A Takarékbank elnök-vezérigazgatója bemutatta a takarékszövetkezetek és a Takarék Csoporthoz tartozó bankok összeolvadására vonatkozó terveket. 2020-ban már minden érintett ügyfél egyetlen univerzális kereskedelmi bank, az új Takarékbank ügyfele lesz.
A magyar fiataloknak fontos a szórakozás és az élet élvezete, a finanszírozásukhoz szükséges pénzügyi ismeretek viszont sokuknál fejlesztésre szorulnak - mutatott rá egy friss kutatás. A pályakezdő fiatalok számára a 3 legfontosabb...
Miközben a győri audisok jelentős béremelésért sztrájkolnak, addig a német anyacég éppen masszív költségcsökkentésre készül a nagyobb profit érdekében.
Az OTP-vezér által tulajdonolt, eredetileg az EU Jeremie-s kockázati tőkék befektetésére gründolt Bonitás Befektetési Alapkezelő Zrt. 2017 végén hozta létre az első ingatlanalapját, amely eddig a forrásai közel felét fektette be.
Az európai energiakereskedelem egyik vezető vállalata, a MET Csoport aláírta új, 885 millió euró értékű rulírozó hitelkeretét. A tranzakcióban 15 bank működött közre.
A magyar állam 20 százalékos tulajdonrészt vásárolt több mint 30 millió euróért az Ózdi Acélműben a jelenlegi tulajdonos német Max Aicher-csoporttól - jelentette be a tranzakcióban az államot képviselő Palkovics László innovációs és technológiai miniszter hétfőn rendkívüli sajtótájékoztatón, Budapesten. "Tekintettel arra, hogy a Társaság jövőbeni b
A Magyar Nemzeti Bank mai kamatdöntését követően kiadott közleményében továbbra is elismeri, hogy inflációs alapfolyamatokat megragadó mutatók az elmúlt hónapokban a mögöttes árnyomás erősödésére utalnak, a decemberi közleményhez...
Dinamikus évet ért el a bruttó bérbeadás szempontjából a budapesti irodapiac, ami közel 535 000 négyzetméteres irodaterületet jelent, megközelítve a 2015-ös rekordév teljesítményét, az akkori 538 000 négyzetmétert. A szerződéshosszabbításokat...
Spanyolországban 14,45 százalékra csökkent a munkanélküliség tavaly, tovább közelítve a gazdasági válság előtti szinthez - közölte a spanyol statisztikai hivatal (INE) kedden.
A SET Group tájékoztatása szerint a társaság leányvállalatai, a SET Informatika Zrt. és a Hydro-Tár Hungary Kft. megfizette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal felé fennálló tartozásait. A SET Group bejelentette, hogy a társaság leányvállalatának...
Újabb 3 évig az Erste Bank Hungary forgalmazza a Wizz Air Hitelkártyákat, miután a 85 százalékban az osztrák Erste Group, 15 százalékban a magyar állam által tulajdonolt bank nyerte meg a kedvezményprogram üzemeltetésére kiírt tendert.
Emelkednek az olajárak azt követően, hogy az Egyesült Államok szankciókat vetett ki a venezuelai PDVSA állami olajvállalatra. A Brent spot árfolyama mintegy 2,5 százalékos emelkedéssel ismét 61 dollár felett jár kedden délután. ...
Nem okozott meglepetést az MNB Monetáris tanácsa, és a szakértők szerint márciusnál előbb aligha lesz bármilyen konkrétum a várható lépéseket illetően.
Tovább erősíti pozícióját az autóipari szegmensben a Wallis Csoport, miután megvásárolta a JóAutók.hu és az Auto-Licit.hu oldalakat. A két portál jelentős növekedést mutatott fel tavaly, amit az új tulajdonos megfelelő tőkével és szakmai tudással támogat a még dinamikusabb bővülés érdekében. A Wallis későbbi célja, hogy autóipari befektetéseit a Bu
Teljes gőzre kapcsol a héten a jelentési szezon, az S&P 500 vállalatai közül 113, a Dow 30 részvénye közül pedig 13 publikálja a napokban a negyedik negyedéves számait. Köztük az olyan technológiai óriások, mint az Apple, a Facebook...
A gyerekek 13,2 százaléka 4 óránál is több időt tölt el a világhálón napi szinten - derült ki egy friss kutatásból. De vajon mit takar mindez a gyakorlatban, mi történik a fiatalokkal a digitális térben? Erre keresték a választ szakértők. Mind...
Továbbra is tart a sztrájk az Audi győri üzemében, emiatt áll a termelés az ingolstadti gyárban is. A Donaukurier úgy tudja, csütörtökön sem termel az Audi központi üzeme. Múlt hét csütörtök óta sztrájkolnak az alkalmazottak...
Az elmúlt esztendőre a válaszadók mindössze 17 százaléka tett újévi fogadalmat. Köztük kiugró arányt képviseltek a 25 és 29 év közöttiek, nekik 60 százalékuk tartotta fontosnak ezt a hagyományt.
Súlyos adatvédelmi incidensek és - botrányok, jelentős informatikai leállások, valamint az Európai Unióban és azon kívül is megszigorított adatvédelmi előírások teremtenek komoly kiberkockázatokat és állítják újabb kihívás elé a vállalatokat 2019-ben.
A megújulóenergia-piacon jelentős szakmai szereplőnek számító ABO Wind AG 5,2 megawatt (MW) teljesítményű naperőmű fejlesztésbe kezd Debrecentől délre. A társaságnak ez már a második napelemes projektje Magyarországon, a beruházásban tanácsadóként a Deloitte Legal segítette a német céget.
Alacsony jövedelem, KHR, munkanélküliség - csak néhány, a megannyi ok közül, amiért a pénzintézetek elhajtják a hiteligénylőket. Ezeket kerüld el, ha kölcsönt akarsz felvenni a jövőben.
A kőolaj globális ára az egyik legérdekesebb dolog a világon, hiszen szinte minden tényező hat rá, ami a világban számít és érdekes: a globális gazdasági növekedés, a nagyhatalmi politika, a technológiai fejlődés, a piaci spekuláció és még ezer dolog. De a kőolaj szerepe változóban van, és a leginkább az éghajlatváltozás az, ami hosszú távon korlát
Franciaország a napelemekre támaszkodva, 2029-re meg akarják duplázni a megújuló energia részarányát az energiamixben. Negyedéves bontásban tették közzé a következő hat év elvárásait.
A Pfizerrel és az Allergannal szemben erős várakozást közölt a Biogen a 2019-es gazdasági évre, ráadásul a negyedik negyedéves számai is felülmúlták a várakozásokat.
A megújulóenergia-piacon jelentős szakmai szereplőnek számító ABO Wind AG 5,2 megawatt (MW) teljesítményű naperőmű fejlesztésbe kezd Debrecentől délre. A társaságnak ez már a második napelemes projektje Magyarországon, a beruházásban tanácsadóként a Deloitte Legal segítette a német céget.
A bukaresti kormány tavaly év végén elfogadott sürgősségi rendeletének megfelelően idén március elsejétől 2022. július 28-áig nem változik az elektromos energia ára azon háztartási fogyasztók számára, akik a szabályozott energiapiacon...
A Huawei csalódottságának adott hangot azzal kapcsolatban, hogy az amerikai igazságügyi tárca kedden vádemelési javaslatot tett a cég egyik vezetője ellen.
Eljárást indít Budapest Főváros Kormányhivatala a Wizz Air légitársaság vasárnapi Dubaj-Budapest járatánál tapasztalt poggyászkezelési panaszok miatt - közölte a Miniszterelnökség hétfőn az MTI-vel. A légitársaság még nem értesült az eljárásról.
A kőolaj globális ára az egyik legérdekesebb dolog a világon, hiszen szinte minden tényező hat rá, ami a világban számít és érdekes: a globális gazdasági növekedés, a nagyhatalmi politika, a technológiai fejlődés, a piaci spekuláció és még ezer dolog. De a kőolaj szerepe változóban van, és a leginkább az éghajlatváltozás az, ami hosszú távon korlát
A magyar állam 20 százalékos tulajdonrészt vásárolt több mint 30 millió euróért az Ózdi Acélműben a jelenlegi tulajdonos német Max Aicher-csoporttól - jelentette be a tranzakcióban az államot képviselő Palkovics László innovációs és technológiai miniszter hétfőn rendkívüli sajtótájékoztatón, Budapesten. "Tekintettel arra, hogy a Társaság jövőbeni b