Mérsékelt erősödéssel zárták a hét első napját a tengerentúli tőzsdék, az ázsiai részvényindexek is emelkedtek kedden, miután a befektetők az amerikai elnök és az észak-koreai vezető szingapúri csúcstalálkozójára figyeltek....
Több lépcsőben a személyi jövedelemadó kulcsa egy számjegyűre csökkenhet, de ez nem elegendő a kisvállalkozások segítéséhez: az adminisztratív könnyítések önmagukban is felérnének egy adócsökkentéssel - mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a novekedes.hu-nak adott interjújában.
Mérsékelt erősödéssel zárták a hét első napját a tengerentúli tőzsdék, az ázsiai részvényindexek is emelkedtek kedden, miután a befektetők az amerikai elnök és az észak-koreai vezető szingapúri csúcstalálkozójára figyeltek....
Egy német cégnél, legyen az a Volkswagen, a Siemens vagy a Henkel, teljesen természetes, hogy erős szakszervezetek védik a már kiharcolt munkavállalói jogokat, és küzdenek újabbak megszerzéséért, a Teslánál ez még egyelőre sci-fi. Tavaly...
A történelmi csúcs hozadéka a "meglehetősen átfogó" irat, melyben Phenjan a Koreai-félsziget teljes leszerelését, az USA pedig biztonsági garanciákat vállalt.
Több lépcsőben a személyi jövedelemadó kulcsa egy számjegyűre csökkenhet, de ez nem elegendő a kisvállalkozások segítéséhez: az adminisztratív könnyítések önmagukban is felérnének egy adócsökkentéssel - mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a novekedes.hu-nak adott interjújában.
Bruttó 2 forinttal csökkenti a 95-ös benzin és bruttó 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol – értesült az MTI piaci forrásokból.
A Skoda kapacitásai határára érkezett, olyan nagy az igény a csehek új modellei iránt, hogy bérgyártókat kell bevonni a termelésbe. Óriási a kereslet az új Skodák iránt, főként az SUV-kat, a Kodiaq-ot és a Karoq-ot rendelik a vásárlók...
Évente ezer fogyasztói panaszt vizsgált ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH), jelenleg mintegy kétszáz beadvány kivizsgálásán dolgoznak. A hivatal tájékoztatása szerint fogyasztóvédelmi ügyeket vizsgáló szakemberei az elmúlt években feldolgozták a jogelőd intézménynél keletkezett mintegy hatezer panaszügyet kitevő hátralékot
A 25 forint névértékű törzsrészvények helyett 2,5 forintos törzsrészvények fogják alkotni a Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. alaptőkéjét – áll a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
A 4iG Nyrt.-ben összehangoltan többségi befolyást szerezni kívánó befektetők közül a Konzum PE Magántőkealap június 8-án függő hatállyal megszerezte a 4iG további, 233 660 darab részvényét - tette közzé a Konzum Nyrt. és a 4iG hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
60,8 euróról 63,7 euróra emelte az OMV-részvényre vonatkozó célárfolyamot az Erste Research Group. A változtatást két fontos okkal magyarázta Pletser Tamás, az Erste Research Group EMEA olaj- és gázipar elemzője. Egyrészt, Pletser mind...
A Mercedes komoly offenzívára készül az elektromos autózás területén, most bemutatták azt a modelljüket, amelyet a Tesla Model 3 nagy riválisának szánnak. Tavaly szeptemberben Dieter Zetsche, a Daimler vezére megpödörte kackiás bajszát...
Nagy tempóban bővül és konszolidálódik a hazai magánegészségügyi szektor, miközben a lakosság egyre nagyobb része vesz igénybe ellátást privát szolgáltatóktól. Az elmúlt években több komoly befektetés, jelentős felvásárlás...
Donald Trump amerikai elnök bejelentette kedden, a Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel tartott szingapúri csúcstalálkozó végén, hogy megállapodásuk alapján "nagyon gyorsan megkezdődik" az atommentesítési folyamat Észak-Koreában.
A Mol bruttó 2 forinttal csökkenti a 95-ös benzin és bruttó 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán - értesült az MTI piaci forrásokból.
Nem tesz túl jót a globális gazdaságnak, hogy egyre komolyabb kereskedelmi feszültségek alakulnak ki, és már a Nemzetközi Valutaalap is figyelmeztet, hogy a protekcionizmusból komoly gondok lehetnek. A kereskedelmi feszültségek fokozódása...
Mint minden futball-világbajnokság előtt, most is elkészítették modelljeiket a nagy elemzőházak, hogy kiderítsék, ki nyerheti meg a foci vb-t. A tippek között van minden, Brazília, Németország, Franciaország is lehet végső győztes...
Mintegy 600 millió forint értékben ruházna be az E.On Zalaegerszegen: a városban többek között kicserélik a villamos- és gázvezetékeket, valamint a közvilágítási kábeleket - adta hírül az energiacég.
Elsőre teljes nonszensznek hangzik, hogy bármi köze lenne a jegybankok inflációs célkövető rendszerben mutatott sikerességének országaik focicsapatának büntetőpárbajokon való szerepléséhez, pedig kimutatható összefüggés van a két...
Piaci részesedést növelni csak úgy lehet, ha egy vállalat az innovációban, a márkaépítésben és az ügyfélélmény nyújtásában is előrébb jár a versenytársakhoz képest. Christian Majgaard, a Lego globális márka és üzletfejlesztési...
Továbbra is igen rossz állapotban van a forint, noha a cseh korona és a zloty fellélegzett, a török líra is stabilizálódott, egyedül az argentin valuta zuhan még, de az teljesen indokolt, az ország lényegében fizetésképtelen. A tőzsdék emelkednek, a a BUX is közel fél százalékkal van feljebb.
Számos kihívás nehezíti meg az alapkezelők életét, az Aegon Alapkezelő szakemberei viszont úgy gondolják, hogy ezekre a legjobb válasz továbbra is a szakemberek által folytatott aktív portfóliómenedzsment, nem pedig a robotok. A fintechekkel...
Jelentős kihívásokkal indult 2018 - hangzott el az Aegon Alapkezelő Zrt. sajtótájékoztatóján. Ilyen kihívásokat jelentenek az egyre szigorodó szabályozások, illetve a piaci folyamatok is. Közben jelentős viharfejlők gyülekeznek a világgazdaság...
Több lépcsőben egy számjegyűre csökkenhet a személyi jövedelemadó kulcsa, de ez nem elegendő a kisvállalkozások segítéséhez: az adminisztratív könnyítések önmagukban is felérnének egy adócsökkentéssel - mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a novekedes.hu-nak adott interjújában.
A MOL szlovák leányvállalata, a Slovnaft a Stercorat Hungary Kft. vállalattal együttműködésben új gyártósort létesített a pozsonyi olajfinomítóban folyékony műtrágya előállításához. A két partner közös beruházásának értéke eléri a 18 millió eurót. A műtrágya gyártását 2018 júniusában kezdik meg, az éves termelési kapacitás várhatóan 50 000 tonna le
Több tőke megképzésére szólította fel az ország bankjait a francia pénzügyi stabilitási tanács, hogy ellenállóbbak legyenek a jövőbeni válsággal és a növekvő piaci kockázatokkal szemben - írja a Financial Times. A magánszektor...
Oroszország és Szaúd-Arábia is növelte olajtermelését, szakértők szerint, hogy mérsékelje az iráni olajexport esetleges visszaesése miatti piaci aggodalmakat - írja az MTI.