A kormány Borsod-Abaúj-Zemplén megyére is kiterjeszti a Kelet-Magyarországon tavaly elindított munkaerő-piaci programot - jelntette be Varga Mihály egy mai sajtótájékoztatón. A pénzügyminiszter elmondta, a Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar...
Az ingatlanalapok által kezelt vagyon összege már 2017 végén elérte az 1000 milliárd forintot Magyarországon, tavaly év végén pedig már az 1500 milliárd forintot is meghaladta, ezzel (25 százalékos részesedéssel) mostanra az ingatlanalapokban...
Továbbra is kétszámjegyű ütemben bővül a Wizz Air utasforgalma - derül ki a társaság negyedéves gyorsjelentéséből. Ennek köszönhetően a december végén zárult negyedévében több mint 20 százalékkal ugrott meg a bevétele, viszont...
A Gyermelyi Vállalatcsoport hazánk vezető tésztagyártója, egyik meghatározó élelmiszeripari vállalkozása. A Gyermelyi Zrt. 2018-ban 7,2 milliárd forintos beruházással egy új tésztagyárat épített, amellyel a gyár kapacitása évi 70 000 tonnára duplázódott. Az új üzem mellett felépült egy 11 600 raklap befogadására alkalmas automata magasraktár is, am
Jelentősen romlott a magyar kötődésű Wizz Air diszkont légitársaság pénzügyi eredménye a december 31-ével végződött harmadik pénzügyi negyedévben az egy évvel korábbihoz képest.
Előremutató "jó gyakorlatok" a piaci szereplők részéről, sok esetben igen aktív adatvédelmi hatóságok és komoly kihívások - többek között ezek jellemezték a GDPR első félévét a kelet-közép-európai régióban a Deloitte elemzése...
Országos járványnak nyilvánította az influenzát Romániában az egészségügyi miniszter szerdán, miután a fertőzések száma immár harmadik hete járványszerű növekedést mutatott. Magyarországon a hétfői állapot szerint már szinte...
Továbbra is kétszámjegyű ütemben bővül a Wizz Air utasforgalma - derül ki a társaság negyedéves gyorsjelentéséből. Ennek köszönhetően a december végén zárult negyedévében több mint 20 százalékkal ugrott meg a bevétele, viszont...
Közzétette tavalyi eladási számait a Toyota-csoport és a Renault-Nissan-Mitsubishi-együttműködés is, ezzel kialakult a végső sorrend, az eladások alapján tavaly újra a Volkswagen-csoport volt a legnagyobb, a Toyota pedig csak a harmadik...
Mintegy 70 millió dollárt ruház be a ghánai villamosenergia-termelés fejlesztésébe Magyarország. A magyar állam által támogatott beruházás részeként három GE gázturbinát (TM 2500) szállítanak az afrikai országba, amelyeket a Bridge...
A dél-koreai Gwangju közös vállalatot alapít a Hyundaijal, azonban a Hyundai szakszervezete hevesen ellenzi a gyáralapítást, mivel az önkormányzattal kötött előzetes megállapodás szerint a gyár munkatársainak éves bére lényegesen alulmúlná...
Minden eddigi becslésnél magasabb összeg, több mint 72 milliárd forint folyt be 2018-ban az államkasszába úgynevezett szén-dioxid-kvótákból - derül ki az Innovációs és Technológiai Minisztériumnak a Népszava megkeresésére adott válaszából....
A Wolters Kluwer Jogtárának adatai szerint 2018. január 1-je és december 31-e között összesen 849 új jogszabály (törvény, kormány-, miniszteri vagy egyéb rendelet) jelent meg, így további csökkenés figyelhető meg a 2017-es 1192, a 2016-os 1235 vagy a 2015-ös, kereken 1300 jogszabályt eredményező évhez képest. Jóllehet a választási évek alapvető jel
Épületgépészeti, hűtési, fűtési megoldásokat támogató termékekkel, szolgáltatásokkal egészül ki az Elmű-ÉMÁSZ által nyújtott megoldások sora a Klíma és Hűtéstechnológia Tervező, Szerelő és Kereskedelmi Kft. megszerzésével.
2019-ben is folytatódik az együttműködés az SPI / FilmBox Magyarország és a Tarr Kft. között. A két fél közel tíz éve áll üzleti kapcsolatban. A FilmBox, FilmBox Premium, FilmBox Family és FilmBox Extra HD a Tarr Kft. FilmBox Prémium nevű csomagjában érhetők el, melynek előfizetői a több száz kiemelt tartalmat kínáló FilmBox On Demand szolgáltatásh
Százával vásárolták tavaly az otthoni pálinkafőzéshez szükséges berendezéseket az érdeklődők, így az elmúlt években már majdnem 24 ezer üstöt vettek nyilvántartásba a helyhatóságok - írja a Magyar Idők.
A rendszerváltozás óta nem dolgoztak olyan sokan a magyar gazdaságban, mint a tavalyi utolsó negyedévben, amikor 4 millió 481 ezer volt a foglalkozásban állók száma - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter.
2010-hez képest 800 ezerrel dolgoznak többen a magyar gazdaságban, közülük 650 ezren a versenyszférában tudtak elhelyezkedni – mondta a pénzügyminiszter.
Részben a jegybanki hitelszigorítások miatti előre hozott lakásvásárlások állnak a jelentősnek mondható, tavaly kora őszi áremelkedés hátterében. Úgy tűnik, kitart a drágulás, de elemzők szerint már nem lesz olyan mértékű, mint az előző években.
Felemásan zárták a hét második napját a tengerentúli tőzsdék, miután a vegyes vállalati gyorsjelentések mellett a befektetők várakozó álláspontra helyezkedtek az USA és Kína folytatódó kereskedelmi tárgyalásai és a Fed szerdai...
2019-ben kb. 1300 fiatal kap lehetőséget arra, hogy szakmai pályafutását az E.ON-nál kezdje: Európa-szerte számos fiatal ipari tanuló, gyakornok, duális képzésben részt vevő, illetve végzett diák kezdi el karrierjét az E.ON-nál. Magyarországon például 125 fiatal vesz részt duális műszaki képzésben vagy gyakornoki programban az E.ON-nál, nagyobb rés
Múlt pénteken nagyot ugrott az aranyár, és az emelkedés azóta is tart. A forint is tartja tegnap elért 8 havi csúcsát, az MNB döntése, miszerint nem szigorított még a monetáris kondíciókon, nem zavarta meg a folyamatot. Jelentett az Apple, emelkedhet a részvény ára.
A K&H 2018-as felmérése szerint a fiataloknak fontos a szórakozás és az élet élvezete, a finanszírozásukhoz szükséges pénzügyi ismeretek viszont sokuknál fejlesztésre szorulnak. A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő szervezői szerint a társasági életre fordított kiadásokkal sokszor még felnőttként is elfelejtünk számolni. Pedig közel annyit
Nincsen más lehetőség, mint előre menekülni. Ezt vallja idősebb és ifjabb Petrohay György, akik a Velencei-tó közelében, Seregélyes határában gazdálkodnak. Apa és fia is folyamatosan fejleszti gazdaságát, keresik az új lehetőségeket, amiket ki is próbálnak saját területeiken. Így kezdték használni immáron 8 éve a Phylazonit különböző készítményeit
A várt csökkenés helyett javult a GfK nürnbergi gazdaságkutató intézet februárra vonatkozó németországi fogyasztói hangulatindexe, miközben a fogyasztók jövedelmi várakozásai és vásárlási hajlandósága ismét emelkedett, gazdasági várakozásaik már a negyedik egymást követő hónapban romlottak.
Ismét nőtt a foglalkoztatottság, 2018. október-decemberi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 481 ezer fő volt. Ez 34 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 69,5 százalékra...
A kezeld az adataidat a felhőben, végy igénybe olyan szolgáltatót, akinek ez és a biztonság a fő terméke című forgatókönyv nagy pofonokat kap mostanában.
Tizenöt százalékkal csökkent 2018-ban a fizetési meghagyásos eljárások száma – derül ki a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) nyilvántartásából. A kevesebb eljárás arra utal, hogy javult a lakosság jövedelmi helyzete, kevesebben tartoztak tavaly, mint egy évvel korábban.
A lakásárak éves növekedési üteme az előző időszaki 20,8 százalékról 23,5 százalékra gyorsult a fővárosban 2018 harmadik negyedévében, a vidéki városokban a fővároshoz képest alacsonyabb, 17,3 százalékos, a községekben 5 százalékos volt a drágulás az MNB lakásárindex legfrissebb értékei szerint.