2018. június 29. péntek

jún. 29
12:06
Új vezérkar a Signal Iduna Biztosítónál (Biztosító Magazin)
Teljesen megújult a SIGNAL IDUNA Biztosító igazgatósága. Április 1-jétől Csata Dénes a SIGNAL IDUNA Biztosító elnök-vezérigazgatója. Sisák Ilona és Daniel Kempchen vezérigazgató-helyettesként csatlakoztak a biztosító vezetőségéhez.
jún. 29
12:15
Izgalmas teória magyarázza a forint esését (Menedzsment Fórum)
Nem a spekulánsok, hanem a világpolitikában bekövetkezett fordulat miatt gyengül a forint Holger Zschäpitz német tőkepiaci és közgazdasági szakértő szerint, akivel az Alapblogon jelent meg interjú.
jún. 29
12:21
Komolyabb béremelést jelentett be az Euronics (Privátbankár)
Az éves szinten összesen 123 millió forintnyi extra béremelés az áruházlánc közel 500 dolgozóját érinti.
jún. 29
12:30
Zöldül a gazdaságunk, de bőven van még hova fejlődni (NRGreport)
Magyarország előrelépett a gazdasága zöldítésében és a kibocsátás-csökkentésben, de gyorsabban kell haladnia a fosszilis tüzelőanyagok megújuló energiaforrásokkal való helyettesítése, az épületek energiahatékonyságának javítása és a fenntartható közlekedés előmozdítása terén – áll az OECD egy újonnan megjelent értékelésében.
jún. 29
12:30
Rossz trip: 5,2 millió dollárnyi kriptovalutát foglaltak le egy LSD-kereskedő bandánál (FinTechRadar)
5,2 millió dollárnyi kriptovalutára és egy nagyobb adag drogra tették rá a kezüket az európai hatóságok. Micsoda buli lesz itt!
jún. 29
12:33
Itt vannak a kamattámogatott fogyasztóbarát lakáshitelek (Menedzsment Fórum)
Megjelentek az első állami kamattámogatással nyújtott Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelek a banki kínálatban. E speciális, családi otthonteremtést támogató hiteltermékek egyszerre biztosítanak a nem minősített termékeknél kedvezőbb hiteldíjakat, illetve a hiteligényléstől a jelzálogjog törléséig ügyfélbarát ügyintézést.
jún. 29
12:35
Magyarországnak is nagyon fog fájni, ha Trump beváltja a fenyegetését (Menedzsment Fórum)
Az utóbbi napokban Donald Trump elnök többször megfenyegette az EU-t, hogy vámot fognak kivetni az európai autókra. Amennyiben ez bekövetkezik, az komoly érvágást jelent majd a német és közvetve a magyar gazdaságnak is.
jún. 29
12:36
Nyugdíjas munkavállalók: erre számíthatnak jövőre (Adózóna)
A jövő évi társadalombiztosítási kötelezettségekkel összefüggő változások egyik váratlan újdonsága lesz, hogy a munkaviszonyban álló nyugdíjas munkavállalóra nem terjed ki a biztosítás, amennyiben az országgyűlés elfogadja az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról, valamint a bevándorlási különadóról szóló T/625. számú törvényjavaslat ide vágó (146., 149., 151.) szakaszait.
jún. 29
12:36
Csúcson az euróövezeti infláció (ProfitLine)
Júniusban a piaci várakozásoknak megfelelőn nőtt, tizenhat havi csúcsra emelkedett az euróövezeti infláció az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat előzetes adatokra támaszkodó és pénteken közzétett kimutatása szerint.
jún. 29
12:39
A vasárnapi választás megrázza az egész kontinenst (Privátbankár)
Trump kemény balegyenest kap vasárnap Mexikótól. A magasan vezető elnökjelölt a Mexikói Forradalom elfeledett ideáit akarja újjáéleszteni: az anti-imperializmust, a nemzeti erőforrások védelmét és a parasztok jogainak megóvását. A palesztin Hamász és a libanoni Hezbollah egyre szorosabban működik együtt a régió drogkartelljeivel és szervezett bűnöz
jún. 29
12:42
Új történelmi mélypontra ütötték a forintot (Portfolio)
Péntek reggel átmenetileg erősödött a forint a vezető devizákkal szemben, miután az euró/dollár kurzus is feljebb került, de a "kísérlet" nem tartott sokáig. Délelőtt pedig már új történelmi mélypontra került a forint, a déli órákban...
jún. 29
12:45
Vesz 20 katonai helikoptert a Magyar Honvédség – így néz ki (Privátbankár)
Lecserélik az elöregedett szállító helikoptereket.
jún. 29
12:48
Munkanélküliség: történelmi mélypont (AQUA)
Idén március–májusban tovább csökkent , így mindössze 3,7 százalékot ért el a munkanélküliségi ráta, a foglalkoztatottak száma pedig 64 ezerrel nőtt.
jún. 29
13:03
MNB: Még olcsóbbak lesznek a lakáshitelek (Infostart)
Megjelentek az első állami kamattámogatással nyújtott Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelek a bankok kínálatában. Ezek a speciális hiteltermékek egyszerre biztosítanak a nem minősített termékeknél kedvezőbb hiteldíjakat és ügyfélbarát ügyintézést.
jún. 29
13:06
Harminc millió forintot nyert a Honfoglaló győztese (ProfitLine)
Harminc millió forintot nyert a Honfoglaló csütörtök esti döntőjének győztese, aki a nyereményt többek között lakásfelújításra, utazásra és jótékony célra szeretné fordítani - közölte a győztes az M1 aktuális csatorna műsorában pénteken.
jún. 29
13:06
Új irány jön a hazai turizmusban: ebben az Adriával is vetekszik a Balaton (Portfolio)
Bár évente közel 200 vitorláseseményt szerveznek a Balatonon, ezek közül a legismertebb kétségtelenül az idén 84 éves, 50. alkalommal megrendezett Kékszalag. A jubileumi eseményre több mint 600 hajót és 3000 indulót vár a Magyar Vitorlás...
jún. 29
13:06
Rengeteg közlekedési eszközt tiltottak be Budapesten: itt a friss lista (Pénzcentrum)
Népszerű, újszerű és környezetkímélő közlekedési eszközöknek tiltott meg a járdán való haladást az első kerületi önkrományzat. Mivel a hoverboardokat, segway-eket és egyéb, egyre népszerűbb közlekedési eszközöket a forgalomban...
jún. 29
13:06
Nagy István: csak összefogással érhetők el sikerek a magyar agráriumban (AQUA)
A miniszter kiemelte: a világban óriási verseny van, ezért minden erővel és kapacitással versenyképessé és eredményesebbé kell tenni a magyar mezőgazdaságot.
jún. 29
13:08
Így előzte meg a vidéki lakáspiac a budapestit (Portfolio)
Nemrég arról írtunk, hogy Budapesten az árak emelkedésével párhuzamosan tavaly csökkenni kezdett az adásvételek száma. Ezúttal arra voltunk kíváncsiak, hogy hogyan változott a tranzakciószám vidéken. A választ a NAV forgalmi adatait...
jún. 29
13:09
Megnyílt a Puskás Ferenc Stadion Látogatóközpontja (Menedzsment Fórum)
Ingyenes a belépés, bent a stadion történetét és Puskás pályafutását bemutató kiállítás is megtekinthető, plusz az új aréna látványtervei.
jún. 29
13:09
330 forint felett az euró (Infostart)
A déli órákban átlépte a 330 forintot az euró jegyzése és ezzel a forint árfolyama új mélypontot érintett.
jún. 29
13:10
Újabb részletek derültek ki az épülő Puskás Ferenc Stadionról (Portfolio)
Tarlós István főpolgármester és Fürjes Balázs Budapestért és a fővárosi agglomerációért felelős államtitkár nyitotta meg péntek délelőtt a Puskás Ferenc Stadion Látogatóközpontját. Az eseményen több konkrétum is elhangzott...
jún. 29
13:11
Készül a vérfürdő a forint piacán? (Menedzsment Fórum)
Pénteken is újabb történelmi mélypontot ért el a forint árfolyama az euróval szemben. A kérdés most az, hogy a 330-as szintet mikor lépi át.
jún. 29
13:27
20 új helikoptert vesz a honvédség (Menedzsment Fórum)
És jöhetnek kisebb felderítő repülőgépek és nagyobb, teherszállításra és légideszant feladatokra is alkalmas katonai repülők is.
jún. 29
13:30
10 tény, amit nem tudott a lítiumról (NRGreport)
Talán nem túlzás, hogy az elektromos autózás korában, akkor, amikor el sem tudjuk képzelni az életünket kütyük nélkül, a világ legfontosabb fémjévé lépett elő a lítium, amelyből a felsoroltak akkumulátora készül. Jelenünk egyik legértékesebb anyaga körül rengeteg érdekes, sokszor megdöbbentő tény, tévhit és legenda kering. Ezekből válogatta ki a HV
jún. 29
13:36
Átlépte a 330 forintot az euró jegyzése! (ProfitLine)
A déli órákban átlépte a 330 forintot az euró jegyzése és ezzel a forint árfolyama új mélypontot érintett.
jún. 29
13:36
10 perces stratégia - Online előadás (Portfolio)
A tőzsde izgalmas, sokszínű világa sokakat érdekel, ám többeknek nincs idejük vagy kedvük az árfolyamok intenzív követésére. Számukra fejlesztettük ki a 10 perces stratégiát, amely a kevésbé aktív kereskedők ideális szisztémája...
jún. 29
13:42
Komoly indulatokat kavart, hogy a Videoton nevet MOL-ra cserélnék Fehérváron (Kreatív Online)
Várható volt, hogy nem lesz sima átmenet.
jún. 29
13:42
Nem vetik vissza a béremeléseket a jövő évben az adóváltozások (AQUA)
Hosszú távon is a keresleti nyomás határozza meg a munkaerőpiacot, emiatt pedig nélkülözhetetlen a cégeknél a bérek további emelése annak érdekében, hogy megtartsák dolgozóikat.
jún. 29
13:54
Angela Merkel találkozik Orbán Viktorral (Portfolio)
Angela Merkel német kancellár július 5-én fogadja hivatalában Orbán Viktor magyar miniszterelnököt - jelentették be pénteken Berlinben. Ulrike Demmer helyettes kormányszóvivő tájékoztatóján elmondta, hogy a találkozón bilaterális...
jún. 29
14:03
Átlépte a 330 forintot az euró (Menedzsment Fórum)
Újabb történelmi mélypont.
jún. 29
14:09
Lélektani határt tört át a forint: újabb mélypontra zuhantunk (Privátbankár)
330 forintnál is többe került egy euró péntek délben.
jún. 29
14:12
Németország hatalmas akkumulátorgyárat happolhatott el Magyarország elől (Portfolio)
Hatalmas akkumulátorgyár építéséről állapodott meg a kínai Contemporary Amperex Technology (CATL) és Németország - állították az ügyre rálátó források a Reutersnak. A hírt egyelőre egyik fél sem erősítette meg, hogyha az értesülések...
jún. 29
14:15
GDPR-para - indul az ellenőrzés (Privátbankár)
Indul a GDPR razzia, első körben a legnagyobbakat ellenőrzik.
jún. 29
14:18
Keringőre hívja a spekulánsokat törökösödő MNB (Portfolio)
Az MNB szembemegy az autópályán. Törökösödik a magyar jegybank. Felhívás keringőre. Furcsa kommunikáció. Ezeket mondták a Portfolio által megkérdezett közgazdászok annak kapcsán, hogy a forint történelmi mélypontra süllyedt,...
jún. 29
14:21
Ebben durván le vannak maradva a kisvállalatok (Menedzsment Fórum)
Innovációra és tanulásra van szükségük a hazai kisvállalatoknak, ha sikeresek akarnak maradni. Mészáros György, a Magyar Vállalkozók Üzleti Közössége alapítója az ötödik alkalommal megrendezett Coface Országkockázati Konferencián beszélt a magyar mikro- és kisvállalatok lehetőségeiről.
jún. 29
14:24
Keringőre hívja a spekulánsokat a törökösödő MNB (Portfolio)
Az MNB szembemegy az autópályán. Törökösödik a magyar jegybank. Felhívás keringőre. Furcsa kommunikáció. Ezeket mondták a Portfolio által megkérdezett közgazdászok annak kapcsán, hogy a forint történelmi mélypontra süllyedt,...
jún. 29
14:30
És igen, már 330 forint felett van az euró ! (444.hu)
Mindig van feljebb!
jún. 29
14:30
10 tény, amit nem tudott a lítiumról (NRGreport)
Talán nem túlzás, hogy az elektromos autózás korában, akkor, amikor el sem tudjuk képzelni az életünket kütyük nélkül, a világ legfontosabb fémjévé lépett elő a lítium, amelyből a felsoroltak akkumulátora készül. Jelenünk egyik legértékesebb anyaga körül rengeteg érdekes, sokszor megdöbbentő tény, tévhit és legenda kering. Ezekből válogatta ki a HV
jún. 29
14:32
Megint kitaláltak valamit a lengyelek (NRGreport)
A lengyel kormány, amelynek stratégiai célja, hogy megszüntesse az ország orosz gázfüggőségét, gigantikus szélerőmű-beruházásokat tervez a Balti-tengeri partvidéken.
jún. 29
14:33
Pár nap múlva lejár egy fontos határidő (Infostart)
Jelenleg is zajlik az étel - és ital automaták bekötése a Nemzeti Adó és Vámhivatal rendszerébe - mondta az InfoRádiónak a Magyar Ital és Áruautomata Szövetség elnöke. Szöllősi Balázs emlékeztetett arra, hogy a felügyeleti egységet július elsejéig kell beszereltetni, hogy az adóhivatal nyomon követhesse a forgalmat.
jún. 29
14:42
Vigyázzon mától az M1-esen! (Adózóna)
Június 28-án kezdték el a terelés kiépítését a műszaki átjárók bontásával az M1-esen a szakemberek, a kivitelezési munkák pedig 2018. július elején indulhatnak. A gyorsforgalmi út Győr-Hegyeshalom felé vezető oldalán, a 28-as és a 40-es kilométerszelvények közötti szakaszán valósulhat meg az útalapot is érintő felújítás, mely várhatóan 140 napig tart majd – írja a kisalföld.hu nyomán a napi.hu.
jún. 29
14:42
Fejlesztik a hulladékgazdálkodást Miskolcon és környékén (ProfitLine)
A Miskolci Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás 2,44 milliárd forintból továbbfejleszti szolgáltatását, környezetbarát és területi szinten egységes hulladékgyűjtési és kezelési rendszert valósít meg Miskolcon és környékén - hangzott el a projekt ismertetésekor Miskolcon, pénteken.
jún. 29
14:45
Arculatot vált a Sorozat+ (Kreatív Online)
Július 9-től nőiesebb színvilággal újít az RTL Magyarországhoz tartozó csatorna.
jún. 29
14:47
Egy héttel tovább lehet nevezni a Gastro&Hotel; Design versenyre (Kreatív Online)
A nevezési határidő július 6. péntekre módosult.
jún. 29
14:54
Trump azt javasolta Macronnak, hogy Franciaország lépjen ki az EU-ból (Portfolio)
A The Washington Post értesülései szerint Donald Trump amerikai elnök felvetette Emmanuel Macron francia elnöknek április végi fehér házi magánjellegű megbeszélésükön, hogy Franciaország lépjen ki az Európai Unióból, és cserébe...
jún. 29
15:06
Az IMF újra jó fej lenne Görögországgal (Portfolio)
Görögország komoly sikereket ért el a makrogazdasági egyensúly javításában, de fennáll a veszély, hogy további adósságkönnyítés nélkül hosszabb távon nem tud hozzájutni nemzetközi pénzpiaci hitelekhez - írja az IMF pénteken közzétett...
jún. 29
15:06
4 hónapos tanfolyam után 460 ezres fizetés vár: erre figyelj, ha belevágsz (Pénzcentrum)
Észak-Amerikához hasonlóan Magyarországon is egyre népszerűbbek a jellemzően néhány hónapos, intenzív és gyakorlatorientált képzés keretében szoftverfejlesztő szakmát adó tanfolyamok, az úgynevezett coding bootcampek. Ezek egy része...
jún. 29
15:06
Álom-e a magyaroknak az olcsó gáz vagy hamarosan elérhető? (NRGreport)
Magyarország ugyan majd hogy nem elkerülhetetlen tranzitország a Romániában termelt földgáz európai exportjában, ám ez nem jelenti azt, hogy az energiahordozó elosztóközpontjává válhat. Nem is törekszik erre - mondták magyar menedzserek romániai újságíróknak.
jún. 29
15:06
Magyarország húsz katonai helikoptert vásárol az Airbustól (Biztosító Magazin)
A magyar honvédelmi minisztérium húsz, HForce fegyverrendszerrel felszerelt H145M katonai helikoptert vásárol a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési program keretében.

Keresés