2018. július 13. péntek

júl. 13
12:54
György László: a gazdasági növekedés nem cél, hanem eszköz (AQUA)
A magyar kormány arra törekszik, hogy Magyarország 2030-ra az ötödik legversenyképesebb ország legyen Európában – mondta az államtitkár.
júl. 13
12:54
Süli János: az uniós bíróság döntése igazolta az atomenergia fontos szerepét (NRGreport)
Az uniós bíróság döntése igazolta, hogy az atomenergiának fontos szerepe van és lesz is az Európai Unióban, megőrizve azt az alapelvet, hogy a tagállamoknak szuverén joga dönteni atomerőművek létesítéséről az áramellátás biztonságát és a klímavédelmet célzó energiapolitikai céljaik megvalósításához – hangsúlyozta közleményében Süli János, a Paks II
júl. 13
12:57
Varga Mihály amerikai nagyvállalatoknál tárgyalt (Infostart)
Varga Mihály az Amazon központjában, az Egyesült Államokban tárgyalt a cég alelnökeivel, és látogatást tett a Boeing-cégcsoportnál - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) az MTI-vel pénteken.
júl. 13
13:00
Jól indul a gyorsjelentési szezon Amerikában (Portfolio)
A vártnál 3,8%-kal magasabb bevétellel és 3,2%-kal magasabb egy részvényre jutó eredménnyel nyitotta a gyorsjelentési szezont az USA-ban a JP Morgan. A nagybank ezzel jelentősen felülmúlta a második negyedévben egy évvel korábbi teljesítményét...
júl. 13
13:06
Kiszáll az MKB tulajdonosai közül Balog Ádám (2.) (Portfolio)
Eladta az MKB Bankban meglévő tulajdonrészét Balog Ádám, az MKB Bank Zrt. vezérigazgatója. A vezérigazgató az MTI-vel azt közölte pénteken, hogy a tulajdonában lévő Promid Invest Zrt. a Bankonzult Finance Zrt-ben meglévő 32,7 százalékos...
júl. 13
13:06
Varga Mihály az Amazonnál tárgyalt (hirado.hu)
A világ egyik legnagyobb repülőgép-gyártójánál is látogatást tett a magyar pénzügyminiszter.
júl. 13
13:12
Jogalkotással okozott kár – hibázott-e a magyar állam? (Adózóna)
A pénznyerő automaták üzemeltetéséhez kapcsolódó játékadó emelése és a pénznyerő automaták kizárólag játékkaszinóban való üzemeltetése miatt a magyar állammal szemben jogalkotással okozott kár megtérítése iránt indult perben hozott döntést a Kúria – írja a kuria-birosag.hu.
júl. 13
13:12
Folytatódhat az emelkedés az európai tőzsdéken (Portfolio)
Felfelé kapaszkodnak az európai tőzsdék pénteken, miután a kereskedelmi háborús félelmek csökkenésével párhuzamosan a befektetők figyelme a hamarosan felpörgő vállalati gyorsjelentési szezon felé fordult. A magyar tőzsde is emelkedik...
júl. 13
13:12
A Szolgálólány meséje és a Trónok harca tarolhat az idei Emmyn (vg.hu)
Már nem a Vészhelyzet a legtöbb Emmy-jelöléssel bíró tv-sorozat.
júl. 13
13:12
A brit atomerőmű építésére is rábólintott az Európai Bíróság (NRGreport)
Az Európai Bíróság helybenhagyta az Európai Bizottságnak azt a határozatát, amely szerint az Egyesült Királyság támogatást adhat a Hinkley Point C atomerőműnek. A Törvényszék egyben elutasította Ausztria keresetét az ügyben.
júl. 13
13:14
Kereskedelmi háború: van okunk félni? (vg.hu)
A legfontosabb kérdés a fejlődő piaci eszközök szempontjából az, hogy mi lesz a jüan árfolyamával.
júl. 13
13:15
Varga Mihály Amerikában kilincsel: újabb multiknál járt (Privátbankár)
Csütörtökön a Teslánál, ma az Amazon központjában és a Boeing-cégcsoport tett látogatás. Hogy milyen konkrét megállapodások születtek, milyen eredménnyel járt a miniszter ezeknél a cégeknél, nem derült ki.
júl. 13
13:18
Alátehet Magyarországnak a horvát-olasz gázvezetékterv (Portfolio)
Olaszország és Horvátország egy olyan, az Észak-Adriát átszelő gázvezeték megvalósítását mérlegeli, amely kétirányú szállításokat is lehetővé tenne a két ország között. A terv kapcsán egyelőre kevés konkrétum látott napvilágot...
júl. 13
13:18
Medici: a bevált fintech startupokra van igazán pénz (FinTechRadar)
Csökkent a fiatal fintechekre fordított pénz, a kicsit is sikeres cégeket viszont szívesen támogatják.
júl. 13
13:36
Meglévő forrásból töltekezhet a munkaerő-igényes iparág (AQUA)
Kiemelten foglalkozik a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége a megváltozott munkaképességűek szállodákba történő integrálásával.
júl. 13
13:42
Kirúgták az Ogilvy globális kreatívigazgatóját (Kreatív Online)
Tham Khai Meng 2009 óta töltötte be a pozíciót. Az ügynökség szerint megsértette a vállalati értékeket.
júl. 13
13:42
Hatnak a reformok: egyre kisebb terhet jelentenek a magyar államnak a nyugdíjasok (Portfolio)
Folyamatosan csökkennek a GDP-arányos nyugdíjkiadások, és ez a trend várhatóan jövőre sem fog megváltozni. A GDP-arányos nyugdíjkiadások a 2017. évi 9,3 százalékról 9 százalékra csökkenhetnek 2018-ban, és 2019-ben a GDP 8,7 százalékára...
júl. 13
13:44
Kevés az állandó kedvencem, mert túl kíváncsi vagyok az új helyekre (Kreatív Online)
Eheti kultúrterrorunkban Papp Regina, a We Love Budapest főszerkesztőjének kedvenceiről olvashattok.
júl. 13
13:45
Csak nyeli a pénzt a szlovák erőműépítés (vg.hu)
Alaposan elszaladtak a költségek: korábban 2,8 milliárd euróval számoltak, a tavaly megállapított végösszeg viszont már 5,4 milliárdról szól.
júl. 13
13:47
Eladta tulajdonrészét az MKB vezérigazgatója (vg.hu)
Balog Ádám Szemerey Tamás cégének adta el a bankban meglévő tulajdonrészét.
júl. 13
13:48
Átláthatóbbá válnak a bankszámlák költségei (hirado.hu)
Egységes díjjegyzéket kell készíteniük a bankoknak a lakossági pénzforgalmi számlatermékeikről.
júl. 13
13:54
Változik a csődtörvény: kihagyják a hitelezőket a felszámolás végéből (Portfolio)
A hitelezői hozzájárulás nélkül is megszüntethető lenne a felszámolási eljárás azon adós ellen, aki rendezi a tartozását - az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága pénteki ülésén pontosította a csődtörvény erről szóló...
júl. 13
13:56
Lép a kormány: egy helyen ellenőrizhetjük a banki díjakat (Portfolio)
A bankoknak egységes díjjegyzéket kell készíteniük a lakossági pénzforgalmi számlatermékeikről, ezeket a kondíciós listákat pedig fel kell tölteniük egy összehasonlító adatbázisba jövő év közepétől. Az erről szóló kormányrendelet...
júl. 13
13:57
Melyik a legolcsóbb bankszámla? Óriási segítség jön (Privátbankár)
Jövő nyártól sokkal átláthatóbbak lesznek az egyes bankszámlák költségei.
júl. 13
14:06
Pozitív az uniós bíróság döntése Paks II szempontjából (ProfitLine)
Pozitív a Paks II. projekt szempontjából, hogy az Európai Unió Bíróságának határozata szerint az Egyesült Királyság támogatást nyújthat a Hinkley Point C atomerőmű építéséhez - mondta Aszódi Attila, a Miniszterelnökség államtitkára az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában.
júl. 13
14:09
A Tesla után az Amazonnál is megpromózta Magyarországot Varga Mihály (Menedzsment Fórum)
A pénzügyminiszter a csomagküldő és internetes kiskereskedelem rohamos magyarországi fejlődéséről beszélt a techóriás alelnökeinek.
júl. 13
14:12
Gyengén teljesített a Wells Fargo (Portfolio)
A várt 21,76 milliárd dolláros negyedéves bevétel helyett a Wells Fargo alig 21,55 milliárd dollárt teljesített, miközben az egy részvényre jutó eredményük (EPS) 98 cent volt a várt 1,12 dollár helyett. A nyitás előtti kereskedésben...
júl. 13
14:14
Vegyes számok a Citigrouptól (Portfolio)
A várttól elmaradó bevételi szint mellett a várakozásnál magasabb egy részvényre jutó eredménnyel zárta a második negyedévet a Citigroup. A nyitás előtti kereskedésben 0,1%-os csökkenést mutat a részvényárfolyam. Míg a JP Morgan...
júl. 13
14:15
Nőnek az országgyűlési képviselők juttatásai (Adózóna)
Az országgyűlési képviselők juttatásainak emelését tartalmazó módosító javaslatot fogadott el pénteki ülésén a törvényalkotási bizottság. A változtatást csak a DK politikusai ellenezték, a többi jelen lévő ellenzéki képviselő megszavazta azt, miután a kormánypártok hozzájárultak a frakciók támogatását és egyes képviselői juttatásokat érintő ellenzéki kezdeményezéshez.
júl. 13
14:18
Varga Mihály tárgyalt az Amazonnál (vg.hu)
Varga Mihály az Amazon központjában, az Egyesült Államokban tárgyalt a cég alelnökeivel, és látogatást tett a Boeing-cégcsoportnál.
júl. 13
14:20
Képtelen tartani profitterveit a Waberer’s (vg.hu)
A vezetőség korábbi kommunikációjával és a piac várakozásával szemben növekedés helyett visszaesik a fuvarozócég 2018-as eredménye.
júl. 13
14:22
Komoly munkára fogják az ügyfelek a privátbankárokat (vg.hu)
A régióban és Magyarországon is a legalább 5 millió dollárral rendelkező vagyonosok aránya átlagosan 45-50 százalékkal bővülhet 2017 és 2022 között.
júl. 13
14:24
Az ellenzék is megszavazta a képviselői juttatások emelését (AQUA)
A testület kormánypárti többsége a jövő évi költségvetést megalapozó törvényjavaslathoz nyújtotta be a változtatást, amelynek értelmében évente növekedhetnének a tiszteletdíjak.
júl. 13
14:27
Újítás jön a bankoknál, átláthatóbbá válnak a bankszámlák költségei (Menedzsment Fórum)
A bankoknak egységes díjjegyzéket kell készíteniük a lakossági pénzforgalmi számlatermékeikről, ezeket a kondíciós listákat pedig fel kell tölteniük egy összehasonlító adatbázisba jövő év közepétől. Az erről szóló kormányrendelet tervezetét a Pénzügyminisztérium bocsájtotta társadalmi egyeztetésre.
júl. 13
14:30
Jól indult a gyorsjelentési szezon Amerikában (Portfolio)
A vártnál 3,8%-kal magasabb bevétellel és 3,2%-kal magasabb egy részvényre jutó eredménnyel nyitotta a gyorsjelentési szezont az USA-ban a JP Morgan. A nagybank ezzel jelentősen felülmúlta a második negyedévben egy évvel korábbi teljesítményét...
júl. 13
14:30
Egységes díjjegyzéket kell készíteniük a bankoknak (hirado.hu)
A bankoknak egységes díjjegyzéket kell készíteniük a lakossági pénzforgalmi számlatermékeikről.
júl. 13
14:30
29 100 tonna gyorsfagyasztott zöldséget hívott vissza a Greenyard (444.hu)
Fennáll a veszélye, hogy az 2016. augusztus és 2018. június között gyártott, Magyarországon értékesített termékek a Listeria monocytogenes baktérium egy erőteljes változatával szennyeződtek.
júl. 13
14:32
Zöldségbotrány: közel 30 ezer tonnányi terméket hívtak vissza (Portfolio)
Mintegy 29,1 ezer tonna 2016 augusztusa és 2018 júniusa között gyártott, Magyarországon értékesített gyorsfagyasztott zöldséget és zöldségkeveréket hívott vissza a forgalomból a Greenyard vállalat, mert fennáll a veszélye annak, hogy...
júl. 13
14:34
Valakik milliárdokat ölnek a készpénz totális kinyírásába (Portfolio)
A befektetők az egész világon megőrülnek a fizetési iparág cégeiért: 2017 rekordév volt a felvásárlások terén, ráadásul az év eddigi részében nagyobb értékben történtek felvásárlások a szektorban, mint tavaly egész évben. A...
júl. 13
14:42
Rendesen menetel a JP Morgan Chase (TőzsdeFórum)
Nagyobb nyereséget termelt a JP Morgan Chase a második negyedévben.
júl. 13
14:45
Három magyar érintettségű produkciót is Emmy-díjra jelöltek (Kreatív Online)
A hazánkban forgatott The Alienist egy, a Géniusz: Picasso két jelölést gyűjtött be. De egy magyar operatőr is örülhetett a jelöltek bejelntésénél.
júl. 13
14:47
A Brain Bar és Cannes színe-java, Hollywood titkai és Winkler Róbert a nyári Kreatívban (Kreatív Online)
A címlapon Pohárnok Iván maszkmester, interjú Karányi Danival. Kellemes nyári olvasgatást!
júl. 13
14:48
Jogilag bármilyen zaj lehet csendháborítás (AQUA)
A megújult dél-balatoni vasút mellett élőket zajvédő fal és rezgéscsillapító sínágyazat óvja a kellemetlen hatásoktól, a tóparti településeken viszont gyakoriak a viták.
júl. 13
14:51
4,7 milliárd dollárt fizethet a Johnson (vg.hu)
Finoman szólva sem járt jól a szépségápoló cég abban a perben, amelyet 22 nő indított ellene.
júl. 13
14:53
Egyre jelentősebb a méhpusztulás (vg.hu)
Több mint 300 méhészet jelzett méhpusztulást az elmúlt hetekben, a magyar méhészek mintegy 10-20 százalékát érinti a probléma.
júl. 13
14:54
Hiába nő a termelés, drága maradhat az olaj (NRGreport)
A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) által bejelentett termelésnövelés gyakorlatilag a határig feszítheti az olajtermelési tartalékkapacitást - áll a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) jelentésében.
júl. 13
14:57
Spanyolországban terjeszkedik a Zsidai Csoport (Infostart)
A Zsidai Csoport Bécs után most a dél-spanyol tengerparton, Marbellán nyitott éttermeket és bárokat a helyi Kempinski Hotel területén. A szálloda tereinek újrapozícionálásáról, valamint az új bárokról és clubokról a cégcsoport vezetője, Zsidai Zoltán Roy beszélt az InfoRádiónak.
júl. 13
15:00
Új lelkiegészség-központ jön létre a XV. kerületben (AQUA)
Az Egészséges Budapest Program részeként 2025-ig három centrumkórház jön létre a fővárosban – nyilatkozta a közmédiának Rétvári Bence.
júl. 13
15:06
Németországban gyorsult a nagykereskedelmi áremelkedés júniusban (ProfitLine)
Németországban éves összevetésben gyorsult a nagykereskedelmi árak emelkedése júniusban.
júl. 13
15:06
Új mércét állított fel a szándékos, ám azonnal lebuktatható, primitív hazugságban az Origo (444.hu)
Tényleg elárulta magát Kocsis Cake Olivio, és véletlenül bevallotta a tévében, hogy mire készül az ellenzék? A kormánymédia nem a valóságtól, hanem a hagyományos értelemben vett emberi agyvelőtől szakadt el ezzel a cikkel.

Keresés