Rekord évet zárt tavaly a magyar faktoringpiac, 1858 milliárd forintot tett ki ugyanis a Magyar Faktoring Szövetség tagvállalatai által megvásárolt követelések összértéke. Negatív fejleményként értékelték azonban a szervezet mai sajtótájékoztatóján...
Minden eddiginél több forrás jut a jövő évi költségvetésben a családok támogatására - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerda reggel az M1 aktuális csatornán.
Szombaton egész napos, ingyenes családi programokkal és koncertekkel várják a látogatókat V4 évadzáró ünnepen a Várkert Bazár és a Művészetek Palotája.
A legfiatalabb generáció a legoptimistább, ha pénzügyekről van szó – derült ki az Intrum Európai Fogyasztói Fizetési Jelentéséből, amely a 18-24 év közötti fiatalok pénzügyi szokásait vizsgálta. A magyar fiatalok jellemzően váratlan kiadásokra és ingatlanvásárlásra takarékoskodnak legtöbbet.
Az amerikai árukat importáló hazai cégeknek a 25 százalékos uniós védővám ellenére semmiféle pluszbevallást, dokumentumot nem kell benyújtaniuk, a vámkezelés során viszont magasabb összegű vámterhet kell kifizetniük – írja a Világgazdaság.
Utazás előtt érdemes végiggondolni, hogyan rendezzük dolgainkat ahhoz, hogy ne gyűljön meg a bajunk a hatóságokkal, ne csússzunk ki fontos határidőkből, vagy nehogy meghiúsuljon egy régóta várt szerződés aláírása. Milyen iratokat...
„A szociális hozzájárulási adó az idei 19,5 százalékról 17,5 százalékra mérséklődhet” – válaszolta Varga Mihály pénzügyminiszter a Magyar Időkben megjelent interjúban arra a kérdésre, hogy jövőre folytatódik-e a közterhek mérséklése. A miniszter a nyugdíjasoknak is üzent.
Két számjegyű áremelésre lenne szüksége a sütőiparnak, hogy kikecmeregjen a veszteséges, illetve alacsony, 0-2 százalékos profitot hozó működés csapdájából. Óhatatlanul felvetődik a kenyér árának emelése is az őszi ártárgyalásokon – írja a Népszava ágazati szakemberekre hivatkozva.
Nyáron megnő azon magánszemélyek száma, akik szálláshely-szolgáltatást nyújtanak a pihenni vágyóknak. Hogyan, milyen feltételekkel, milyen adózási mód mellett folytatható ez a tevékenység?
2007 óta nem akartak ennyien fejleszteni a magyar cégek közül, jelenleg ugyanis a kkv-k 75 százaléka készül valamilyen beruházásra. A középvállalkozásoknál még ennél is erősebb a szándék, mivel közülük 10-ből 9 cég tervez fejleszteni – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból.
Valaha látott leggyengébb értékén a hazai valuta, csak jobb lenne az eurózónában lennünk. Nagyot estek a kínai indexek, ott a kereskedelmi háború teszi meg hatását. 10 napja ereszkedik a német index, 1000 ponttal került lejjebb.
Mától elérhető a tesztkörnyezetben az Online Számlázó, mely az áfatörvény előírásainak megfelelő számla kiállítását teszi lehetővé. A szolgáltatás az Online Számla tesztrendszeren keresztül érhető el, így az ott regisztrált felhasználók próbálhatják ki – közölte honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Megalapozott a 2019-es központi költségvetési törvényről szóló javaslat, támogatja a költségvetés stabilitását, hozzájárul a gazdaság fenntartható növekedéséhez és kifehérítéséhez – közölte az Állami Számvevőszék (ÁSZ).
Továbbra sincs megállapodás német kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) menekültügyi vitájában, a pártszövetség és a koalíciós társ Német Szociáldemokrata Párt...
Szellemi tulajdonjogok védelméről szóló nemzetközi konferencia kezdődött ma Budapesten a hamisítás elleni hatóságok részvételével – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
A szocialisták, a DK, az LMP és a Párbeszéd vezérszónokai is bíráltak az adótörvényekről szóló, a parlament előtt fekvő indítványt a kedd délutáni általános vitában.
Idén június 14. és július 15. között Oroszország ad otthont a labdarúgó világbajnokságnak. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a lakosság, különösképp a VB-re kiutazók figyelmét, hogy Oroszországból állati eredetű terméket tilos behozni. A hazatérő szurkolók poggyászaiban fellelt, tilalom alá eső élelmiszereket – mennyiségtől függetlenül – elkobozzák.
Megválik a General Electric olajipari üzletágától és leválasztja egészségügyi üzletágát is, ami így külön utakon, de továbbra is a General Electric márkanév alatt folytatja.
A társasági adó rendszerében jórészt kedvező változásokkal találkozhatunk. Cikkünkben a beruházással, a bejelentett részesedéssel, a munkahelyi óvodával, a korai fázisú vállalkozásban szerzett részesedéssel kapcsolatos kedvezményre vonatkozó javaslatokat foglaltuk össze.
Egy átlag magyar évente mintegy 5,7 kilogramm halat vásárol és fogyaszt el, ami jelentősen elmarad az EU átlagától, ahol egy főre évi 22-23 kilogramm hal jut.
A fővárosi irodapiac vezető nemzetközi fejlesztője, a GTC Magyarország jogerős építési engedélyt kapott a Twist - Budapest City Tower megépítésére, amely 23 emelet magasságával és 37 ezer négyzetméteres területével a főváros egyik legmagasabb és egyik leglátványosabb iroda-felhőkarcolója lesz. A fővárosi irodapiacon kategóriateremtő toronyirodaház
Az országgyűlési tárgyalás alatt lévő T/625. számon benyújtott adócsomag népegészségügyi termékadóra vonatkozó javaslatainak elfogadása esetén drágulhatnak az üdítőitalok, a gyümölcspárlatok és a gyógynövényes italok.
A magyar gazdaság 2017 utolsó és 2018 első negyedévében egyaránt 4,4 százalékkal bővült. Ennél gyorsabb növekedésre az elmúlt bő egy évtizedben csak egyetlen egyszer volt példa. Ezzel, a régióban negyedik-ötödik legmagasabb ütemmel Magyarország feltehetőleg mostani konjunktúraciklusa csúcspontjára jutott. Az EU-transzferekkel finanszírozott beruházások és a választások által is gerjesztett…
Az amerikai kőolaj-és gázipar évente 13 millió köbtonna metánt bocsát ki, 60 százalékkal többet az amerikai Környezetvédelmi Ügynökség eddigi becslésénél - derült ki az Coloradói Egyetem vezetésével készült tanulmányból.
Moszkvában javában zajlik a futball-világbajnokság, ahol a megnövekedett fogyasztás okoz sörhiányt, míg a söripar a szén-dioxid-hiány miatt került bajba - írta meg a nemzetközi sajtó. A "buborékhiányos" probléma ráadásul most más iparágakat is elért.
A CIG Pannónia szerdai tájékoztatása szerint a társaság a leányvállalatának, a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. felügyelőbizottságának elnöke, Dr. Móricz Gábor kedden 119 790 darab CIG Pannónia részvényt kapott....
Bekövetkezett az, amit a zöldenergia leghangosabb úttörői csak remélni mertek: a napenergia lett az egyik legolcsóbb energiaforrás. A szénenergia például kétszer költségesebb.
Elérheti a 273 millió dollárnak megfelelő összeget azoknak az ingóságoknak az értéke, amelyeket a malajziai rendőrség lefoglalt a Najib Razak volt kormányfőhöz kötődő lakásokban az ellene korrupció gyanújával folyó nyomozás során – jelentette be sajtóértekezleten szerdán a gazdasági rendőrség vezetője, kiemelve, hogy az ország történetében ez volt a legnagyobb értékű lefoglalás.
Az Európai Parlamentben előterjesztett Mobilitási Csomagban megfogalmazott kiküldetési irányelvnek a közúti fuvarozásra való kiterjesztése ellehetetlenítheti a kelet-európai, s azon belül a magyar fuvarozók helyzetét. A Magánvállalkozók...