Több mint egy évszázadig tartott, mire az ormótlan, kurblival tölthető szívritmus-szabályozóktól eljutottunk a ma forgalmazott, alig látható pacemakerekig. J. A. McWilliam 1899-es tanulmánya volt az első, ami leírta, hogy a szív elektromos stimulációjának hatására a szívkamra izmai összehúzódnak. Az elektromosságot a múlt század húszas éveiben kezd
Az MNB összesen 24 millió forint bírságot szabott ki a Raiffeisen Bankra a felügyeleti vizsgálata során feltárt nagy számú adatszolgáltatási, valamint az ügyletminősítéshez kapcsolódó szabályzati hiányosság miatt, s kötelezte a hitelintézetet a jogsértések megszüntetésére.
Részben elmaradt az AT&T második negyedéves gyorsjelentése a várakozásoktól, ezzel nagyobb kontraszt látható a fő rivális Verizon tegnapi erős számaihoz képest.
A tejföl és a vaj ára mintegy 10 százalékkal, a többi tejtermék ára pedig körülbelül 5-7 százalékkal emelkedhet szeptember elsejétől - mondta az InfoRádiónak a Tej Terméktanács elnöke, Mélykuti Tibor. A klímaváltozás miatt...
Várhatóan szeptemberben-októberben hirdeti meg az agrártárca 1,224 milliárd forintos keretösszeggel az újabb tanyafejlesztési pályázatot, amelyre az eddigiekhez hasonlóan továbbra is 724 településéről lehet pályázni, az elbírálás...
A hatóság emberei nem a lelátóhoz, hanem a Hungaroring környéki vendéglátóhelyekhez, ajándékárusokhoz, élelmiszer-kiskereskedésekhez, taxisokhoz, szobakiadókhoz mennek.
A CARB (California Air Resources Board) által közzétett, Kalifornia állam 2000 és 2016 közötti üvegházhatású gáz-kibocsátásának alakulásáról szóló dokumentum információi szerint már két évvel ezelőtt, azaz a 2020-as vállalt határidő előtt négy évvel az 1990-es szint alá tudta csökkenteni a klímaváltozásért felelős gázok emisszióját a nyugati parti
Hőség miatt adott ki figyelmeztetést a fővárosra és több megyére szerdára az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az MTI-hez szerda délelőtt eljuttatott veszélyjelzésük szerint Budapesten, Pest, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében van érvényben elsőfokú figyelmeztetést.
Újra nagyot nőtt a Wizz Air, a géppark bővülésével és a repülőgépek kihasználtságának további javulásával közel ötödével nőttek a vállalat bevételei, de a költségek is nagyot ugrottak, ráadásul a járattörlések miatt vesztesége...
Tévedés, hogy jobb fával fűteni, mint szénnel - állítja az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete, az EASAC, amely új szakértői véleményében egy súlyos szakpolitikai tévedésre hívja fel a döntéshozók figyelmét. Ennek kapcsán azt is hangsúlyozzák, hogy Európa megújulóenergia-politikáját is újra kellene gondolni, ugyanis már most fennáll a
Az MNB összesen 24 millió forint bírságot szabott ki a Raiffeisen Bankra a felügyeleti vizsgálata során feltárt nagy számú adatszolgáltatási, valamint az ügyletminősítéshez kapcsolódó szabályzati hiányosság miatt, s kötelezte a hitelintézetet a jogsértések megszüntetésére. A jegybank továbbra is kiemelt szigorral lép fel a pénzügyi intézmények eset
Megúszhatják-e az új lakások vásárlói a 2020-as áfaemelkedés miatti lakásdrágulást, ha addig nem készül el a lakásuk? Legálisnak ítéli-e meg az adóhatóság, ha akár már az alapozásnál kifizetik a vevők csaknem a teljes vételárat...
Meg lehetne próbálkozni az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti szabadkereskedelmi tárgyalások újraindításával, de az eredetileg tervezett transzatlanti kereskedelmi és beruházási partnerség (TTIP) túl nagyratörő volt, ezért...
Minimálisan, 0,1 ponttal 101,7 pontra süllyedt júliusban a legfontosabb német vállalati gazdasági bizalmi index a Reuters-konszenzusban várt 101,5 pont helyett. A felmérést készítő IFO gazdaságkutató szerint érezhető a nyugtalanság...
66 éves korában meghalt Sergio Marchionne, a Fiat Chrysler, a Ferrari és a Maserati korábbi legendás vezére, jelentette be a vállalatcsoport szerdán. Az autóipar egyik nagy alakja húnyt el Sergia Marchionne az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb...
Az Európai Bizottság német tagja szerint meg lehetne próbálkozni az unió és az Egyesült Államok közötti szabadkereskedelmi tárgyalások újraindításával.
Orosz hekkerek törtek be amerikai áramszolgáltatók számítógépes rendszereibe tavaly, akár áramszüneteket is okozhattak volna - jelentette hétfőn a The Wall Street Journal című napilap az amerikai belbiztonsági minisztérium (DHS) tisztviselőinek tájékoztatására hivatkozva.
Kihalással veszélyeztethet több mint ezer állatfajt, ha megépül a Donald Trump amerikai elnök által javasolt fal az amerikai-mexikói határon - figyelmeztettek amerikai kutatók. Olyan őshonos veszélyeztetett fajok, mint a mexikói-félszigeten...
A családi pótlékra, családi kedvezményre jogosultság szempontjából fordulópontot jelent, ha a gyermek befejezi a tanulmányait, illetve esetleg tovább tanul. Írásunkban összegezzük, mire figyeljenek az érintett szülők.
Életének 66. évében súlyos betegség után elhunyt Sergio Marchionne, a Fiat Chrysler Automobiles (FCA) és a Ferrari volt vezérigazgatója - közölte a RAI olasz közszolgálati televízió.
Életének 66. évében súlyos betegség után elhunyt Sergio Marchionne, a Fiat Chrysler Automobiles (FCA) és a Ferrari volt vezérigazgatója - közölte a RAI olasz közszolgálati televízió.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatszolgáltatási és az ügyletminősítéshez kapcsolódó szabályzati hiányosságok miatt összesen 24 millió forintra büntette a Raiffeisen Bankot.
Eseménytelennek biztosan nem mondható az elmúlt néhány hónap az ingatlanpiacon. Többször is beszámoltunk az építőipari kapacitáshiány miatti problémákról, arról, hogy nagyjából minden drágult, amit el lehet képzelni egy építkezésen...
Életének 66. évében súlyos betegség után elhunyt Sergio Marchionne, a Fiat Chrysler Automobiles és a Ferrari volt vezérigazgatója - közölte a RAI olasz közszolgálati televízió.
A magyarok 60 százaléka hosszabb-rövidebb pihenésre indul az idei nyáron, az üdülésre az előző évhez képest 15 ezer forinttal több jut háztartásonként.
A Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) riadót fújt, mert 2017-ben több évi stagnálás után újra emelkedett a globális energiafelhasználáshoz kötődő széndioxid-kibocsátás. Pedig az energiahatékonysági szakpolitikák hatásosak, már ha léteznek. Az energiahatékonyság ösztönzése és a megújuló energiaforrások minél szélesebb körű alkalmazása a széndioxidkib
Budapesten a 120 négyzetméternél kisebb panellakásoknál az átlagos bérleti díjak 130 ezer forint, a téglaépítésű lakásoknál pedig átlagosan 150 ezer forint körül mozognak - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerdán az M1 aktuális csatornán.