Az új év kezdetén sokan tesznek fogadalmat: életmódot váltanak, jobban odafigyelnek az egészségükre, sportolni kezdenek és leadnak néhány kilót. Csakhogy a legtöbb esetben néhány hét elteltével a lelkesedés csillapodik, már nem figyelünk...
Az elemzői konszenzusok által előrejelzett 180-190 ezer fővel szemben 200 ezerrel bővült a mezőgazdaságon kívül foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban januárban. Ami viszont ennél is érdekesebb, meglódult a bérek növekedése....
Mérsékelt mozgásokat láthatunk péntek reggel a devizapiacon, ám a forint így is hároméves csúcs közelében van a dollárral szemben. A fordulatot az amerikai munkanélküliségi adatok hozták meg a piacon, ami a dollár erősödését hozta...
A kínai autógyártó, a Geely 3-5 százalékos részesedést szerezne német versenytársában, a Daimlerben, tudta meg az egyik vezető kínai gazdasági hírportál, a JRJC. Hivatalosan egyik fél sem kommentálta a hírt, igaz, nem is cáfolták...
Végstádiumban lévő, elsősorban daganatos betegek ellátására nyolcágyas hospice-részleg kezdte meg működését a nyíregyházi Jósa András Oktatókórházban februárban - jelentették be sajtótájékoztatón pénteken a nyírségi városban.
Erősen indult az idei év a lakáseladások tekintetében. 2018 januárjában a tavalyi azonos időszaknál 4,5 százalékkal több adásvételt mért a Duna House, ami azt jelenti, hogy országosan 10 918 lakóingatlan cserélt gazdát. A január...
Az elkövetkezendő hónapokban a Tesco újabb lépéseket tesz. A vállalat tájékoztatta kollégáit az őket érintő változásokról, valamint megkezdte velük az egyeztetést azzal a céllal, hogy a lehető legtöbb kolléga a Tescón belül folytassa karrierjét.
Tegnap eljárásjogi ügyben – a „kiadmányozás” szó megítélése kapcsán – a Kúria két tanácsa a Magyar Nemzeti Bank és a jogalkotó álláspontjával szemben foglalt állást. Az MNB a Kúriai ítéleteket tiszteletben tartja, de az Alkotmánybírósághoz fordul a jogszabály szövege, az azzal egybecsengő miniszteri indokolás és a Kúria ítélete közti ellentmondás feloldása érdekében – írja az mnb.hu.
Az irodaházak fejlesztése mostanra sokkal több annál, mint az épületek felhúzása, majd bérbe adása. Teljes csapatok vannak, akik azon dolgoznak, hogy a munkavállalók és a bérlők igényei szerint készülhessen el az adott ingatlan. Ezen...
A magyar kis- és középvállalkozások versenyképességének erősítéséről rendez konferenciát a nemzetgazdasági tárca az OECD közreműködésével. A jövő hétfői eseményről kérdeztük Balogh László, Rákossy Balázs és Cseresnyés Péter államtitkárokat.
Története legjobb profitját produkálta az Amazon internetes áruház. A technológiai szektor más óriásai, például az Apple is nagyot kaszált, míg a Google gazdája, az Alphabet veszteséget jelentett.
Az ExxonMobil megnégyszerezte profitját a tavalyi negyedik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest. A befektetők ennél is jobb eredményekre számítottak, több mint 3 százalékos mínuszban járt a részvény a nyitás előtt.
Az Egyesült Államokban januárban a várakozásokat meghaladó mértékben nőtt a foglalkoztatottak száma a nem mezőgazdasági ágazatokban, a bérek pedig nyolc éve a legnagyobb ütemben emelkedtek.
Nincs áthidalhatatlan különbség Magyarország célja és az Európai Bizottság költségvetési elképzelései között, Európának továbbra is szüksége van a tagországok közötti fejlettségi különbségeket kiegyenlítő kohéziós politikára - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken sajtótájékoztatón Budapesten.
A Tesco a Magyarországon üzemeltetett 206 áruházból 24-ben csökkentik a kereskedelmi területen dolgozó vezetők számát, változás lesz a pékségeknél és megszűnnek egyes éjszakai működéséért felelős vezetői posztok is.
Bár az a nyomás már lekerült januárban az államigazgatási dolgozókról, hogy a beígért sokhavi bónuszokért cserébe pörgessék az EU-támogatások kifizetését, mégis meglepően nagy összeget, a decemberi 541 milliárd után januárban...
Nincs áthidalhatatlan különbség Magyarország célja és az Európai Bizottság költségvetési elképzelései között, Európának továbbra is szüksége van a tagországok közötti fejlettségi különbségeket kiegyenlítő kohéziós politikára – mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken sajtótájékoztatón Budapesten.
A MiFID II. hibái már most kiütköznek, a legnagyobb kihívás viszont az idén jó időzítéssel elkapni egy esetleges piaci korrekciót – mondta Vízkeleti Sándor, a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének elnöke, az Amundi Alapkezelő elnök-vezérigazgatója a Világgazdaságnak.
Az uniós agrártámogatások csökkentése nem lehet megoldás a migrációs problémák kezelésére - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken az MTI-vel miután Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter fogadta Marianne Thyssen foglalkoztatásért, szociális ügyekért, munkavállalói készségekért és mobilitásért felelős uniós biztost, valamint Günther
Az űrutazásnak nemcsak a képzelet, hanem a pénztárca is határt szab: hiába a SpaceX újrafelhasználható rakétája, egy ember kilővése az űrbe továbbra is több száz millió forintba kerül. A költésgek a töredékükre esnének, ha létrehoznák a már több évtizede tervezett űrliftet, amely elegáns megoldás lehetne a jövő asztronautáinak. Ugyan milyen nehéz l
A Tesco a Magyarországon üzemeltetett 206 áruházból 24-ben csökkentik a kereskedelmi területen dolgozó vezetők számát, változás lesz a pékségeknél és megszűnnek egyes éjszakai működéséért felelős vezetői posztok is.
A várt 180 ezernél többel, összesen 200 ezer fővel bővült a nem-mezőgazdasági foglalkoztatottak száma januárban az USA-ban, ráadásul az előző havi 160 ezres adatot is felfele korrigálták. A munkanélküliségi ráta 4,1%-on stagnált, azonban az órabérek alakulása pozitív meglepetést okozott.
Egy közelmúltban elindult másik gazdaságfejlesztési pályázat tapasztalataira hivatkozva úgy döntött az Irányító Hatóság, hogy átdolgozza a GINOP-1.2.7-17 kódszámú Gyors növekedésű (gazella) vállalkozások komplex fejlesztéseinek...
Idén harmadszorra csapott le a kínai felügyelet a bankszektorra, összesen 52,5 millió jüannyi bírságot szórtak ki 19 pénzintézetnek Senhszi és Henan tartományban- írja a Reuters. A felügyelet közleménye szerint egy bűnözőcsoport rossz...
Az ingatlanreferens nem felesleges kiadás, hanem egy olyan partner, akinek a segítségével megkímélhetjük magunkat számos kellemetlenségtől, sőt, akár százezreket is megtakaríthatunk.
Elég vegyesen állnak az Európai Unió tagállamai a megújuló energia előállításának versenyében. Miközben 11 ország - köztük Magyarország is - már teljesítette a 2020-ra kitűzött céljait, addig mások igen jelentős lemaradásban...
Megelevenedik Csokonai Vitéz Mihály Dorottya, vagyis a dámák diadalma a fársángon című vígeposzának néhány jellegzetes eseménye a ma kezdődő és vasárnap záruló hagyományos Dorottya-napokon, amelyre a Balatontól a Dráváig hivatalosak a hagyományőrző népi együttesek, táncosok, énekesek, maskarás csoportok.
Nagyon rosszul indult a mai kereskedés az Egyesült Államok tőzsdéin; a vártnál jobb foglalkoztatottsági számok ugyanis a kötvényhozamok emelkedését is elindították, a befektetők pedig lázasan adni kezdték a részvényeket. Ha a pesszimizmus...
A közép-európai cégek pénzügyi igazgatói optimistábbak cégük gazdasági kilátásait illetően, mint az elmúlt három évben bármikor, a pozitív szemlélet legfőbb oka a 2018-ra várt gazdasági növekedés - derül ki a Deloitte pénteken...
A Wizz Air, Közép- és Kelet-Európa legnagyobb diszkont légitársasága ma jelentős mérföldkövet ért el Debrecenben, amikor üdvözölte egymilliomodik utasát második hazai bázisán. A szerencsés utas a nemrégiben indított moszkvai járattal érkezett és a sikeres landolást követően WIZZ ajándékutalványnak örülhetett.
Az olasz kormány és szakszervezetek tiltakozásához vezetett pénteken az Amazon e-kereskedelmi vállalat terve, miszerint az olaszországi elosztó központ dolgozóinak elektronikus karpereccel kell munkájukat végezni. Giuliano Poletti olasz...
Kommunizmus = villamosítás + szovjethatalom, mondta egykor Lenin. Most viszont a kommunizmus + villamosítás=kriptodeviza képlet dívik. Úgy tűnik, a kommunistáknak köszönhető a világ kriptodeviza-termelésének jó része, hála a bőséges áramár-szubvencióknak. Magyarország viszont a rezsicsökkentés ellenére sincsen az élvonalban, még Európán belül sem,
-A Magyar Központi Bank a fő kamatlábat 0,9%-on hagyja. -A jegybank szerint az infláció a fenntartható 3%-os célértéket 2019 derekán éri el. -A Beszerzési Menedzser Index (PMI) a feldolgozó iparban januárban erős, 60,9 pontot ért el.
Elutasította az Európai Bizottság szociális és munkaügyért felelős biztosa az új bécsi kormány azon javaslatát, hogy az Ausztriában dolgozó kelet-közép-európaiak (így többek közt magyarok), saját országukban élő gyerekeinek alacsonyabb...
A fűtési költség akár meg is felezhető egy jól megtervezett, minőségi kazán beépítésével. A beruházás díja pedig látványosan csökkenthető, ha az ingatlantulajdonosok a lakástakarékpénztári megtakarításból fedezik mindezt.
Elutasította az Európai Bizottság szociális és munkaügyért felelős biztosa az új bécsi kormány azon javaslatát, hogy az Ausztriában dolgozó kelet-közép-európaiak (így többek közt magyarok), saját országukban élő gyerekeinek alacsonyabb...
Elutasítja az Európai Bizottság szociális és munkaügyért felelős biztosa az új bécsi kormány azon javaslatát, hogy az Ausztriában dolgozó kelet-közép-európaiak (így többek közt magyarok), saját országukban élő gyerekeinek alacsonyabb...
Két új, a mesterséges intelligencia kutatásával foglalkozó mesterképzés indul angol nyelven 2018 szeptemberétől két budapesti egyetemen – mondta az InfoRádiónak Palkovics László oktatási államtitkár, az önvezető járművek hazai fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
A Magyar Államkincstár korábbi elnökét, Dancsó Józsefet nevezte ki az Exim operációs vezérigazgató-helyettesének és az igazgatóság tagjának február 1-jétől Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter - tette közzé a Magyar Export-Import Bank Zrt. pénteken a BÉT honlapján.
Nagyon rosszul indult a mai kereskedés az Egyesült Államok tőzsdéin; a vártnál jobb foglalkoztatottsági számok ugyanis a kötvényhozamok emelkedését is elindították, a befektetők pedig lázasan adni kezdték a részvényeket. Mindezt még...