatott el rászorulók számára a Magyar Élelmiszerbank Egyesület segítségével, idén újabb ALDI-üzletek csatlakoznak a programhoz.
A legfrissebb aktivitási mérőszámok szerint rekordütemű készletezés, ezzel párhuzamosan hat éve nem mért munkaerő-leépítés kezdődött a brit gyáriparban, egyértelműen a brit EU-tagság megszűnését (Brexit) övező bizonytalanságok...
A BISZ adatai szerint a tavalyi év végén 1,426 millió volt a mulasztásos hitelszerződések száma. Ez a szám, bár javuló tendenciát mutat, még mindig igencsak magas. Ráadásul sokan nincsenek tisztában vele, mi vár rájuk, ha nem fizetik...
A Financial Times ismét összeállította a kontinens 1000 legdinamikusabban fejlődő cégének listáját, melyen régiós összevetésben kimondottan jól szereplünk. Kivéve Lengyelországot, akik röhögve vernek minket laposra.
Saját kriptodeviza létrehozásán dolgozik a Facebook, társaság munkatársai által is elzárt területen több, mint 50 mérnök dolgozik a cég új fizetőeszközén, míg a fejlesztéseket a PayPal korábbi elnöke, David Marcus vezeti. A közösségi...
A szerbiai kőolajipari vállalat (NIS) tavalyi profitja 7 százalékkal, 25,1 milliárd dinárra (242,70 millió dollár, 1 dinár 2,68 forint) csökkent, elsősorban a költségek emelkedése miatt.
Lezárult az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség (EJMSZ) által, a mérnök-és informatikai szakember utánpótlás biztosítása érdekében kezdeményezett országos MTMI (matematikai, természettudományos, műszaki és informatikai) kompetenciamérés első szakasza a középiskolás fiatalok körében. A program végrehajtása során a kiválasztott iskolákban, a 10-12. o
Csökkenő forgalom és oldalazó BUX-index jellemezte a magyar tőzsdét februárban - derül ki a BÉT legfrissebb forgalmi statisztikáiból. A blue chipek közül a Richter jelentősebbet esett, a kisebb papírok közül pedig az AutoWallis volt izgalmas...
Az oktatás és az egészségügy területén hosszú távú munkára lesz szükség a reformok végrehajtásához – vélekedett az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója a szerdán bemutatott Versenyképességi program egyes elemeiről. A Hold Alapkezelő elnöke szerint a jegybank vezetésének elképzeléseiben fontos szerepe van a magán
Az ELMŰ-ÉMÁSZ csoport tagvállalata, az ELMŰ-ÉMÁSZ Solutions Kft. 2019. február 28-án sikeresen lezárta a Klíma Kft. 100%-os tulajdonrészének megvásárlására irányuló tranzakciót. Ezáltal a társaság a már eddig is nyújtott integrált energetikai megoldásainak széles körét épületgépészeti, hűtési, fűtési megoldásokat támogató termékekkel, szolgáltatáso
Az előzetes számok szerint 750 milliárd forinttal 2018 új rekordot hozott az adókedvezmények terén. Az érintett adófajtákból származó bevétel közel ötödére rúgnak már a kedvezmények, amelyeket sokszor nehezen átlátható módon és megkérdőjelezhető célokra ad az állam.
A SET Group bejelentette, hogy a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala védjegyként jegyezte be a társaság nevét és logóját. A SET Group tájékoztatása szerint a társaság 2018 nyarán benyújtotta a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalához...
Az ígéretek szerint hamarosan a magyar vásárlók nemcsak kipróbálhatják, hanem meg is vásárolhatják a Tesla bármelyik modelljét Budapesten. Ez viszont nem lesz olcsó mulatság, megszereztük ugyanis a Tesla-modellek magyarországi árlistáját, amelyből kiderül: a legolcsóbb Model 3 is bőven 20 millió forint fölött lesz, míg a legdrágább extrákkal telepa
Az ELMŰ-ÉMÁSZ csoport tagvállalata, az ELMŰ-ÉMÁSZ Solutions Kft. 2019. február 28-án sikeresen lezárta a Klíma Kft. 100%-os tulajdonrészének megvásárlására irányuló tranzakciót. Ezáltal a társaság a már eddig is nyújtott integrált energetikai megoldásainak széles körét épületgépészeti, hűtési, fűtési megoldásokat támogató termékekkel, szolgáltatáso
Rekordnagyságú profitot és kiemelkedő tőkearányos jövedelmezőséget ért el az OTP tavaly, a 2018-as eredmények alapján pedig nemcsak a régióban, hanem egész Európában is kiemelkedően magas a bank sajáttőke-arányos megtérülése – mondta az InfoRádiónak a tavalyi eredményeket értékelve a bank vezérigazgató-helyettese.
A WTI 57,7 dollár volt ma reggel, ami háromhavi csúcsot jelent. A gazdasági optimizmus kezd visszatérni a piacra, legalábbis az ázsiai piacok ezt mutatták ma reggel, mivel kivétel nélkül jelentős pluszban voltak a tőzsdék.
Szakértők szerint 1 millió tonna CO2-kibocsátását kerülhetnénk el a megfelelő szigeteléssel, ráadásul sokkal több energiát takaríthatunk meg, mint amennyire annak előállításához volt szükség. A legnagyobb mértékben energiafelhasználásunk...
Izer Norbert kiemelte, az adóbevétel-többletet az magyarázza, hogy egyre tudatosabbak és jogkövetőbbek az adózók, így az adóhatóság egyre több bevételt tud beszedni.
A felújítás csaknem 480 millió forintba kerül, ehhez 404 millió forint vissza nem térítendő támogatást is kapott a vasúttársaság az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól.
Húzóágazatokról, jelentős egyensúlytalanságról, a belső kereslet nagy arányú növekedéséről szóltak elemzők a KSH-nak a GDP-re vonatkozó, a korábbinál nagyobb növekedést mutató adatai kapcsán.
Szinte mindenki tudja, hogy a hóvirág gyűjtése szigorúan tilos Magyarországon, egyetlen növény károsítása 10 000 Ft-os büntetéssel járhat. Kunszentmárton határában ugyanakkor hazánkban egyedülálló módon engedéllyel termesztik a tavasz hófehér hírnökét.