Kereskedelmi háború, kínai gazdasági lassulás, részvénypiaci turbulenciák - nem indult simán az év, és a vállalatok felől érkező jelzések alapján valóban romlanak a kilátások. Januárban sorozatban érkeztek a bejelentések elbocsátásokról...
Hiába alacsonyak a kamatok, egy-egy hitel után megeshet, hogy akár a felvett összeg dupláját is visszafizetjük. De hogy lehetséges az, hogy az 5 százalékos THM esetén a teljes visszafizetett összeg akár a hitelösszeg 40-60 százaléka (vagy...
126 forintnyi órabérért robotoltak, hogy Nagy-Britanniában darabonként 7000-ért adják el a Spice Girls tagjai által tervezett pólókat, majd a pénzből a nők jogaiért harcoljanak.
A digitális világ dzsungelében az idejekorán magukra hagyott gyerekek online Mauglikká válnak. Az internet farkastörvényei szerint nevelkednek, ahol például annyit érsz ahány likeod van és látszólag bármit megtehetsz a másikkal következmények nélkül. Szülőként jellemzően nem sokáig tudunk lépéselőnyben maradni a technológiai ismeretek területén, ez
A davosi Világgazdasági Fórumra szegeződik a héten a világ szeme, de ezen kívül is lesznek lényeges események, az EKB például kamatdöntő ülést tart. Emellett kiemelt figyelem övezheti a konjunktúraadatokat, melyek további információt...
A tavalyi évben 6,6 százalékkal nőtt Kínában a bruttó hazai termék (GDP), a kínai gazdaság az elmúlt 28 év leggyöngébb növekedését produkálta - derült ki a kínai statisztikai hivatal által hétfőn közzétett adatokból. A tavalyi...
A postai küldemény átvétele megtagadásának a címzett vagy a meghatalmazott által a kézbesítési okiraton vagy az aláírást rögzítő egyéb technikai eszközön írásban feltüntetett, az azonnali átvételtől elzárkózó nyilatkozata minősül - olvashatjuk a Magyar Posta Zrt. Általános Szerződési Feltételeiben.
A hazai szőlő- és borágazatnak jelentős múltja, gazdag jelene és a magyar borászok szakmai munkájának eredményeként hosszú távú jövője is van – jelentette ki Farkas Sándor miniszterhelyettes.
Hosszú várakozás után megnyílt a kibővített Fitlife Cukormentes Cukrászda a budapesti Király utcában. Az immár 27 férőhelyes cukrászdában bárki kényelmesen elfogyaszthatja kedvenc süteményét. Hatalmas átalakításon esett át a budapestiek egyik kedvenc sütizője.
Még a legpontosabb prognózis is 0,6 százalékponttal becsülhette alá a 2018-as GDP-bővülést - derült ki a Pénzügyminisztérium elemzéséből, amelyet a hétfői Világgazdaság ismertetett.
Még a legpontosabb prognózis is 0,6 százalékponttal becsülhette alá a 2018-as GDP-bővülést - derült ki a Pénzügyminisztérium elemzéséből, amelyet a hétfői Világgazdaság ismertetett.
Miután múlt héten nagyot erősödött a forint az euróval szemben, számos fontos technikai akadályon áttörve, a ma reggelt kisebb gyengüléssel kezdi. Rövid távon a hirtelen erősödése miatt megnőtt egy korrekció esélye, vagyis a nagy...
GDP-arányosan 2006 óta nem látott szintre, 57,6%-ra csökkent a háztartások adósságállománya az eurózónában 2018 harmadik negyedévében - írja a Financial Times. Az Institute of International Finance által közzétett adat jóval kisebb...
Folyamatosan növekszik a leggazdagabbak vagyona, miközben a legszegényebbek egyre szegényebbek, annak ellenére, hogy a világgazdaság növekszik - derül ki az Oxfam legújabb jelentéséből. Az elemzőcég a trendet "rendkívül sokkolónak" nevezi....
Az USA és Kína kereskedelmi konfliktusának enyhülésében reménykedtek a piaci szereplők, amelyet követően a tengerentúli tőzsdék 1-1,4 százalékos erősödéssel zárták a hét utolsó napját, míg az ázsiai részvényindexek is felfelé...
Kína megkezdi stratégiai eszközök lefoglalását Afrikában, ahogyan egyre több állam képtelen visszafizetni a korrupt megaprojektekre felvett adósságot. Washington új stratégiát jelentett be Peking és Moszkva feltartóztatására. Párizs újgyarmatosító játszmája az urán körül forog. Káncz Csaba jegyzete.
A páromnak 30 év munkaviszony van Magyarországon, Angliában 9,5 éve van. A nyugdíj intézet összeadja a kettőt, hogy meglegyen a 40 éve. Már kapott levelet is. Azt szeretnénk tudni, hogy ezek után Angliában is megfogja kapni a 10 év után járó nyugdíjat?
Összesen 7,4 százalékkal több üzemanyag fogyott a magyarországi benzinkutakon 2018-ban, mint a megelőző évben. Benzinből összesen 5 százalékkal értékesítettek többet tavaly Magyarországon, mint 2017-ben - közölte a Magyar Ásványolaj...
Hosszú, csendes időszak után a következő hetekben ismét megjelenhetnek a vásárlók a magyar almapiacon. A kereslet élénkülését részben a tőlünk északabbra fekvő országokban tapasztalt hóhelyzetnek köszönhetik a termelők, a Lengyelországba készülő felvásárlók ugyanis sok esetben inkább hazánkból viszik el a gyümölcsöt. Az étkezési minőség forgalma me
Az USA és Kína kereskedelmi konfliktusának enyhülésében reménykedtek a piaci szereplők, amelyet követően a tengerentúli tőzsdék 1-1,4 százalékos erősödéssel zárták a hét utolsó napját, míg az ázsiai részvényindexek is felfelé...
Egyre több magyar nő indul útra, hogy nyugati országokban idős embereket gondozzon. És többet keresnek, mint itthon, de családjuktól távol kell érzelmileg és fizikailag is nagyon megterhelő munkát végezniük.
Átmenetileg New Yorkba költözteti a BlackRock és a Goldman Sachs Asset Management a Nagy-Britanniában dolgozó portfóliómenedzsereit, ha megállapodás nélküli Brexitre kerül sor - írja a Reuters anonim forrásokra hivatkozva. A szakemberek...
Súlyos botrányt tárt fel a világ legnagyobb dróngyártója, a DJI egy belső vizsgálat során. Ez sokba fog kerülni a cégnek, közel 1 milliárd jüanos, vagyis 150 millió dolláros veszteséggel számolnak a kipattant ügy kapcsán - írja...
Nem szabadulnak a tévénézők a túl hangos reklámblokkoktól, ismét emiatt szabott ki bírságot a Médiatanács. Egy másik esetben pedig nem a megfelelő idősávban vetítették le egy műsor előzetesét.
Az MNB 10 millió forint bírságot szabott ki az IMOKREDIT Szolgáltató Kft.-re engedély nélküli követelésvásárlás miatt, s megtiltotta a jogosulatlan tevékenység további folytatását - írja a felügyelet sajtóközleményben. A Magyar...
Andy Vajna 67 milliárd forintosra becsült vagyona elsősorban média- és filmipari érdekeltségekből, kaszinókból, ingatlanokból, étteremből áll össze - írja az Index. Kérdés azonban, hogy mi lesz a szerteágazó üzleti érdekeltségek...
Létszámleépítés kezdődött az ELTE Bölcsészettudományi és Természettudományi Karán - derült ki az Oktatói Hálózat közleményéből. A két kar oktatóinak száma várhatóan összesen 50-70 fővel csökken, többségüket nyugdíjazással...