2018. június 18. hétfő

jún. 18
12:35
Tartós lejtmenetbe kapcsolt a pesti börze, rossz formát mutatnak a blue chipek (vg.hu)
A múlt csütörtöki emelkedést a pénteki esés semlegesítette, és a héten is nagy valószínűséggel lefelé tart majd a BUX.
jún. 18
12:36
Jó hatással van a nyári kampány a turizmusra (ProfitLine)
Jótékony hatással van a turisztikai létesítmények működésére, a kiemelt desztinációk iránt növeli az érdeklődést a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) nyári kampánya - mondta Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége alelnöke az M1 aktuális csatornán hétfőn.
jún. 18
12:36
Előzetes letartóztatásba helyezték az Audi igazgatótanácsának elnökét (AQUA)
A társaság ellen szabálytalan motorvezérlő rendszerrel felszerelt dízelautók európai értékesítése miatt folytatnak eljárást.
jún. 18
12:39
Óriási kárt okoztak a júniusi viharok (Adózóna)
A júniusi viharok miatt múlt péntekig 18,5 ezer bejelentés érkezett a biztosítókhoz, a károk előzetesen becsült értéke 1 milliárd 914 millió forint – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz). Az átlagos kifizetések egyes társaságoknál elérik a 130 ezer forintot. Több biztosító újabb bejelentésekre számít a következő napokban, így a károk nagysága még nőhet.
jún. 18
12:42
Fogyatékossággal élő ügyfelek ügyintézését teszi könnyebbé az OTP Bank (Márkamonitor)
Beszélő ATM-ek, videó-jeltolmács és fióki ügyfélhívó segítik a speciális kiszolgálást igénylőket
jún. 18
12:48
Sikeresek a külhoni gazdaságfejlesztési programok (hirado.hu)
Háromszáznál több pályázat kapott összesen 929 milliós támogatást.
jún. 18
12:48
Óriási üzlet a környezetszennyezés (NRGreport)
Minden más árupiaci cikket felülmúlva emelkedett eddig az európai szén-dioxid-kibocsátási kvóták árfolyama a piacokon. A megújuló energiaforrások terjedése, a fosszilis energiahordozók kiszorítása a mixből eredményezte a gyors drágulást, de a spekulánsok is rárepültek a piacra.
jún. 18
12:51
Rekordforgalmat ért el a Praktiker (Menedzsment Fórum)
Tavalyi árbevételük 22 százalékkal haladta meg a 2016-ost.
jún. 18
12:54
OTP részvényeket adott el a társaság vezérigazgató-helyettese (Portfolio)
Az OTP hétfői tájékoztatása alapján 18 883 darab OTP részvényt adott el Kovács Antal, a társaság vezérigazgató-helyettese, 9918 forintos átlagáron, az ügylet összértéke 187,28 millió forint volt. Az OTP hétfői tájékoztatása szerint...
jún. 18
12:54
A nettó fizetés jóval kisebb részét kell lakáshitelre elkölteni (Biztosító Magazin)
A lakáshitelezés élénkülése többek között az alacsony kamatkörnyezet mellett a nettó bérek emelkedésével magyarázható, valamint az alacsony inflációs környezet is segíti a növekedést.
jún. 18
13:00
Hozzányúlnak az egész cafeteria-rendszerhez? (Portfolio)
A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége nagyon szűkszavú, de annál határozottabb közleményt adott ki hétfőn, amiben konkrét javaslatot tettek a kormány számára, ami az adórendszert alapjaiban határozhatja meg. A több mint...
jún. 18
13:06
Már regisztrálhat a NAV Online Számla rendszerében (ProfitLine)
A július elsejétől kötelező számlaadat-szolgáltatáshoz regisztrálnia kell mindenkinek, aki belföldi adóalanyok számára legalább 100 ezer forint áfatartalmú számlát állít ki akár számlázó programmal, akár számlatömbben. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Online Számla felületén a mostantól elvégezhető regisztrációhoz ügyfélkapus hozzáférésre van szü
jún. 18
13:06
Új, idehaza gyártott termékkel rohanja le a magyar piacot a Coca-Cola (Pénzcentrum)
Bővítette gyártókapacitását a Coca-Cola HBC Magyarország: mintegy 1,8 milliárd forintos beruházással egy új prémium termék, az okosvíz palackozását indította el a cég. A GLACEAU smartwater első körben Magyarországon kívül nyolc...
jún. 18
13:06
Jelentős változás várható a világkereskedelemben (vg.hu)
Hivatalosan is elindultak a szabadkereskedelmi tárgyalások az Európai Unió és Ausztrália között.
jún. 18
13:08
Két év múlva már jöhet a földgáz az Adriáról (vg.hu)
Nemcsak Horvátországot, hanem számos környező országot, így hazánkat is elláthatják Krkről gázzal.
jún. 18
13:10
Orosz sikerekre építhet az Adidas (vg.hu)
Egy sikeres orosz szereplés fokozhatja az országon belüli futball-lázat, és ennek következtében a mezek értékesítéseit is.
jún. 18
13:24
Átadták az Infineon új központi épületét Cegléden (AQUA)
Magyarország számára fontos, hogy a technológiában érintett cégek a beruházásaikat, kutatás-fejlesztésüket, vagy a gyártást hazánkba hozzák - mondta Szijjártó Péter.
jún. 18
13:27
Puhulnak a lengyelek – a végén Orbán egyedül marad? (Privátbankár)
Valamivel közelebb került egymáshoz a lengyel és az EU-s álláspont.
jún. 18
13:30
177 forint osztalékot fizet a Duna House (Portfolio)
A Duna House hétfőn tette közzé a társaság tavalyi üzleti éve után 2018. június 19-i időponttól fizetendő osztalék végleges mértékét, amelynek összege 177,61 forint. A Duna House hétfőn közzétette a társaság 2017. üzleti éve...
jún. 18
13:30
Szigorított a lakáshitelek feltételein a jegybank (444.hu)
Aki kevesebbet keres, októbertől csak kisebb törlesztőt vállalhat be.
jún. 18
13:32
Újabb áruházakat nyithat a Praktiker (Portfolio)
Rekordforgalmat ért el a Praktiker tavaly, a magyar piacon 20 éve működő barkácsáruházlánc 47,8 milliárd forintos árbevétele 22 százalékkal, 8,6 milliárd forinttal meghaladta a 2016-os forgalmat - mondta Karl-Heinz Keth, a Praktiker Kft....
jún. 18
13:36
Megvédi az MNB a magyar családokat, és ez még nem minden (Portfolio)
A helyes cél érdekében tett helyes lépés az MNB mai bejelentése az adósságfékszabályok módosításáról, amit már a piac is várt. Senkinek nem érdeke ma Magyarországon, hogy a kamatkörnyezet nagyobb emelkedése előtt talán csak egy-két...
jún. 18
13:36
Újra minimálbérugrás jöhet (AQUA)
A szakszervezetek más-más szemszögből alkották meg javaslataikat, ugyanakkor a cél továbbra is a minimálbérek jelentős felzárkóztatása.
jún. 18
13:39
Kínában fektet be 550 millió dollárt a Google (vg.hu)
A Google 550 millió dollárt fektet be Kína második legnagyobb online kiskereskedelmi cégébe.
jún. 18
13:41
Előzetesben az Audi vezére (vg.hu)
Rupert Stadler a tulajdonos Volkswagen csoport dízelbotrányával összefüggésben került előzetes letartóztatásba.
jún. 18
13:42
Csed mellett vállalkozna? Így lehetséges (Adózóna)
Gyakran merül fel kérdésként a csed, gyed, gyes folyósítása alatti vállalkozás lehetősége, így a témában megjelent számos írás ellenére sem haszontalan, ha ismét visszatérünk rá.
jún. 18
13:44
Július elsején innen és túl (Adózóna)
Hogyan készüljünk rá és mi lesz utána? Egy csokorba szedtük és megválaszoltuk a NAV-bekötéssel kapcsolatos legfontosabb kérdéseket
jún. 18
13:48
Energia - fordulat a kormányzati stratégiában (NRGreport)
A kormány frissítette a Nemzeti Energiastratégia energiafelhasználási előrejelzéseit, így a lakossági energiafelhasználás 2030-ig jelentősen csökkenhet, feltéve, hogy a nagyobb takarékosságot adó forgatókönyv valósul meg - az erről szóló határozat a Magyar Közlönyben jelent meg.
jún. 18
13:50
Óriási üzlet a környezetszennyezés (NRGreport)
Minden más árupiaci cikket felülmúlva emelkedett eddig az európai szén-dioxid-kibocsátási kvóták árfolyama a piacokon. A megújuló energiaforrások terjedése, a fosszilis energiahordozók kiszorítása a mixből eredményezte a gyors drágulást, de a spekulánsok is rárepültek a piacra.
jún. 18
13:54
Hoppá! Eladták a TriGranitot (Portfolio)
A Revetas, a közép-európai régióra specializálódott ingatlan-befektetési vállalat bejelentette, hogy a Goldman Sachs Asset Management által kezelt alapokkal közösen sikeresen lezárta a TriGranit akvizícióját a TPG Real Estate-től, a nemzetközi...
jún. 18
13:57
Szigorítanak a németek – lezárják a határokat? (Privátbankár)
Nem azonnal, hanem fokozatosan vezetik be Seehofer határigazgatási szigorításait.
jún. 18
14:00
Bréking! Eladták a TriGranitot (Portfolio)
Alig 3 évvel azután, hogy Demján Sándor nem kis meglepetésre megvált élete főművének egy jelentős részétől, az akkori vevő, a TPG most értékesítette a TriGranitot. A vevő a Revetas (közép-európai régióra specializálódott ingatlan-befektetési...
jún. 18
14:06
Pályázati buktatók (ProfitLine)
A kormányzat hivatalos pályázati e-ügyintézés felületen jelenleg közel 30 nyitott uniós pályázat található, amit a vállalkozások el tudnak érni. Ezek összértéke nagyságrendileg 400 milliárd forint.A Via Credit pályázati tanácsadó összefoglalta a teendőket és azokat a jellemző hibákat, amelyek egy uniós pályázatnál akár egy projekt teljes támogatási
jún. 18
14:09
A kormány rábólintott: új nevet kaphat egy ország (Privátbankár)
Már "csak" a parlamentnek és a köztársasági elnöknek kell elfogadnia a javaslatot.
jún. 18
14:09
Hazai ügynökség osztotta meg Facebook Workplace-tapasztalatait (Kreatív Online)
Az Intren vezetője szerint rengeteg időt spóroltak a felülettel a nyári szabadságolások időszakában.
jún. 18
14:12
Tovább növelné rekordforgalmát a Praktiker (vg.hu)
A barkácsáruházlánc 47,8 milliárd forintos árbevétele 22 százalékkal, 8,6 milliárd forinttal meghaladta a 2016-os forgalmat.
jún. 18
14:14
Japánban még nem téma a szigorítás (vg.hu)
Szóba sem került a lehetséges monetáris szigorítás a japán jegybank kamatdöntő ülésén.
jún. 18
14:16
Trump felesége keményen nekiment férje kormányának (vg.hu)
A first lady felemelte hangját az ellen, hogy az illegális bevándorlók gyermekeit a határon elválasztják szüleiktől.
jún. 18
14:18
Kreml: Versenyellenesek az Északi Áramlat-2 megakadályozására irányuló kísérletek (hirado.hu)
Oroszország az új vezeték kiépítésével jelentősen növelhetné gazdasági jelenlétét Németországban.
jún. 18
14:24
Miért tartóztatták le az Audi vezérét? (Portfolio)
A sokadik letartóztatás történt ma a dízelbotrány kapcsán: az Audi vezérigazgatóját vették őrizetbe. Súlyos dolgokkal vádolják. Rupert Stadler az egyike volt azon felsővezetőknek a Volkswagennél, akinek a nevét az elmúlt hónapokban...
jún. 18
14:27
Végleg elszálltak az albérletárak? Csődöt mondott a kormány terve (Privátbankár)
Még 2015-ben dobta be Heiko Maas igazságügyi miniszter, hogy féket tesznek az albérletárakra, ez a piacon frissen megjelenő ingatlanoknál azt jelentette volna, hogy a helyi átlag 10 százalékánál magasabbra nem lehetett volna emelni a díjakat. Egyelőre azonban úgy tűnik, hogy a német kormány nagy ötlete egészen kínosan csődöt mondott.
jún. 18
14:36
Elindultak a szabadkereskedelmi tárgyalások Ausztrália és az EU között (ProfitLine)
Elindultak hivatalosan a szabadkereskedelmi tárgyalások az Európai Unió és Ausztrália között.
jún. 18
14:36
Átadták az Infineon új központi épületét Cegléden (Portfolio)
Átadták az Infineon Technologies vállalatcsoport ceglédi új központi épületét, a 17 milliárd forintos beruházást a kormány 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással segítette. Átadták az Infineon Technologies vállalatcsoport...
jún. 18
14:42
2019 végéig nem fog kamatot emelni a lengyel jegybank (Portfolio)
Lengyelországban a jegybanki alapkamat 2019 végéig a jelenlegi szinten marad, és ezen nem változtat az Európai Központi Bank (EKB) mennyiségi monetáris lazító programjának kivezetéséről hozott döntés sem - jelentette ki Jerzy Osiatynski...
jún. 18
14:45
Új vezetőt kapott a PwC Magyarország (Privátbankár)
Vezetőváltás történt a cég több pozíciójában is.
jún. 18
14:45
Dízelbotrány: előzetesben az Audi igazgatótanácsának elnöke (Adózóna)
Előzetes letartóztatásba helyezték ma az Audi német autógyártó társaság igazgatótanácsának elnökét a tulajdonos Volkswagen csoport (VW) dízelbotrányával összefüggésben.
jún. 18
14:45
Megvették a TriGranitot (vg.hu)
A felek a tranzakció részleteit nem hozták nyilvánosságra.
jún. 18
14:48
Kerekesszék és pénzügyek, úgy is lehet ügyfelet szerezni, hogy egyszerűen hagyjuk bejönni az ajtón (FinTechRadar)
Az OTP bankfiókjai akadálymentesebbé váltak, és a változás ennyivel nem áll meg.
jún. 18
14:54
Az erőműveken a MEKH szeme (NRGreport)
A kis­ig­mán­di után újra szél- és más erőműveket is ellenőrizhet az idén az energiahivatal. A cél az, hogy a létesítmények minél jobban betartsák a saját maguk által vállalt termelésütemezést, és a jogszabályok szerint működjenek.
jún. 18
14:57
Facebookos vásárlások: vigyázni kell, mert bajban csak a feljelentés segíthet (Infostart)
Könnyen akár rendőrségi ügy is lehet, ha a fogyasztók nem megbízható, szélhámos kereskedőnél vásárolnak az elektronikus felületeken - közölte a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének ügyvezető elnöke. Több ezer, az internetes vásárláshoz köthető ügy lehet a békéltető testületek előtt - érzékeltette a probléma súlyát Baranovszky György.

Keresés