Hódmezővásárhely független polgármestere ezzel is érvelt amellett, miért lenne fontos megszavazni, hogy az önkormányzati cégeknél ne alkalmazhassák az évi 400 túlórát megengedő módosítást.
Egy-másfélszeres könyv szerinti érték közötti áron vette meg az OTP a bolgár bankját, amelynél a későbbiekben racionalizálás (fiókbezárások) kezdődik, a cél az, hogy a magyar bank minden szempontból első legyen a bolgár bankpiacon...
György László kiemelte, a programban a nagyvállalatok segítik a hazai kis- és középvállalatokat abban, hogy elsajátítsák a modern piaci körülmények között szükséges készséget, szaktudást.
Alig van miből válogatnia annak, aki most keresgél a budapesti egy-, vagy kétszobás új lakások között, 50 négyzetméter alatt a lakások csupán 22 százalékát árulták még a fejlesztők tavaly év végén. Ebből a szempontból biztosan...
A Mol bruttó 3 forinttal emeli a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken, a 95-ös benzin ára nem változik - értesült piaci forrásokból az MTI.
Több mint háromszorosára, 7,3 milliárd dollárra nőtt a Bank of America negyedik negyedéves nyeresége. Az elemzői várakozásokban szereplő 63 centtel szemben 70 cent volt az egy részvényre jutó eredmény. A nyitás előtti kereskedésben...
A brit félnek kell javaslatot tennie az EU-tagság megszűnéséről kötött megállapodás törvényhozási elutasítása utáni lépésekre – jelentette ki a kancellár. A német külügyminiszter szerint „a játszadozások ideje most már lejárt”.
Régiónk gazdasági növekedése várhatóan 2019-ben is megőrzi erőteljes ütemét. A növekedés fő motorjai a fogyasztás, a külföldi működőtőke-befektetések (FDI), az EU-források és a digitális átállás lesznek. Hosszú távú régiós kilátásait és a növekedés fő mozgatórugóit az idei bécsi Euromoney The CEE Forum keretében tartott workshopon mutatta be az Uni
Az üzemanyagárak csökkenése jelentősen mérsékelte az átlagos fogyasztói árakat decemberben - mondta Várhegyi Judit, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) főosztályvezetője az M1 aktuális csatornán szerdán.
Bár a meglévő termékportfólió 2019-ben is sziklaszilárd alapot biztosít a vállalat profitabilitásának, a tavalyi kiemelkedő eredményhez szükséges pluszt az akvizíciós tevékenység adta.
A kedd esti parlamenti Brexit-szavazás után felpörögtek az események. Az uniós politikusok nyilatkoznak, a brit kormány pedig a következő lépésre készül a belpolitikai káosz közepette. Az alábbi cikkünkben folyamatosan nyomon követjük...
Szárnyalt a Plotinus árfolyama az elmúlt hetekben, amit már Zsiday Viktor sem hagyhatott szó nélkül, legfrissebb blogbejegyzésében egykori cégével foglalkozik. Zsiday Viktor a blogbejegyzése elején felidézte, hogy 2018 folyamán az összes...
Nincs már sok idő arra, hogy megoldást megtaláljanak Nagy-Britannia kilépésére az Európai Unióból - jelentette ki szerdán Heiko Maas német külügyminiszter, és figyelmeztetését megtoldotta azzal a megjegyzéssel, hogy "a játszadozások ideje most már lejárt".
A világ két hatalmas fintechcége, a főleg fizetési, bankkártyás területen aktív First Data és a szoftvereket fejlesztő Fiserv egy 22 milliárd dolláros csak részvényes felvásárlási tranzakcióval egyesül, a Fiserv veszi meg a First Datát....
A Magyar Nemzeti Bank fokozatosan felkészülhet a monetáris kondíciók normalizálására – vélik az elemzők a tavaly decemberi, illetve éves inflációs adatokat értékelve.
Nőtt a külföldi és a magyar vendégek száma is tavaly novemberben a megelőző évihez képest. Drágultak a szállodai szobák, ugyanakkor javult a hotelek kihasználtsága.
Erős számokat közölt a Goldman Sachs negyedik negyedévre vonatkozó gyorsjelentésében, a bank egy részvényre jutó nyeresége több mint 6 dollár lett, ami bőven meghaladja az elemzők által várt 4,45 dollárt. Bevétel soron is jobb, 8 milliárd...
2018-ban is az inflációt meghaladó mértékű nyugdíjemelésben részesültek a nyugdíjasok, ami azt jelenti, hogy javult a nyugdíjak reálértéke. Persze ez nem vigasztalja az időskorúakat, akik irigykedve nézik a dinamikus béremelkedést...
Napok óta beszéltek róla, de egy felügyeleti beadvány nyomán már biztosra vehető, hogy a kaliforniai erdőtüzek miatt január végéig csődvédelembe menekül az állam egyik jelentős közszolgáltató vállalata, a Pacific Gas and Electric Company (PG&E) - olvasható a G7.24.hu honlapján.
A Pallas Athéné Alapítványok 4,2 milliárd forinttal, 272,7 milliárdra növelték a vagyonukat 2018-ban – tették közzé az alapítványok. Hozzátéve: a tavalyi volt a legsikeresebb évük.
Széles körben arra számítanak, hogy a ma este 8 körüli bizalmatlansági szavazást megnyeri Theresa May kormánya, azaz továbbra is neki kell levezényelnie a Brexit-folyamatot, de közben konszenzust is kell keresnie a pártján kívül a Brexit...
Egy friss tanulmány szerint így 66 százalék esély lenne rá, hogy az iparosodás előtti időkhöz képest 1,5 Celsius fokon belül tartsuk a bolygó melegedését.
Egyre gyorsabb ütemre kapcsol a robotizáció a mezőgazdaságban: az USA legnagyobb farmjain már bevett gyakorlat a különböző drónok, szenzorok és szuperszámítógépek bevetése a gazdagabb és minőségibb termésért, de most már a kisebb gazdaságok is ráfeküdtek a robotok alkalmazására. Ezeken a tanyákon ugyanakkor mást és máshogy termesztenek, így új gépe
Megkezdődött az influenzajárvány az országban, a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései szerint január 7. és 13. között 19 300 ember, az előző hetinél 75,6 százalékkal többen fordultak panaszukkal orvoshoz - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a heti jelentésében szerdán.
Az IAB Hungary alapszabálya értelmében a szervezet 3 évente szervez teljes körű tisztújítást, így a teljes elnökség, elnök személyéről is szavaztak a tagszervezetek képviselői a találkozón. A 2018 decemberében indult jelölési időszakban összesen 17 szakember fogadta el a jelölti státuszt, amelyből az online és személyes szavazás során a 81 tagszerv
Napok óta beszéltek róla, de egy felügyeleti beadvány nyomán már biztosra vehető, hogy a kaliforniai erdőtüzek miatt január végéig csődvédelembe menekül az állam egyik jelentős közszolgáltató vállalata, a Pacific Gas and Electric Company (PG&E) - olvasható a G7.24.hu honlapján.
Az OTP csoport legutóbbi bulgáriai tranzakciójáról, a Societe Generale Expressbank és leányvállalatai megvásárlásáról tartott sajtótájékoztatót az OTP vezére.
Nagy Márton, az MNB alelnöke egy bécsi konferencián elmondta, hogy amennyiben az éves adószűrt maginfláció eléri, illetve meghaladja a 3 százalékot, az a jegybank számára elegendő bizonyíték lenne arra, hogy meg kell kezdeni a monetáris...
Valószínűleg olyan ok miatt mentette fel Aszódi Attilát, a Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős államtitkárát Áder János köztársasági elnök, ami szinte mindegyik világszerte zajló atomerőmű-építkezésnél felbukkan...
A Daimler, amely 2014-ben elsőnek gyártott automatizált és a forgalomban engedélyezett teherautót, a las vegasi CES-világkiállításon mutatta be új, részben önműködő kamionját.
Az Expressbank megvásárlásával jól működő, stabil bankot vett Bulgáriában az OTP - mondta Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója az OTP csoport legutóbbi bulgáriai tranzakciójáról, a Societe Generale Expressbank (SGEB) és leányvállalatai megvásárlásáról tartott sajtótájékoztatón, szerdán Szófiában.
Januártól Hruska Rita felel a Dreher nemzetközi márkáiért. A szakember a szintén nagy múltú Zwack Unicum Nyrt. szenior márkamenedzseri pozíciójából érkezett a sörgyártóhoz. Korábbi tapasztalatait a Tchibónál és a British American Tobaccónál szerezte. Hruska Rita az International Business Schoolban szerzett közgazdász marketinges diplomát, szakmai p