A nyilvántartott álláskeresők száma 13,9 százalékkal csökkent Magyarországon egy év alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában a júniusi zárónapon 240 700 álláskereső szerepelt, ami több mint 38 ezerrel kevesebb, mint egy éve.
A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) is kidolgozott egy versenyképességi csomagot, amelyet a közelmúltban megküldött Varga Mihály Pénzügyminiszternek. A Magyar Nemzeti Bank (MNB), az Innovációs és Technológiai...
A lengyel hatóságok leleményessége vetekszik a magyarokéval, ha az adóztatásról van szó. Kitalálták hogyan lehetnek közteher alapjai az elektromos légvezetékek.
Van, aki 5-6 tanfolyam után sem kap munkát, de nem reklamál, mert a tanulásért pénz jár, és így a közmunkát is elkerüli. Aki viszont szeretne dolgozni, ráfázhat, mert nem nyilvános, melyik képzőcég tanfolyama ér valamit. Előfordul, hogy egy vendéglátós 9 hónap alatt még egy kocsmapultot sem lát.
Jelentősen, 33,3 és 75 százalék közötti mértékben emelte a lakossági gázárat az egyiptomi kormány - írja az MTI a szombaton megjelent hivatalos közlöny nyomán.
Budapesten több mint 8300 kiadó lakóingatlan közül válogathatnak az albérletet keresők, a július második felében felkínált lakások száma 12 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit – derül ki az ingatlan.com elemzéséből. A kínálatbővülés ellenére a főváros egyes kerületeiben az albérletárak is emelkedtek néhány százalékkal.
A fővárosban egy év alatt 16 százalékkal nőtt az elérhető albérletek száma a felsőoktatási ponthatárok kihirdetése előtt, és a többi egyetemvárosban is bővült a kínálat. A bérleti díjak tavalyhoz képest a legtöbb helyen enyhén...
75 millió dolláros büntetést kapott a Deutsche Bank két leányvállalata az amerikai tőzsdefelügyelettől (SEC). A német pénzintézet az amerikai letéti jegyeket (ADR) kezelt szabálytalanul az SEC vizsgálata szerint. A Deutsche Bank...
A magyar munkavállalók rugalmasságra vágynak, ugyanakkor a hazai vállalatok még le vannak maradva ezen a téren. A Randstad Workmonitor első negyedéves felmérése szerint míg nemzetközi szinten már tízből négy munkavállaló dolgozik rugalmas...
Visszautasította az Európai Bankhatóság (EBA) a Caius Capital kérését, hogy indítson vizsgálatot az UniCredit Group 2,98 milliárd eurónyi forráselemének tőkébe való beszámíthatóságával kapcsolatban - közölte az olasz bankcsoport....
A magyar, lengyel vagy cseh álláspontot ugyanúgy tiszteletben kell tartani, mint a spanyolt vagy a franciát – jelentette ki a német parlament elnöke egy lapinterjúban. Wolfgang Schäuble szerint a globalizáció okozta változások és a migrációs hullám megrengetik a nyugati társadalmakat, és erre Európa eddig nem tudott megnyugtató választ adni.
A Ryanair 319 millió eurós (első gazdasági) negyedéves profitja gyakorlatilag pontosan megfelelt a piaci várakozásnak, bár ez így is 20%-os csökkenést jelent a tavalyi év azonos időszakához képest - olvashatjuk az ERSTE mai elemzésében.
Egyenként 495 000 euróra büntetett öt skandináv bankot az Európai Értékpapír-piaci Hatóság (ESMA) engedély nélküli hitelminősítési tevékenység miatt. A Danske Bank, a Nordea Bank, a SEB, a Svenska Handelsbanken és a Swedbank esetében...
A külföldi jogviszonnyal is rendelkező személy magyarországi biztosítási kötelezettségének megállapítása általában rutinszerűen történik, ugyanakkor gyakran merül fel kérdésként, hogy az egyes magyarországi ellátásokra jogosultságot, illetve a vállalkozóként történő biztosítási és járulékfizetési kötelezettséget miként érinti a külföldön fennálló munkavégzésre irányuló jogviszony.
Az első negyedévi gyenge teljesítmény után a német gazdaság lendületet vett a második negyedévben, de ez sem lesz elég ahhoz, hogy sikerüljön elérni a GDP tavalyi növekedését - közölte a Bundesbank hétfőn. A német központi bank...
2020-tól a mai duplájára is nőhetnek az olajárak a Financial Timesnak nyilatkozó elemző szerint. 2036-ra várható az olajhozam-csúcs, onnantól kezdve (jelentős részben a csökkenő kereslet miatt) már csak esni fog az olaj eladásából szerezhető profit.
Az elmúlt időszakban jelentős változások léptek életbe a régiós országok adózásában – áll a Mazars legfrissebb elemzésében. Horvátországban a személyautók áfájának fele levonhatóvá vált, és emelkedtek a helyi kisvállalkozások bevételi határai is. Lengyelországban a vállalatok – ha szeretnék – mostantól külön számlára is kérhetik az áfát eladott szo
Nagyon is valós annak a kockázata, hogy az Egyesült Királyság "véletlenül" megállapodás nélkül lép ki az Európai Unióból - figyelmeztetett hétfőn Berlinben Jeremy Hunt új brit külügyminiszter. Hunt kinevezése utáni első útja Berlinbe...
Brutálisan magas, 84 milliárd forint profitot termelhetett az OTP az idei második negyedévben az HSBC szerint. Csak hogy érzékeltessük, mennyire kiemelkedő ez a profit, 3 hónap alatt magasabb adózott eredményt érhetett el a bankcsoport, mint...
Mi a közös Imogen Heapben, Floyd Mayweatherben és Ghostface Killahben? Mind reklámoztak különböző kriptovalutákat. De nem mindegyikükre érdemes hallgatni.
Az Appeninn igazgatótanácsa bejelentette a BÉT-en, összehívja a társaság rendkívüli közgyűlését. Az eseményre 2018. augusztus 23.-án 10:00 órai kezdettel kerül majd sor Budapesten, az Andrássy út 59. szám alatt. A rendkívüli...
A fővárosban egy év alatt 16 százalékkal nőtt az elérhető albérletek száma a felsőoktatási ponthatárok kihirdetése előtt, és a többi egyetemvárosban is bővült a kínálat. A bérleti díjak tavalyhoz képest a legtöbb helyen enyhén emelkedtek. Budapesten az átlagos bérleti díj 150 ezer forint.
Már a nyár végén hatályba léphetnek a bevándorlási különadót, az úgynevezett "Soros-adót" tartalmazó rendelkezések - nyilatkozta Kocsis Máté, a Fidesz országgyűlési frakcióvezetője hétfőn az MTI-nek. A parlament múlt pénteken...
A Mol-csoport 2030-ig szóló stratégiája az érintett országok nemzetgazdasági érdeke is, hiszen valamennyien jól járnak a technológiailag fejlett, a piaci változásokra reagálni képes üzemekkel – mondta a Világgazdaságnak Világi Oszkár.
Két fotovoltaikus projekttársaság akvizícióját zárta az ALTEO Csoport, amelyek révén újabb kiserőművi beruházást valósíthat meg Nagykőrös külterületén a tőzsdén jegyzett energetikai vállalat. A naperőművek várhatóan 2019 első felében kezdik meg kereskedelmi működésüket, ezt követően a termelt villamos energiát a Kötelező Átvételi Rendszerben fogják
Az Aldi Magyarország elővigyázatosságból visszahívta a Gardenline lábtámasszal ellátott függőszékét - közölte az áruházlánc a honlapján hétfőn. A terméket, amely április 26-ától július 3-áig volt forgalomban, a vásárlók...
Vannak gyűjtők, akik szívesebben élnek együtt egy majdnem teljesen eredeti művel, mint hogy beismerjék, hogy hamisat vásároltak. És ez még csak a kezdet.
Az ország villamosenergia-szükségletét kilencven százalékot meghaladó arányban vízerőművekkel fedezi, ám elfogyott az alapanyag, így most drága importterméket használ.
A nagybankok láthatólag rengeteg tőkét fordítanak a digitális megújulásukra, most a Barclays jelentette be: 2500 alkalmazottat foglalkoztató tech-központot építenek Glasgowban 12,75 millió fontos befektetéssel - írja a BBC. A bankok digitális...
Az atomenergiával kapcsolatban általában a nagy egységteljesítményű atomerőművi blokkok jutnak először az eszünkbe, pedig vannak más, nagyon érdekes alkalmazások is.
Az EU hosszas tárgyalások után 2018 tavaszán elfogadta az ún. geo-blocking rendeletet, amely decembertől szigorítja a vevők indokolatlan hátrányos megkülönböztetésének tilalmát, legyen szó kereskedelmi értékesítésről, az árazásról, vagy az értékesítési és fizetési feltételekről.
Blockchain-kompatibilisre állíthatják át a tervek szerint a brit azonnali elszámolási rendszert - jelentette be a Bank of England. Hasonló témákról is szó lesz a Porfolio Banking Technology konferenciáján, november 1-én. Ne maradjon le...