Szélesebb körben is elkezdené terjeszteni a Tencent a WeChat Pay nevű fizetési alkalmazását az Egyesült Államokban - mondta el a kínai techcég egyik igazgatója a CNBC-nek. A WeChat Pay segítségével a WeChat felhasználói felmutatnak egy...
Jóváhagyta a Nemzetközi Tenisz Szövetség a szeptember közepén esedékes világcsoport-osztályozók helyszíneit, amelynek érdekessége, hogy a magyar-cseh összecsapás hivatalos helyszíneként a budapesti Lurdy Házat jelölték meg - olvasható...
Már több mint 20 ezren vesznek részt a Pénzügyminisztérium által meghirdetett nyári diákmunka programban, akiknek a száma augusztus végére meghaladhatja a 30 ezret is - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az MTI-nek csütörtökön.
Teljesen elakadt a forint hó eleji összeomlását követő gyógyulása, pedig nagyon alulértékelt. A Richterben pánikszerű eladások mutatkoznak, a Mol erősödik. A Konzum esik, miközben az üres Est Media spekulációja köti le a gyors nyereségre vágyókat.
Az OTP Simple alkalmazása tranzakciószám és volumen tekintetében is duplázott, a mobilfizetéses tranzakciók értéke júniusban már meghaladta az 1 milliárd forintot, de a cég online fizetési megoldása, a SimplePay is két és félszer akkora...
Torlódás várható a következő napokban a Csongrád megyei határátkelőhelyeken, elsősorban Röszkén és Csanádpalotán – tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-t.
Az utóbbi napokban szép lassan megint visszagyengült a forint az euróval szemben, így csütörtök reggel megint 325 közelében kezdi a napot. Most éppen a többi feltörekvő devizával kapcsolatban is elbizonytalanodni látszanak a befektetők...
Megugrott az import részaránya a magyarországi villamosenergia-felhasználásban az idei első fél évben, a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. honlapján közzétett adatok szerint elérte a 35,8 százalékot.
Már több mint 20 ezren vesznek részt a Pénzügyminisztérium által meghirdetett nyári diákmunka programban, akiknek a száma augusztus végére meghaladhatja a 30 ezret is - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az MTI-nek csütörtökön. Közölte...
Közzétette a hazai kis- és középvállalkozások digitalizációs szintjét felmérő kvantitatív kutatását a T-Systems Magyarország, amely az IT biztonságra és a GDPR-felkészültségre is koncentrált. Ebből kiderül, hogy a vállalkozásvezetők...
A vártnál jobb negyedévet zárt az SAP német szoftvergyártó, amely csütörtökön kiadott gyorsjelentésében javította az idei bevételére és nyereségére vonatkozó előrejelzését a felhőszolgáltatási ágazat növekedésének gyorsulására hivatkozva.
Az OTP Simple mobilalkalmazása tranzakciószám és volumen tekintetében is duplázott, a mobilfizetéses tranzakciók értéke júniusban már meghaladta az 1 milliárd forintot, de a cég online fizetési megoldása, a SimplePay is két és félszer...
A plázastop néven elhíresült törvény óta lényegesen nehezebb új üzleteket nyitni, mint a 2012-ben bevezetett törvényt megelőzően, a szabályozás alól azonban a Kormányhivatal több esetben is adott már felmentést. A Pénzcentrum utánajárt...
Az alacsonyabb adózás miatt is kedveltek a munka vállalói résztulajdonosi programok, amelyek részleteit nem szívesen tárják a nyilvánosság elé az érintett vállalatok.
Az OTP-nél tavaly április óta külön szervezeti egység dolgozik azon, hogy a bank fintech cégekkel közösen vagy éppen dolgozói ötletek alapján felpörgesse a digitalizációt: ez az OTP LAB. A bank startup akcelerációs programot is indított...
Bemutatta saját fejlesztésű EVTOL, azaz elektromos meghajtású, helyből fel- és leszállni képes (electric vertical take-off and landing) kis repülőgép koncepcióját a Rolls-Royce hétvégén, a 2018-as Farnborough Nemzetközi Légiparádén.
A legfrissebb adatok alapján veszítettek korábbi népszerűségükből a rizikósabb, változó kamatozású lakáshitelek, amelyeknél a kamatok emelkedése a törlesztőrészletet is azonnal növeli. A teljes piac ugyanakkor lendületesen bővül
Magyarország a jövőben 95 százalékban szén-dioxidmentes energiát használ majd - tájékoztatta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az MTI-t, miután szerdán beszámolót tartott az ENSZ fenntartható fejlődésről szóló tanácskozásán.
Az utóbbi hetek, hónapok során már több banknál is megfigyelhető volt, hogy a kamatkörnyezet meginduló emelkedésének hatására a jelzáloghitelek kamatai is növekedtek. Ez a tendencia megfigyelhető a rövid és a hosszú kamatperiódusú...
A magyar kis- és középvállalkozások fele szerint nem fontos a digitalizáció, 72 százaléka nem hajtott végre informatikai fejlesztést az elmúlt két évben.
Már több mint 20 ezren vesznek részt a Pénzügyminisztérium által meghirdetett nyári diákmunka programban, akiknek a száma augusztus végére meghaladhatja a 30 ezret is – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az MTI-nek csütörtökön.
Irodaházból többfunkciós létesítménnyé vált a Buda Center. Az S IMMO által üzemeltetett épületben alakította ki új központját az Emineo, Magyarország első mozgásszervi magánkórháza, amely több mint 1300 négyzetméteren nyújt...
Kovács Árpád kifejtette: a nyersanyag- és energiaárak alakulása kockázati tényezőként jelenhet meg, de a jövő évi költségvetés tartalmaz tartalékot ezek kezelésére.
A tervezett 55 helyett 67,5 milliárd forint értékben adott el kötvényeket csütörtökön az ÁKK, a hozamok is jelentősen csökkentek a két héttel ezelőttihez képest. Az aukció mégis felemás volt, főleg a hároméves papírokra volt nagy...
A színes zöldségek és gyümölcsök segítik megvédeni a bőrt a napozás káros hatásaitól - mondta Bálint Márta, a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karának tanszékvezetője az M1 aktuális csatorna csütörtök délelőtti műsorában.
Az utóbbi napokban szép lassan megint visszagyengült a forint az euróval szemben, így csütörtök reggel megint 325 közelében kezdi a napot. Most éppen a többi feltörekvő devizával kapcsolatban is elbizonytalanodni látszanak a befektetők...
Több mint harmadával ér kevesebbet a Richter most, mint egy éve, sokan szívesen beszállnának már, az árfolyam azonban egyelőre csak egy irányt ismer, a lefelét, az esés ráadásul az elmúlt napokban újra gyorsult. Mutatunk néhány kapaszkodót...
Kulcsfontosságú lépést tett az Innogy az E.On-nal és az RWE-vel tervezett integrációja felé, amelynek célja az alkalmazottak egyenlő elbírálásának biztosítása a folyamatban. Az Innogy két jogilag kötelező érvényű megállapodást...
Kötelezettségszegési eljárás indult Magyarország ellen a "Stop Soros" törvénycsomag miatt, illetve bírósági szakaszba lépett a menekültügyi szabályozás miatt korábban megindított jogsértési eljárás - jelentette be csütörtökön...
Az idei költségvetési törvényben rögzített 15,8 milliárdról kereken 50 milliárd forintra emeli a 2019-es büdzsében a határ menti gazdaságfejlesztési programokra szánt vissza nem térítendő források keretösszegét a kormány - derült...
Az Európai Stratégiai Beruházási Alap túlteljesítette az eredeti 315 milliárd eurós beruházási célt, és indulása, 2015 júliusa óta 335 milliárd euró beruházást mobilizált az Európai Unióban - közölte Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke szerdán. A Juncker-tervnek becézett programot tavaly év végén kibővítették, így az új cél szerint 202
Mark Zuckerberg nem fogja kitiltani a holokauszttagadókat a közösségi oldalról, mert lehetnek köztük olyanok is, akik nem ártani akarnak, csak "rosszul értelmeznek valamit."
Az idei költségvetési törvényben rögzített 15,8 milliárdról kereken 50 milliárd forintra emeli a 2019-es büdzsében a határ menti gazdaságfejlesztési programokra szánt vissza nem térítendő források keretösszegét a kormány - derült...
Már több mint 20 ezren vesznek részt a Pénzügyminisztérium által meghirdetett nyári diákmunka programban, akiknek a száma augusztus végére meghaladhatja a 30 ezret is - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtökön. Közölte...