A Boeing által 2017-ben felvásárolt repüléstechnikai cég, az Aurora Flight Sciences 2018 végén mutatta be az Odysseus nevű napelemes, önvezető repülőgépét, amelynek elsődleges célja az lesz, hogy klímaváltozásra vonatkozó adatok gyűjtésében segítse a kutatókat, egy műhold működtetési költségeinek töredékéért.
A tavalyi évben összesen 27 647 vállalkozás megalakulását tették közzé a hazai cégbíróságok. Az újonnan bejegyzett cégek többsége a kereskedelemben és az építőiparban kíván boldogulni a jövőben. Zömük a fővárosban kezdte meg...
Akadozik a UPC internetszolgáltatása - panaszolta több olvasónk. Utánajárva kiderült: a társaság béreltvonalas ügyfeleinek kiszolgálásával akadt gond a késő délutáni és a délelőtti órákban egyaránt. Az automata telefonos tájékoztatás...
Erősen felhős vagy borult idő várható, de szerdán napközben nyugaton kissé szakadozottabb lesz a felhőzet. Északon és keleten elszórtan havas eső, eső valószínű, északkeleten továbbra is előfordulhat gyenge havazás, illetve az éjszaka második felében Borsodban - átmeneti jelleggel - ónos eső is
Egyhangú döntés helyett minősített többségi döntéshozatalra kellene áttérni a közös adópolitika egyes területein az európai uniós tagállamok kormányait tömörítő tanácsban a hatékonyság növelése érdekében - írta vitaindítónak...
Vélhetően 23-24 százalékkal bővült az építőipar teljesítménye 2018-ban az előző év azonos időszakához képest - kommentálták piaci elemzők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által az építőipar novemberi teljesítményéről kedden kiadott jelentést.
A miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök felmentette Aszódi Attila, a Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős államtitkárt - derül ki a keddi Magyar Közlönyből. A döntés A Miniszterelnökség államtitkárát...
Kiváló közgazdász kollégám azt mondta - és valószínűleg igaza van - hogy a következő komolyabb recesszióban megbuknak a jobboldali/nacionalista/autoriter populisták, mikor kiderül, hogy ők sem tudják megváltani a világot és alattuk is pont ugyanúgy van fellendülés, és összeomlás is. Ám szerintem azt is jól lehet látni, hogy ki jön utánuk: a balolda
A Greenpeace Magyarország 2016-ban kezdte el felkutatni és közérthető formában nyilvánosságra hozni a kiemelten szennyezett hazai területek szennyezettségi adatait.
Tavaly a fogyasztói árak átlagosan 2,8 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel azelőtt, amikor 2,4 százalékos volt az éves infláció. Decemberben átlagosan 2,7 százalékkal emelkedtek árak, azaz tovább lassult az infláció az októberi...
A szabad, demokratikus berendezkedés elleni esetleges törekvések feltárását célzó ellenőrzés alá veti a német szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) a legnagyobb ellenzéki erőt, az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű jobboldali...
Már idén elkezdődhet a Semmelweis Egyetem Üllői úti Belső és Külső Klinikai Tömbjének bővítése, valamint a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika fejlesztése - mondta az intézmény rektora az InfoRádió megkeresésére. A...
2018 nemcsak a családok, de a külhoni magyar családok éve is volt, aminek alkalmából idén babacsomagokat fog szétosztani a magyar állam közöttük. Mindezt 120 millió forintból.
Kedvező hangulatban telik a kereskedés az amerikai részvénypiacokon. Mindhárom vezető részvényindex a pozitív tartományban nyitott és azóta is ott tartózkodik. A Dow Jones 0,53%-ot, az S&P 500 index 0,92%-ot emelkedett, miközben a Nasdaq...
Nagyot gyengült a forint, a BUX is süllyedt kissé, miközben a nagy tőzsdék elsősorban a kínai gazdaságélénkítési terveknek örültek. Nemsokára jön a Brexit-szavazás, ez azért visszafogta az európai tőzsdék iránti lelkesedést. Az euró és az angol font egyaránt megszenvedte a helyzetet.
Jelentősen, 13-tól 18 százalékig terjedő mértékben emeli az Egyesült Államokban érvényes előfizetői díjait a Netflix, amely egyre többet költ eredeti tartalmak létrehozására és a nemzetközi terjeszkedésre. Az 1997-ben alapított...
Január 15-i hatállyal felmentette megbízatása alól Áder János köztársasági elnök Aszódi Attilát, a Miniszterelnökség paksi atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős államtitkárát.
Január 15-i hatállyal felmentette megbízatása alól Áder János köztársasági elnök Aszódi Attilát, a Miniszterelnökség paksi atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős államtitkárát.
A szabad, demokratikus berendezkedés elleni esetleges törekvések feltárását célzó ellenőrzés alá veti a német szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) a legnagyobb ellenzéki erőt, az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű jobboldali...
Sztrájkbizottságot alakított az Audi Hungária Független Szakszervezete (AHFSZ), miután az érdekképviselet eredménytelennek nyilvánította a szeptemberben kezdődött bértárgyalásokat - közölte honlapján a szervezet. A tájékoztatás...
Lehet nem is állunk messze attól, hogy a sorozatpiacon mérséklődjön az angol nyelvű produkciók hegemóniája. Több gyártó is komoly terveket sző Európában.
Sztrájkbizottságot alakított az Audi Hungaria Független Szakszervezete (AHFSZ), miután az érdekképviselet eredménytelennek nyilvánította a szeptemberben kezdődött bértárgyalásokat - közölte honlapján a szervezet.
Sztrájkbizottságot alakított az Audi Hungária Független Szakszervezete (AHFSZ), miután az érdekképviselet eredménytelennek nyilvánította a szeptemberben kezdődött bértárgyalásokat - közölte honlapján a szervezet.
A Népszava úgy értesült kedd este, hogy a tudományos akadémia kutatóközpontjainak és független intézeteinek igazgatói elfogadják az innovációs miniszter meghívását. A napilap cikke emlékeztet arra: Palkovics László anélkül rendelte...
Közzétette az Eurostat adatait arról, hogy alakul azoknak a nyugdíjasoknak a száma, akiket elszegényedés fenyeget. Magyarország az uniós átlagnál jobban teljesít, de ennek ellenére is egyértelműen úgy tűnik, hogy a szlovákok nyugdíjasok helyzete jobb, mint a magyaroké.
Sorozatban a negyedik éve emelkedik a szegénységi kockázatnak kitett nyugdíjasok aránya az Európai Unióban - derül ki az Eurostat keddi közléséből. Az uniós statisztika szerint viszont Magyarország ebben nem áll rosszul, azonban az elmúlt...
Kedvező hangulatban telik a kereskedés az amerikai részvénypiacokon. Mindhárom vezető részvényindex a pozitív tartományban nyitott és azóta is ott tartózkodik.Lefelé tartanak 2019.01.15 20:30Nyugodtan emelkednek az amerikai tőzsdék a nagy...
Theresa May szerint a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételeit tartalmazó megállapodás elfogadásának csak két alternatívája van: a Brexit-folyamat leállítása vagy a megállapodás nélküli kilépés az Európai Unióból. ...
A cégbírósági adatok alapján tavaly 27 647 vállalkozás jött létre, de ennél több szűnt meg. Az idén nőhet a cégalapítások száma - derül ki az Opten keddi közleményéből.
Magyar idő szerint fél 9 környékén megkezdődött a szavazás a brit alsóházban az ország EU-ból való kilépésének megállapodásáról. A dokumentumhoz érkezett első módosítást nagy fölénnyel elutasították, így ezt a brit miniszterelnök...